A vetélés és perinatális veszteség lelki következményei

Cikksorozatunk első részében egy falakkal körbezárt, mégis sok embert érintő témáról szeretnénk részletesebben írni. E cikkben bemutatásra kerül, hogy mit élnek át a vetélést és perinatális veszteséget követően a szülők, illetve milyen meghatározó tényezői vannak a veszteséget követő gyásznak. Továbbá cikkünkben arra is kitérünk majd, hogy a különböző pszichológiai modellek képviselői hogyan gondolkodnak erről a témáról. Jelen cikksorozatunkkal az a célunk, hogy megtörjük a csendet és lebontsuk a falakat egy ilyen fájdalmas és fontos téma körül.

Mit is jelent a vetélés és a perinatális veszteség fogalma?

Mielőtt részletesebben is szót ejtenénk arról, hogy e veszteség következtében milyen pszichés nehézségekkel kell szembenéznie a szülőknek, előtte fontos tisztáznunk az alapvető fogalmakat, amelyek ehhez a témához kötődnek. A perinatális időszak a születés körüli időszakot jelenti, azaz a számított terminus vége előtti 24. héttől a születés utáni első hét végéig terjedő időtartamot. Azonban a pszichológiai értelmezés jóval tágabb ennél: a fogantatástól a születést követő első hét végéig terjeszti ki ezt a periódust. Ennek megfelelően a szigorúan orvosi szempontból tekintett perinatális veszteség a várandósság 24. hete után bekövetkezett magzati halálozást, illetve a gyermek születés utáni, 168 órán belüli elhalálozását jelenti. A 24. hét előtt bekövetkezett magzati elhalálozáskor az orvosok a vetélés fogalmat használják. Jelen cikkünkben a pszichológiai értelmezés alapján beszélünk erről a veszteségről, így nem teszünk különbséget a terhesség 24. hete előtt, illetve után elveszített babák szülei között.

Statisztikai adatok szerint hazánkban a 20. század első harmadának végétől egészen napjainkig csökkent a perinatális mortalitási ráta (egy évben a terhességek hány %-a végződött perinatális magzati halálozással), mivel az életkörülmények javultak, és a medikalizáció minőségileg fejlődött. A magzati halálozások száma a Központi Statisztikai Hivatal 2021-ben kiadott adatai szerint 2020-ban 15300 volt (1000 fogamzóképes nőre jutott 17,8 magzati halálozás), míg 1980-ban ennek a másfélszerese volt ez a szám. A nemzetközi adatokkal összehasonlítva megállapítható, hogy a magyar adatok elmaradnak az európai jobb értékektől, azonban jobbak a világátlagnál, amelyet erősen befolyásolhatnak a harmadik világban tapasztalt életkörülmények okozta rosszabb adatok.

Bár fontosak a statisztikai adatok, mert rávilágítanak arra, hogy mennyire sok embert érinthet ez a veszteségi forma, de most szeretnénk áttérni a veszteség pszichés vonatkozásaira.

Milyen jellemzői és meghatározó tényezői vannak a vetélést és a perinatális halált követő gyásznak?

Egy gyermek elvesztése, bármilyen életkorban történik is óriási veszteséget jelent a szülők számára. Amikor ez magzati korban vagy újszülött korban történik, akkor a normál gyászfolyamaton túl vannak egyedi pszichés nehézségek, amelyekkel ilyenkor a gyászoló szülőknek szembe kell nézniük. Különböző tényezők vannak, amelyek meghatározzák a szülők gyászát, amelyek a következők:

1. Halál körülményei: Nagyobb a veszteség érzése, ha a terhesség egy hosszabb terméketlen időszak után sikerült, illetve amikor a szülők korábban már átéltek perinatális veszteséget. A legtraumatizálóbb, amikor a gyermek halála a szülés alatt következik be, mert ilyenkor a nő szülés közbeni regresszív állapota hátráltatja a veszteség megértését, így növeli az anyában a realitás tagadását. Magzati halál esetén a nő ambivalens érzelmekkel küszködhet: egyrészt meg is szeretne szabadulni a halott magzattól, de ragaszkodik is a terhességhez. A magzat életkora pozitív összefüggést mutat a gyász intenzitásával (tehát minél nagyobb gesztációs korban következik be a gyermek halála, annál nagyobb intenzitású gyászt fog megélni a szülő). A halál helyszíne is alapvetően meghatározza a szülői gyászt. Amikor a gyermek halála otthon következett be, akkor szignifikánsan magasabb számban fordult elő a szülőknél patológiát előidéző tagadás, önvádlás, szorongás és depresszió érzése.
2. Kapcsolat a halott gyermekkel: Fontos szerepet játszik a veszteség feldolgozásában a halott magzattól, újszülöttől való végső búcsú. A tapasztalatok szerint a szülők azonnali negatív reakcióját fokozza a halott gyermekkel való találkozás, de hosszútávon mégis kedvező pszichológiai hatással lesz rájuk, és ez elengedhetetlen részét képezi a gyász elindulásának. Egy kutatásban azt találták, hogy azok az édesanyák, akiknek nem volt módjuk megnézni halott gyermeküket, illetve semmilyen tárgyi emléket nem kaptak velük kapcsolatban, és nem is temethették el a kicsit, még évekkel később is hiányként élték meg ezt. Ők szignifikánsan magasabb szorongást mutattak, mint azok az édesanyák, akik élhettek ezzel a lehetősséggel.
3. A gyászolók személyisége: Döntő fontosságú a veszteség megélésében a szülők életkora, neme, a gyermek halálát megelőző általános egészségi állapota, vallásos meggyőződése és a problémahelyzetekben alkalmazható megküzdési stratégiáik. A két szülő általában eltérő intenzitással és más módon gyászol. A nők szignifikánsan hosszabban és mélyebben gyászolnak, főleg szorongásról, depresszióról, fogyásról és alvászavarokról számolnak be. Az anyáknál a halálesetet követően normál pszichés reakció a depresszív hangulat, a feszültség érzése, az étkezési és alvási zavarok, valamint a halott gyermekkel kapcsolatos hallucinációk. A nők gyűlöletet és önvádat is érezhetnek, amelyet tovább növelhet, hogy a vetélés és a perinatális halál pontos okát sokszor nem tudják azonosítani. Ennek nyomán felerősödhet bennük a bűntudat vagy akár az extrém harag érzése is. A vetélést átélő nők részéről gyakran megjelenik az ellenséges viselkedés más anyákkal szemben, a szülői értéktelenségérzés, vagy más gyermekének a megszerzésére irányuló vágy. Ezek a tünetek általában egy év alatt rendeződnek, azonban minden ötödik nőnél egy év után is megmaradnak, továbbá a veszteséget követő várandósság alatt a nők 20%-ánál alakulhat ki a PTSD, amelyet az események újraélése, fokozott szorongás és a bűntudat érzése jellemez. Ezzel szemben az apák esetében a hangulatzavar kevésbé intenzív, mint az édesanyáknál. A férfiak jellemzően inkább erősebb dühöt, a munkába, másodállásba való menekülést, esetleg a gyász teljes tagadását élik meg. Az adaptív és nem adaptív megküzdési stratégiákról cikksorozatunk 2. részében részletesebben is szó esik majd.
4. A szociális támasz szerepe: A nőket körülvevő szociális hálón belül kiemelt szerepe van a nő párjának és a gyógyító szakembereknek. Vizsgálatok szerint könnyebb feldolgozni a gyermekhalált, amikor a nő nyíltan és őszintén beszélgethet a párjával a halálról, az elveszített gyermekről. Szignifikánsan jobban meg tudtak küzdeni a veszteséggel azok, akik a gyógyító személyzettől érzelmi támaszt kaptak.

Hogy gondolkodnak a perinatális veszteségről a különböző pszichológiai modellek képviselői?

A perinatális veszteség megértéséhez érdemes megvizsgálni a különböző pszichológiai megközelítéseket is:

1. Fejlődéslélektani megközelítés: Vetélés és perinatális halál esetén a felnőtt pár tagjai képtelenek átjutni a “szülői kor” kapuján, pedig ez a folyamat már elindult bennük. Ez megrendíti a szülők identitását, illetve a pár közös jövőképét és sérthetetlenségét is, így a trauma az egész családra kihathat. A szülők ezáltal nem tudják elérni a fejlődés egy fontos mérföldkövét, amely szégyenérzetet, önvádlást és szociális izolációt is okozhat az életükben.
2. A tárgykapcsolatok elmélete: A modell szerint a terhesség - főleg az első - fordulópontot jelent a felnőtt identitás és a szülővé válás folyamatában. A terhesség során egy olyan speciális kapcsolat jön létre, amely együtt reprezentálja a várandós nőt és a párját. A terhesség alatt nem csak egy gyermek, de két szülő is születik. Mivel ez a fajta gyász prospektív, nem a múltra, hanem a jövőre vonatkozik, így a gyászmunkának nincsenek konkrét kapaszkodói.
3. Énnövekedés modellje: A terhesség, a szülő-gyermek közötti kapcsolat központi eleme a pár testi-lelki kiteljesedésének. A sikeres terhesség magában hordozza az énideál erősödését és az önbecsülés fokozódását a szülőkben. Vetélés és perinatális veszteség esetén ezek a komponensek sérülnek meg: az omnipotencia és halhatatlanság érzése, illetve az anya nőiségbe és saját magába vetett hite. A gyermek elvesztése hasonlít a test, az én egy részének az elvesztéséhez, emiatt a gyermek elvesztésekor sokkal bonyolultabb a mögötte húzódó pszichés mechanizmus.
4. Ösztönfolyamat-modell: A modell szerint egy új integrációnak kell kialakulnia a terhes nő és saját édesanyja, illetve a várandós nő és a magzat között. A gyermekkel és az anyával való azonosulás az anyává és a teljes értékű nővé válás elengedhetetlen része. A vetélés és a perinatális halál erős ösztönfrusztrációt eredményez a nőben, amely depressziót és agressziót is magával hozhat. A nők sokszor saját kudarcuknak élik meg ezt a veszteséget, hogy nem tudtak egészséges gyermeket világra hozni, ezzel csalódást okoztak a párjuknak, és így nem válhattak édesanyjuk egyenrangú partnerévé sem.

Látható tehát, hogy vetélést és a perinatális veszteséget átélő szülőknek milyen súlyos pszichés nehézségekkel kell megküzdeniük. A gyászfolyamat lezajlását rengeteg tényező befolyásolja, amelyekről fontos részletesebben is beszélni, mivel a témát körülvevő tabuk és kommunikációs gátak tovább súlyosbítják a szülők pszichés nehézségeit. Cikksorozatunk második részében leírjuk majd melyek azok a tényezők, amelyek megnehezítik a szülők veszteséggel való szembenézését. Továbbá részletesebben szót ejtünk benne arról is, hogy mi segítheti a gyászoló szülőket, illetve mivel támogathatjuk őket a veszteséggel való megküzdésben.

A vetélés utáni várakozási idő és a következő terhesség

Sokakban felmerül a kérdés, hogy mennyit kell várni a próbálkozással egy vetélés után. A spontán vetélés a koraterhesség leggyakoribb szövődménye. Előfordulása igen gyakori, az ultrahanggal detektálható terhességek 8-20%-a végződik így. Arra a kérdésre, hogy kell-e várni az ismételt próbálkozással a vetélés után, nagyon sokáig tartotta magát az az elmélet, mely szerint egy vetélés után időt kell hagyni a méhnyálkahártyának, hogy regenerálódjon, emiatt mindenképpen javasolt pár hónap védekezés a következő terhesség előtt. Ez is, mint számos más, igen logikusan hangzó, tetszetős elmélet az évek során előbb megkérdőjeleződött, majd többszörösen kiderült róla, hogy bár első pillantásra logikusnak látszik, a valósághoz semmi köze nincs. Jelen kutatás figyelemre méltó eredménye, hogy nem csak az derül ki belőle, hogy nem szükséges várni, hanem arra is rámutat, hogy a következő terhesség során a vetélés kockázata akkor a legalacsonyabb, ha az a terhesség a vetélés utáni 3 hónapon belül megfogan! A kutatás során 514, előzőleg vetélésen átesett várandós terhességének a kimenetelét vizsgálták.

Természetesen egy vetélés egy pár (különösen a nő) életében igen komoly trauma. Ahogy minden lelki traumát, ezt is mindannyian különbözőképpen és különböző idő alatt dolgozzuk fel. Véleményem szerint a lelki egyensúly ugyanolyan fontos, mint a testi egészség (ezen kettő fogalom nem is választható külön), ezért ha egy pár úgy érzi, hogy időre van szükségük a vetélés után a következő terhességig, nyugodtan várjanak.

A vetélés nagyon gyakori jelenség, mégis sokan hallgatnak róla, mert azt hiszik, hogy egyedi az esetük. Van, aki még a párjával sem képes beszélni erről a témáról.

A pároknak mindig szükségük van egy közös célra, aminek az eléréséért ketten dolgozhatnak, különben hamar stagnálni, illetve hanyatlani kezd a kapcsolatuk. A gyerekvállalás egy ilyen, rajtuk túlmutató célnak számít. Ha elmegy a kívánt gyermek, akkor előbb-utóbb érdemes egy újabb, közös álmot választaniuk annak érdekében, hogy a párkapcsolatuknak legyen valamiféle iránya.

A vetélést követően a nők önbizalma csapást szenved, hiszen sokszor elkezdenek kételkedni abban, hogy testileg minden rendben van-e velük. Egyúttal megrendülhet a partnerbe vetett bizalom is: Lehet, hogy a másikkal van valami baj, és ezért ment el a baba?

A gyász egyik fontos fázisát a harag jelenti. A pár haragudhat önmagára, az egész világra, a sorsra, Istenre, az orvosokra és még rengeteg másra is, ha elment a gyermek. Az sem ritka, hogy egymásra lesznek mérgesek a történtek hatására.

A nők rengeteg esetben éreznek önvádat amiatt, hogy elment a babájuk, pedig a legtöbbször tényleg nem ők tehetnek róla. Tudatalatt a pár sokszor egymást hibáztatja azért, hogy nem sikerült a gyerekvállalás. (Most tudatalatti folyamatokról beszélünk - tehát ez a probléma akkor is fennállhat, ha egyébként tisztában vannak vele, hogy senki nem tett semmi rosszat.) A tudatalatti hibáztatás sokszor a sűrűsödő konfliktusokban tör utat magának.

A vetélés kudarcélménnyel terheli a párkapcsolatot. Nő annak a csomagnak a súlya, amit a párnak együtt kell cipelnie.

Teljesen érthető, ha a pár szomorú a babája elvesztése miatt. A halálesetet meg kell gyászolni abban az esetben is, ha a magzat még nagyon kicsi volt. Probléma akkor van, ha a gyász túlzottan elhúzódik vagy túl méllyé válik. Az örömtelen élet hamar rányomja majd a nyomát a pár mindennapjaira.

Míg egyesek az egészségügyi felépülés után azonnal újrapróbálkoznának, addig mások elkezdenek félni a babavállalástól. Vannak olyanok is, akik a kudarc után teljesen elzárkóznak egy újabb baba gondolatától. A problémák sorát persze hosszasan lehetne még folytatni. Egy biztos: a vetélés komoly hatással van egy pár kapcsolatára, ezért nem érdemes a szőnyeg alá söpörni az általa okozott problémákat. Előnyös, ha a felek nyíltan beszélnek az érzéseikről, mert az őszinte kommunikáció rengeteget tud segíteni a feldolgozásban.

Hatalmas veszteséget jelenthet egy vetélés a gyermeket tervező párok számára, sőt, a trauma nem ritkán magát a párkapcsolatot is a szakadék szélére sodorja.

Összeférhetetlen gyász és a párkapcsolati dinamika

Venetia Leonidaki londoni klinikai szakpszichológus, aki maga is küzdött teherbeesési nehézségekkel és többször elvetélt, írja, hogy a vetélést követő magányosság többrétű. Esetükben például partnere nem élt meg ugyanolyan veszteséget és gyászt az elvesztett terhesség és a gyermektelenséget felvető jövőkép kapcsán, mint a nő. Sőt, a férfi több alkalommal is türelmesen elmagyarázta, hogy benne egészen másként zajlottak le a történtek. Nem tapasztalta ugyanazokat a változásokat a testében, mint Leonidaki, és úgy gondolta, minden bizonnyal azután kezd majd el igazán kötődni a közös gyerekekhez, ha megszülettek. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a pszichológus párjának korábbi párkapcsolatából volt már gyermeke. Őt tehát nem is fenyegette az a veszély, hogy saját gyermek nélkül kelljen leélnie az életét. Éppúgy az sem különösebben rémisztette meg, hogy esetleg az aktuális kapcsolatából nem születik majd közös gyermek.

Mint azt Leonidaki írja, a személyes történetéből is kirajzolódó eltérő veszteségérzetre létezik tudományos elnevezés, ez pedig az összeférhetetlen gyász. A fogalom azt a helyzetet írja le, amikor egy pár két tagja egészen más módon éli meg a meg nem született gyermekük miatti gyászt. A legújabb kutatások szerint a nők általában nagyobb fokú szorongást és intenzívebb gyászt éreznek, mint a férfiak, egyszersmind nyitottabban is fejezik ki érzelmeiket, illetve jobban szeretnék azokat másokkal megosztani. A pszichológus szerint az eltérő gyászban minden bizonnyal a nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiák is megjelennek. A társadalomban mélyen gyökerező elképzelés szerint az "igazi férfi" nyugodtan viseli a megpróbáltatásokat, családját pedig mindennel ellátja és védelmezi. Ez az üzenet ugyanakkor megnehezíti a férfiak számára, hogy kapcsolódni tudjanak a terhesség megszakadását követő szomorúságukhoz. Mi több, kifejezetten el kell nyomniuk az érzelmeiket ahhoz, hogy párjuk érdekeit szem előtt tartva erősek maradhassanak.

Szintén jelentősen befolyásolja a párok tagjainak gyászát, hogy milyen módon kötődnek az elvetélt magzathoz. Egyáltalán nem biztos, hogy ezt mindketten hasonlóan élik meg, ahogy az Leonidaki történetében is szerepel.

Húzd meg, ereszd meg dinamika

Az intenzívebb gyászt megélő félnél fennáll a veszély, hogy eltávolodik partnerétől amiatt, mert érzéketlennek látja. Mindez arra késztetheti, hogy kritikusabbá, elutasítóbbá váljon vele szemben, aminek nyomán a másik visszahúzódóbbá válhat.

Fájó érzelmi sebek

Az intenzívebb gyászt megélő fél érzéseit még inkább megsértheti partnere reakciója. Ennek oka, hogy úgy érzi, párja nincs ott számára teljes mértékben, amikor éppen a legnagyobb szüksége lenne rá.

Komplikáltabb szex

A teherbeesési nehézségek és a vetélés egyaránt kihatással lehetnek a pár szexuális életére. Ami egykor az örömök forrása volt, egyszeriben a veszteség mementójává formálódik át. Egyben a szex szorongást válthat ki egy másik terhesség és újabb vetélés kockázatát magában hordozva.

Támogató stratégiák a veszteség feldolgozásához

Emlékezzetek közösen a babára! A különbségektől függetlenül mindkét fél gyászolhat a maga személyes módján. Valamilyen gyászrituálé vagy -tárgy ugyanakkor közös teret biztosíthat mindehhez. Ez lehet bármi, ami mindkét oldal számára helyesnek tűnik, a lényeg, hogy őszinte lehetőséget kínál az egymásra találáshoz.

Beszélj, hallgass, tarts szünetet, beszélj ismét! Ahogy ugye említettük, az összeférhetetlen gyász eltávolíthatja egymástól a párokat. Ilyenkor pedig ösztönösen igyekszünk visszahúzódni a másiktól. A legjobb azonban, ha éppen az ellenkezőjét tesszük: beszélgessünk egymással. Hallgassuk meg türelmesen egymás érzéseit, és bármilyen nehéz, ne próbáljuk meg a másikat hibáztatni a gyász okozta haragtól hajtva. Persze természetes, hogy ezek a beszélgetések feszültséget generálhatnak, éppen ezért célszerű apró lépésekben haladni, közte megnyugvást biztosító szünetekkel.

Ne csak a partneredre támaszkodj! Miközben nem cél, hogy elidegenítsd magadtól, azért az sem szerencsés, hogy túlzottan is a partnered támogatására akarsz támaszkodni. Gyakran előkerül ilyen helyzetekben, hogy a párok elvárják egymástól, hogy mindenki másnál jobban megértsék egymás érzéseit a terhesség elvesztése kapcsán. Ha viszont ez valóban így is van, az csupán a vakszerencsének köszönhető. Összeférhetetlen gyász esetén pedig mindkét fél számára előnyös lehet, ha a párkapcsolaton kívülről keres támogatást. Ha azt érzed, beszélni szeretnél valakivel, akkor sok esetben jó lehetőséget jelentenek erre például online sorstársi közösségek is. Ha pedig azt érzed, hogy szeretnél kicsit magad maradni például a munka, valamilyen kézműves tevékenység vagy videójáték révén, az is teljesen rendben van.

Úgy éreztük, bármennyire is érzékeny a téma, muszáj foglalkoznunk vele, mivel elő-előfordul, hogy ezzel kapcsolatban kerestek minket.A vetélés felkavaró élmény az anya és az egész család számára. Teljesen normális, ha ebben az időszakban igen erős érzelmek kerítenek téged hatalmukba. Bár nincs általános, mindenki számára működő recept, amit segít leküzdeni az ilyenkor érzett fájdalmat, de annyi biztos: semmiképp nem szabad elfojtanod a helyzettel járó érzéseidet.

A szomorúság, a zavartság, a düh, a bűntudat - ezek mind természetes reakciók, így kimutatni sem szégyen őket, sokkal inkább bátorság. Engedd, hogy barátaid és családtagjaid is segítsenek megbirkózni a veszteséggel. Ha úgy érzed, ez nem elegendő, akkor vedd igénybe tanácsadók vagy önsegítő csoportok támogatását!

Emlékezz, vihar után mindig eljön a szivárvány! Pontosan ezért szokták a vetélés(ek) után született kisbabákat szivárvány babának (rainbow baby) nevezni: ez esetben a vihar a veszteséged szimbolizálja, a szivárvány pedig a felhők elvonulása után megjelenő, sötétségből előbukkanó csodás dolgot, vagyis az új életet, a kisbabát.

Mi okozza a vetélést?

Vetélésnek a 20. hét előtt befejeződő terhességet nevezzük, illetve azt, amikor az időpont ugyan későbbi, de a magzat 500 grammnál kisebb súlyú. Sok esetben azért következik be, mert a magzat nem fejlődik megfelelően. A magzati kromoszóma-rendellenességek a korai vetélések körülbelül 50 százalékáért felelősek. A legtöbb ilyen kromoszóma-rendellenesség véletlenszerűen jön létre, ahogy az embrió osztódik és növekedik - nem a szülőktől örökölt problémák miatt.

Vannak esetek, amikor valamilyen betegség, például rosszul kontrollált diabétesz vagy méh probléma, vezet vetéléshez. Ugyanakkor gyakran nem lehet megállapítani a vetélés okát.

Az ismert terhességek 10-20 százaléka végződik vetéléssel. A teljes szám minden bizonnyal ennél magasabb, hiszen sok vetélés történik még azelőtt, hogy a nők tudatában lennének terhességüknek.

Mi a valószínűsége, hogy ismét bekövetkezik a vetélés?

A vetélés általában egyszeri esemény. A vetélésen átesett nők túlnyomó többségének teljesen egészséges terhessége lesz a vetélés után. Nagyon kicsi azoknak az aránya - 1 százalék - akiknek kettő vagy több vetélése lesz az életében.

A vetélés ismételt előfordulásának kockázata egy vetélés után 14 százalék. Két vetélés után a kockázat megnövekszik 26 százalékra, és három vetélés után már nagyjából 28 százalék a valószínűsége annak, hogy ismét bekövetkezik.

Mennyi időt kell várnod a következő babaprojekttel?

Pároddal újra próbálkozhattok, ha fizikailag és lelkileg is készen állsz rá. Előbbi kérdésben az orvosod fog dönteni, utóbbi csakis rajtad áll. Ami fontos, hogy ne akarj azonnal és mindenáron gyorsan újra teherbe esni, hagyj időt a történtek feldolgozására, és csak akkor induljon újra a „babaprojekt”, amikor nem csak testileg, de lelkileg is meggyógyultál!

Az orvosod azt fogja tanácsolni, hogy a fertőzések elkerülése érdekében várd meg, amíg eláll a vérzés, és csak utána élj szexuális életet. Valószínűleg azt is elmondja majd, hogy várj addig, amíg stabilizálódik a menstruációs ciklusod. Ennek oka az, hogy egyes nőknél időbe telik, míg a nemi hormonok egyensúlya visszatér, emiatt a menstruációs ciklus felborulhat, a normálisnál rövidebb vagy hosszabb is lehet - ez megnehezíti a következő terhesség időzítését és szükségtelen szorongást okozhat.

Egy vetélés után körülbelül egy hónapnak kell eltelnie, mire normalizálódik a ciklus. Habár egyes orvosok három, vagy akár hat hónap várakozást is javasolnak, ennek nincs igazi tudományos alapja. Sőt, a bizonyítékok éppen ellentmondanak ennek: egy 2015-ös tanulmány szerint a három hónapnál kevesebb várakozási idő nem növeli a vetélés vagy egyéb terhességi problémák kockázatát. További kutatások azt mutatják, hogy ha a vetélés és a következő terhesség között 6 hónapnál kevesebb idő telik el, akkor nagyobb az esély az egészséges és komplikációk nélküli terhességre. Ez talán azért lehet, mert azoknál a nőknél, akiknek hosszabb időbe telik a teherbeesés egy vetélés után, nagyobb valószínűséggel van jelen valamilyen diagnosztizálatlan probléma, például csökkent termékenység vagy meddőség.

Ha a dolog pszichés oldalát nézzük, lehetetlen megmondani, mennyi idő után fogod úgy érezni, hogy készen állsz ismét a próbálkozásra - erről partnereddel közösen kell beszélnetek. Teljesen egyéni döntésről van szó. Mindenki más, így nincs olyan, hogy jó vagy rossz döntés.

Lehet-e javítani az egészséges terhesség esélyét?

A vetélést sok esetben nem tudod megelőzni, hiszen ahogy korábban írtuk, előfordulhatnak teljesen véletlenszerű elváltozások, melyeket nem lehet kontrollálni. Tény ugyanakkor, hogy számodra és kisbabád számára is nagyon fontos, hogy egészséges életmódot kövess, már a fogamzás előtt, illetve a terhesség alatt is.

A legalapvetőbb lépések, melyeket megtehetsz:

• terhesvitamin és/vagy folát szedése (ideális esetben néhány hónappal a fogamzás előtt kezdve)
• egészséges testsúly fenntartása
• koffeinbevitel csökkentése
• alkohol, dohányzás, gyógyszerek és illegális drogok kerülése
• stressz csökkentése

Ne felejtsd el: ha testileg és lelkileg is egészségesnek, felkészültnek érzed magad, bármikor ismét próbálkozhatsz, amikor csak késztetést érzel rá! Hogy mennyi időbe fog telni az újbóli teherbeesés? Erre sajnos nem lehet pontos választ adni, egyes pároknak az első próbálkozásra sikerül, míg másoknak kicsit hosszabb időbe telik. Akkor sincs okod aggódni, ha az újrakezdés során „döcögősebben” megy a dolog, több időbe telik, mint korábban - lehet, hogy a szervezeted, hormonrendszered kicsit lassabban áll helyre, ez teljesen érthető.

Ha úgy döntöttél, ismét készen állsz a gyermekáldásra, olvasd el útmutatónkat, melyből megtudhatod, hogyan készítheted fel a tested 30 nap alatt a terhességre!

tags: #veteles #utan #szakitas