Az utazás mindig különleges élmény, de amikor elkezd gyarapodni a család, a megszokottnál kicsit több tervezést és előkészületet igényel. Azonban ez nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk a kalandokról és a felfedezésekről. Egyre több szálláshely és vendéglátóhely biztosít bababarát ajánlatokat, amelyek nemcsak megkönnyítik a csöppségekkel való utazást, de egy vadonatúj élményt jelenthetnek nekünk is. Sokan kérdezik tőlünk, hogy hány hónapos kortól szoktak mások babával szállodába járni. Két gyermekes anyukaként bevallom, hogy én is az első baba megszületése után aggályok között voltam, hogy mit illik és mit nem, már hány hónaposan mozduljunk ki, mivel teszek jót vagy rosszat. Izgultunk, hogy nem esünk-e ki a napi rutinból, jól tud-e a pár hónapos idegen helyen aludni. Sokan tartanak attól, hogy csecsemőjükkel közösségi fürdőbe vagy wellness szállodába látogassanak, mondván, hogy a közös medence, víz használata még túl korai. Pedig ha a picid egészséges, szépen fejlődik, és a te nőgyógyászod is úgy látja, hogy rendben ment a szülés utáni regenerációd, akkor a baba születése utáni 3. hónaptól akár az egész család kikapcsolódhat pár napra.
Az az anyuka, aki hozzá van szokva a pörgéshez szülés előtt, már két-három hónap elteltével igényli a változatosságot. Akár már egy három hónapos babával is érdemes pár napra fürdős, élménymedencés pihenést szervezni.

Bababarát wellness: Az ideális szálláshely kiválasztása
Az ideális szálláshely kiválasztása kulcsfontosságú a bababarát utazáshoz. Célszerű tudatosan keresni olyan helyeket, amik bababarát eszközökkel fel vannak szerelkezve, így nem kell az egész gyerekszobát bepakolni. Sok szálloda és apartmanház kínál kényelmi szolgáltatásokat, azonban fontos tisztázni, mitől is lesz igazán bababarát egy szálláshely.
Manapság már nagyon sok szálloda igyekszik minél magasabbra tenni a mércét, mind tisztaság, mind szolgáltatásnyújtás szempontjából. Léteznek Dunántúlon és Tiszántúlon is tipikus családi szállodák.

Milyen a jó bababarát hotel?
Kezdjük a felsorolást a bababarát szobákkal, melyekben ideális esetben babaágy, pelenkázó, fürdetőkád és WC-szűkítő is található. A napközbeni alváshoz redőny vagy sötétítő áll rendelkezésre. Emellett mikrohullámú sütő vagy vízforraló a babételek melegítéséhez. Nem elhanyagolható a biztonságos konnektorok, a veszélyes bútorok és az éles sarkok elleni védelem sem. Fontos, hogy a baba és ezáltal a szülő, a lehető legnagyobb kényelemben érezhesse magát és biztosított legyen a folyamatos nyugalom.
A megszokott otthoni környezet kialakítása nem is olyan nehéz egy szállodai szobában, ehhez elég a saját takaró, párna, vagy a már kezdetektől használt babafészek. Sok szállás kínál utazóágyat a kicsiknek, de ha biztosra szeretnétek menni, akkor szerezzetek be egy saját utazóágyat. Ha rendszeresen utaztok, akkor eleve gyakran fogjátok használni. Másrészt így tuti nem fogtok azzal szembesülni, hogy a szálláson esetleg kényelmetlen vagy épp nyikorgó babaágy vár rátok, ami tönkreteheti annak a pár napnak az éjszakai pihenését.
Pro tipp: foglaljatok olyan szobát, ami két helyiségből áll, vagy legalábbis van egy kis előtere, ahol le tudtok ülni. Így ha a baba ágyba került, nem kell vele egy szobában lábujjhegyen és suttogva töltenetek az estét, hanem még tudtok egymással érdemi időt élvezni, akár egy pohár bor kíséretében beszélgetve egy jót.
Szállodásként tudom, hogy az anyák többsége az apróságok mellett keresődnek az interneten, és ha már eljutnak a telefonos érdeklődésig, akkor gyorsan és lényegretörően kell az informálódást és ajánlatkérést lerendezni, mivel bármikor felsírhat a baba vagy egyéb ügyes-bajos eset léphet fel.
A Mátyás Király Gyógy- és Wellness hotelben folyamatosan azon dolgoznak, hogy minden olyan eszközt, tényezőt, szolgáltatást megteremtsenek, ami egy babával történő üdülést kényelmessé tesz. Bababarát hotelük extrákat is kínál: lehetőséget adnak a normál 14 órás szobaelfoglalás előtti érkezésre, melyet előre kell jelezni és térítési díj ellenében megoldják, hogy akár már délelőtt elfoglalhassák a szobát és élvezhessék a bababarát wellness hotel által nyújtott szolgáltatásokat. Ugyanezen kedvezményt távozás napján is biztosítani tudják, azaz amennyiben tovább szeretnének maradni a szobában és élvezni a bababarát wellness vagy éttermi részleg szolgáltatásait. Mennyivel jobban fog aludni gyermeke is hazafelé úton, ha előtte még egy kellemes pancsolást csaphatott a medencében?
Bababarát hotel szobáikat vendégeik kérésének megfelelően úgy alakították ki, hogy minden, ami egy baba ellátásához szükséges megtalálható legyen. Kiságyaikat gyerekágyneművel már érkezéskor a szobában találja a vendég, a pelenkázófeltét és a kiskád kíséretében, így a fárasztó utazást követően a bababarát szállás helyén azonnal rendelkezésre áll minden a pihenéséhez. Minden szoba minibárhűtővel ellátott, így az élelmiszerek hűtve tárolása is megoldott. Azonban akinek esetleg fagyasztószekrényre vagy nagyobb hűtőkapacitásra lenne szüksége, külön Baba-mama konyhát alakítottak ki a bababarát hotel szobák közelségében. Itt a bébiételek felmelegítésére, mosogatásra is lehetőséget biztosítanak, valamit minden bútor és eszköz adott a kényelmes etetéshez is. Ha a baba orrszívására lenne szükség, külön porszívóval látták el a helyiséget, és ha az orrszívó cső otthon maradt sem kell megijedni, hiszen bababarát szállás lévén kisboltjukban az is megvásárolható. Igaz ez az alapvető babaápolási cikkekre is, melyek szintén elérhetőek a fürdőrészlegen található üzletükben.

Bababarát szolgáltatások az étkezés során
Fontosak az étkezési lehetőségek is, ezért bébiétel biztosítására is van mód, plusz éttermükben etetőszék is rendelkezésre áll a kisbabával érkező családok számára. A svédasztalos és a köztes étkezések során is arra törekednek, hogy mindenki megtalálja az ízlésvilágának és éhségérzetének legjobban megfelelő ételt az általuk kínált bababarát szállás étlapján. Az ételallergiában szenvedők vagy érzékenyek számára feltüntetésre kerül minden allergéntartalom az elkészített fogásokon, így fokozottan ügyelhet Ön is gyermeke egészségére. Gyerek a’la carte étlapjukon külön figyelmet fordítottak a babákra, így különböző zöldség és gyümölcspürék is választhatóak. Természetesen egy bababarát szállás nem is lenne bababarát, ha nem biztosítana minden etetéshez szükséges eszközt, úgymint etetőszéket, magasítót, vagy partedlit, műanyag tányért, poharat és evőeszközt. A környezet is természetesen tükrözi a picúrkák iránti elköteleződésüket és bababarát hotel címüket, hiszen étkezések alatt is színezők és játékok foglalják le a gyerekeket és óriás macik ügyelik ténykedésüket.
Az A’la Farm Étteremben és a recepción is 24 órában van lehetőség ételmelegítésre. Vidám etetőszékek közül is lehet választani, amivel komfortosabb az étkezés. Szívesen adnak előkét és műanyag étkészletet is. Hosszú hétvégéken és nyáron Répa Rudi sarokban külön főznek a gyermekeknek, melyhez a minőségi alapanyagokat a saját farmjukról szerzik be.
Annál, hogy egy szálloda kifejezetten felkészül a babák étkeztetésére, mégis érdemes minél körültekintőbben átgondolni, hogy miket vigyünk magunkkal, hogy minden étkezés nyugodt és tápláló legyen. Anyatejes babánál ne mondjunk le a szoptatós párna kínálta komfortról, vigyük magunkkal, annak ellenére, hogy nagy helyet foglal. Ha tápszeres a babánk, akkor a lehető legpraktikusabb egy cumisüveg melegítő, így biztosak lehetünk abban, hogy éjszaka a szállodai szobában sem fog gondot okozni a tápszer felmelegítése. Pro tipp: Ha már hozzátápláltok, és túl vagytok egy jó pár alapanyag bevezetésén, akkor a svédasztalos reggeli lesz a ti aduászotok. Változatos, izgi terülj-terülj asztalkámat tudtok a csöppségnek kínálni, akár még nem ismert finomságokat is belecsempészve, anélkül, hogy ez extra fáradtságba kerülne a részetekről.
Élelmiszerbiológus: Ezt az egyszerű dolgot kell megértened az étkezésről, a többi magától jön
Bababarát wellness szolgáltatások és medencék
Bababarát wellness hoteljük sekély, kellemesen meleg vizű medencéje ideális a legapróbbak számára is. Wellness részlegükön csúszda és pancsoló várja a piciket. Babaúszás foglalkozásokat is tartanak, melyek fejlesztik többek között az immunrendszert, és javítják a tüdőkapacitást. Emellett vízbiztonságot adnak a piciknek, és a mozgásfejlődésüket is előmozdítják.
Bababarát wellness hotel szolgáltatásaikhoz hozzátartozik, hogy fürdőrészlegükön kellemes hőmérsékletű (34°C-os) babamedencével rendelkeznek, melyet kimondottan legapróbb vendégeik részére alakítottak ki. Úszómedencéjük mellett babaágyat is elhelyeztek, ahol, miközben gyermekük nyugodtan pihenhet a szülők is élvezik a bababarát hotel nyújtotta, felnőtteknek szóló szolgáltatásait. Nyáron strandmedencéjük is önfeledt szórakozást jelenthet a család minden tagjának, hiszen mi is lehetne kellemesebb egy forró nyári napon, mint egy kis bababarát wellness.
Római fürdőjükben kifejezetten élvezik a lubickolást a babák is, és nem utolsó sorban előnyös őket minél előbb hozzászoktatni a vízhez. A Kolping Hotel Spa & Family Resort bababarát élményfürdővel várja a családokat, a zalakarosi MenDan Hotel az 1000 nm-es Vízi Világ fürdőkomplexumban egy elkülönített csúszdás pancsolóban fürdőzhetünk biztonságosan a picikkel.

Mikortól lehet wellness fürdőbe menni babával?
Arról, hogy mikortól fürödhet a baba medencében, megoszlanak a vélemények, de egészségesen fejlődő csecsemők esetében általában a 3 hónapos kortól már zöld a lámpa. (Ekkortól ajánlják a babaúszást is, ha ekkor már meg tudja tartani a fejét.) Természetesen a baba csakis a babamedencében, kíséret mellett lubickolhat. A víz hőfokát is ellenőrizzétek, és a babát szép fokozatosan eresszétek a vízbe. A szállodákban - érthető módon - kötelező az úszópelenka. Az úszópelust érdemes rendszeres időközönként ellenőrizni a bébin, még az önfeledt pancsolás közepette is, mert a vizes közegben még kevésbé látszik, ha került esetleg matéria a belsejébe. Ha nem szeretnél eldobható pelusokkal vacakolni, akkor ajánljuk a magas derekú, nagy biztonságot nyújtó, dizájnos Vimse úszópelusainkat. Sokan nem is gondolják, hogy a fürdőruha nem csak takar, hanem véd is. Éppen ezért egészen kis gyerekekre is érdemes fürdésnél fürdőruhát adni, amely egyrészt még jobban fixálja az úszópelenkát, másrészt a babát melegen tartja.
Mi voltunk egy 8 hónapossal, bababarát hotelben. Simán bevittem a 30-32 fokos vízbe. Amit vittünk úszópelus, törülköző, fürdőnadrág vagy egyberészes úszóruha. Olyan úszógumi, amibe beletud ülni és szépen fenntartja a vizen. A kajája, vize ha nincs közelben bolt és a napi szükséges dolgok. Nekünk még sajna vinni kellett a porszívót is mert pont előtte volt beteg és kellett szívni az orrát. Eldobható úszópelust, törölközőt és a napi kellékeket vinném. Van aki kádat, sterilizálót mindent elvisz magával, én nem az a típus vagyok. Nem biztos, hogy vinném... bár ha ekkora gyerek babaúszásra járhat, nyilván medencézhet, de ezt meg kellene kérdezni ott, ahova mentek, hogy babának alkalmas-e a medence-víz. Természetes vízbe minden gond nélkül vinném (már ha nyár lenne), vittem is ennyi idősen strandra.
Pihenés és feltöltődés a szülőknek
Nagyon fontos, hogy a gyerekek, babák mellett a szülők is felfrissüljenek és feltöltődjenek. A bababarát szálloda szolgáltatásokon túl vegye igénybe masszázsainkat és kényeztesse testét, lelkét a fáradt hétköznapok után. Szépségszalonjukban a fodrászat, a pedikűr-manikűr vagy kozmetika szolgáltatásai is azt a célt szolgálják, hogy újjászületve, megszépülve töltsék üdülésüket és magukra is elegendő időt szenteljenek. Ha otthon nem lenne ideje szépészeti kezeléseken részt venni, akkor ezt most náluk be is pótolhatja, melyhez előzetes bejelentkezés szükséges. Köztudott, ha az anya jól érzi magát a bőrében, akkor az kihat a gyermekére is.
Pro tipp: osszátok be előre, hogy mikor melyikőtök marad a babával a gyerekmedencében vagy a szobában, és melyikőtök megy el úszni-szaunázni-masszázsra. Mert anyának is jár a me time, sőt neki jár igazán! Az igazán elszántak magukkal hozzák a nagyszülőket, hogy mindketten egyszerre tudják élvezni a wellness szolgáltatásokat.

Játszószobák és animáció a bababarát hotelekben
Az ingyenesen igénybe vehető játszószoba a padlástérben található, ahol a babákat is várják korosztályuknak megfelelő játékokkal, továbbá csúszdával, labdafürdővel, labdamedencével. A kisebbek számára babák, autók és babajátékok széles választéka érhető el a földszinti játszószobában. Emellett alkothatnak is, hiszen színezési és rajzolási lehetőség is adott. Képzett, kedves és gyakorlott kollégáik segítségével gyermekanimáció szolgáltatás is igénybe vehető. A 3 évnél fiatalabb korosztály számára külön díj ellenében tudnak gyerekfelügyeletet biztosítani bababarát hotelükben, mely előzetes egyeztetést igényel.
Bababarát játszószobát is biztosítanak bababarát szálloda szobáikhoz. Játszószobájukban külön kis sarkot alakítottak ki a legkisebb gyerekek részére és a játékok kiválasztásánál is ügyeltek arra, hogy számukra kifejlesztett foglalkoztató, csörgő-zörgő, kedves kis figurák, autók és más játékok álljanak rendelkezésre. A játszószoba mellett bababarát szállás lévén külön kis mosdóhelyiséget alakítottak ki, ahol pelenkázási lehetőség is biztosított, így nem kell minden egyes alkalommal a szobába felmenni, amikor a szükség megkövetelné.
A recepció mellett került kialakításra a Répa Rudi kuckó és játszótér is, arra célra, hogy míg a szülő kitölti a bejelentőlapot, addig a gyerekek birtokba is vegyék a játszószobát. A Kolping Hotel Spa & Family Resortban személyesen Bobó, az örökmozgó, mosolygós víziló fogadja őket játékos bejelentkezéssel. A MenDan Hotel a Funhouse koncepciójával felkészült arra, hogy a kicsiket szórakoztassa. Egy fergeteges, játékos légkörben, animátorok segítségével, a család minden tagja szórakozásra találhat.

Tippek a csomagoláshoz és utazáshoz babával
A szülők csomagolási nehézségeinek megoldása is fontos számukra, így megtalálható eszköztárukban számos olyan játék vagy jármű, ami nagy helyet foglalna el az autóban, de mégis elkerülhetetlen egy tartalmas üdülés szempontjából. Ha már bababarát szállás szolgáltatásaikról beszélünk, akkor ne felejtsük el a babakocsit, kismotort, szánkót vagy a különböző labdákat, ami nélkül nem is gyerekkor a gyerekkor. Ezenkívül egy kisbaba annyi eszközt (fürdetőkád, babaágy, etetőszék, pelenka stb.) igényel, hogy egy óriás családautó kell egy két napos pihenéshez.
Alap a pelenkázó táska, ami abban van, az kell (váltás ruha van benne) plusz annyi váltás ruha ahány napra mész. Játékok, pótcumi, takaró és az étele - eddig mindenhol megvoltunk. Meglepően kevés kell egy babának, ha anya ott van. Én is azt mondom, hogy ami csak befér a kocsiba és kellhet, vidd. Biztos, hogy az fog kelleni amit otthon hagysz. Ugyanazt sajnos mint amit egy-másfél-kéthetes kiruccanás alkalmával, szóval gyakorlatilag mindent (bababarát hotel esetében nem kell melegítőeszköz, kiskád, ágy...), de mindenféle gyógyszer, orrszívó... stb szóval egy halom dolog kell. Az elsővel még mentünk ilyen kicsinek, most nem vágtam bele, de sokkal jobb volt így.
Pro tipp: ne feledkezz meg a házipatika készletről! Remélhetőleg nem lesz rá szükség, de jobb, ha árnyékolja be semmi ezt az értékes pár napot. Mindig legyen nálunk, lázmérő, láz és fájdalomcsillapító szirup vagy kúp, hányás csillapító!!!

Különleges bababarát szálláshelyek Magyarországon
A baba- és családbarát pihenés egyik hazai élharcosaként az alsópáhoki Kolping Hotel Spa & Family Resort igazán különleges ajánlatokkal várja az apróságokkal utazókat: nemcsak a kényelmet biztosítják a családoknak, családbarát lakosztályokkal és élményfürdővel, hanem egyedi, korcsoportokra specializálódott csomagokkal szolgáltatásokat is nyújtanak, amelyek segítik a szülőket és a gyermekeket az egész tartózkodás alatt. A legapróbb vendégek számára külön játékos élményt biztosít a bababarát hotel, ahol személyesen Bobó, az örökmozgó, mosolygós víziló fogadja őket játékos bejelentkezéssel. A vizes élmények egész évben várják a családot: reggelente bababarát úszással kezdhetünk, délutánonként a fedett és szabadtéri medencékben fürdőzhetünk.
Szintén a teljes családi kikapcsolódást tűzte ki célul a zalakarosi MenDan Hotel, ami a Funhouse koncepciójával felkészült arra, hogy a kicsiket szórakoztassa. Egy fergeteges, játékos légkörben, animátorok segítségével, a család minden tagja szórakozásra találhat. Az 1000 nm-es Vízi Világ fürdőkomplexumban egy elkülönített csúszdás pancsolóban fürödhetünk biztonságosan a picikkel.
Nem csupán a hotelek készülnek a babás családok fogadására: a tiszaroffi Levendulaház is rendkívül gondoskodó családbarát szolgáltatásokat kínál. Az apartman egyedi szemlélettel és figyelemmel gondoskodik a gyerekek kényelméről és szórakozásáról: rendelkezésre áll gyerekágy ágyneművel, etetőszék, baba fürdőkád, babakocsi, pelenkázó és igazi gyermek WC is. A játszótér hatalmas homokozóval, gyermekmedencével és egy különálló játszószobával kényezteti a legkisebbeket.
A Rosinante Stílusos Vidéki Szálloda és Étterem egy igazi gyermekbarát vendéglátóhely, mely a család minden tagjának kényelmét és szórakozását szem előtt tartja. Külön gyermekmenüt készítenek, rendelkezésre állnak etetőszékek, babaágyak ágyneművel, pelenkázók, valamint játékok, homokozó és hinta is.
A Manooka Kávézó is egy valódi gyöngyszem: az első olyan bababarát specialitásokra fókuszáló kávézó és reggeliző hely Egerben, amely kifejezetten arra összpontosít, hogy a szülők és a gyermekek egyaránt kellemesen érezhessék magukat.

Tapasztalatok és további tanácsok
Összességében elmondható, bárhova megy is a család, a lényeg úgy is az a pár hónaposnak, hogy az anya közelségét érezze, és akkor tényleg minden rendben lesz! Ha a baba pocakja tele, és a napközbeni rutin nem borul fel nagyon, akkor a nyugodt alvás és a boldog ébren töltött órák garantálva lesznek. A babák többségénél szerencsére nem kell azon aggódni, hogy jól fogja-e érezni magát: a nagy részük imád pancsolni-lubickolni. Ráadásul a bababarát wellness szállodákban kifejezetten a legkisebbek kényelmi szempontjait veszik figyelembe: játékokkal teli babamedence, komfortosan meleg víz, játszószoba és játszótér várja őket, így tuti jól fogják érezni magukat.
Monotonitás, folyamatos ébrenlét, felelősség, drukk és sok-sok boldogság. Ismerős? Igen, ez mind egy gyerek nevelésével járó tényező. De ki ne vágyna egy pár pihentető napra, ahol csak egy kevés terhet is levesznek a válláról és végre egy kicsit pihenhet a család? Ne hagyják magukat otthon kimerülni csak azért, mert úgy gondolják, hogy babájuknak kizárólag otthon tudják biztosítani a minden igényt kielégítő közeget.
Legyünk körültekintőek, és megértőek! Én is azt mondom, hogy ami csak befér a kocsiba és kellhet, vidd. Biztos, hogy az fog kelleni amit otthon hagysz. Mi sokat utazunk mióta 4 és fél hónapos lett, nem wellness, de 4x egy hetes utak. (Most 6 hónapos, azóta két hetet voltunk csak otthon) Alap a pelenkázó táska, ami abban van, az kell (váltás ruha van benne) plusz annyi váltás ruha ahány napra mész. Játékok, pótcumi, takaró és az étele - eddig mindenhol megvoltunk. Meglepően kevés kell egy babának, ha anya ott van.
| Szempont | Bababarát szállás jellemzője | Amit érdemes magunkkal vinni |
|---|---|---|
| Szoba felszereltsége | Babaágy, pelenkázó, fürdetőkád, WC-szűkítő, redőny/sötétítő, mikrohullámú sütő/vízforraló, biztonságos konnektorok, bababarát bútorok. | Saját takaró, párna, babafészek, (saját utazóágy). |
| Étkezés | Bébiétel biztosítása, etetőszék, magasító, partedli, műanyag étkészlet, baba-mama konyha (bébiétel melegítés, mosogatás). | Szoptatós párna, cumisüveg melegítő, bébiételek (ha a baba válogatós). |
| Wellness és fürdés | Sekély, meleg vizű babamedence, csúszda, pancsoló, babaúszás foglalkozások. | Úszópelenka (eldobható vagy mosható), törülköző, fürdőruha, úszógumi. |
| Szórakozás és játék | Ingyenes játszószoba (korosztálynak megfelelő játékok, csúszda, labdafürdő), gyermekanimáció, gyerekfelügyelet. | Kedvenc játékok, könyvek, színezők. |
| Higiénia és egészség | Pelenkázási lehetőség a közös helyiségekben, orrszívó porszívó, alapvető babaápolási cikkek vásárlási lehetősége. | Házipatika (lázmérő, láz- és fájdalomcsillapító szirup/kúp, hányáscsillapító, orrszívó cső). |
| Közlekedés és kényelem | Tágas folyosók, lift, akadálymentes bejáratok, széles sétányok a szabadban. | Babakocsi, kismotor, szánkó (szezonális), labdák. |
tags: #wellness #hotelben #csecsemovel