A cigája juh, melyet berkének is neveznek, a hegyi juhok csoportjába tartozik. Eredetileg az Al-Duna vidékéről került Magyarországra a 18. század végén, a Balkánon és Románián keresztül. Az elmúlt háromszáz év során sikeresen alkalmazkodott a magyarországi földrajzi és éghajlati viszonyokhoz, bár vezető fajtává sosem vált. Elnevezése is erre utal: a román „ţigáie” szóból származik, de ismerték zombori juh, oláh juh vagy berke néven is.
A cigája juh egyedülálló volt abban, hogy nem csak kettős, hanem hármas hasznosítású fajtaként tartották számon. Gyapja finomabb volt a korábban tenyésztett hazai fajtákénál, így a nemez- és posztógyárak, valamint a brassói gyapjúkereskedelem igényeit is kielégítette. Ez ösztönözte az erdélyi gazdákat, hogy lecseréljék durvább gyapjas állományaikat a finomabb gyapjút adó cigájára. A fajta alapvetően hegyi juh, de kiválóan alkalmazkodott az alföldi környezethez is, és gyorsan elterjedt, különösen a Duna-Tisza közén. Az első világháború után elsősorban a parasztgazdaságokban maradt fenn, mivel a fajta jelentősebb tenyészterületei a határokon kívülre kerültek.
A cigája juh számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik. Hizodalmassága figyelemre méltó a parlagi fajták között, húsa ízletes, sötétvörös színű, porhanyós és mentes a faggyúszagtól. A Duna-Tiszai fejős juhászatok a kortárs juhoknál jobb tejelékenységét is kihasználták. A fajta tehát nem tekinthető primitívnek, hanem egykoron kitenyésztett, jellegzetesen hármas hasznú, értékes állatfajtának.
Napjainkban a cigája juh két változatban található meg Magyarországon. A hegyi változat rövidebb lábú és tömöttebb testalkatú, míg az alföldi változat hosszabb lábú és nyúltabb testű. Mindkettőre jellemző a sutaság (szarvtalanság), bár ritkán a kosoknak fejlődhetnek csavaros szarvai. A fajta középmagas termetű, hosszú, lefelé lógó fülekkel. Gyapja fehér, néha sötét szálakkal tűzdelt, feje és lábai feketék vagy sötétbarnák. Bőre, foghúsa és nyelve sötét színű, erősen pigmentált. A szaruhámmal fedett testrészek sötétszürkék.
A cigája juh többhasznosítású fajta: teje és húsa fogyasztható, gyapja pedig textilipari nyersanyag. A kosok marmagassága 75-80 cm, az anyáké 60-65 cm. Vlasztás után 5-6 hónapig fejik őket, átlagosan 40-60 liter tejet adnak. A bárányok színe homokszürke. A Körös-Maros Nemzeti Park, gazdasági társaságok és magántenyésztők állománya mintegy ezer anyát és ötven kost számlál.
A tejelő cigája változat testméreteiben jelentősen meghaladja az őshonos állományt, és alkatában is magán viseli a kimagasló tejtermelő-képesség jegyeit. Jellemző rá a hosszú, lelógó fül, a hosszú fej, gyapjútól mentes homlok és domború orrhát. Ellentétben az őshonos változattal, a tejelő cigája bárányai feketén jönnek a világra, és mindenképpen suták. Kiválóan alkalmas anyai vonalként végtermék előállítására, jó húsformájú pecsenyebárányok előállítására.
A fajta fenntartása és génmegőrzése
Az őshonos cigája juh manapság génrezerv fajtaként tartják nyilván, eredeti tulajdonságait megőrizve, termelésre irányuló szelekció nélkül. 2008 óta a törvényileg védett őshonos állatfajták közé tartozik. A fajta fenntartása nem csupán az élő egyedek megőrzését jelenti, hanem egykori tulajdonságainak és rendszeres használatának fenntartását is.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sóstói Állattartótelepén 2017. január 24-én születtek meg az első idei cigája bárányok. Az igazgatóság kezelésében tartott állomány reményei szerint idén is szépen gyarapodik majd, ugyanis az előző év őszén 250 cigája és 110 racka juh volt háremben. A cigáják ellési időszaka általában február első hetében kezdődik és március közepéig tart. Az ikerellések gyakoriak, arányuk eléri a 30-40 százalékot, de néha hármas ikrek is születnek. A bárányok kétnapos korukban chippel ellátott krotáliát kapnak, majd az anyjukkal együtt egyedi fogadtatóba kerülnek, ahol 3-5 napot töltenek.
A jó minőségű tenyészkosok fontosak a fajta genetikai változatosságának fenntartásában. A génmegőrzés céljából a hím és nőstény tenyészállatok minél szűkebb ivararányára is tekintettel kell lenni. Törekedni kell arra, hogy egy-egy tenyészkoshoz élete során kevesebb anyaállatot osszanak be, ez általában 50-100 anyát jelenthet a törzstenyészetekben. A hím állatok mellett a nőivar jelentősége is legalább akkora, hiszen többen vannak, nagyobb genetikai sokszínűséget hordozhatnak, és általában tovább élnek.
A Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetsége 2012-ben központi kosnevelő telepek kialakítását kezdeményezte. Ezek célja a genetikai sokszínűség megőrzése, amelyet Európai Uniós támogatással valósítanak meg. A telepek működésében a tenyésztők aktív részvétele kulcsfontosságú. A cél az, hogy a legértékesebb növendék állatokat összegyűjtve, felnevelve és hasznosítva tartsák fenn a fajtát. A központi nevelés megmutatja az egyedek közötti különbségeket egy adott környezetben.
A cigája nap egy fontos esemény a fajta tenyésztői számára. Ezt az év első szabadtéri juhász összejövetelét általában április elején rendezik meg Mezőhegyesen, a fajta központi kos nevelő telepén. A rendezvény lehetőséget ad a tenyésztőknek a tapasztalatcserére, az eredmények megvitatására és a fajta jövőjének alakítására.
Cigája jerke, juh, OMÉK 2017., v170921-2-032
A fajta jövője szempontjából fontos kérdés, hogy a hangsúlyt az őshonos fajta eredeti állapotban való fenntartására kell-e helyezni, vagy pedig a hármas hasznosítás előtérbe kerülésével biztosítható a fajta jövedelmezősége is. A cigája rugalmas, kielégítő termelési tulajdonságokkal jellemezhető vegyes hasznú parlagi juh. A modern, egyhasznú, koraérő fajtákkal szemben a cigája sokoldalúsága és alkalmazkodóképessége továbbra is értéket képviselhet.
A fajta mtDNS vizsgálataiból kiderült, hogy a különböző hazai cigája változatok - annak ellenére, hogy külső karaktereikben lényegesen eltérnek egymástól - nagy hasonlóságot mutatnak. Ez arra enged következtetni, hogy őshonos juhaink egyfajta közös „Kárpát-medencei” anyai háttérrel rendelkeznek.