Szabó Lőrinc életművének és személyiségének megértéséhez elengedhetetlen a levelezésének tanulmányozása. Bár már az 1974-ben megjelent Napló, levelek, cikkek kötet is betekintést engedett a költő életébe, a feleségével folytatott levelezése - mint egy másfajta, önálló életre kívánkozó egység - akkor még kimaradt. Jelen kötet a költő és felesége hagyatékában összegyűjtve maradt levelezésük 1921 és 1944 közötti részének, valamint Szabó Lőrincnének a húszas években megszakításokkal vezetett naplója rövidített szövegének publikálása. Ez a gyűjtemény nem életrajz, és nem is helyettesítheti azt, sokkal inkább egy önálló hatást kiváltó gyűjtemény, mely a levelekből kirajzolódó családtörténet és a költő személyiségének árnyaltabb megértését teszi lehetővé.
A levél mint műfaj és a költői precizitás
Szabó Lőrincnek a levél egy igazi műfaj volt. Rendszerint egy ív mindkét oldalánál vagy a levélpapír négyes osztásánál alább nem adta. Amíg a papír tartott, írt, sőt, néha még körben is teleírta. Még egy képeslapot, pláne a szabvány postai levelezőlapot is céltudatosan tudott kihasználni. Majd' minden megmaradt és elérhető levelét módomban volt olvasni: a türelem és a pontosság csodái jellemzik. Ugyanarról három-négy változatban számol be, a címzetthez alakított jelleggel. Szabó Lőrinc pályakezdése óta meg volt győződve egyedülálló költői értékéről, és ennek megfelelően minden gesztusát a maradandóság szemszögéből nézve alakította. Eltett és eltétetett minden levelet, naplót vezetett és vezettetett például utazásainak társaival (édesanyjával, feleségével, kislányával, de kedvesével is), vagy saját otthoni életéről vendégeivel. A feleségének írott levelei is tulajdonképpen ilyen naplójegyzetek. Ami csak életrajzi vonatkozású információ ebben a kilencven ívben volt, azt idézetek vagy adatok formájában közöltem Szabó Lőrinc-monográfiám köteteiben. Ezután vált még inkább meggyőződésemmé, hogy ezt a levelezést teljes egységében közzé kell tenni.
A levelezés mint társadalomtörténeti forrás
A levelekből megrajzolódik - függetlenül Szabó Lőrinc személyétől is - egy, akkor úgy mondták: középosztálybeli, ma azt mondjuk: értelmiségi család története a történelmileg és politikailag nagyon is huzatos huszadik század első feléből. Szociológusok, történészek sok mindent megmagyarázó adalékot kaphatnak a korszak társadalmi mozgását illetően. Ugyanis a feleség leveleit csak olyan esetben közöljük, ha érzelmi életük alakulásáról vagy közvetlenül a költőre vonatkozó intéznivalókról ad képet, a cselédválogatástól a baráti kör alakulásáig. A levelekben pontosan követhetjük a húszas-harmincas-negyvenes évek középosztálybeli értelmiségi kapcsolattartás jellegzetességeit - a Bethlen-korszak konszolidációjától az „őrségváltás” különböző fokozataiig.
Gazdasági helyzet a dualizmus kori Magyarországon - Gyorstalpaló
Társasági élet és baráti kör
A költőt untatta, de szórakoztatta is a sokféle, a korral jellegzetesen változó probléma, társasági gond, amely meghatározta életüket. Szeretett magányosan dolgozni, de érdekelte a körülötte zsibongó-alakuló-zajló társasági élet is. Kíváncsi természetű ember lehetett. A válogatásban is igyekeztek nyomát hagyni mindennek: elég, ha csak az előforduló és elmaradó neveket követjük. Más társaságban mozgott Babits és Mikes Lajos felfedezettje, az Est-lapok költője, másban az Új Szellemi Front Magyarország-jának szerkesztője és megint másban az Új Idők és az Ünnep költője, a Nemzeti Színház fordítója és a Deutsch-Ungarische Gesellschaft fordító-szerkesztője. A házaspár leggyakoribb barátai Sárközi György, Ascher Oszkár, illetve a bankárlány Rudas Klára és a divatüzlet-tulajdonos Lázár Júlia voltak. Szabó Lőrinc mindig hűséges barát volt, nehéz helyzetbe kerülő társai mellett kitartott, mentésükben segédkezett.
Politikai állásfoglalás és magány
Szabó Lőrinc kapcsolattartása kettős jellegű volt: a felszínen alkalmi, társadalmi divatokkal változó; alapjaiban azonban állandó, nem érdekeitől, hanem az emberi-művészi értéktől meghatározott. A politikai divatokhoz való kapcsolódás, amely utóbb annyi megaláztatáshoz vezette, mégsem volt olyan zavartalan, mint azt majd a számonkérők a felszabadulás után elképzelték. Szabó Lőrinc szerette úgy feltüntetni magát, mint az „őrségváltás” sikeres és megbecsült résztvevőjét. A valóságban inkább ő barátkozott, mint vele barátkoztak. Éppolyan magányos maradt a negyvenes években a jobboldalon, mint volt a húszas években a baloldalon. A Fény, fény, fény és A Sátán műremekei költője éppúgy idegen volt mind a hazai avantgárd táborában, mind a Nyugat berkeiben, sőt még az Est-lapoknál is. Az évtizedek során tekintélye növekedett: a harmincas években már elismert költő és műfordító. Lesz egy történelmi pillanat az ország német megszállása előtt, amikor ő marad az egyetlen olyan valóban rangos költő, akinek díjakat lehet adni - jobbról is és balról is. És ő elfogadta mindet. Elmegy Weimarba 1942 őszén, majd korreferátumot tart a honvéd vezérkar főnöke után Lillafüreden, és készül Finnországba, közvetlen az összeomlás előtt. Weimari útjáról csakis bizalmas levélben számolhat be, a már kiszedett lillafüredi beszédét pedig a cenzúra kitiltja a Magyar Csillag-ból; mindkét dokumentum mostani kötetünk jegyzeteiben jelenik meg először. Tulajdonképpen ugyanazt írja 1928-ban, a Divatok az irodalom körül című tanulmányában, mint 1942 őszén a lillafüredi hozzászólásában, egyszer a baltól, másszor a jobbtól különítve el magát. Nem a gyakorlati politikától, ott albatroszként próbál - hol itt, hol ott - a földön bicegni; hanem a költői magatartásban.
A házasság drámája a levelek tükrében
Szabó Lőrinc magánélete is tükröződik a levelekben, különösen a feleségével való kapcsolata. Mint feleségének írta már 1926-ban, sok évvel a Semmiért Egészen előtt: „Annyi küszködés van, annyifelé kell verekedni (magammal is), hogy nagyon rám fér egy oldalról békét tudni.” A kötet - ha szelektált is a levelekben, de - a feleség minden érzelmi rezdüléséről hírt ad. A férfi szinte érzelemmentesen tartja élete végéig a kapcsolatot egyik „alkatrészével”, feleségével. A feleség találkozásuk pillanatában hat évvel idősebb, érett, sorsüldözött ember, de még tapasztalatlan nő volt. A férfi már tapasztalt szerető, de - huszonegy éves! - éretlen ember. Az asszony reménytelenül szerette volna csak magához kötni férjét szolgálattal, érzékiséggel, szeretettel; a férfi mindezt elfogadta, de kapcsolatait tovább építette, „nőkből, lányokból még egy tízezer” kellett neki még élete végén is, önmagát korlátok nélkül megosztotta mindenkivel. Otthonához ragaszkodott, de ő maga otthontalan volt. Az asszony a kényszerű osztozásba bele is szokott volna, ha nem robbantja fel otthona kompromisszumos békéjét védence és barátnője „partizánakciója”: Bözsi és férje „kikezdenek egymással”, majd végzetesen, pusztítóan egymásba szeretnek. A férj nem a ma divatos „nyitott házasságot” kívánta. Ezt még vállalta volna a feleség. De olyan hármast, amelyben egyenlő érzelmi és szexuális esélye legyen a két nőnek. Ha sikerült volna, talán a feleség önmagának is jobban megtarthatta volna férjét. Nem sikerült, így maradt házasságuk: csak nyitott. Persze felerészben. A feleség az otthon őre, akihez elsősorban nem érzelmi, de élettársi kapcsolat fűzte. Ő az otthon adminisztrátora, végezte kijelölt teendőit, és csak legfeljebb időnként lázadt, hamu alól a szikra, hogy azután ezt is elfojtsa magában. Aki korábban a „Kedves Klára!” megszólítást is rossz néven vette, csakis becézést várva, utóbb maga is rátér a „Kedves Lőrinc!”-re, sőt: a „Lőrinc!”-re. Már csak legfeljebb azt nehezményezte, hogy ha férje gépírónőnek diktálta a lapnál a neki szóló levelét. A csoda lehetősége ugyan adva lett volna 1928-ban. A feleség naplója végigvezet az elvesztett lehetőségeken. Mindazt, amit a költő utóbb verseiben, a Semmiért Egészen-ben, A Huszonhatodik év-ben a nagy költészet szintjén tudatosít, azt ekkor az életben is meg szerette volna valósítani. Csak hát más egy férfi tudata, és megint más a kizárólagos szerelemre és szolgálatra kész asszonyi szeretet. Aki a drámát keresi a levelekben - ahogy azt a nagy költészet szintjén megismerte a versekben -, megtalálhatja: de csak rezdüléseiben. A nagy érzelmi kitörések az asszony naplóiban, majd egy-egy levelében, naplószösszenetében észlelhetők. A férfi ezekre alig válaszolt. Ritka kivétel az 1926. február 10-én a Tátrába küldött hosszú levele. Levélben különben nem válaszolt. Persze tudta - ő ne tudná? - mit jelent megalázottnak lenni. Akkor ő miért aláz meg másokat? Klárát is, megint másképp Bözsit is. Egyiket konok hallgatásával, lekezelésével, a másikat titkolt, leplezett érzéki szerelmével. Mert tehetetlen. A szerepekre szakadt modern ember poklát éli át maga is. Nemcsak kifelé, ahol nem tud boldogulni, pedig öntudatosan ismeri önmaga értékeit - hanem befelé is, ahol sajátos háremét nem tudja megvalósítani. A kapcsolat külsőségeit tekintve szerelmi házasságnak indult, ha nem is lány-, de asszonyszöktetéssel, de már születése pillanatától osztozkodással folytatódott: viszonyokkal, majd egyetlen, huszonhat évig tartó másik kapcsolattal. „Polgári” házasság lett belőle. Mindkettőjük vigasztalása abban rejlett, hogy tudatában voltak a költő egyedüli nagyságának. Az asszony, ahogy reagált a versekre, látszott, hogy nem érti igazán azokat, de hitt bennük, és ez is valami, elfogadtatta vele áldozatát. A férfi pedig ezért, ennek nevében hallgathatott, elfogadhatta az áldozatot. „Hogy rettenetes, elhiszem,” - tudta ő is. Ezt az életet csak úgy vállalhatták, mindnyájan „alkatrészek”, ha tudták, hitték, remélték - ki-ki így-úgy - hogy ennyi szenvedés átélése, megírása végül is értelmet ad magának a szenvedésnek is. Amit az életben szenvedtek - sírva vagy hallgatva vagy szeretőként félreállítva - az életműben feloldozásért kiált. Az én már nem a zsarnok férfi, hanem a költő, aki versében mindnyájuk fájdalmát „kidalolja”. A levelekben a férfi hallgat, de tartóoszlopa egy veszendő családnak, beszámol örök alakoskodásáról, hogy fenntartsa családját és költő-önmagát társadalmi megbecsüléshez juttassa, legjobb perceiben pedig elgyönyörködik a világ csodáin (gyermek, utazás, alkotó munka, olvasmányok) - a költő mindezt feldolgozza, átgondolja és szabadon megválaszolja. A levelek: a család kötöttségei; a versek: a kötöttségeket átrendező szabadság vágya, szenvedés, eksztázis. Aki ismeri Szabó Lőrinc költészetét, megtalálja a levelekben a vonatkozási pontokat. A kötet arról a világról ad hírt, ami ellenében épült Szabó Lőrinc költészete.
A levelezés és naplókiadás szerkesztési elvei
A gyűjteményből Szabó Lőrinc minden eddig ismert levelét közöljük, felesége levelei közül csak azokat, amelyek a házaspár kapcsolatának jellemző dokumentumai, vagy lényeges, új információkat tartalmaznak. A kötetben a szövegeket az érvényes akadémiai helyesírás szerint adjuk közre. Az egyébként pontosságra törekvő Szabó Lőrinc a nevek és műcímek írásában rendkívül pontatlan volt: a neveket kiigazítottuk, a műcímeket töredékesként meghagytuk; Szabó Lőrincné legtöbbször kiejtés szerint írta a neveket, ezt is kiigazítottuk. Hasonlóképpen jelöltük Szabó Lőrincné naplójának terjedelmi okokból következő rövidítéseit. A jegyzetekben csak a magyarázandót kurziváljuk, a műcímeket a ragoktól elválasztó kötőjellel emeljük ki, a hosszabb újságcikkcímeket idézőjelbe tesszük. A neveket első szereplésüknél jegyzeteljük meg.
A fontosabb személyek jegyzéke
- Dr. Mikes Lajos (1872-1930): Szabó Lőrincné (Mikes Klára 1896-1978) édesapja, az Est-lapok irodalmi rovatának szerkesztője.
- Havas Irma: Dr. Mikes Lajos harmadik felesége.
- Ilu és Gyuri: Gyermekeik, Szabó Lőrincné féltestvérei.
- Mikes Margit (1897-1976): Költőnő, Szabó Lőrincné édestestvére, első férje Szabó Lőrinc bátyja - G. Szabó Zoltán (Zoli néven szerepel) MÁV-mérnök -, második férje Kemény László (Laci néven szerepel) festőművész, gyermekük Zsuzsi.
- Kodolányi János: Barát.
- Rudas Klára: „Fekete Klára”, Rudas Gyulának, az Angol-Magyar Bank ügyvezető igazgatójának leánya, első férje Simon György János festőművész (Simon néven szerepel), a második férje Frey András külügyi újságíró; Szabó Lőrincné, a „szőke” mellett ő a „fekete” Klára.
A korabeli utalások megfejtésében és a szereplő személyek azonosításában - a kézirat sajtó alá rendezése idején elhunyt Szabó Lőrincné, valamint fia, G. Szabó Lőrinc állandó és segítőkész tanácsai mellett - számos szakértő nyújtott segítséget, köztük Bajomi Lázár Endre, Bárczy János, Békés István, Czellár Ferenc, Dienes Kató, Frey Andrásné, dr. Gaál Andrásné, dr. Gál István, G. Szabó Kálmánné, Halápyné Bojár Lili, Heszke Béla, Hárs Ernő, Horváth Ferencné Mariska, Illés Endre, Kiss József, Komlós Aladár, Kozma Miklósné, Kardos László, Keresztury Dezső, Kodolányi Júlia, Komjáthy Aladárné, Laták József.
tags: #kepeslapon #meguzenem #a #babamnak