A tavaszi bangita (Viburnum x burkwoodii) – gondozása és jellemzői

A tavaszi bangita (Viburnum x burkwoodii) egy hálás télizöld díszcserje, amely enyhébb teleken megtartja fényeszöld lombozatát. Ez annyit tesz, hogy az enyhe téli időjárásban megmarad a lombozat és csak a tavasz megérkezésével váltja át új leveleit.

Ez a hibrid a V. utile és a V. carlesii keresztezése, London egyik elővárosában, Kingstonban, Burkwood és Skipwith kertészetében született meg. Az 1902-ben Japánból importált illatos bangita (V. carlesii) és az amerikai távolkelet kutató expedíciókról Európába juttatott kislevelű ostorménfa (V. utile) keresztezésével jött létre. A Burkwood-kertészet felismerte a két faj nyilvánvaló rokonságát, és a szép örökzöld lombú, de csak közepes díszértékű, túl apró levelű és kis virágú V. utile-t a pompás nagyvirágú, nagyobb levelű, ám lombhullató V. carlesii-val kísérelte meg feljavítani. A keresztezés eredménnyel járt.

A magoncok között először 1924-ben jelentek meg az örökzöld, részben télizöld, fényes, bőrszerű, nagy levelekkel és illatos, 6-9 cm átmérőjű virágzattal a hibrid fajok. Az első sorozat magoncai közül három klón: a „Burkwoodii”, a tömörebb koronájú és lombozatú „Chenaultii”, valamint a kissé nagyobb virágzatú, rózsaszín bimbójú „Park Farm” fajták terjedtek el.

A tavaszi bangita virágzása

Jellemzői

A tavaszi bangita kerekded, laza ágrendszerű bokra nagyjából 1,5-2 méter magasságúra nő meg, de elérheti a 2,4-3 métert is, és 1,5-2,1 méter szélesre terül. Levelei hosszúkás, lándzsa alakúak, sötétzölden fénylőek, a fonáki részük fehéres, apró szőrökkel molyhozott. Lombját szélesen ovális, fényes, sötétzöld levelek alkotják, melyek ősszel gesztenyebarna árnyalatúra színeződnek, de a meleg déli éghajlaton örökzöldek maradnak. Néhány évi lassú növekedés után hirtelen hosszú tősarjakkal feltörő, majd részben bókoló, villás ágazatú cserje, fiatal hajtásai, vesszői kezdetben sűrűn pelyhesek, később részben lekopaszodók. Levelei oválisak, 6-10 cm hosszúak, gyakran kissé részaránytalanok. Fonáki oldaluk sűrűn fehéres-sárga, barna csillagszőröktől pelyhes.

Kifejezetten finom illatú virágzata mellett pezsdítő elmenni a kora tavaszi fuvallatban. Fokozatosan nyíló rózsaszín virágbimbói szép látványt nyújtanak a már kinyílt porcelánfehér virágokkal. A tavaszi bangita virágai február és március környékén nyílnak, mellyel egyike a legkorábban díszítő cserjéknek. Bogernyős virágzata akár még a hó alól is kikandikál, nagyon lelkes tavaszváró díszcserje. Az 1-2 cm átmérőjű, bimbóban rózsás, majd hófehér virágok 9-12 cm átmérőjű, csaknem zárt gömböt alkotnak, kellemes, édes illatúak. Virággömbjeinek mérete 5-7 cm nagyságú. Angliában és az enyhe telű atlanti partvidéken olykor már télen megjelenik rajta egy-egy virágzat, de fő virágzási ideje március vége. Nálunk enyhe tél után, rendes tavaszon, április elején-közepén virágzik. Ősszel ismét megjelenhet rajta néhány virág, szép színfolt ez ilyenkor, amikor a kertben már megcsappannak a virágzó cserjék. Október végén, novemberben az előző télen áttelelt levelei részben megsárgulnak, kissé megpirosodnak s le is hullnak. Az éves levelek azonban kitartanak, ellenállnak a hidegnek. Csak kitett helyen kopaszodik részben le.

A virágokból piros színű, mérgező termés fejlődik, de ez csak abban az esetben történik, ha van más Viburnum, bangita faj is a környezetében, mert egymagában nem érlel termést. Belőlük apró piros bogyók fejlődnek, melyek táplálékul szolgálnak a hazánkban telelő madaraknak.

Tavaszi virágok: így virágzik sokáig a lakásban cserépben a jácint!

Ültetési és gondozási útmutató

Fény- és talajigény

Napfényigényes, meleg fekvésű helyre ültessük a tavaszi bangitát. A legjobb a helye a cserjeszegélyben, ahol a többi bokor és a mögötte lévő magasabb fák a nap egy részében árnyékot is vetnek. Az ország melegebb, szárazabb területein, főleg a középhegységeink napos lejtőin és homokos talajú területeken ne kerüljön a tűző napra, inkább az épületek, nagyobb növények részleges árnyékába. Megmarad mély árnyékban is, de itt nem várhatunk igazán dús virágzást, hanem főleg csillogó lombja díszít. Fényigénye: Napos és félárnyékos helyeken igazán szépen fejlődik a tavaszi illatos bangita.

Talajigény: A tavaszi bangita nem túl igényes a talajadottságokat illetően, de gyönyörűen fejlődik a tápanyagban dús, üde és jó vízelvezetésű termőtalajokon. A nedves vályogtalajokat kedveli, de sokféle talajt tolerál.

Ültetés

Ültetéskor az ültetőgödröt ássuk ki legalább kétszer akkora méretűre, mint amekkora az új tavaszi bangitánk földlabdája. Szervestrágya granulátummal dúsítsuk az ültetőföldet, hogy optimális legyen a tavaszi bangita begyökeresedése és a kezdeti tápanyagfelvételének biztosítása. Sövény telepítésekor érdemes egy hosszabb árkot kiásni és abba a 60-10 cm-es ültetési távolságot betartva ültethetjük az egyes példányokat.

A tavaszi bangita telepítése

Öntözés

A tavaszi bangita igazán kis gondozásigényű díszcserje. Kifejezetten jó szárazságtűrő, bár a fiatal cserjéket a beültetésüket követően rendszeresen öntözzük. Az érett növények általában jó szárazságtűrő képességgel rendelkeznek. Ültetés után a fiatal növényt nyár végéig rendszeres öntözéssel segítsük a begyökeresedésben.

Metszés

Mivel a tavaszi illatos bangita igen korán virágzik, a metszési folyamatot az elnyílást követően végezzük el. Az egyéb metszési ápolási munkák csak alakító és ifjító jelleggel történjenek. A kisebb metszéseket tél végén vagy kora tavasszal végezhetjük el. Ekkor eltávolíthatóak a sérült, elfagyott vagy rossz irányba növekvő ágak. Szükség szerint metsszük közvetlenül a virágzás után, azonban az elnyílt virágok metszése megakadályozza a nyári terméshozamot, ami kétségtelenül nem túl látványos ennél a hibridnél.

Szaporítás

Igen könnyen gyökeresedik, őszi, kora tavaszi és nyárközépi dugványozása egyaránt sikerrel jár.

Növénytársítások

Korai virágzású csodás porcelánfehér virágzata kitűnően mutat a korallberkenye izzóan bíbor hajtáscsúcsai mellett. A Novita babérmeggy is pompás választás lehet, ha az egyöntetűbb zöld felületeket kedveljük. A tarka kecskerágó és a tarka levelű ezüstfa is ragyogó választás, ha imádjuk a színkavalkádot. A tavaszi illatos bangita a kisebb termetű cserjékkel ültetve is jó háttérképet ad szép fényes leveleivel.

Ültessünk elé pimpó, talajtakaró rózsa, vagy gyöngyvessző cserjéket, így a tavaszi és a nyári virágzás is biztosított udvarunkban. A bugás hortenziákkal történő növénytársítás is kimagasló látványt nyújt. Háttérnövényként alkalmazva a tavaszi bangitát, elé ültetve törpe Little Spooky bugás hortenziával szép csoportot alkot majd a cserjecsoport. A tavaszi bangitát beültethetjük más, hasonló magasságú bugás hortenziákkal, mint amilyen pl. a Phantom, vagy a Vanille fraise bugás hortenzia. Látványos lesz az összeültetés cserjés hortenziákkal is, mint pl. az Annabelle hortenzia.

Kiváló választás kiskertekbe szoliterként ültetve, de cserjecsoportok kialakításához is használhatjuk. Sövénynek kiválóan alkalmas lehet a tavaszi bangita (Viburnum burkwoodii), mely már korán tavasszal illatos virágokkal nyűgözni le tulajdonosát.

Különböző bangita fajták összehasonlító táblázata

Fajta Magasság Lombhullató/Örökzöld Virágzás ideje Virág színe Termés
Tavaszi bangita (Viburnum x burkwoodii) 1,5-3 m Télizöld Február-március (fő virágzás április) Rózsaszín bimbó, porcelánfehér virág Piros, mérgező (csak más bangita közelében)
Ráncoslevelű bangita (Viburnum rhytidophyllum) 3-4 m Örökzöld Tavasz vége, nyár eleje Fehér Piros, majd fekete (enyhén mérgező)
Illatos bangita (Viburnum carlesii) 2 m Lombhullató Tavasz Hófehér (piros bimbó) Vörös, később fekete (nem dekoratív)
Korai bangita (Viburnum farreri) 3 m Lombhullató Tél vége, kora tavasz Halványrózsaszín vagy fehér Vöröses, majd fekete (ritka)
Labdarózsa (Viburnum opulus ‘Roseum’) 3-4 m Lombhullató Tavasz Fehér (gömb formájú) Nincs
Téli bangita (Viburnum tinus) 2,5 m Örökzöld Tél vége, kora tavasz Fehér (rózsaszín bimbó) Kék-fekete
Prágai bangita (Viburnum x pragense) 3 m Örökzöld Tavasz vége, nyár eleje Fehér Nincs megadva
Redőslevelű bangita (Viburnum plicatum) 2-3 m Lombhullató Tavasz Hófehér Bogyós (madarak kedvelik)
Törpe bangita (Viburnum davidii) 1-1,5 m Örökzöld Tavasz második fele Fehér Kék
Kányabangita (Viburnum opulus) 2 m Lombhullató Tavasz vége, nyár eleje Hófehér Piros (ha van legalább két növény)
Kikeleti bangita (Viburnum x bodnantense) 3 m Lombhullató Tél vége, kora tavasz Rózsaszín Piros (enyhén mérgező)
Ostormén bangita (Viburnum lantana) 2-3 m Lombhullató Tavasz vége, nyár eleje Fehér Piros, majd fekete (enyhén mérgező)

Betegségek és kártevők

A jó kondícióban tartott növényt nehezebben károsítják külső behatolók, de a levéltetvektől sajnos kissé kell tartanunk a tavaszi bangita esetében. Ekkor a gazdaboltokban kapható szerekkel megfelelően védekezhetünk. Fontos a megelőzés szerepe, igyekezzünk minél kevesebb vegyszert használni kertjeinkben! Május környékén nézzük a bokrot az esetleges kártevőket keresve, és még a károsítás kezdetén permetezzünk. Kártevők közül időként megtámadhatják a levéltetvek, valamint levélfoltosodás is előfordulhat.

tags: #viburnum #burkwoodii #oszi #lomb