A hüvelyi folyások minden nő életében előfordulnak, még a legnagyobb higiénia mellett is. Ezek közt is igen gyakori a “barnázás” névvel említett jelenség, mikor barnás folyás, pecsételés jelentkezik egy nőnél. Ez pedig már problémás lehet, különösen akkor, ha a terhesség során jelentkezik! A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.
Normális vagy sem a "barnázás"?
A barnázás - említsük így az egyszerűség kedvéért - a terhességen kívül is jelentkezhet. A színt egy kis mennyiségű vér kölcsönzi a folyásnak, melyek okozhat egyszerűen a hüvely nem megfelelő pH-értéke. Ezen felül azonban lehet szó fertőzésről, valamint hormonális eltolódásról is. A barnázás hátterében igen gyakran a nem megfelelő progeszteron szint húzódik meg, mely hormon elengedhetetlen az egészséges női nemi működéshez!
A menstruációs vér tulajdonképpen maga a leváló méhnyálkahártya, ami terhesség esetén nem történik meg, esetleg csak kis mennyiségben, pecsételő vérzésként. Mivel a barnás szín a vörösvérsejtek levegővel való találkozása során alakul ki, ezért ez arra enged következtetni, hogy kicsit több idő telt el azóta, hogy a vér az érből kilépett, és kifelé jutva láthatóvá vált a fehérneműn.
A méhnyak elváltozásai, fertőzései szakorvos által kimutathatóak, és kezelésük fontos, mert ezzel elkerülhetjük, hogy a kórokozók feljussanak a magzat felé, és esetlegesen károsítsák őt.
A beágyazódást kísérő vérzés teljesen ártalmatlan, a megtermékenyülés utáni 10-14. napon jelentkezhet. Ekkor ágyazódik be a petesejt a méh nyálkahártyájába. Mivel a terhesség ekkor általában még nem derül ki, ez az enyhe vérzés sem kelt nagy aggodalmat, ráadásul épp a következő menstruáció ideje körülre esik.
Barna folyás terhesség alatt
Ha a terhesség során barnázás jelentkezik, az már problémás lehet, de pánikra ekkor sincsen ok! Abban az esetben, ha a pár tudatosan készül a családalapításra, és figyelik a menzesz elmaradását, a barnázás megjelenése még jót is jelenthet. Ez a jelenség ugyanis akkor is előfordul, mikor a beágyazódás megtörténik, ilyenkor a méh fala erősen vérbő. Ez azonban csak a várandósság legelejére, tulajdonképpen a kialakulására igaz.
Az 5. héten jelentkező barna folyás lehet az embrió beágyazódásának következménye. Ha a folyás nem erős és nem jár éles fájdalommal, általában nem utal problémára.
A babavárás alatt is ugyan azok az okok válthatnak ki barnázást, mint előtte. A hormonális gondok ebben az esetben veszélyesebbek, hiszen a progeszteron nem megfelelő szintje sajnos kezelés nélkül könnyen vezethet a terhesség megszakadásához is. Abban az esetben, ha fertőzés okozza a barnázást, most nem “csak” kellemetlenséggel nézünk szembe. A felszállóvá váló fertőzések okozzák ugyanis a vetélések és koraszülések mintegy 70%-át és tekintve, hogy a várandósság alatt az immunrendszer visszafogodtabban működik, a fertőzések kialakulására is fogékonyabbak a nők.
A terhesség első harmadában a pici vér távozása nagyon szokta stresszelni a kismamákat. Ez gyakori tünet és ritkán jelent problémát. Ha alvadt vér távozik - ami nagyon ijesztő lehet -, akkor ez egy lassú vérezgetés miatt történhet, mely összegyűlve egyben távozik. Hogy mi a valódi ok, azt orvosi vizsgálat tudja pontosan megállapítani.
Sajnos a vetélés spontán megindulása is vérzéssel járhat. Ha a méhlepény elkezd leválni a méh faláról, akkor ezt nem mindig kíséri vérzés, van, hogy csak barna foltként jelentkezik, fájdalommal. A méhlepény tapadhat a méhnyak mellett, vagy azt takarva.
A várandósság alatti legkisebb mennyiségű vérzést, barna foltot is komolyan kell venni, és nem késlekedni, azonnal orvoshoz fordulni, mert ha nincsenek is más tünetek, akár probléma kezdetét is jelezhetik, amin a szakorvos tud segíteni.
Gyakori tünetek az 5. terhességi héten
Az ötödik terhességi hét sok nő számára az a pillanat, amikor először kezdi sejteni, hogy babát vár. Bár a pocak még nem látszik, a leendő édesanya szervezetében már hatalmas változások zajlanak. A terhesség kezdetét gyors hormonális változások jellemzik. Jellemző terhességi tünetek az 5. héten is jelentkezhetnek.
Sok nő számol be alhasi fájdalomról az 5. terhességi héten. Ez általában enyhe húzó vagy feszülő érzés - a méh növekedésével és a test alkalmazkodásával függ össze. Szinte nincs is olyan terhes, aki terhessége alatt (persze a szülés kivételével) ne érzett volna ilyen-olyan görcsöt. Kisterhességben 16-18. hétig a méh hirtelen növekedése, a környező szervek, a petefészkek, a bél, a húgyhólyag, a kismedence falának történő nyomódása illetve a méhfüggesztő szalagok nyúlása okozza legtöbbször. Ugyanilyen panaszt okozhat még korábbi műtétek, például császármetszés, vakbélműtét és egyéb hasi műtétek utáni hegek feszülése. Mindezek nem járnak komoly komplikációval, általában Magneb6 (maximum dózisa 3x2 tabletta) szedésére enyhülnek.
Körülbelül a 35-36. héttől már jelentkezhetnek, rendszeres, néhány másodpercig tartó, a teljes méhizomzatot érintő összehúzódások, melyeket jósló fájásnak nevezünk. A fenti csoportokba nem illő, egész méhizomzatot érintő, esetleg vérzéssel járó, vagy túl korán induló fájást kórosnak tartunk. Ilyen esetekben érdemes pihenéssel, magnéziummal próbálkozni. Kisterheseknél 3x2 MagneB, nagyobb terhességekben 3-4x 250mg Magnesium pezsgőtabletta javasolt.
A 4kidspoint.hu oldalon kizárólag bevizsgált és tanúsított termékeket találsz - a terhességi párnáktól kezdve az első játékokig és babatextíliákig.
Bár az ötödik hét talán jelentéktelennek tűnik, valójában valami különleges kezdete. A tested változni kezd, és benned egy új élet fejlődik. Ne feledd: minden terhesség más. Ha szeretnél felkészubi a következő hónapokra és az anyaságra - látogass el a 4kidspoint.hu oldalra.
Ultrahang az 5. héten
Sok nő izgatottan várja az első ultrahangvizsgálatot az 5. héten, hogy megerősítse a terhességet. Az 5. héten végzett hüvelyi ultrahang lehetővé teszi az orvos számára a méh pontos vizsgálatát. Ez teljesen biztonságos, és gyakori az első trimeszterben.
Ideális esetben látható a terhességi zsák és esetleg annak tartalma is. Ha pozitív lett a terhességi teszted, az orvosok általában az első vizitet a 6-8. hét közé ajánlják. Ha azonban aggasztó tüneteid vannak - például erős fájdalom, vérzés vagy korábbi problémák - akkor az 5. hét is alkalmas lehet az orvosi konzultációra.
A szakorvos manuálisan, hüvely tükörrel, hüvelyi-vagy hasi ultrahanggal vizsgálja meg a kismamát, miközben megállapítja a vérzés mennyiségét, illetve azt, hogy honnan származik.

Mi a teendő folyás esetén?
A barnázás jelentkezése a terhesség során problémás lehet, éppen ezért érdemes beszélni a kezelőorvossal, ha másért nem is, azért mindenképpen, hogy teljesen megnyugodhassunk.
A hormonális gondok is kezelhetőek, a fertőzések ellen pedig mi magunk is sokat tehetünk! Az első lépés a szervezet normál működésének biztosítása, hiszen még a csökkent immunműködés mellett is, a normál működésű szervezet a fertőzések ellen hatékonyan képes fellépni.
A tápanyagok megfelelő pótlása azonban a várandósság során nem is olyan egyszerű. Egyrészt ilyenkor jelentősen megnő a tápanyagigény, ráadásul nagyobb lesz a stressz, ami tovább növeli a tápanyagszükségletet. A kiegyensúlyozott táplálkozás és a mozgás ilyenkor is alapvető, de egy jól megválasztott várandósvitamin komoly segítség lehet - nem véletlenül javasolja ma már a szakemberek zöme ilyen termék szedését a terhesség alatt.
A megfelelő várandósvitamin mindenképpen jól tagolt, azaz képes figyelembe venni az eltérő trimeszterek eltérő igényrendszerét, emellett pedig komplex (sok összetevőt tartalmaz), és szerves kötésben található benne a lehető legtöbb anyag. Ez praktikusan citrát és glükonát kötési típusokat jelent, melyekkel a felszívódás akár 80%-kal is javul! A termék esetében fontos, hogy cinket és rezet is tartalmazzon, a felszálló fertőzések ellen ez a két anyag igencsak hatékony, a szervezetben ugyanis antivirális, antibakteriális és fungicid, azaz gombaellenes tulajdonságokkal rendelkezik.

Nagyanyáink is tisztában voltak azzal, hogy a fertőzések kivédése fontos, és bár akkoriban az élelmiszerek beltartalma még magas volt, azaz sokkal ritkábban volt szükség vitaminkészítményekre, az elővigyázatosság ilyenkor is jelen volt. A kismama lehetőleg ne üljön le hideg kőre, vagy olyan helyre, ahol előtte sokan ültek. Ilyenkor legyen alatta egy párna, pulóver, hosszú tunika, bármi, ami védőréteget képezhet a felület és a kismama közt. Az intim mosakodók használata sokszor többet árt, mint használ, így erről érdemes egyeztetni a kezelőorvossal. Emellett érdemes figyelni a megfelelő, réteges öltözködésre, a jó szellőzésre (vagyis inkább pamut alsóneműt válasszunk), illetve a megfelelő alsónemű típusra. Bár a tanga kifejezetten szexis, sajnos tulajdonképpen hidat képez a végbél és a hüvely között, ami a fertőzéseknek kedvez, így várandósság alatt ezt a ruhadarabot inkább hanyagoljuk.
A várandósság során a megerőltetést jó elkerülni. A legtöbb sport ajánlható áldott állapotban is, de vegye figyelembe a kismama azt, hogy szervezete mennyire van hozzászokva az adott testmozgáshoz és intenzitáshoz. Semmiképp sem kezdjen el ekkor egy új sportot, amivel extrém módon terheli meg szervezetét. A kezelőorvos tanácsát érdemes lehet kikérni, főként olyan esetekben, amikor valamilyen kockázatról lehet szó.
A házasélet során ritkán előfordulhat pecsételés, és olyan helyzet is, amikor az orvos eltilt a szexuális élettől, például akkor, amikor a méhlepény közel fekszik a méhszájhoz. Ez az állapot a terhesség előrehaladtával megoldódhat.
A pár kérdése egy orvoshoz:
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 5-6 hetes terhes vagyok. Március 9-én kellett volna megjönnie, de már március 5-én pozitív lett a tesztem. Ma reggel enyhe barna folyást tapasztaltam. Bementem az ügyeletre ahol hüvelyi ultrahangon ezt látták: UH: intrauterin 6 mm átmérőjű szab. petezsák YS: 3 mm, embryo nem látható. Azt mondta a Doktor Úr, hogy ez nem ügyeleti probléma majd 3 nap múlva menjek vissza. Egész délelőtt tartott az enyhe barna folyásom. Mennyire kell aggódnom? Első terhességem és nem tudom mi a természetes és mi nem. Köszönöm a válaszát!
Az orvos válasza:
A barnás folyás az lehet a vetélés tünete. A terhesség 6.hetében a petezsákban élő embryót kell látni az ultrahang vizsgálattal. Ismételt szakvizsgálat célszerü, további annak birtokában.
Tünetek, amelyek bajt jeleznek a terhesség alatt | HáziPatika
Azt fontos tudni, hogy a terhesség alatt tapasztalt bármilyen jellegű vérzéssel - legyen az élénk piros, vörös, barna, vagy halvány rózsaszín - orvoshoz kell fordulni.
