A terhesség csodálatos időszak, tele örömmel és várakozással, ugyanakkor számos új és ismeretlen érzéssel is járhat. Sok kismama aggódik bizonyos tünetek miatt, melyek felmerülhetnek a várandósság folyamán. Jó hír, hogy gyakran fölösleges az aggodalom, csupán tájékozottságra van szükség. Ebben a cikkben igyekszünk rendet tenni a leggyakoribb terhességgel kapcsolatos kérdésekben és aggodalmakban, különös tekintettel a 22. hét környékén jelentkező nyilalló hüvelyi fájdalomra.
A méhszáj állapotának változása a terhesség alatt
Alaphelyzetben a méhszáj értéke 3000, ami azt jelenti, hogy a méhnyak 3 ujjnyi és a méhszáj teljesen zárt. A méhnyak nagyon gyakran már a 2. harmad végén elkezd megrövidülni, ilyenkor előfordulhat, hogy 2000 vagy ritkábban 1000 az értéke, de ez nem jelenti azt, hogy koraszülésre lehet számítani. A baba súlya okozhatja, vagy lehet szimplán alkati kérdés is. Ha a 2.-3. számjegy értéke 1-es, az azt jelenti, hogy a méhszáj elkezdett kinyílni, de még nincs kinyílva teljesen. Ha mindhárom utolsó számjegy értéke 1-es (3111, 2111, 1111 az érték), az azt jelenti, hogy a méhszáj teljesen kinyílt. A 36. hét után ez nem gond, előtte koraszülésre utalhat, és mivel nem tudják pontosan megmondani, mi indíthatja be a szülést, ezért ilyen esetekben állandó fekvést javasolnak. Sokan nem értik, ez pontosan mit jelent. Egyik ismerős anyukának a 27. héten nyílt ki a méhszája, mindvégig feküdt. A 36. héten leszaladt a piacra bevásárolni és azonnal beindultak a fájások.
Hüvelyi folyás és fertőzések terhesség alatt
Átlátszó vagy fehér és szagtalan folyás a terhesség folyamán teljesen normális. A végefelé ijesztően nagy mennyiségű lehet, de aggodalomra ekkor sincs semmi ok. A színes és szagos folyás viszont fertőzésre utalhat, amit kenőccsel vagy antibiotikummal kell kezelni.
A terhesség során fellépő hormonális változások nagyon rossz hatással vannak a hüvelyflórára. Teljesen hétköznapi például, hogy a szervezetben zajló hormonális és egyéb átalakulások miatt a hüvelyi váladék mennyisége megnövekszik. Bármelyikről is legyen szó, a terhesség alatt jelentkező hüvelyi fertőzések mindig nőgyógyászati szakvizsgálatot indokolnak. A bakteriális vaginózis a terhes kismamák között az egyik leggyakoribb és legáltalánosabb hüvelyfertőzés, ami általánosságban minden ötödik nőnél kialakul. Ha valamilyen baktérium elszaporodott a hüvelyben, akkor annak az egyik első tünete minden esetben a hüvelyváladék jellegének megváltozása lesz. Terhesség esetén a bakteriális hüvelyfertőzés nemcsak nagyobb odafigyelést, hanem más kezelési módot is igényel. Noha a bakteriális vaginózis gyakran gyógyul spontán is, áldott állapotban azonban nem érdemes várni vele. A fertőzés kezelésére a megfelelő ellenanyaggal rendelkező hüvelykúpok a leghatékonyabbak, de alkalmazhatók speciális krémek is. A legfontosabb, hogy viseljünk mindig tiszta, jól szellőző, méretben is megfelelő alsóneműt a hétköznapok során.
A gombafertőzés egyik legjellemzőbb tünete a hüvely szüntelen viszketése, amihez gyakran fájdalom társul. Gombásodás esetén is jellemző a hüvelyi folyás megváltozása. Ha gombás fertőzést diagnosztizálnak egy kismamánál, a kezelés jellemzően ugyanúgy zajlik, mint normál állapotban. Külön odafigyelést igényelnek viszont azok a kismamák, akik súlyos immunhiányos állapotban kaptak el valamilyen gombafertőzést.
A GBS fertőzés az egészséges nők körében is nagyon gyakori. A terhes kismamáknál általában inkább a hüvelyben jelenik meg, és mivel nagyon nehéz felismerni, ezért a terhesgondozás részeként az állapotosság 35-37. hetében szűrik. Ehhez ma már nagyszerű antibiotikumos terápiák érhetők el a kismamák számára, melyeket a szakorvos ír elő megfelelő időközönként, illetve meghatározott mennyiségben.
A Trichomoniasis egy rendkívül kellemetlen parazitafertőzés. Noha keveset hallani róla, valójában azonban az egyik legáltalánosabb hüvelyfertőzésről van szó, ami nagyon jól kezelhető.

Megfázás, köhögés és láz terhesség alatt
Egy szimpla megfázástól semmi baja nem lesz a babának, akkor sem, ha hetekig elhúzódik az orrfolyás. Nem kell aggódni a köhögés miatt sem (néhányan tévesen azt hiszik, hogy a köhögéstől kinyílhat a méhszáj, de ez nem igaz, városi legenda csupán). Az orvossal egyeztetett gyógyszerek sem okozhatnak gondot, egyedül a láztól kell tartani, a magas lázat mindenképpen le kell nyomni, mert a tartósan magas láz kárt okozhat a magzatban.
Alkoholfogyasztás és gyógyszerszedés terhesség alatt
Semmi gond. Hat hetes kor alatt nem okoznak ezek a dolgok kárt a magzatban. Hat hetes kor után is elmondható, hogy egyszeri ivástól nem lesz semmi baj, csupán az a gond, ha folyamatosan iszol, vagy az orvossal nem egyeztetett gyógyszert szedsz.
Súlygyarapodás a terhesség alatt
Az átlagos terhesség alatt a hízás 12 kiló körül van, ez azonban átlagérték. Elmondható, hogy a legnagyobb mennyiségű súly a 3. harmadban rakódik le, ezért aki 10 kilót hízik az első 2 harmadban, annál jócskán túllépheti a 12 kilót a hízás mértéke. Valójában elsősorban alkati kérdés, ki mennyit hízik. Az első harmadban főként víz rakódik le, a 3. harmadban pedig a baba hízása a hízás fő oka. Semmi baja nem lesz a babának sem a túl nagy (20 kiló feletti), sem a túl kevés (8 kiló alatti) hízástól. Ha például valaki már eleve túlsúlyos, teljesen normális az is, ha csak 2-3 kilót hízik (tehát kvázi fogy a terhesség alatt). A terhesség végére a baba súlya kb. 3 kiló, a méhlepény 1-1,5 kilót nyom, a megnövekedett vérmennyiség plusz 1 kiló, tehát kb. 6 kiló hízás az, ami természetszerűleg rádrakódik. Az első harmadban gyakori gond, hogy nagyon sokat hány vagy émelyeg az anyuka, ezért nem eszik vagy csak nagyon egyoldalúan táplálkozik (például mert csak kiflit tud enni), emiatt sem kell aggódni. A nagymértékű hízás önmagában nem gond.
A baba mozgása terhesség alatt
A baba mozgása is sok aggodalomra adhat okot. Ha valaki már 20 hetes, de még nem érzi a baba mozgását, akkor azért: erről elmondható, hogy 20-30 éve még nagyon fontos volt, hogy mozog-e a baba, mert nem látták mindenféle műszerrel, mi a helyzet odabent, ezért ezekből a jelekből tájékozódtak. Ma viszont már semmilyen jelentősége nincsen annak, hogy a 20. héten érzed-e már a baba mozgását, bőven elég, ha csak a 22. A kevés mozgás a terhesség utolsó heteiben szokott még gondot okozni. Ilyenkor már kicsi a baba helye odabent, ezért élénk rugdalózás helyett inkább csak helyezkedik és egyre többet alszik. Alapszabály, hogy ha nem mozog, akkor 1 órán át figyeld meg a mozgását, hogy érzed-e. Ha nem, akkor mozogj egy kicsit, hátha az felébreszti. A sok mozgás nem probléma. Egyes babák még az utolsó napokban is annyit mozognak, mint a 25. héten.

Hasfájás és pocakkeményedés
A pocakkeményedés és a fájás szavak nem fejezik ki pontosan azt, amit takarnak, ezért sokan félreértik őket. A fájás sem azt jelenti, hogy fáj a hasad. A fájás mindig periodikusan jelentkezik, legalább 30-60 másodpercig tart és általában a derékba is kisugárzik.
A nyilalló hüvelyi fájdalom (Lightning Crotch)
A terhesség során számos kellemetlen tünettel találkozhatunk. Természetesen mindenki ismeri a reggeli rosszullétet vagy a jósló fájásokat, vannak azonban olyan tünetek, amik kevésbé közismertek, és ha a terhesség alatt találkozunk velük, ijesztőnek tűnhetnek, hiszen soha nem hallottunk róluk. Ezek közé tartozik a hirtelen vaginába vagy végbélbe, esetleg medencébe nyilalló fájdalom - lightning crotch, azaz "villám ágyék", ahogy angolul nevezik. A jelenség magyar neve vaginafájdalom, azonban nem csak a hüvelyben fordulhat elő. A nyilalló, szinte villámlásszerű fájdalom a hüvelyben, a végbélben vagy a medencében is előfordulhat, és leggyakrabban terhes nők tapasztalják meg.
A terhesség során nem mindenki találkozik ezzel a furcsa tünettel, akik azonban igen, azok megijedhetnek, hiszen valószínű, hogy sosem hallottak még róla ezelőtt - tabu téma a nők körében. Ha ilyet tapasztalsz, nem kell azonnal rosszra gondolni, az okai ugyanis teljesen természetesek. A legtöbben a terhesség végefelé tapasztalják meg sűrűbben, a harmadik trimeszterben, ekkorra viszont sokszor nagyon kellemetlenné válhat.
A nyilalló ágyéki fájdalom lényegében a kerek méhszalag miatti fájdalmat írja le. Alapvetően a méhnek két, az oldalához kapcsolódó szalagja van, amelyek a méh oldalsó falainál rögzítik. Ezeknek rostjaik vannak, amelyek a külső nemi szervek felé haladnak. Ahogy a méh növekszik, az egy kis feszülést okozhat ezeknél a szalagoknál. Így a 12-22. hét körül elkezdhetik tapasztalni ezt az intenzív, éles fájdalmat. Ez valójában egy idegi fájdalom, az isiászhoz hasonlóan. A terhesség alatt a növekvő méh enyhe ödémát okozhat az egész szervezetben. Ez nagyobb fokú nyomást gyakorol az idegekre - amikor ezek az idegek nem jutnak elegendő oxigénhez, az fájdalmat okoz. Bármilyen fájdalmas is, nem feltétlenül vészjelzés ez az érzés. Nagyon különbözik a nyilalló fájdalom a szülési fájdalomtól, bár vannak, akik összekeverhetik a kettőt. De még abban az esetben is, ha az esedékesség napja körül, például a 37-38. hétben tapasztalják, lehet egyszerűen csak idegfájdalom, nem a közelgő vajúdás jele.
A baba mozgása, rugdosás közben eltalálhat egy ideget, ami okozója lehet a hirtelen fájdalomnak. Sokan a meleg fürdőre esküsznek, ez ugyanis segíthet ellazítani az izmokat. A pocaktámasz egy olyan öv, ami segít megtartani a kismamák hasát, ezzel enyhítve az ínszalagok nyúlását és a derékfájdalmat, valamint enyhítheti az idegszálakon lévő nyomást, ami a vaginafájdalmat a legtöbb esetben okozza.
Abban az esetben, ha a kismama gyakran tapasztalja, vagy más tünetekkel társul, javasolt beszélnie az orvosával. Biztosan nem lehet garantálni, hogy nem fog érezni a kismama a továbbiakban efféle fájdalmat, de van néhány dolog, ami segíthet megelőzni vagy mérsékelni. Érdemes aktívnak maradni, mozogni, és a testtartást javító gyakorlatokat végezni, mint a nyújtás vagy a jóga. A hajlékonyság és a testmozgás segíthet enyhíteni az ödémát, ami az idegi fájdalmat okozhatja. Akár az is segíthet, ha több mozgásra nincs lehetőség, ha fel és le mozgatjuk a lábunkat, és óránként felállunk egy kicsit a számítógéptől.

Terhesség alatti egyéb gyakori tünetek
A mell változásai terhesség alatt: A legtöbb várandós nő már az első időszaktól érez változást a mellében. A mell mérete növekszik, amint a tejmirigyek megnagyobbodnak, a zsírszövet növekszik, ami feszessé és érzékennyé teszi a mellet a terhesség első és utolsó hónapjaiban. A vérellátás fokozódásával a bőr alatti kékes erek is láthatóvá válnak, a mellbimbó sötétebbé válik, és a kolosztrumnak nevezett sűrű folyadék is szivároghat belőle. Mindezek a változások normálisak. Viselhető megfelelő támaszt nyújtó melltartót, mely pamutból, vagy más természetes anyagból készült. A mellek növekedésével párhuzamosan nagyobb melltartóra kell váltani, továbbá elérhetőek terhességi vagy szoptatós melltartók is, melyek jobban támasztják a mellet, és szoptatás során is jól felhasználható. A kellemetlen érzés enyhítésére használható éjszakára is melltartó. Szoptatási betét alkalmazásával felfogható a mellből szivárgó előtej. Ebben az esetben azonban rendszeresen cserélni kell a betétet, hogy elkerülhető legyen a bőrirritáció. A mellek tisztítására a tiszta meleg víz ajánlott, mivel a szappan használata bőrszárazságot okozhat.
Terhességi fáradtság: A növekvő baba extra energiát igényel, így a kismama könnyebben és gyakrabban fárad. A fáradtság lehet anemia (vashiányos vérszegénység) jele, mely gyakori a terhesség során. A fáradtság ellen hasznos a korábban megszokottnál több alvás, a napközbeni szundítás, továbbá a naponta végzett torna. Vérszegénység esetén a kezelőorvos tud terhesség esetén is biztonságosan alkalmazható készítményt javasolni.
Terhességi hányás: A leginkább kora terhességre jellemző hányingert a hormonális hatások okozzák, a nap bármely szakában előfordulhat, de leginkább reggel, mikor a gyomor üres. Készítsen az ágya mellé kekszet vagy kétszersültet, és egyen belőle még mielőtt felkel az ágyból. Az is segít, ha a lefekvés előtt magas fehérjetartalmú vacsorát fogyaszt. Két-három óránként egyen kevesebbet a napi háromszori étkezés helyett. Lassan egyen és alaposan rágjon meg minden falatot. Igyon eleget a nap folyamán, de kerülje a nagy mennyiségű folyadékot egyszerre. Kerülje a fűszeres, olajban sült vagy zsíros ételeket. Ha zavarják a szagok, hidegen vagy szobahőmérsékleten fogyassza az ételeket. Beszélje meg orvosával, szüksége van-e B6 vitaminra, vagy más kezelésre. Súlyos hányás esetén forduljon orvoshoz, mivel az kiszáradást okozhat.
Gyakori vizelés: Az első trimeszterben a növekvő méh és baba nyomja a hólyagot, ami gyakori vizelési ingert okoz. Ez a harmadik trimeszterben, különösen miután a baba feje beékelődik a medencébe ismét problémát okoz. Kerülje a szoros fehérneműket, nadrágokat, harisnyát! Orvoshoz kell fordulni, ha a vizelet ég vagy szúr, mivel az húgyúti fertőzés jele lehet.
Terhesség alatti inkontinencia, Terhességi fejfájás: A fejfájást okozhatja feszültség, székrekedés, bizonyos esetekben preeclampsia, és a terhesség során bármikor előfordulhat. Sajnos a szokásos fájdalomcsillapítók többsége várandósság idején nem szedhető. Alternatívaként alkalmazható jeges borogatás a homlokon vagy tarkón, illetve javasolt a pihenés csöndes, gyengén megvilágított szobában. Esetenként terhesség idején is alkalmazható paracetamol tartalmú gyógyszer, de erről konzultálni kell a nőgyógyásszal is. Ha a fejfájás súlyos és nem múlik, hányingerrel, kettős látással, homályos látással párosul, mindenképp orvosi segítséget kell kérni.
Ínyduzzanat és vérzés: A vérbőség és a megváltozott hormonrendszer érzékenységet, duzzanatot, vérzést okozhat az ínyben. Gondozza megfelelően a fogait és ínyét, mossa és fogselymezze rendszeresen. Még a terhesség korai szakaszában menjen el fogorvosi szűrésre, hogy ellenőrizze szája egészségét.
Székrekedés a terhesség alatt: A hormonok, illetve a terhességi vitamin és vaskészítmények, valamint a méh által a végbélre gyakorolt nyomás is okozhat székrekedést. Fogyasszon több rostot, teljes kiőrlésű gabonából készült ételeket, gyümölcsöket, zöldségeket! Igyon naponta legalább 6-8 pohár vizet, 1-2 pohár gyümölcslevet. Hasznos a meleg folyadék is, különösen reggel. Tornázzon naponta! Várandósság idején a természetes hashajtók vagy székletlágyítók alkalmazásáról is fontos konzultálni a nőgyógyásszal.
Terhességi szédülés: A szédülés a terhesség középső és utolsó harmadában bármikor előfordulhat. Ennek oka, hogy a terhességi hormonként is emlegetett progeszteron kitágítja a vérereket, így a vér inkább a lábakba áramlik. Emellett a növekvő méh is több vért fog fel. Mindez csökkenti a vérnyomást, ami szédülést okozhat. A rossz étkezési szokások is okozhatnak bágyadtságot, szédülést. Mikor a vércukorszint túl alacsony, érezheti úgy, hogy mindjárt elájul. Amennyiben hosszú ideig kell állnia, próbáljon meg sétálni, mozogni közben. A bal oldalára feküdve pihenjen! Lassan változtasson a testhelyzetén, mikor ülésből feláll, kerülje a hirtelen mozdulatokat! A rendszeres étkezéssel megakadályozható, hogy a vércukorszint túl alacsony legyen.
Alvászavar terhesség alatt: A terhesség utolsó szakaszában kifejezetten nehéz lehet kényelmes, pihenő testhelyzetet találni. Ne szedjen altatót! Lefekvés előtt igyon egy bögre meleg tejet! Vegyen meleg zuhanyt/fürdőt lefekvés előtt! Használhat extra párnákat alváshoz: amennyiben a hasa alá és a lába közé is tesz egy párnát, mikor az oldalán fekszik, úgy kényelmesebben fog tudni aludni. Feküdjön a bal oldalán, ez a helyzet javítja az egész test vérkeringését!
Terhességi gyomorégés: A gyomorégés gyakran fordul elő terhesség alatt, mivel a változó hormonszintnek köszönhetően az emésztés lelassul. Ugyanakkor a növekvő méh is nyomhatja a gyomrot, így a gyomorsav könnyebben kerül a nyelőcsőbe. A napi háromszori étkezést váltsa fel többszöri, kisebb alkalom, az étkezés pedig legyen lassú. Javasolt meleg folyadék, például gyógynövény tea fogyasztása. Kerülje a fűszeres, olajban sült, nehéz ételeket, illetve minden olyan élelmiszert, amely gyomorégést okoz. Étkezés után érdemes 1-2 órát várni a lefekvéssel. Emelje meg az ágy fejvégét, vagy helyezzen extra párnát a válla alá, ezzel megakadályozható a gyomorsav nyelőcsőbe kerülése.
Terhességi aranyér: Az aranyér nem más, mint duzzadt, fájdalmas csomó a végbélnyíláson. Ez a megnövekedett véráramnak, illetve a növekvő magzat által a végbélre gyakorolt nyomásnak köszönhető. Kerülje a székrekedést, mely aranyeret okozhat! Ne üljön vagy álljon egyhelyben hosszú ideig, váltogassa a testhelyzetét! Alkalmazzon jeget, vagy hideg borogatást a fájdalmas területen! Egy meleg fürdő is enyhülést hozhat. Kerülje a testhezálló fehérneműt, nadrágot, harisnyát!
Terhességi visszér: A megnövekedett vérmennyiség és a növekvő méh által okozott nyomás lelassítja a véráramot, így a láb vénái megduzzadhatnak. Noha a visszér általában örökletes, van néhány tippünk, melyek segítenek elkerülni annak kialakulását. Ne álljon vagy üljön egy helyben hosszabb ideig! Fontos, hogy gyakran mozogjon. Kerüljön el minden olyan testhelyzetet, mely korlátozhatja a láb vérellátását. Így például ne tegye keresztbe a lábát! Póckolja fel a lábát, hacsak teheti! Viseljen speciális zoknit, harisnyát, ám figyeljen oda, hogy az ne legyen túl szoros.
Terhességi lábgörcs: A növekvő méh okozhat éles fájdalmat, görcsöt a lábban. Ügyeljen arra, hogy kalciumban gazdag élelmiszereket (pl. tej, brokkoli, sajt) fogyasszon! Kényelmes, alacsony sarkú cipőt viseljen! Póckolja fel a lábait, hacsak teheti! Tornázzon rendszeresen! Ne aludjon a hátán, mivel a gyermek súlya és a megnövekedett méh nyomása lassítja a láb vérkeringését, ami lábgörcsöt okozhat. Próbálja meg kimasszírozni a görcsöt, vagy alkalmazzon meleg vizes palackot a fájdalmas területen!
Terhességi orrdugulás: Előfordulhat, hogy orrdugulása van, vagy úgy érzi, megfázott. A terhességi hormonok kiszáríthatják az orr nyálkahártyáját, így az gyulladt és duzzadt lehet. Az arc meleg vizes borogatásával csökkentheti a duzzanatot. Ne használjon orrspray-t, mivel az súlyosbíthatja a tüneteket! Fogyasszon sok folyadékot! Emelje fel a fejét egy extra párnával, így megakadályozhatja, hogy a nyálka esetleg blokkolja a torkát. Használjon párásító készüléket!
Terhességi légszomj: A megnövekedett méh felfelé történő nyomása légszomjat okozhat. Járás közben lassítson, és pihenjen pár percre! Emelje fel a karjait a feje fölé, ezzel megemeli a bordákat, így lehetővé teszi, hogy több levegőt lélegezzen be. Ne feküdjön a hátán, és a fejét megemelve aludjon!
Terhességi lábdagadás: A növekvő méh által az alsó végtagokba vért szállító vérerekre gyakorolt nyomás, illetve a szervezet folyadék - visszatartása következtében ödéma alakulhat ki a lábakban és a lábfejben. Ne álljon egyhelyben hosszú időre! Fogyasszon legalább 6-8 pohár folyadékot naponta! Kerülje a magas sótartalmú élelmiszereket! Póckolja fel a lábát, ha ül. Laza, kényelmes ruhát és cipőt viseljen, mivel a szoros ruházat növeli a folyadék - visszatartást. Amennyiben keze és arca is duzzadni kezd, értesítse orvosát, mivel ez a preeclampsia jele lehet! Lehetőleg az oldalán fekve pihenjen, hogy növelje a vesék véráramlását.
Terhességi hátfájás: A terhességi hátfájást a megváltozott hormonszint, illetve a testsúly és a testtartás okozza. Alacsony sarkú, de nem lapos cipőt viseljen! Ne emeljen nehéz tárgyakat, illetve a könnyűeket is térdből, és ne hátból emelje! Amennyiben sokáig kell állnia, egyik lábát tegye egy dobozra vagy zsámolyra! Amennyiben sokat kell ülnie, tegyen a háta mögé egy párnát, illetve emelje meg a lábát! A bal oldalán aludjon, párnával a térdei között! Próbálkozzon meleg fürdővel, masszázzsal! Figyeljen a testtartására, és tornázzon rendszeresen, erősítse a hátizmait! Értesítse orvosát, ha az alsó háttáji fájdalom a hastájékra is kisugárzik, és egy órán belül sem múlik testhelyzet váltása és pihenés ellenére sem. Ez a koraszülés jele lehet!
Hasi fájdalom: A gyomor bármely oldalán jelentkező éles fájdalom a növekvő méhet támogató szöveti nyúlásból eredhet. Ez a fájdalom a combba és lábba is kisugározhat. Próbáljon testhelyzetet változtatni, kerülje a hirtelen mozdulatokat, fordulást! Alkalmazzon meleg vizes palackot, meleg fürdőt, masszázst a fájdalom enyhítésére! Igyon elegendő folyadékot! Forduljon orvosához, ha a fájdalom súlyos, állandó, ha kevesebb, mint 36 hetes terhes és szülés jeleit tapasztalja.
Jóslófájások, összehúzódások: A méhösszehúzódások már a terhesség második trimeszterében jelentkeznek. A rendszertelen, ritkán jelentkező összehúzódások a jóslófájások, melyek normálisak a terhesség ezen szakaszában. Próbáljon meg pihenni, változtasson testhelyzetet, ez időnként enyhíti az összehúzódásokat.
Terhesség alatti fájdalomcsillapítás másképp