8 hónapos baba szociális fejlődése

A 8 hónapos kor tehát az önállósodás és az intenzív felfedezés időszaka. Engedd, hogy próbálkozzon, mozogjon, kísérletezzen - és közben sokat beszélj hozzá, játssz vele.

A baba fejlődése rovatunk állandó szakértője dr. Tajti Zsanett, a tunderidoktorneni.hu weboldal megalapítója és tanácsadó orvosa. Segítségével górcső alá vesszük a 8 hónapos babák fejlődését. Megismerheted a mozgás, a kognitív és szociális fejlődés legfontosabb mérföldköveit, sőt, tippeket is adunk a baba alvási szokásainak kialakításához, valamint ötleteket kapsz a játékos tanuláshoz és az ehhez szükséges biztonságos környezet megteremtéséhez.

Jó, ha tudod, hogy minden baba más, és a saját egyéni ütemében fejlődik. Ne aggódj, ha a te kisbabád még nem tart ott, amit a cikkben leírtunk. A fejlődési mérföldkövek csupán iránymutatást adnak, és az ettől való eltérés még nem jelenti azt, hogy valami baj van a gyermekeddel.

Mozgásfejlődés 8 hónaposan

A 8 hónapos baba mozgása egyre összetettebb. A legtöbben már stabilan kúsznak, egyesek négykézlábra állnak és hintáznak előre-hátra, felkészülve a mászásra. A kézmozdulatok is ügyesebbek: képes két ujjával megfogni apróbb tárgyakat (ez az ún. csipeszfogás). Fontos, hogy sokat legyen szabad mozgásban - ne korlátozd hosszan etetőszékben, járókában vagy azzal, hogy egész nap kézben van.

Hason fénysebességgel kúszik, ügyesen mászik, bőszen tolat négykézláb, lassan ülő helyzetbe tornázza magát, bár támaszték nélkül még meglehetősen ingatag, egyes babák a 8-9. hónapban pedig már ügyesen felállnak és segítséggel, kapaszkodva akár járnak is. Ezt azonban semmiképp ne erőltessük, mint ahogy tilos erőltetni bármilyen mozgásfejlődési szakaszt, szigorúan hagyjuk a gyereket a saját ütemében fejlődni, a szakemberek szerint a bébikomp és a hasonló járásfejlesztő eszközök (ezek nem azonosak a tologatható járássegítőkkel!) inkább ártanak, mint használnak.

Ügyesen használja az ujjait, kisebb tárgyakat is ügyesen megfog, csipeszfogást használ, felemeli, nézegeti őket, majd eldobja nagy ívben, ha új, érdekesebb dolog kerül a látómezejébe. Pakol, rámol, lakberendez, nyitogatja a szekrényajtókat, életveszélyes szituációkba hozva magát minden pillanatban. Amúgy itt érdemes egy mély levegőt venni és elengedni az állandó infarktusközeli állapotot, mert akármennyire is úgy tűnik, nem fog leesni, nem fogja beverni, nem fogja odacsukni, nem fogja becsípni. Kipakolja a konyhaszekrényt, naponta tízszer, beleül a wokba (csak be kell tolni a sütőbe), a műanyag edényekbe, a tálcákra, ha egy fakanalat is kap a kezébe azonnal átalakul egyszemélyes jazz-zenekarrá, és üt mindent, amihez hozzáfér.

A baba metszőfogai már kibújtak, van, aki már 3-4 fogacskát is fel tud mutatni a leltárnál, úgyhogy a táplálást az eddigi ütemben folytathatjuk: a szoptatás mellé egyre több szilárd ételt beiktatva, fokozatosan új ízeket bevezetve, fogható, rágcsálható dolgokat a kezébe adva, sőt, nyugodtan meg lehet próbálkozni a felnőtt húslevessel, főzelékekkel, csak ügyeljünk a minimális fűszerezésre. Hagyjuk egyedül enni, már lassan kanállal is, meglepően gyorsan tanulják meg hatékonyan használni.

A 8 hónapos kor nem verseny. Vannak babák, akik már magabiztosan kúsznak és felhúzzák magukat, mások még csak most gyakorolják a négykézláb állást. Ha a baba még nem kúszik, nem áll négykézlábra vagy nem figyel a nevére, az önmagában még nem jelent problémát. Az idegrendszeri érés egyéni, és a mozgás- vagy kommunikációs fejlődés kisebb csúszása normális.

Szociális és érzelmi fejlődés 8 hónaposan

A gyermek szociális fejlődése már a születés pillanatában elkezdődik. Az első kapcsolatok, amelyeket megél, alapvetően határozzák meg azt, hogyan fogja érezni magát a világban, miként viszonyul majd más emberekhez, és hogyan képes majd bizalommal fordulni a társai felé. A mosoly az egyik legkorábbi szociális jelzés, amely az élet első heteiben reflexszerűen jelentkezik, majd körülbelül hathetes korban válik tudatos visszajelzéssé a szülő felé. Néhány hónap múltán pedig a gyermek már maga is kezdeményezi a mosolyt, hogy felkeltse környezete figyelmét.

Megfigyelhetjük, hogy a gyermek felismeri az idegen és ismerős arcok közötti különbséget, és egyre érezhetőbben megnyugszik az általa ismert arcok társaságában, míg idegenekkel szemben visszahúzódóbb, félénkebb lehet. Az első életévben a szeparációs szorongás körülbelül 8-10 hónapos korban jelentkezik először, amikor a csecsemő már tudatában van annak, hogy az anyja eltűnhet, de még nem biztos abban, hogy vissza is fog térni, ezért gyakran sírással reagálhat, és az anyukája karjaiban szeretne lenni.

Nem kedveli az idegeneket, elhúzódik, sír, az anyját keresi, ilyenkor ne erőltessük az interakciót, bármennyire szeretnék a rokonok, barátok megölelgetni, muszáj lesz várniuk egy kicsit, vegyük ölbe, hagyjuk békén, legyünk türelmesek, míg megnyugszik, feloldódik és maga keresi a kapcsolatot a környezetével.

A 8 hónapos korra a legtöbb baba már aktívan fedezi fel a környezetét. Egyre erősebb, mozgékonyabb és önállóbb, miközben új mozdulatokat, hangokat és szociális viselkedéseket próbál ki. Társas viselkedésben is nagy változás tapasztalható: reagál a nevére, felismeri a családtagokat, mosollyal és hangadással kommunikál.

Ha magától ül fel, igen. De ne támasszuk ki párnával vagy ülésbe húzva, amíg nem képes önállóan megtartani magát. A természetes mozgásfejlődés sorrendjét ne siettessük.

A 8 hónapos baba már sokféle hangot ad ki, összekapcsol szótagokat, például „ba-ba”, „ma-ma”, „da-da”. Felismeri a saját nevét, és reagál rá, ha hívod. Ha beszélsz hozzá, gyakran válaszol gagyogással - ez a párbeszéd első formája.

Játssz vele kukucsosat, egy idő múlva már ő fogja kezdeményezni, elbújik és fülig érő vigyorral dugja elő a fejét és tapsikol hozzá ezerrel.

A szociális fejlődés amellett, hogy tartalmaz tanult viselkedési mintákat, egy érzelmi biztonságon alapuló, kölcsönhatásban formálódó folyamat.

Kommunikáció és kognitív fejlődés 8 hónaposan

A beszédfejlődése továbbra is nagyon aktív, erősen figyel, utánozza a szájmozgásunkat, gurgulázik, gügyög, hangokat, szótagokat képez, és mint egy kis felhúzós baba, megrögzötten ismételgeti is a tanultakat (papapapa, mamamama, babababa). Továbbra is kommunikáljunk vele, beszéljünk hozzá sokat, mondókázzunk, meséljünk, minél több az inger, annál hatékonyabb az ő fejlődése is.

A hangok forrását odafordulással keresi (kivéve, ha az a háta mögül érkezik). Párbeszédszerű hangadásba bevonható (azaz hallgat, amikor beszélnek hozzá és hangokat ad, amikor a felnőtt elhallgat). Élvezi a hangadást, hosszasan játszik a saját hangjával (azaz 2-3 különböző hangból álló szótagokat dallamosan, változó hangerővel ejt: például „mba, ábűű, pamááá, adu geee, gaaaj habűűű”).

A hangokhoz, zajokhoz hozzá tud szokni. A hallási figyelem fejlődésének kezdete. Erős, váratlan zajra összerezzen, sír. Anya hangjára képes megnyugodni.

A szociális mosolyt már nem csak a közvetlen családtagokkal gyakorolja. Hangadása változatos, egyre inkább csak az anyanyelvének megfelelő hangokból áll. Létrejönnek kölcsönös figyelmi helyzetek szülő és gyermek között. A kommunikáció során megvalósul az elsődleges interszubjektivitás. A csecsemő biztosan fordítja fejét a látóterébe lépő felé, megjelennek az ún. üdvözlő hangok. A csecsemő már felfigyel a saját nevére.

A csecsemő már születésétől szociális (társas) lény. A szociális fejlődés azonban számos módon problematikus lehet és jó ezt minél korábban felismerni. A szociális kapcsolatok alapjait az élet nagyon korai fázisában sajátítja el a kisgyermek. A szülő-gyermek kommunikáció már néhány hónapos korban a szociális párbeszéd formáját ölti, a csecsemő társas partnerré válik, aki kezdeményez és válaszol mások kezdeményezésére, megjelennek a kölcsönösség elemi formái.

A 8 hónapos baba már sokféle hangot ad ki, összekapcsol szótagokat, például „ba-ba”, „ma-ma”, „da-da”. Felismeri a saját nevét, és reagál rá, ha hívod. Ha beszélsz hozzá, gyakran válaszol gagyogással - ez a párbeszéd első formája.

Megérti és felfigyel az anya, apa, nagyi (nagymama, nagypapa vagy ahogyan a családban használják) szavakra, maga és testvérei nevére. Képes szándékot tulajdonítani mások közléseinek a beszéd prozódiája és a mimika össze-vetése alapján. A gagyogás jól felismerhető, általában szótagszintű szólamokat tartalmaz. A gagyogást nemcsak a beszédszervek gyakorlásaként, hanem a személyközi kommunikációban is használja.

A gyermek táplálását felügyelet mellett vézezzük. Adhatunk neki például puha zöldségdarabokat, kiflivéget, banánt. Egyedül akar enni, fogni szeretné a kanalat, vagy a bögrét. Ha buzdítjuk rá, hagyjuk, hogy maszatoljon, a pancsolás öröme egy idő után alábbhagy, és korán elsajátítja az evőeszközök használatát.

A 8. hónaptól bevezethetjük a „rágcsálnivalókat” is, mert ekkor már elég fejlett a baba kéz-száj-szem koordinációja.

A szociális mosolyt már nem csak a közvetlen családtagokkal gyakorolja. Hangadása változatos, egyre inkább csak az anyanyelvének megfelelő hangokból áll. Létrejönnek kölcsönös figyelmi helyzetek szülő és gyermek között. A kommunikáció során megvalósul az elsődleges interszubjektivitás. A csecsemő biztosan fordítja fejét a látóterébe lépő felé, megjelennek az ún. üdvözlő hangok. A csecsemő már felfigyel a saját nevére.

A szociális referencia elmaradása problémákat okozhat a későbbiekben, mert ez olyan alapkészség, amire számos más szociális készség épül.

Hallásfejlődés 8 hónaposan

A csecsemő hallása ebben az időszakban sokat finomodik. Az arcokhoz hangot tud kötni, felismeri a közeli hozzátartozók hangját. A hangokat már lokalizálni tudja majdnem minden irányból. Tevékenységüket elkezdik hangadással kísérni úgy, hogy annak ritmusa egyre inkább igazodik a tevékenység ritmusához.

Hangra figyelő magatartással válaszol. A hang irányába fordítja szemét, vagy fejét. Dallamos hangra fokozottabban figyel, hangadásának már többször van dallama. Egyértelműen megkülönbözteti szülei hangját másokétól.

Hallás: Megkülönbözteti az ismerős személyek hangját, egyértelműen azt a személyt keresi, akinek a hangját hallja. Nevének hallatán felfigyel. Ismételget szótagokat (pl. ba-ba-ba, ma-ma-ma, te-te-te).

Hallás: Ha nevén szólítják, akkor odafordulva a kérdező szemébe néz. Dallamra ringatózik. A hallás minősége, a hallási figyelem fog ebben az időszakban fejlődni a gyermekek tevékenységei közben. A hallás differenciálódásának következtében hangadásaik is egyre változatosabbak lesznek, elindul a halandzsázás, amelyben akár egy-egy szó is felfedezhető lesz. A beszéd alakulásához önmaga hangadásának jó hallása szükséges. Saját hangját azonban nem tudja olyan pontosan, differenciáltan hallani később sem, mint a felnőttekét, ezért nagyon fontos, hogy tisztán, a szavakat helyesen ejtve beszéljünk a gyermekhez!

Hallás: Lokalizálja a különböző irányból érkező (fentről, háta mögül is) hangok forrását. Tárgyszavakat és egyszerű kéréseket ért (megmutat, végrehajt). Egyszerű dallamot dúdol (pl. zsipp-zsupp…)

Hallás: Megkülönbözteti hangjuk alapján a tárgyakat. Az akusztikus figyelem és észlelés finomodik ebben a korszakban, mely a beszéd megindulásában is tetten érhető. A szavak megjelenése a biztosíték arra, hogy hallja a gyermek a beszédet, és differenciálni tudja a beszédhangokat is. A közös zenélések, a sok-sok éneklés és zenehallgatás mind a hallási figyelem finomhangolását segíti. A dallam jó észlelését a kérdő hangsúly megjelenése és használata igazolja akkor is, ha egy gyermek nem szeret dúdolni.

Hallás: Gyorsan és pontosan lokalizálja a hangok forrását. Megkülönbözteti hangjuk alapján a tárgyakat. Dallamot felismer, egyszerű dalla...

Tippek a 8 hónapos baba szociális fejlődésének támogatásához

A tanulás most teljesen játékos formában történik. Mutasd meg neki a tárgyakat, mondd ki a nevüket („ez a labda”, „ez a maci”), így a szókincsértés fejlődik.

Támogasd a fejlődését azzal, hogy hagyod önállóan próbálkozni: ha elér egy tárgyat, ne segíts neki azonnal. Így tanulja meg a kitartást, a mozdulatok összehangolását és az ok-okozati összefüggéseket. Az idegrendszer fejlődését az önálló megtapasztalás segíti leginkább. Otthon is kiváló fejlesztés, ha beszélsz hozzá, énekelsz neki, megnevezed a tárgyakat.

Gyakorold kisbabáddal minden nap a kérem-köszönöm játékot. Ha kisbabád megtanulja hogy ha kéred, oda kell adnia a tárgyat a kezéből és ha vissza kéri, visszakapja azt, az nem csak jó szórakozás de nagy segítség lesz a későbbiekben is. Abban az esetben, ha valami veszélyes kerül a kezébe sokkal egyszerűbb elvenni tőle.

A biztonságos környezet továbbra is létfontosságú. A kúszó-mászó babák sokat borulnak. Az asztalok, szekrények élébe könnyen be tudják verni mozgás közben a fejüket. Amikor próbálnak felhúzódzkodni, abroszt vagy kisasztalt magukra ránthatnak. A pakolászós korszak egyik kedvenc elfoglaltsága a fiókokból való kirámolás. Ha fontos vagy sérülékeny holmit tárolunk egy fiókba, zárjuk el.

A figyelmetlen, vagy hamar elterelődő figyelmű babákat úgy ösztönözhetjük, hogy a közösen megvizsgálni kívánt (lehetőleg kellemes, természetes tapintású) tárgyat a babához érintjük, megsimogatjuk vele (arcának mind a két oldalát, a karját válltól kézfejig), esetleg énekelve vagy ritmusos versikét, mondókát mondva lassan távolítjuk, és figyeljük, meddig figyel rá. Ebben az életkorban a távolságok, a távol lévő tárgyak, személyek mozgását már figyelnie kell a kisgyermeknek.

Baba játék közben

Alvás és napirend

A kiegyensúlyozott napirend sokat segít a baba biztonságérzetének kialakulásában. Ez csak egy példa, már az elejétől úgy is alakulni fog nagyjából az ébredés és fektetés időpontja, a többi meg tudod majd hozzá alakítani, ahogy látod miből mennyi időre van szüksége. Ebben az életkorban a babák napi 13-15 órát alszanak, ebből 10-11 órát éjszaka. Ha éjjel gyakrabban felébred, próbáld megnyugtatni simogatással, énekkel - ne mindig etetéssel, így segíted, hogy újra megtalálja az önálló visszaalvást.

Az esti rutin kialakítását már egészen pici korban, így 8 hónapos babával is bátran elkezdheted, sőt, érdemes is elkezdeni. Először csak 3-4 elemmel, majd a gyermek növekedésével párhuzamban a hossza megnyúlik és felépítése is változik. A kicsik alvásigénye ebben az életkorban a "tankönyv szerint" 14 óra naponta. Vannak babák, akik 11 órát alszanak éjjel, és 3 órát nappal, míg mások 10 órát éjjel, és 4 órát nappal. Ne aggódj, ha a babádnak ettől eltérő az alvási igénye! Ha kipihent és jókedvű, nincs miért aggódnod. A nagy, éjszakai alvásuk ilyenkor gyakran egyhuzamban történik, és 6-10 óráig tarthat. Akadnak olyan babák (nem is kevesen), akik még egy-két alkalommal felébrednek éjjel, de hamar vissza is alszanak. Ha az apróság nehezen alszik el, vagy többször is felébred éjjel, érdemes megvizsgálnod a környezetét, hogy valóban megfelelő körülmények vannak ott számára az alváshoz vagy sem? Melege van, esetleg fázik?

A nappali alvások hossza 1-2 óra között változhat. Előfordulhat, hogy egy rövid délelőtti alvás mellett egy hosszabb pihenés következik töltenek, míg mások délután is a két rövidebb alvást preferálják. Érdemes kihasználni a jó időt, próbáld meg a szabadban altatni a picit - például babakocsiban!

Alvási REGRESSZIÓ - elromlott a babád alvása? | baba altatás 4 HÓNAPOS korban

Mikor forduljunk szakemberhez?

Ha a figyelemfelkeltő jelek tartós (hetekig tartó) fennállása esetén a területileg illetékes pedagógia szakszolgálat munkatársaihoz (pszichológus, fejlesztő pedagógus) lehet fordulni, ahol szükség esetén továbbküldik a gyermeket a megfelelő szakemberhez.

Amennyiben a szülő (vagy az elsődleges gondozó) hosszantartó depresszióval, lelki, mentális problémákkal küzd, akkor neki is segítségre van szüksége. Ilyen esetekben a területileg illetékes felnőtt pszichiátriai és mentálhigiénés szakambulanciára fordulhat, ahol pszichiáter és/vagy klinikai szakpszichológus adhat segítséget.

Az anya depressziója, mentális problémája esetén fontos lehet, hogy az anyán kívül egy egészséges, támogató felnőtt (pl.: apa, nagyszülő, rokon, barát) is legyen a gyermek közelében.

Figyeljük minden hónapban a gyermekünk fejlődését! Ha rendellenességet tapasztalunk, forduljunk szakemberhez időben, hogy megfelelő fejlesztésben részesülhessen a csecsemő.

Orvos vizsgálja a babát

tags: #8 #honapos #baba #szocialis