Napjainkban egyre inkább előtérbe kerül az agresszivitás kérdése: egyre több az olyan gyermek, aki igen durván viselkedik társaival, irigykedik, veszekszik, stb. A szülők pedig nem tudják, hogy mi lehet ennek az oka vagy azt, hogyan oldják meg ezt a problémát. A gyermek agresszív magatartása azt jelenti, hogy olyan viselkedésmódok, amelyek átmenetileg szinte minden gyermeknél jelen vannak, náluk túlsúlyba kerülnek vagy sokáig fennmaradnak, ami már a környezet számára nehezen tolerálható. Az agresszív viselkedésnek mindig oka van. A gyermek viselkedése racionális, ami azt jelenti, hogy abban az időszakban, amikor kialakult, ez volt számára a legmegfelelőbb válasz azokra a hatásokra, amelyek a környezetéből érték. Az agresszív viselkedés azért maradt fenn, mert nem történt a környezetében olyan változás, amely ezt felülírta volna. Éppen ezért nagyon fontos a problémáját fenntartó környezet megváltoztatása és a felnőttek támogatása, hiszen az agresszív gyermek sokszor maga is szenved. Az agresszivitás nem egyszerűen az önfegyelem hiánya, hanem egy összetett viselkedésbeli probléma. A gyermeknek nemcsak a saját indulataival, hanem az egész helyzet kezelésével lehetnek nehézségei. Számos esetben nem az őt ért valós vagy vélt támadás váltja ki az agressziót, hanem a frusztráció, hogy tehetetlen, nem tudja megoldani a szituációt (nincsenek eszközei hozzá). Az agresszió kialakulásában szerepet játszhatnak alkati tényezők, de a nevelés, a környezeti hatások is, melyek rendkívüli formáló erővel hatnak a gyermek viselkedésére.
Az agresszió okai és háttere
Az agresszió egy erőszakos viselkedési forma, mely arra irányul, hogy valaki egy másik személyben kárt okozzon. Ennek jelei, kezdetleges formái már gyermekkortól megfigyelhetőek: erős tiltakozás, feszültség, szorongás formájában jelentkezik. Az agressziónak számos oka lehet: ezek leginkább a családi háttérből fakadnak. A gyermeki agresszió egy elhárító mechanizmus a félelem, a fenyegetettség ellen.
Rossz példa és szociális tanulás
Ha egy rossz példát kezd utánozni: a kisgyerek számára szüleik jelentik a példát. Minél korábban kezdik el utánozni szüleiket, a környezetükben élőket, annál mélyebben épül bele fejlődő személyiségükbe a nagyok viselkedése, modora, vélemény nyilvánítása, beszédstílusa. A szülők mintázzák az agressziót, amikor azt maguk is alkalmazzák. Mindenki volt gyerek, és mindenkit felneveltek a szülei a legjobb tudásuk szerint. A minta tehát ott van bennünk. A rossz minta megváltoztatása nagyon nehéz, mert sok a mélyben a feldolgozatlan trauma, korlátozó hiedelem, erős negatív érzelmi töltés. Ha otthon gyilkolós robotos videót néz tévén, telefonon vagy tableten vagy ha elfenekelik őt vagy másképpen bántják, akkor ebből azt tanulja, hogy az agresszív győz. Ha ilyesmit tapasztal naponta, akkor az előbb leírt módszer sem hozhatja helyre a dolgot. A rossz példa egy másik változata, amikor a gyereknek másfél és kétéves kora között megengedik, hogy bántsa a szülőket. Ezt vagy azért teszik, mert amúgy sem fáj különösen a felnőttnek vagy azért mert úgy érzik, hogy kárt szenvedne a gyerek irányába mutatott szeretet, ha nem engednék ezt meg. Ahhoz, hogy a gyerek ne legyen agresszív a bölcsődében, előre otthon kell megszüntetni az agresszióját.
Szóbeli erőszak és érzelmi hatások
Ha szóbeli erőszak éri: a gyermek ilyenkor elutasítva, megszégyenítve, bűnösnek érzi magát. A kicsi gyerekek érzékeny műszerként reagálnak a körülöttük lévő dolgokra, történésekre. Különösképp, ha azok szüleiktől - a legszeretettebb emberektől érkeznek. Ha a szülő ellenségesen, agresszióval válaszol a kisgyermek érzelemkitöréseire, azt erősíti meg, hogy a társas konfliktusok kezelésére az agresszió alkalmazható. A büntetés nem segít a gyermeknek megbirkózni azzal az érzéssel, ami a rossz viselkedéséhez vezetett. A büntetés ráadásul attól is problematikus, hogy nem kínál fel viselkedési alternatívát, hanem csak az adott mintát próbálja legátolni. Összezavarja a gyermeket az a szülői minta is, mely nem tartja elfogadhatónak a gyermek negatív érzelmeit (pl.: harag, félelem, féltékenység) és törekvése arra irányul, hogy a gyermek egyáltalán ne érezzen ilyesmit. A gyermek emiatt úgy érezheti, hogy valami baj van vele, hiszen nem azt érzi, amit várnak tőle. Ha nagyon nagy a nyomás a szülők részéről, a gyermek elnyomja magában ezeket az érzéseket, ami viszont lehetetlenné teszi az érzelmek felismerésének és kezelésének a megtanulását. Ha a gyermek nem képes felismerni, megérteni a saját érzéseit, akkor nem fogja tudni kezelni azokat. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy mások érzelmeit sem fogja érteni és nem lesz képes belehelyezkedni mások érzelmi állapotába. Ez viszont erősíti az agresszív magatartást, mert nem érti vagy félreérti a társai viselkedését.
Médiafogyasztás és külső hatások
A mértéktelen médiafogyasztás is okozhat agressziót: külső hatást jelent a televízió és a számítógép. Egy olyan külső hatást, melyre a gyermek mintaként tekint és utánozza azt. A gyermekekre pedig nemcsak a család, az óvoda, hanem a külvilág is hatással van. A kisgyermek a tárgyi, természeti környezetből szerzi mindennapi tapasztalatait, benyomásait és a negatív élményeket is! Ezen negatív hatások ugyanúgy befolyással bírnak a személyiségfejlődésre, a magatartás alakulására, mint a gyermek társas kapcsolataira, énképének kialakulására és későbbi életvitelére.
Családi háttér és rizikófaktorok
A családon belüli rizikótényezők közé sorolhatók a családi működészavarok (pl.: tartós feszültség, gyakori konfliktusok), a változások és a krízisállapotok. Mivel az érzelemszabályozás és a viselkedésszervezés óvodáskorban még könnyen mutat visszaeséseket, így egy korábban kiegyensúlyozott gyermek viselkedésében is megjelenhetnek indulatos megnyilvánulások, például akkor, ha a környezetében történő változás miatt kibillen a lelki egyensúlyából. Ilyenkor feszültséget élhet át, ami agresszióban is levezetődhet. A családban történő traumatikus események (pl.: kisállat elvesztése, édesanya elhúzódó távolléte, válás, közeli hozzátartozó betegsége vagy halála) szintén megváltoztathatják a gyermek viselkedését. Ezek az élethelyzetek félelmeket, szorongást vagy csalódottságot generálhatnak benne, melyek hirtelen dühkitörések, sértődékenység, indokolatlan agresszió formájában megmutatkozhatnak a viselkedésében. A családban lévő egzisztenciális és anyagi problémák - amikor a mindennapi létfenntartásért folyik a küzdelem - is komoly stresszfaktort jelentenek. Ez a folyamatos feszültség a gyermekben is megjelenhet és agresszivitást okozhat. A strukturálatlan napirend, a kaotikusabb életvezetés szintén hozzájárulhat a gyermek viselkedésével kapcsolatos problémák kialakulásához.
A bölcsődei és óvodai beilleszkedés kihívásai
A bölcsőde, az óvoda elkezdése nagy változás a kisgyermeknek, természetes, hogy az első hetekben-hónapokban megváltozik a viselkedése és félelmet, szorongást él át. A kisgyerekekre, bár rendkívül jól tudnak alkalmazkodni, minden változás hatással van. Mivel ennek a korosztálynak a kiszámíthatóság adja a legnagyobb biztonságot, az új dolgok rövidebb-hosszabb időre elbizonytalanítja őket. Ilyenkor pedig gyakran előfordul, hogy bizonyos fejlődési területeken 2-3 hétig visszaesést mutatnak. Ilyen lehet a szülőhöz való nagyobb ragaszkodás, szobatisztaságban való visszaesés, nehezebb (el)alvás, kevesebb beszéd, vagy egyéb önállóságot érintő visszaesés. Sokan ilyenkor megijedünk, hogy talán túl korán tettük ki ennek, vagy valami trauma történt vele, amíg nem mi voltunk vele. Többnyire ritkán ez a valódi magyarázat. A változás önmagában képes arra ösztönözni a gyereket, hogy lépjen egy picit visszább, és ellenőrizze, ami korábban biztonságot nyújtott neki, az a továbbiakban sem vesztette el. Vagyis a korábbi gondoskodást, védelmet továbbra is megkapja, ha szüksége lenne rá. A másik ijedtséget és bűntudatot ébresztő jelenet, mikor a bölcsődébe visszaérve, örömteli nyakunkba ugrás helyett, a gyerekünk hangosan elutasít minket vagy egyszerűen csak ignorál. Mindent elrontottunk? Ennyit a jó, bensőséges kapcsolatunkról? Hogy lehet, hogy eddig nem akart itt maradni, most meg már nem örül nekünk, és nem akar velünk hazamenni? Érthető, ha fáj a lelkünknek, azonban ez a viselkedés is várható, és alapvetően nem ellenünk szól. Szülőként meg kell tudnunk érteni, hogy a gyerekek a nap nagy részében ki vannak szolgáltatva a felnőtteknek. Mi irányítunk, mi döntünk arról, hogy mit, mikor és hogyan. Habár biztonságot nyújtanak nekik a kiszámítható és következetes iránymutatásunk, a fokozatos függetlenedéshez, önállósodáshoz szükségük vagy egyfajta egyensúlyra. Amikor megjelenünk délután a csoportszoba ajtajában, ezt a mérleget szeretnék egyensúlyba hozni. Egyrészt, szeretnék, hogy mi csak nézzük őket, ahogy ott játszanak (amire persze nincs lehetőség, mert a kisgyermeknevelők érthető módon, hamar kitessékelnek majd), másrészt szeretnék egy kicsit ők irányítani, hogy a fél-egész napos távollét után mit mikor. Nem utálnak, és nem csináltunk semmit rosszul, csak kell nekik egy kis újra-egymásrahangolódás. Ezt is, mindenek előtt, úgy segíthetjük, hogy nem vesszük személyes sértésnek, hanem megértjük, hogy ez normális.
Szorongás jelei a beszoktatás során
Általában azoknál a gyerekeknél jelentkeznek, akik már otthon is küzdöttek hasonló problémákkal, pl. extrém válogatósak voltak, etetni kellett őket, kergetni kellett őket az asztal körül, hogy egyenek. Csak egyfajta ételt hajlandó megenni a bölcsődében (pl. Ezek a problémák a közösségbe vetett bizalommal függnek össze: „Nem bízom az oviban, ezért ott nem eszem.”, illetve egyfajta figyelemfelhívásként is értelmezhetőek, különösen, ha a kicsi otthon is rendszeresen problémázik az evés körül, tehát megtanulta, hogy az evéssel fel lehet hívni magára a felnőttek figyelmét - és ezt az eszközt használja a közösségben is, hogy felhívja magára a figyelmet. Gyakran ennek az oka a szülőből ered. Ha ő is sokat aggódott akár már korábban, csecsemőkorban is a kicsi hízása miatt, ha sokat aggódott amiatt, jól fejlődik-e, megfelelő-e a hízása, elegendő-e neki az anyatej, eleget eszik-e a kanalas ételekből, akkor ez a feszültség átragad a gyermekre is. A beszoktatást követően előfordulhat, hogy a korábban már jól alvó kisgyerek is elkezd felriadni éjszaka. Erről sokan azt hiszik, rosszat álmodik, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy a bölcsőde/óvoda hatalmas ingermennyiség a számára, estére túlfárad, és amikor alvás közben a felszínes alvási szakaszhoz érve felriad, hirtelen túlságosan éber lesz, nem tud visszaaludni. Olyasmi jelenség ez, mint amikor felnőttként egy vizsgára vagy más fontos eseményre készülve éjszaka hirtelen „bekapcsol az agyunk” és nem tudunk visszaaludni. Ez a jelenség átmeneti, többnyire néhány hét alatt elmúlik. Esti lefektetési problémák is jelentkezhetnek: a kicsi nem akar elaludni, húzza az időt, újra meg újra kimászik az ágyból. Ennek az az oka, hogy napközben keveset voltatok együtt és azt szeretné most pótolni. Sokat segít, ha az esti órákban kijelölsz egy időszakot, ami csak az övé, amikor csak vele játszol, csak vele foglalkozol. A közösség minden gyerekből mást vált ki. Gyakori jelenség, hogy az óvodában tündéri kisgyerek hazatérve hiperaktív kisördöggé változik. De az is előfordulhat, hogy a bölcsiben sok panasz van a kisgyerekre (hangoskodással, verekedéssel védi meg magát a többiektől), míg otthon tökéletesen viselkedik. Mások már előre kontrollálni akarják a többieket, pl. Ezek a jelenségek többnyire átmenetiek, idővel a kisgyerek rájön, hogyan védje meg magát, hogyan érvényesítse az akaratát a többiek között. Ha azonban nagyon elhúzódnak, az gyakran a csoport összetételéből adódik és bizony az óvónéniknek is nagy szerepe van benne, hogy segítsenek a gyerekeknek megtalálni a gyerekeknek a saját helyüket a csoportban. Pl. Sokan azt hiszik, ha a gyermekük már ottmarad az oviban/bölcsiben és nem sír reggelente, akkor már beszokott és minden rendben lesz, de sok esetben a viselkedészavarok csak később jelentkeznek. Amikor a kicsi nem hajlandó otthagyni a „produktumát” az oviban, az egyértelműen a bizalomról szól: nem bízik meg annyira az oviban, hogy otthagyjon valamit, ami az övé. Ez a probléma általában pár hét alatt magától is megoldódik. Ha azonban tovább húzódik, az gyakran annak az oka, hogy a kicsi nem tudott kötődést kialakítani az óvónénivel (pl. ha gyakran változik az óvónéni személye, vagy a kicsi csak hézagosan járt az oviba pl. Az éjszakai, illetve alváskor jelentkező bepisilésnek ugyanez az oka: a kicsi annyira elfárad, hogy éjjel mélyebben alszik, ezért nem jut az eszébe, hogy vissza kéne tartania. Talán ezek azok, amik a legnagyobb ijedtséget okozhatják. A közösséggel kapcsolatos szorongás okozhat például ún. részleges mutizmust, amikor a kicsi otthon szívesen beszél, azonban az óvodában nem hajlandó megszólalni. A másik gyakran előforduló jelenség a dadogás, ami szintén korlátozódhat csak az óvoda területére. A közösségbe kerülés sok szülő szerint szükségszerűen azzal jár, hogy a kicsi állandóan beteg, hiszen a többiektől mindent elkap, sok kórokozóval most találkozik elsőként a szervezete. Ugyanakkor az állandó betegeskedéshez a beszoktatás okozta szorongás is hozzájárulhat. A beszoktatás utáni első pár hétben teljesen normális, ha a kicsi szorong. Ha azonban 3 hónap folyamatos közösségbe járás után is megmaradnak a tünetek, érdemes elsőként az óvónénivel beszélgetni: ő hogyan látja a gyermek? Mennyire találta meg a kicsi a helyét a csoportban? De is lehet, hogy csak a csoportváltás hoz megoldást, vagy pedig érdemes kisebb csoportos, családiasabb intézményre váltani.
Agresszió a bölcsődében és otthon
A két éves Bence anyukáját már egy hete minden nap azzal fogadják a bölcsiben, hogy a kisfiú megharapja a társait, ebédnél pedig verekszik a többiekkel. Az anyuka nagyon szégyelli magát és tudja, hogy fia sokszor vehemensebb a kelleténél, otthon is előszeretettel ölelgeti úgy a nemrég született kistestvérét, hogy a puszi inkább harapásnak látszik. A család aggódik, félnek a kívülállók megítélésétől. A játszótéren is folyamatosan csak a gyereket figyelik, nehogy másokat bántson. Tartanak tőle, hogy agresszív ember lesz a gyerek. De vajon jogos ez a félelem? Szerencsére a fent kérdésre egészen hamar megadható a válasz, hogy NEM. Nem lehet a két éves kori gyermeki viselkedésből egy felnőtt kialakult személyiségre vonatkoztathatóan egyértelmű megállapításokat tenni. Ugyanakkor maga a jelenség egészen gyakori, sok kisgyermeknevelő tudna mesélni miket tapasztal. Mindenek előtt nagyon fontos tudni, hogy az 1-3 éves korosztályra jellemző életkori, viselkedési sajátosságokat minden esetben figyelembe kell venni. Ebben az életkorban bontakozik ki a gyerekek önállósága. Egy éves kor után már a legtöbben önállóan járnak, pakolnak, felfedezik a környezetet és sokszor eltávolodnak az anyától. Másfél éves korban van a szeparációs szorongásnak is egy újabb hulláma, ilyenkor még nehezebb lehet a leválás. A két évesek többsége már egészen jól megérteti magát szóban is a felnőttekkel, de jellemzően a gondolataik már előrébb járnak mint ahogyan ki tudják magukat fejezni, emiatt sokszor frusztráltak. A dackorszakban jelentkező érthetetlen hiszti egyik oka sokszor csupán annyi, hogy nem tudja magát jól kifejezni a gyerek. Kisgyermekkorban még nem alakult ki az a szabályozó rendszer, ami segít az indulatokat a társadalom elvárásainak megfelelően kezelni. Hallhatja is sokszor a kisgyerek szülő, milyen neveletlen, agresszív a gyereke. Holott ez egy eszköz számára a célja elérésében. A nevelés feladata pedig a szabályozó rendszer fokozatos kialakítása. De ne legyenek illúzióink, ez a folyamat az egész gyermekkoron át tart. A kisgyermekkori agresszió tehát nem egyenlő azzal az agresszióval, amit egy felnőtt ember ért ilyen esetekben. Gondoljuk át mióta jelentkezik a probléma és akkoriban történt-e valami a gyerekkel, változott-e bármi az életében. Az esetek egy jó részében hirtelen változik meg a gyermek viselkedése, ezért ez az első amit végig kell gondolni. Otthoni és közösségi történések egyaránt lehetnek a probléma okai. Jellemzően a beszoktatás vagy egy hosszabb szünet utáni újrakezdés időszaka nehézkes lehet. De ez normális jelenség. Mint ahogy az is, ha valamilyen változás vagy trauma éri. Pl. Már kisgyermekkorban megfigyelhető az emberek temperamentuma. Vannak gyerekek akik impulzívabbak, szertelenebbek, nagy a mozgásigényük, jobban igénylik a felnőttek figyelmét. Ők jellemzően kifelé mutatják ha nem érzik magukat komfortosan. Ők jellemzően hamarabb robbannak és mutatnak agresszív jegyeket. De idővel ez majd jobban kontrollálható lesz számukra, megtanulják majd a környezeti elvárásoknak megfelelően kezelni indulataikat. Szükség esetén érdemes egy ideig naplót vezetni, mikor, milyen helyzetek váltanak ki agresszív viselkedést a gyerekből. A bölcsődében jelentkező agresszív viselkedés kezelése a kisgyermeknevelő feladata. Ő van ott az adott helyzetben, ő látja mi történik. Életkorukból fakadóan ennek a korosztálynak minden esetben felnőtt segítségre van szüksége a problémák megoldásában. A szülők részéről fontos tehát, hogy a nevelőkkel kapcsolatban legyenek és közösen törekedjenek rendezni a helyzetet, illetve igyekezzenek hasonlóan kommunikálni a gyermekkel. Ma már köztudott, hogy az agresszió agressziót vált ki. A pedagógusok egyértelműen nem büntethetik a gyerekeket, főleg nem agresszív eszközökkel. De ugyanez igaz a többi kisgyerek viselkedésére is. Kicsi gyerekek indulatos viselkedésének a csillapításában több eszközt is meg kell említenem. Először a legfontosabb a helyzet felismerése és tudatosítása a gyermekben. A nevelő szól, hogy ez most verekedés, érzékelteti a gyerekkel a problémát. Ilyenkor kell megvizsgálni az adott szituációt és lehetőség szerint kihangosítani a gyermek érzéseit. Pl látom most fáradt vagy; játszani szeretnél a másikkal; azt szeretnéd ha rád figyelnék stb. Ezután ha leállította a helytelen viselkedést és elmagyarázta miért nem szabad ezt csinálni (fáj a másiknak) akkor meg kell mutatni neki, hogyan kell helyesen viselkedni. Példa: Bence, most megbántottad Zsófit. Nem szabad megharapni senkit. Úgy látom te is szeretnél azzal a babával játszani ami nála van. Gyere ide, kérjük el tőle szépen és kérj bocsánatot amiért megharaptad, gyere simogassuk meg, biztosan fáj neki. A nevelőnek teljesen aktív szerepe van a helyzetben, ilyen kicsiktől nem várható el, hogy önállóan megoldják a problémát. Fontos tudni, hogy ezek a kisgyermekkori agresszív viselkedésformák általában átmeneti időszakban vannak jelen és hamar rendeződnek. Többnyire köthetőek valamilyen változáshoz a gyermek életében.
Manapság sok az olyan bölcsődés és óvodás gyerek, aki nem ismeri, hogyan kerülhet kapcsolatba egy másik gyerekkel. Hogyan hívhatja játszani, hogyan kezdhet vele beszélgetésbe, hogyan ismerkedhet meg a mással. Korábbi generációk számára ez nem volt probléma, ma mégis gyakori. Sok-sok mai felnőttnek nem volt probléma saját gyermekkorában az, hogyan hívjon egy másik gyereket játszani. Azt is megoldotta valahogyan, miként élje túl azt, amikor a másik gyerek visszautasítja vagy erőlteti őt. Egy másik ok a bölcsis agresszójára, ha otthon vagy óvodában bántják őt, tehát másoktól tanulja e viselkedést. Testi okok is állhatnak agressziója hátterében, például túl kevés alvás, elégtelen táplálkozás, ételintolerancia (valamilyen ételre rosszul reagál a teste), elégtelen mennyiségű B1 és magnézium a táplálékban. A túl sok cukros étel is lehet a probléma hátterében. Szinte minden szülő megpróbálja elmagyarázni gyereknek, hogy nem helyes, ha bánt másokat. Van aki sokféle módon próbálja növelni a gyerek beleérző képességét (empátiáját). Ettől még a gyerek beleérző képessége kettő éves kor körül még eléggé fejletlen lehet. Nem beszélhetünk tehát állandóan a gyerek lelkére, hanem valamit gyakorolni is kellene vele, amit agresszió helyett használhatna. Érdekes, hogy annak ellenére, hogy szinte minden ismeretet, amit a gyerek óvodában vagy iskolában tanul, gyakorlással mélyítenek el. Ide sorolhatjuk még az otthoni vagy óvodai fogmosást is. Ehhez képest jóformán sehol sem találkozunk azzal, hogy a viselkedés valamely alapvető szabályát gyakorolnák. Az Örömteli Nevelés könyv is említi, miért és hogyan gyakoroljunk be a gyerekkel egyszerű viselkedési szabályokat, érdemes elolvasni. Egy játékbabával tanítsd meg neki, hogyan kell ismerkedni vagy játszani hívni, játékot elkérni. A baba lesz a csoporttársa. Gyakorold a verekedős gyerekkel az alábbiakat 1-2 hétig napi 6-8 perc hosszan! Mindaddig csak egyet ismételjetek újra, amíg nem megy magabiztosan! Ezek működnek, de kitalálhattok más megoldásokat is, főleg ha a gyereknek valami másra nincs megoldása. Nyújtsa ki a kezét a baba felé, hogy elkérjen egy játékot, ami a babánál van. Arra az esetre, ha nem ismerné a másik gyereket, mondhatja neki, hogy „Én Gergő vagyok. Ne lásson otthon maga körül agressziót, különösen pedig ne legyen otthon sem agresszió áldozata. Ha otthon gyilkolós robotos videót néz tévén, telefonon vagy tableten vagy ha elfenekelik őt vagy másképpen bántják, akkor ebből azt tanulja, hogy az agresszív győz. Ha ilyesmit tapasztal naponta, akkor az előbb leírt módszer sem hozhatja helyre a dolgot. A rossz példa egy másik változata, amikor a gyereknek másfél és kétéves kora között megengedik, hogy bántsa a szülőket. Ezt vagy azért teszik, mert amúgy sem fáj különösen a felnőttnek vagy azért mert úgy érzik, hogy kárt szenvedne a gyerek irányába mutatott szeretet, ha nem engednék ezt meg. Ahhoz, hogy a gyerek ne legyen agresszív a bölcsődében, előbb otthon kell megszüntetni az agresszióját. Amikor bánt téged, távol tarthatod magadtól a gyereket az érzelmeid csökkenése nélkül. Végső soron tehát nem fogadod el az agresszióját, de úgy, hogy közben te sem válsz valamiképpen agresszívvé. Ha az előző két pont rendben van és az első, tehát a gyakorlás mégsem hozna eredményt a verekedős bölcsis problémájára, akkor az elsőt kell újra csinálni, de úgy, hogy mindent eljátszotok előbb helytelenül, azután jól. Felváltva, sokszor. Ez jól rávilágít a gyerek számára a különbségre és segíti őt abban, hogy tudatosan a helyes megoldást válassza. Ezt is gyakorolni kell 1-2 hétig napi 6-8 percen át. A gyakorlást aznap már ne folytassátok, ha a gyerek elunja magát vagy jókedvre derül! Tanár, pedagógiai viselkedéskutató, szülők és pedagógusok gyereknevelési trénere, aki gyakorlatias tanácsaival készít fel gyermeknevelési nehézségek megoldására.
Hogyan segíthetünk a gyermeknek indulatai kezelésében?
A szülői és pedagógus összefogással, közös értékteremtő neveléssel sikerülnie kell, ahol a nevelés-oktatás központja maga a gyermek, ahol figyelünk rájuk, beszélgetünk velük, engedjük játszani és megtanítjuk tanulni, élni őket értékeink szerint. Az agresszivitás orvosolható, csak az a fontos, hogy megfelelő példát mutassunk a gyermekünk számára! Magánóvodában mindezekre sokkal inkább tudnak figyelni a pedagógusok, a kis létszámú csoportokban több odafigyelést, megértést, törődést kap minden gyermek! Ma már a legtöbb felnőtt érzi azt, hogy a gyermekek ebben a világban túl sok negatív hatásnak vannak kitéve. Szülőként ezért is próbáljuk meg óvni minden negatív dologtól gyermekünket. A 3-6 év közötti gyermekek igen nagy változáson mennek keresztül az óvodai évek során mind fizikailag, mind érzelmileg. Az érzelmi fejlődés pedig a legintenzívebb ebben az életszakaszban, ezért nagyon fontos, hogy minél több pozitív élményben legyen részük. Ezért nagyon fontos, hogy ebben az életkorban a minimálisra csökkentsük a feléjük irányuló negatív hatásokat. Igenis nagyon sok olyan negatív hatás érheti őket, melyet szülőként képesek vagyunk visszafogni: gondoljunk csak a durva beszédmodorra, az értékek nélküli felnőtt megnyilvánulásokra és az érzelmi eltávolodásra. Sajnos bármennyire is figyelünk arra, hogy gyermekünket otthon semmilyen negatív hatás ne érje, minden külvilágból érkező negatívumot nem tudunk ”kizárni” sem szülőként, sem pedagógusként gyermekeink óvása érdekében. Valódi szeretettel viszont képesek vagyunk figyelni rájuk, meghallani, megérezni gondjaikat és segíteni őket. Lehetőségünk van tenni gyermekeink érdekében a negatív benyomások ellen! Elég ha csak apró szokásokat alakítunk ki, otthoni szabályokat tartanunk be, türelmesek, figyelmesek vagyunk és szeretettel közelítünk gyermekünk felé.
Érzelem- és viselkedésszabályozás
Az agresszív viselkedéssel kapcsolatban fontos szót ejteni az indulatkezelés és az önkontroll fejlődéséről, melyek az érzelemszabályozás folyamatának lényeges összetevői. Az érzelmek szabályozása azt a képességet jelenti, hogy meg tudjuk nyugtatni magunkat, heves érzelmeinket le tudjuk csillapítani. Mindezt az idegrendszer érése mellett temperamentumbeli sajátosságok, valamint a környezeti hatások és reakciók együttesen alakítják. Tanulás és gyakorlás során tudja elsajátítani a gyermek a megfelelő érzelem- és viselkedésszabályozást, ami döntő fontosságú a társas kapcsolatok, a beilleszkedés, és később az iskolai követelményekhez való alkalmazkodás szempontjából is. Ehhez nagyon sok érzelmi támogatásra, útmutatásra és jó példára van szüksége. Fontos, hogy a szülő úgy utasítsa el a nemkívánatos viselkedést, hogy közben fizikailag és érzelmileg is biztonságot nyújtson. Ha ezt következetesen megteszi, akkor a gyermek megtanulja, hogy az indulatos, agresszív viselkedése nem vezet célhoz. Emellett olyan példákat is elsajátít, melyekkel előbb-utóbb önállóan is meg tudja változtatni érzelmi és indulati állapotát.
Nevelési stílus és következetesség
A szülői bánásmód már kezdetektől fogva meghatározza a gyermek személyiségfejlődését, viselkedésmódját. A hatalomhangsúlyozó (autoriter) büntetési módokat (fizikai büntetés, kiabálás, megszégyenítés, érzelmi zsarolás) alkalmazó szülők gyermekeinek viselkedését hosszútávon a büntetés elkerülése motiválja, és hajlamosabbak agresszív megnyilvánulásokra. Feszültséget, agressziót szülhet az is, ha a gyermek folyamatos korlátozást él meg és minden tiltva van a számára. Ha érzelmeit nem szabad kifejeznie, ha nem kérdezhet, ha mindig csak azt hallja, hogy „mit nem szabad”, akkor a nevelés csak a viselkedés szabályozására irányul, de nem segít az érzelmek elviselésében. Ilyenkor lehet, hogy otthon nem lesz agresszív, de a feszültség más környezetben (pl.: óvoda) valószínűleg ki fog robbanni. Ugyanakkor azokban a családokban, ahol nincsenek korlátok és hiányzik az életkornak megfelelő viselkedés elvárása, szintén növekedhet az agresszivitás szintje. Hiszen ilyen környezetben nem tanulja meg a gyermek, hogy a viselkedésének következményei vannak. Ha a szülő enged az érzelemkitöréseinek, és nem szabályozza azokat, akkor megerősíti az indulatos viselkedést, így a gyermek később is az agresszió segítségével próbálja elérni céljait.
Pozitív visszajelzés és energia levezetése
Kapjon a gyermek pozitív visszajelzést, amikor egy konfliktushelyzetben a kívánatos vagy ahhoz közelítő módon viselkedett, például: „Nagyon ügyesen kérted vissza a játékot”. A gyermek feszültségének csökkentéséhez az is hozzátartozik, hogy eszközöket, lehetőségeket kínálunk az energia levezetéséhez. A rendszeres mozgás (pl.: egy olyan sport, amit szeret) sokszor már önmagában is képes rendezni a problémát. A terhelés boldogsághormonokat szabadít fel, ami hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek könnyebben tudja megnyugtatni magát. Arra azonban figyeljünk, hogy ne osszuk be minden percét, fontos, hogy maradjon szabadideje az önfeledt játékra is.
Empátia és megértés
Őszinte érdeklődéssel vegyük körbe a gyermeket. Érezze, hogy fontos számunkra az, hogy mit érez és gondol. A napi eseményekkel kapcsolatos meghitt esti beszélgetések, a testi kontaktus, az ölelések segítik megnyugtatni őt, még ha nem is tudja elmondani a benne lévő feszültségeket. Ha a gyermeket úgy neveljük, hogy biztonságban érezze magát és legyen önbecsülése, akkor kevésbé fog szorongani és jobban fogja tűrni a feszültségeket. Megsegíthetjük azzal is, hogy hangsúlyt fektetünk tűrőképességének és frusztrációs toleranciájának növelésére. Ez az akadályokkal való megküzdés, a kitartás és a várakozás képességének a fejlesztését jelenti. Mindezeket a hétköznapi élet apró eseményei közben tudjuk erősíteni, például: előre megbeszéljük, hogy csak egy dolgot vásárolunk neki a közértben, és csak akkor eheti meg vagy kaphatja meg, ha már kifizettük.
Szimbolikus játékok és alkotó tevékenységek
Feszültségcsökkentő hatásúak a szimbolikus játékok (pl.: szerepjátékok, bábozás). Ezekben anélkül szabadulhat meg a felhalmozódott fájdalomtól, feszültségtől, hogy meg kellene fogalmaznia, mi az, ami bántja. Adjunk teret annak is, hogy szabadon firkáljon, rajzoljon, fessen, gyurmázzon, sokféle anyaggal, eszközzel dolgozzon, hogy kedve szerint mindenféle alkotó tevékenységet végezzen, mert ilyen módon is sok mindent ki tud dolgozni magából. Ezek jótékony hatású tevékenységek.
Jordan Peterson: Az agresszív gyermekek fejlődése
Mikor forduljunk szakemberhez?
Ha a gyermekünk viselkedését saját nevelési eszközeinkkel nem tudjuk befolyásolni és a probléma olyan mértékű, hogy a mindennapi életvitelben tartósan szenvedést okoz (a környezetnek és a gyermeknek is), akkor keressünk fel egy gyermekpszichológust.