A 10 hónapos kisbaba fejlődése: Mozgás, érzelmek és játékok

A tizedik hónap betöltése mérföldkő a kisbaba fejlődésében. Ebben az időszakban hihetetlen ütemben fejlődik, mind testileg, mind szellemileg. A baba már nem kis csecsemő, hanem igazi kópé, aki aktívan fedezi fel a világot, és újabb és újabb képességeket sajátít el.

10 hónapos baba játszik

A csecsemő növekedése és fizikai fejlődése

Fontos megjegyezni, hogy minden gyermek más ütemben növekszik. A 9-10 hónapos babák között már pár kilós és több centiméteres különbségek is lehetnek, még a teljesen egészséges fejlődésű gyermekek esetében is. Éppen ezért semmiképp sem érdemes más babákhoz hasonlítgatni a kicsidet. Inkább figyeld babád saját növekedési görbéjét, és ez alapján értékeld a változásokat. Amíg a védőnő és a háziorvos rendben találja a gyermeked súlyát és magasságát, nincs okod aggodalomra.

Ebben a korban tolerálható a visszafogott gyarapodás, amit a fogzás, a mozgásfejlődés és a felfokozott gyermeki kíváncsiság okozhat, mivel ezek sokszor meggátolják a babát, hogy az evésre figyeljen. A tizedik hónapra egyes babáknál a felső két metszőfog is előbújhat.

Mozgásfejlődés: A világ felfedezése

A babád már jó eséllyel mindenfelé önerőből is közlekedik, akár kúszva, akár mászva, akár bútorok mentén lépegetve, és nincs tőle semmi biztonságban. Imád mindent a földre dobálni, lerángatni és ide-oda rámolni, hiszen immár képes a dolgokat elengedni és egyik kezéből a másikba áttenni. A 10 hónapos baba egyensúlya egyre jobbá válik, stabilan ül, és már kapaszkodva fel is tud állni. Emellett térdelve is ügyesen játszik, és kezdi kontrollálni az ujjait is.

A tizedik hónapban járó babák mozgásfejlődés terén is mutatnak különbségeket. Vannak, akik még csak kúsznak, mások másznak, megint mások pedig már segítség nélkül masíroznak. Az egészséges fejlődésű tíz hónapos baba magabiztosan tud ülni, ülésből le tud feküdni, önállóan meg tud fordulni és magától feláll. Képes az ágyra vagy a székre fel- és lemászni, és ezt előszeretettel gyakorolja is.

A 10. hónap végére a legtöbb baba stabilan ül hosszabb ideig is, így feljebb ültetheted a babakocsiban és az autós hordozóban, hogy jobban kilásson, és etetőszékben az asztalhoz ülve együtt ehet a családdal.

Figyelemfelkeltő jel lehet, ha 10 hónaposan még nem kúszik-mászik a baba!

Bababiztos otthon

A baba saját biztonsága érdekében, tanítsd meg őt tolatva lejönni az ágyról és egyéb bútorokról, igyekezz mindent bababiztossá tenni. Ne hagyd soha felügyelet nélkül a játszószőnyegen vagy egyéb olyan helyen, ahonnan elmászhat. Ha mosdóba kell menned, vagy csengetnek, és néhány pillanatra elkerülhetetlenül magára kell hagynod - tedd rácsos ágyba, járókába, vagy egyéb olyan helyre, ahol biztonságban mozoghat, és mihamarabb térj vissza hozzá. Mivel a baba mostanra már elkezd felállni, pakold el a polcokon kallódó, veszélyes tárgyakat! Nagyon fontos, hogy az olyan szekrényeket, amikben a vegyszereket tartod, be kell zárni, mert ez a korszak a világ megismerésének az időszaka, és sajnos előfordulhat olyan baleset, hogy megkóstolja a különféle tisztítószereket is. Érdemes a konnektorokat is babazárral bedugni.

Érzelmi és értelmi fejlődés: A kis tudós

Jellemző erre az időszakra, hogy az addig nyugodtan eljátszó gyereknek újra állandó szüksége lesz az anyukájára, ez a szeparációs szorongás időszaka. Ez nem jelenti azt, hogy bármit is elrontottál volna, vagy valami baja lenne a kisbabádnak. Lehetőség szerint add meg gyermekednek azt a közelséget és cirógatást, amire mostanában szüksége van tőled. A tőlünk való eltávolodás, elkülönülés szorongást vált ki belőle. A félelem megjelenése, annak megértése, hogy nem csak kedves és jó dolgok történnek vele, még inkább fokozza benne a szorongást, ha a szeretett személy nincs a közelében, vagy ha egyedül marad.

A baba immár kis tudós, aki keménylapos könyveket "nyálaz át", szájába véve vegyi elemzés alá bocsátja a távirányítót, és teszteli a dolgok szakítószilárdságát, beleértve néha az idegeidet is. Ugyanakkor egyre többet kommunikál, felismeri a nevét, egy-egy kedvenc dolgát sajátos gesztussal vagy hangadással illeti, tud pápázni, kezével több mindent jelezni, és mind inkább megérti a nem-et és a kérem-et. A kicsi hangadása egyre változatosabbá válik, már nem csak sírni és gügyögni tud. Reagál a nevére, és elkezd "beszélgetni" veled.

Szociálisan is egyre fejlettebb, ki tudja fejezni az érzelmeit, így láthatsz rajta dühöt, haragot, félelmet, örömöt és bánatot is. Szívesen utánozza a mimikádat, a hangokat és a gesztusaidat is, általában véve is elmondható, hogy igyekszik minden impulzust felvenni a környezetéből és utánozni azt. Ugyanez igaz a hangokra is. Megfigyelheted, milyen óriási kedvvel utánozza a tőled vagy másoktól hallott hangokat, ráadásul a zenére is egyre fogékonyabb lesz. Előfordulhat, hogy illeg-billeg a zenére, és láthatóan érzi és élvezi a ritmust.

Ha sokat beszélgettél vele és meséltél neki, akkor az értelmi fejlődése már biztosan van olyan szinten, hogy egyszerű szavakat és kérdéseket megértsen és képes is válaszolni rájuk. Például rá tud mutatni tárgyakra a „Hol van?” kérdésre, megérti az ’igen’ és a ’nem’ kifejezések jelentését is. Egyszótagú szavakat, illetve szókezdetek már hallhatsz tőle, így könnyebb vele a kommunikáció.

10 hónapos baba - Mire számíthat?

Alvási szokások

A 10 hónapos baba alvási szokásai már némileg stabilizálódtak a csecsemőkori kaotikus időszakhoz képest. Átlagosan 14 órát alszanak naponta, ebből 11-12 órát éjszaka, a maradék 2-3 órát pedig 1 vagy 2 nappali szundiban. Fontos megjegyezni, hogy ezek csak átlagok. A 10 hónapos babák már hosszabb alvási ciklusokra képesek, mint a kisebb társaik. A nappali alvások száma is csökkenni kezd. Az éjszakai alváshoz praktikus megoldás a tipegő hálózsák. Kísérletezz a vastagságokkal!

Vannak gyerekek, akiknek késő tavasztól nyár végéig a 2 réteg pamutból készült nyári változat a legmegfelelőbb, míg az izzadósabb kicsik a csupán egy réteg pamutból készült kánikula hálózsákot szeretik. Az ősz közepétől illetve az igazán hideg hónapokban többféle téli vastagság közül választhatod ki a nektek leginkább megfelelő darabot.

Játékok és fejlesztés a 10 hónapos babáknak

A 10 hónapos kor egy nagyon klassz időszak, amikor már a babád személyiségét is egyre inkább megfigyelheted. Az, hogy minden baba más és más, a játékoknál és érdeklődési területeknél is igaz: az egyik csöppség nyugisan pakolgat egész nap egy dobozból ki-be, míg a másik hatékonyabban teszteli a konyhai fiókok strapabíróságát, mint a bútoráruházak fióktesztjei.

Készségfejlesztő játékok 10 hónapos babáknak

Készségfejlesztő játékok

Az ekkorkák már nagyon szeretik az ismétlődő mozgásos játékokat, ezért próbálkozhatsz mondókás dögönyözőkkel (pl.: Hóc, hóc katona, Jár a toronyóra, Meggyúrjuk a mákos tésztát). Ajánlott lassacskán az egyszerű, rövid esti meséket is bevezetni a napi rutinba, mert a baba már képes odafigyelni rájuk. Folytasd az aktív kommunikációt és mesélj neki sokat. A mesét mondhatod egy képeskönyv segítségével, de te is nyugodtan találhatsz ki történeteket. Tíz hónapos babád nem tud még sokáig koncentrálni, így a történetek legyenek lényegre törőek, és rövid, egyszerű mondatokból álljanak.

Motiváld a babádat! Elkezdhettek próbálkozni a formabeillesztő játékokkal! Töltsetek minél több időt a szabadban! Használd ki az évszakok által kínált lehetőségeket, sétáljatok, menjetek strandra, vagy fedezzétek fel délutánonként a lakóhelyetek környékét!

A finommotorika, a kéz és szem összehangolt, egészen kifinomult, precíz működése szép lassan, évek alatt alakul ki a gyerekeknél, de ezek a hónapok alapozzák meg a későbbi készségeit. Minden gyerkőcnél máskor jön el egy-egy klasszikus játék sikeres használata - itt sem érdemes siettetni, ha pedig a gyerkőc frusztrálttá válik a kudarcélmény miatt, akkor pár napra vagy hétre pakold el, és később vedd elő újra. Meg fogsz lepődni, pár hét alatt mennyit fejlődnek a baba skilljei!

Az ügyességi és logikai játékokat is ide sorolhatjuk, hiszen ebben a korban minden egyes sikeresen megoldott játék fejleszti az agyat és a kéz finommozgását egyaránt. A rakosgatós puzzle is egyszerre fejleszti a logikai gondolkodást, a problémamegoldást és az ügyes kézmozgást, és a kedvenc állatokat újra és újra örömmel látja viszont a gyerkőc. Kaphatóak egész készségfejlesztő szettek, amiknek újabb és újabb oldalát a kisbabád egymás után fedezheti fel az idő előrehaladtával.

A szenzoros avagy érzékfejlesztő játékok a babák érzékszerveit stimulálják, amik az idegrendszeri fejlődését is támogatják, és segítik a világban való komfortos mindennapokat. Ennek az egyik klasszikus példája a homokozás - bármennyire is ódzkodunk mi felnőttek tőle a vele járó sok homok és kosz miatt - nagyon hasznos a kicsi számára.

A baba ebben a korban kezd el érdeklődni a „komolyabb szépirodalom” iránt, azaz a kontrasztos lapozóknál és rágcsálható babakönyveknél egy picit összetettebb történetszövésű és illusztrációjú, vagy verses-mondókás könyvek iránt. Persze itt még nem magát a történetet érti meg, hanem élvezettel és csodálkozva figyeli a te intonációdat, az agya pedig szivacsként szívja magába a mesék és rigmusok szavait - aminek majd pár hónap múlva te is meghallhatod az eredményét.

Ugyancsak ez az a kor, amikor sok bébi elkezd ragaszkodni egy-egy plüsshöz vagy rongyihoz. Érdemes ezért felkínálni neki pár plüsst, babát vagy ölelő párnát, hogy megtalálja a kedvencét. A babád leendő kedvenc játékának a megtalálása nagyon izgalmas feladat, hiszen a preferenciái már az ő személyiségét tükrözik - így játszva megismerheted és fejlesztheted ezt az apró, mégis önálló személyiséget, aki a kezeid között cseperedik fel.

10 hónapos baba - Mire számíthat?

Anyai szerep és jóllét

A baba 10 hónapos korára már te is biztosan hozzászoktál az új szerepedhez. A kezdeti eufória elmúltával lehet, hogy fáradtságot, stresszt érzel időnként, de ez teljesen normális. Fontos, hogy figyelj a tested jelzéseire: szánj időt a pihenésre, feltöltődésre. Csatlakozz anyacsoportokhoz, ahol hasonló cipőben járó anyukákkal oszthatod meg tapasztalataidat. Legjobb, ha személyesen tudtok találkozni, de az online csoportok is megoldást jelenthetnek, ha nincs más lehetőség. Ne hasonlítsd magad másokhoz! Légy türelmes magaddal és a babáddal is. Tudjuk, hogy sokan mondják ezt neked, de hidd el, tényleg igaz: ez az embert próbáló időszak is elmúlik. Hamarabb, mint gondolnád!

Anyák a 10 hónapos babájukkal

Pánikba estél, mert úgy látod, a gyermekeddel valami nem stimmel? Ismerős a frusztráció, amikor a gyermekeden olyan tüneteket tapasztalsz, amilyet még soha? Elfog a tanácstalanság, és hirtelen azt sem tudod mit tegyél. Első és legfontosabb szabály: soha ne bízz a neten talált, megbízhatatlan információkban! Fordulj orvoshoz, ha bármilyen aggályod merül fel!

tags: #10 #honapos #kisbaba #fejlodese