A csecsemőkor és a kisdedkor közötti különbségek és fejlődési szakaszok

Szülőként különös izgalommal figyeljük, ahogyan kisbabánk folyamatosan változik és növekszik. A kisbaba születésekor csak néhány létfontosságú reflexszel és készséggel rendelkezik, utána azonban hihetetlenül gyorsan tanul. A gyermek fejlődése során életkori szakaszokat különböztetünk meg, amelyek között az ugrásszerű változások törvényszerűek. A szakaszok határai nem élesek, az egyéni eltérések jelentősek lehetnek. Az emberi fejlődés egyes életkori szakaszokra osztható, melyek során a testi, értelmi és érzelmi fejlődés is folyamatosan halad előre. A csecsemőkor és a kisdedkor két kiemelten fontos periódus, melyek szembetűnően eltérő sajátosságokat mutatnak.

Életkori szakaszok általános felosztása

Az emberi élet számos szakaszra bontható, melyek mindegyike más és más fejlődési feladatokkal, kihívásokkal és jellemzőkkel bír. A pontos szakaszhatárok között az irodalomban és a mindennapi szóhasználatban is vannak eltérések, de az alapvető kategóriák segítenek a fejlődés megértésében:

• Embrionális szakasz: A méhfalhoz rögzüléstől a nyolcadik hét végéig tart.
• Magzati szakasz: A kilencedik héttől kezdődik, és a születésig tart.
• Újszülöttkor: A születéstől a negyedik hét végéig tart.
• Csecsemőkor: Az újszülöttkor végétől tart a tizenkettedik hónap végéig. Egyes definíciók szerint a születéstől az első fogzás kezdetéig, a 7-8. hónapig tart.
• Kisgyermekkor (kisdedkor): Az első fogzás kezdetétől a második fogzás kezdetéig, azaz a 6. életévig. Más megközelítés szerint egyéves kortól hároméves korig tart.
• Gyermekkor: A 6.-tól a 12-13. életévig tart.
• Iskoláskor: Az óvodáskor végétől a tízedik év végéig tart.
• Serdülőkor (pubertás): A 12-13. életévtől a 15-16. életévig tart. Az identitás szempontjából fontos periódus, a gyermekkorból a felnőttkorba való átmenet.
• Ifjúkor (juvenilitas): A nemi érés befejezésétől a növekedés megszűntéig. Férfiaknál a 25., nőknél a 20. életév.
• Fiatal felnőttkor: A növekedés befejeztétől (férfiaknál 25., nőknél 20. életév) a 30. életévig. Az angol Oxford dictionary a fiatal felnőttkort 20 és 40, illetve 45 éves kor közé teszi.
• Középkorú felnőttkor: A 30. életévtől. Az Oxford dictionary szerint 45 és 65 év közé tehető.
• Az öregedés első fázisa (senectus ingrediens): 40 vagy 35-től 50 vagy 45 éves korig.
• Haladó öregedés (presenium): 50 vagy 45-től 65 vagy 60 éves korig.
• Aggkor (senium): 65 éves kortól.

A csecsemőkor és a kisdedkor főbb különbségei

Jelen cikkünk a csecsemőkor és a kisdedkor időszakában felmerülő gyakori kérdésekre fókuszál. A két időszak közötti alapvető különbségek a fizikai, kognitív és érzelmi fejlődésben rejlenek.

Csecsemőkor (0-1 év)

A csecsemőkor a születéstől az első életév végéig tart, és a leggyorsabb fejlődési ütem jellemzi. Az újszülöttek élettani funkciói (légzés, keringés, táplálkozás) általában gyorsan alkalmazkodnak a külvilághoz. Jó esetben ilyenkor még szimbiózisban élnek az anyjukkal, teljes ellátást, gondoskodást igényelnek. Mozgásuk teljesen akaratlan, reflexszerű. Alvásigényük nagy, 18-20 óra. Az első heteket jóformán teljesen kitölti a táplálkozás és az alvás váltakozása. Ebben az időben igyekezzünk nyugalmat biztosítani mind az anyának, mind az újszülöttnek, hiszen a szülés, illetve a születés nagy fizikai és lelki igénybevétel mindkettőjüknek, másrészt időre van szükségük, hogy megfelelően egymásra hangolódhassanak.

Reflexek és érzékelés

Az újszülöttek számos veleszületett reflexszel rendelkeznek, amelyek nélkülözhetetlenek a túléléshez:

• Szopóreflex: Az újszülött születése után nem sokkal szopni próbál.
• Nyelő és köhögő reflex: Alapvető fizikai reakciókat tesz lehetővé, amelyek nélkülözhetetlenek szoptatáskor vagy köhögési inger esetén.
• Moro vagy átkaroló reflex: Ha az újszülöttet hirtelen a hátára fektetik vagy valamitől megijed, karjait széttárja, ujjait pedig szétnyitja. Ez az újszülött reflex azért fontos, mert lehetővé teszi az első lélegzetvételt, és támogatja a légcső tágulását.
• Fogóreflex: Lehetővé tette őseink számára, hogy erősen kapaszkodjanak az anyjukba. Manapság ez akkor figyelhető meg, ha a tenyérre nyomást gyakorolva a kisbaba erősen megfog tárgyakat vagy megfogja az ujjunkat.

Az érzékszervek fejlődése is jelentős ebben az időszakban:

• Látás: A szemek születéskor már teljesen kifejlettek. Az agynak azon területei, amelyek a képek feldolgozásához szükségesek, még nem fejlődtek ki tökéletesen, ezért az újszülöttek az arcokat és a tárgyakat legfeljebb 25 cm távolságban látják élesen. 3-5 hónapos korában a csecsemő képes felismerni az arckifejezéseket, és érzékelni az örömöt, a szomorúságot és a meglepettséget. Ekkor már jó a térlátás, és a csecsemő a távolba is élesen lát.
• Hallás: Az újszülöttek hallása a felnőttekéhez hasonló, talán csak egy kicsit gyengébb. Az anyaméhből már ismerős a szülők és a testvérek hangja. Körülbelül két hónapos korban a kisbaba elkezd az érdekes zajok felé fordulni.
• Szaglás: Már a kezdetektől nagyon fejlett, és segíti a babákat, hogy megtalálják anyjuk mellét és szopni kezdjenek közvetlenül a szülés után. A csecsemők képesek anyjuk illatát is felismerni.

Motorikus fejlődés a csecsemőkorban

Az első hat hónapban a kisbabák összegömbölyödött testtartása kiegyenesedik. A babák kezdetben szorosan behúzzák a karjukat és a lábukat, később a végtagok és a test kiegyenesednek. Körülbelül 2 hónapos korban a babának tudnia kell a fejét a testével egy vonalban tartani. Az állás kezdetben csupán mint reflex lehetséges: a csecsemő határozottan kinyújtja a lábát, és úgy tűnik, mintha állna. De ez nem tart sokáig. Nagyjából 6 hónapos korban kezdődik el az önálló állás képességének fejlődése, és a gyermek megtartja saját súlyát, amikor álló pozícióban tartják. 4 hónapos kortól bármikor sor kerülhet rá: a baba segítség nélkül a hasára fordul. Ezért különösen fontos, hogy soha ne hagyd a babát egyedül a pelenkázón!

Elsőként fejlődnek a baba finommotorikus készségei is. Az első hónapokban a baba még ökölbe szorítja a kezét, és nem képes tárgyakat megfogni. Egyedül a fogóreflexnek köszönhető, hogy például összeszorítja az ujjait. Kezdetben mindkét kezét használja, amikor megfog valamit, és ehhez az egész kezére szüksége van.

Csecsemőkor pszichológiája

0-1 éves korban a bizalom, ősbizalom, azaz a gondviselésbe vetett hit alakul ki. A csecsemő teljesen kiszolgáltatottan él a világban, élete az anyjától függ. Alapigénye az öröm és a szeretet. A csecsemő már kifejezőbben jelzi szükségleteit: másképp sír, ha éhes, ha fáj a hasa, ha álmos. Odafigyelő anya, gondozó megfelelően reagál ezekre a jelzésekre, s ezzel megerősíti a csecsemőt abban, hogy érdemes üzeneteket küldeni a külvilág felé.

A lelki fejlődés fontos szakasza ez: a csecsemő megnyilvánulásai a környezet válaszreakciói következtében hatékonnyá válnak (ha éhesen sírok, enni kapok - tehát így kell sírjak, ha éhes vagyok), ugyanakkor a csecsemő képes lesz értelmezni a környezetből érkező jelzéseket. Fontos, hogy a szülők figyeljenek a 7-9. hónap körül megjelenő szorongásos reakcióra, az úgynevezett szeparációs szorongásra.

Táplálkozásukban legnagyobb szerepe a szopásnak van. A szoptatások/étkezések száma függ az újszülött súlyától, étvágyától, a tej minőségétől, mennyiségétől. Általában kb. 3 óránként, azaz hat-hét alkalommal kérnek enni az újszülöttek. A napirend ritmusának megfelelő kialakításával (közel azonos időben történő sétáltatás, fürdetés) segíthetjük az étkezések rendszerességének kialakulását. Ez mind a gyermek, mind az anya számára fontos. A kicsi gyomrának így lehetősége van kiürülni, ami a táplálkozás élettani funkciójának jobban megfelel. Bár továbbra is fontos szerepe van a szoptatásnak, a második félévben fokozatosan új ételek is bevezetésre kerülnek. Az év elő és vége felé természetes a gyermek fokozatos elválasztása. Ekkor már minden szükséges tápanyagot megkaphat a vegyes étkezéssel. Fejlődésében, erre az időszakra tehető az anyáról való első leválási, távolodási késztetése. Ha ekkor nem valósul meg a fokozatos elválasztás, az akadályozza a már szükségszerű önállósodás első lépését. Az egy éven túl elnyújtott szoptatás már nem a gyerek, hanem valójában az anya igényét elégíti ki.

Miért sír a baba?

Az első egy évben a kisbaba sírásának mindig jelzésértéke van, azért sír, mert szüksége van valamire. Ez az egyedüli kommunikációs eszköze, mely evolúciós szempontból igen hatékonynak mondható, hiszen azonnali válaszreakciót vált ki a szülőkből. Így bármit is szeretne kifejezni, azt sírással teszi. Idővel azonban a sírásmintázat differenciálódik, mind hangerőben, mind pedig kifejezésmódban, és az arra érzékenyen reagáló szülők jó eséllyel meg tudják különböztetni a háttérben húzódó okokat. Fontos kihangsúlyoznunk, hogy a sírás a csecsemő életben maradásának egyik legfontosabb eszköze! Tudatos hisztiről két éves korig nem beszélhetünk, ekkor ugyanis a kisbaba még nem tudja eszközként használni a sírást. Vannak babák, aki többet sírnak társaiknál, emögött több tényező állhat, például temperamentumbeli eltérés. Fontos továbbá kiemelnünk, hogy egy kisbabát nem lehet elkényeztetni azzal, ha felvesszük, amikor sír! Ugyanis ha sírni hagyjuk őt, akkor egy idő után valóban csökkenni fog a sírások száma és hossza, de mindez azért van, mert megtanulja, hogy hiába hívja a szüleit, nem érkezik tőlük válasz. Tehát az a fontos, hogy érzékenyen reagáljunk kisbabánk sírására és próbáljuk meg kielégíteni az igényeit, mely a biztonságos kötődés alapját is képezi.

Kisdedkor (1-3 év)

A kisdedkor az egyéves kortól körülbelül hároméves korig tart, és az önállóság, az éntudat és a beszédfejlődés időszaka. A kisded autonómiára törekszik, kibontakozik az egyéni akarata, kezdi felfedezni a világot. Az érzékszervi érzékelés meghatározó ebben a korban. A kisded képes tevékenykedni, és elkülönül, hogy önmaga legyen. Fejlődik a látás, az ízlelés és a tapintás ingere, kialakul a beszéd. Ebben a korban alakul ki az éntudat (3 éves kor körül), ekkor kezdi a gyermek a „enyém”, „én” szavak használatát. A gyermeknek ebben az életszakaszban arra van szüksége, hogy éreztessék vele, hogy nyugodtan kifejezheti az érzéseit, nem fogja emiatt a környezete gondoskodását elveszíteni.

Játék és tanulás a kisdedkorban

Minden kisgyermek lételeme, fontos örömforrása a játék, melyen keresztül ismerkedik a világgal, tanulja a világot, készül a felnőtt életre. Jó szokás, ha már egész kicsi kortól van a napnak olyan szakasza, amikor nyugodt körülmények között együtt játszik a család. Az együtt töltött idő ilyen korú gyerekekkel, a puszta kézzel evés, ha bármit megnézhet és tapogathat, odafigyelés az apró részletekre, tudatos érzékelés, agyagozás, várépítés, gyurmázás, zajkeltés, illatélmények, szagélmények, mezítláb járás, ropogós ételek fogyasztása, különféle beszédgyakorlatok, valódi igények felismerése, nemet mondás gyakorlása, transzcendencia-igény kielégítése (pl. meditáció által).

A játékok típusai a kisdedkorban:

• Gyakorlójáték: A gyakorlójáték lényege, hogy a gyerek megismerje a körülötte levő tárgyakat. A játék során megismeri a tárgyak, játékszerek funkcióját, működését. A babrálás, szórakozás megismerteti az adott tárgyak anyagával, hangjával is. Szívesen veszi, ha a felnőttek úgy kapcsolódnak be a játékba, hogy mellette ugyanazt teszik, mint ő. Ha a baba sokáig megmarad ugyanannál a gyakorlójátéknál, ez a fejlődésének valamilyen akadályát jelzi.
• Építőjáték: Építőjátéknak azt nevezzük, mikor a gyerek már nem csak rakosgatja a játékokat, azoknak darabjait, hanem építeni kezd. Amit alkot, arra készteti, hogy újabb dolgokat építsen, pl., ha egy játék babának házat épített, akkor a házba bútorokat kreál, stb. Az építőjátékhoz tulajdonképp bármit használhat a gyerek, bár már gyártanak kifejezetten erre szolgáló játékokat, ilyenek a különböző építőkockák, a Lego, stb.
• Szerepjáték: A szerepjáték azt jelenti, hogy a gyerekek a körülöttük élő felnőttek viselkedését, cselekedeteit utánozzák a közös játékok során. Ez kb. 2-3 éves korban szokott elkezdődni. Fontos, hogy a gyerek ne mindig csak alá-, illetve fölérendelt szerepet játsszon, mert így csak egyfajta szociális viselkedést sajátít el. Mivel a szereptanulás valósággá is válhat, a szülők kötelessége segíteni, hogy mindenféle helyzetet kipróbálhasson a gyerek, hisz ezzel az életbe való beilleszkedést segítik. A gyerek annál többfajta szerepjátékot játszik, minél többfajta mintát lát maga körül. Minél több a felnőtt minta, annál jobb, hiszen így rengeteg szerepben játszhat a kisded: lehet orvos, sofőr, főzhet, mint az anyu, szerelhet, mint az apu, stb. A szülő mindig teremtsen időt a közös játékra. Ha a szülő együtt játszik csemetéjével, ne kötelességből tegye, élje bele magát a szerepbe, kövesse a gyermek óhajait, szabályait.
• Szabályjáték: A szabályokat a gyerek fejlődése közben tanulja. Szüleinek feladata, hogy a kezdeti szabályozás során jöjjön rá a kisded, mindennek megvan a rendje. Fokozatosan alakul ki a szabálytudat, ezzel párhuzamosan változik a viselkedés is. A gyerek figyel arra, akivel játszik, alkalmazkodik, az eszközöket elpakolja maga után, stb. Ebben a korban tanulja meg a kicsi, hogy bizonyos játékoknak is van szabályuk, mely szerint kell játszani. A szabályokat fokozatosan ismeri meg, és fogadja el. A mások által felállított szabályok gyakorlása közben önmaga és mások számára is teremt szabályokat. Amíg a játék szabályai ismeretlenek a gyerek előtt, addig többször be kell mutatni, hogyan kell azt játszani. Amikor a gyermek már ismeri a játékot, meg kell engedni, hogy akár átvegye a vezetést.

Kisdedkori viselkedési jelenségek

Suzanne Vallières kanadai pszichológus nevéhez fűződik a pszichotrükkök elmélete és gyakorlata, aki gyakorlatias gyermeknevelési tanácsokkal igyekszik ellátni az aggódó, kételyek között tengődő szülőket. Cikkünk a csecsemőkor és a kisdedkor időszakában felmerülő gyakori kérdésekre fókuszál.

Miért harapnak a kisgyermekek?

Szinte minden kisgyermek életében van olyan időszak, amikor harap. Ennek is kommunikációs értéke van, szavak híján gyakran így fejezik ki negatív érzelmeiket. Ez főként az egy-másfél évesekre jellemző, hiszen ebben a korai időszakban nagy jelentősége van a világ szájjal való felfedezésének. Tehát a harapás egyfajta tapasztalatszerzés is lehet, melyet a kisgyermek játékként fog fel. Ebben a korban még nem tud biztonsággal különbséget tenni a tárgyak és a mi testrészeink között, továbbá a fájdalomról sincsen még fogalma. Fontos szem előtt tartanunk, hogy nem ártó szándékkal teszi ezt, nem akar tudatosan fájdalmat okozni nekünk! A gyakori harapdálás másik oka lehet a fogzás, a kisbaba így próbál enyhíteni fájdalmán. Gyakori a harapdálás olyankor, amikor a kisgyermek túlpörgött, lehet, hogy csak a szeretetét szeretné kifejezni, de puszi helyett harapás lesz belőle. A harapás eszköze lehet továbbá a szorongás, nyugtalanság kifejezésre juttatásának, továbbá az akarat kinyilvánítása is lehet. Fontos, hogy szülőként határozottan kifejezésre juttassuk, hogy nem szabad másokat harapdálni! Ugyanakkor ezt ne agresszíven tegyük, hanem mutassunk jó példát. Általában egy határozott, egyértelmű „Nem!”, „Nem szabad!” elegendőnek bizonyul, viszont fontos, hogy félreérthetetlenek és következetesek legyünk a tiltásban. Mint minden nem kívánatos cselekedetnél, itt is fontos hangsúlyozni, hogy nem a kisgyermeket ítéljük el, hanem a cselekedetét, tehát rossz viselkedés ≠ rossz gyermek! Ilyenkor megpróbálkozhatunk a figyelemeltereléssel is, nem érdemes túlzottan nagy feneket keríteni a témának. Amennyiben kisgyermekünk a megfogalmazhatatlan rossz érzéseit vezeti le harapás útján, fontos megpróbálnunk rájönni az okokra és azt kihangosítani számára, például hogy most feltehetően dühöt érez éppen.

Miért olyan fontos a kisgyermekeknek a rongyi?

A rongyi vagy plüssállat egy ideig fontos szerepet tölt be a kisgyermek életében, aki nagyon tud ragaszkodni hozzá. Ennek az az oka, hogy a rongyi átmeneti tárgyként értelmezhető, ami az édesanyára emlékezteti a gyermeket és segíti az átmenetet az anyával való létből az anya nélküli létbe. Jelentősége akkor kezd megnőni, amikor a baba rádöbben, hogy ő és édesanyja két különálló személy, így bármikor elválaszthatók egymástól. A rongyi tehát nyugtató hatása révén segít elviselni az anya hiányát és az önállóság kialakulásában is fontos szerepet tölt be. Érdekes módon nincs minden kisgyermeknek rongyija, van, akinek csak megszokásból van alvótársa, de nincs ez a nagy ragaszkodás irányában. Sőt, az is előfordulhat, hogy a rongyi nem is egy tárgy, hiszen lehet például egy cselekvés is, mely megnyugtatja a babát (pl. ujjszopás). Fontos, hogy ha gyermekünknek szüksége van rá, hagyjuk, hogy rongyit válasszon magának. Sose büntessük azzal, hogy elvesszük tőle! Várjuk ki, amikor már nem érzi szükségét a rongyinak, ez az idő általában az óvodáskor vége felé szokott eljönni. Ne kérjük, hogy megossza a rongyiját más gyermekekkel, tartsuk tiszteletben, hogy az az ő féltve őrzött kincse. Ugyanakkor fontos, hogy mi se használjuk eszközként a rongyit, ne csak az legyen a megnyugtatás módja! Ha szüksége van ránk, legyünk vele, vegyük ölbe, a rongyi pedig maradjon meg annak, ami: helyettesítő megnyugtatásnak. A rongyi nyugtató hatása révén segít elviselni az anya hiányát és az önállóság kialakulásában is fontos szerepet tölt be.

Baj, ha a gyermekünk irigykedik?

A kisgyermek nem szívesen adja oda másoknak kedvelt játékait és ez ebben a korban teljesen természetes reakció részéről. Birtoklásvágya erős, ugyanakkor a tulajdon fogalmát még nem ismeri. Időérzéke is még csak kialakulóban van, így még nem érti meg, ha azt szeretnénk, hogy csak pár percig adja kölcsön a játékát a homokozóban és utána visszakapja majd. Ekkor még nagyon egocentrikus a gondolkodásmódja, nem veszi figyelembe mások igényeit, vágyait, mások nézőpontjának felvételére csak később lesz képes. Ugyanakkor a kisbaba testhatárai sem alakultak még ki szilárdan, így elképzelhető, hogy a játékait saját magával azonosítja, saját részeként tekint rájuk. Tehát ebben a korai időszakban az „irigykedés” teljesen normális reakciónak számít. Majd csak két-négy éves kora körül kezd el osztozkodni másokkal, ugyanis ekkor jut el az érettség ezen szintjére. Fontos tehát, hogy segítsünk neki megérteni, hogy mi az övé, és hogy azt el tudja különíteni a többi játéktól, mert ez biztonságérzetet nyújt számára. Fontos továbbá, hogy ne erőltessük, hogy mindenképpen adja oda másnak a játékait, azonban idővel próbáljuk meg megértetni vele, hogy azzal, hogy valamit kölcsönad, attól még az övé marad és vissza is fogja kapni. Az újonnan kapott játékokkal mindig hagyjuk, hogy „kijátssza” magát, ezzel is birtokba véve azt, mielőtt bárkinek is kölcsönadná. Ugyanakkor fontos, hogy lehessenek olyan játékai, amik csak az övé és azokat ne is kérjük, hogy adja kölcsön másoknak (pl. rongyi). Próbáljuk a cserére ösztönözni, amivel mindenki jól jár. Ne erőltessük a közös játékot, ebben a korban még inkább csak egymás mellett szoktak játszani a kisbabák. Az „enyém” és a „tiéd” mellett azonban fontos megértetnünk a kisgyermekekkel, hogy van „közös” is. Az az ideális, ha például testvéreknek vannak saját, életkoruknak megfelelő játékaik, ugyanakkor közös is, mellyel idővel megtanulnak együtt játszani. A dicséret és a jó példamutatás ebben a helyzetben is hatékony eszköznek bizonyul.

Minden kisgyermek szokott dühöngeni? Mit tehetünk ilyenkor?

Másfél éves kor körül kezd kinyílni a világ a kisgyermek számára, éntudata egyre jobban kifejlődik, akaratát egyre jobban kifejezésre juttatja. Ebben az időszakban látszólag semmiségekért képes dührohamot produkálni: sír, kiabál, csapkod… Ez az önállósodással, az ego kialakulásával együtt járó folyamat, önálló akarata kifejlődésével egyre gyakrabban próbál meg ellentmondani nekünk. A beszéddel ekkor még csak épphogy ismerkedik, szavak szintjén nem tudja még kifejezni érzelmeit, ilyenkor - más eszköz híján - szó szerint a tettek mezejére lép. Általában minden gyermeknek van dühöngő korszaka, de egyénenként eltérő ennek az időszaknak a hossza és súlyossága. Ez a fejlődés normális stádiuma, melyen idővel túljut a kisgyermek, amint lesz más eszköz a kezében. A kisgyermek kifejezőeszközének tára korlátozott, valamint folyamatosan képességei határaival kell szembesülnie, mindez érthető módon frusztrációt kelt benne. A dühöngés ugyanakkor figyelemfelkeltő eszköz is lehet és amennyiben ezáltal eléri célját (pl. megkapja a vágyott édességet a boltban), az megerősítésként hat és a jövőben is hatékony eszközként fogja ezt alkalmazni.

A dührohamok kezelésével kapcsolatban alapvető fontosságú a józanság megőrzése, ne hagyjuk ilyenkor magára, ne kiabáljunk vele, ne nevessük ki és ne szidjuk meg! Adjunk teret érzelmei kifejezésének és legyünk mellette, próbáljuk megnyugtatni őt! Továbbá törekedjünk arra, hogy ne engedjünk neki minden helyzetben, mert az csak megerősíti és generálja ezt a magatartásformát. Fontos, hogy a kisgyermek érzelmeit ne utasítsuk el, azonban azok kifejezési módját helyteleníthetjük. Próbáljunk meg rájönni, hogy mi váltotta ki a dührohamot, hátha legközelebb el tudjuk kerülni azt. A következetesség és határozottság kiemelt jelentőséggel bír a gyermeknevelésben, mely mindkét szülőre vonatkozik! Legyenek egyértelműek és érthetőek a szabályok, hogy mit lehet és mit nem, és ezt mindkét szülő egyformán képviselje! Hatékony módszer lehet továbbá a jó viselkedés pozitív megerősítése, valamint a választási lehetőségek felajánlása is.

További fontos témakör csecsemő és kisded korban a játék és a meseolvasás szerepe, a kisgyermekek altatásával kapcsolatos hasznos tanácsok, valamint a szobatisztaságra szoktatás.

tags: #a #csecsemokor #mondhato #kisdedkornak