Az abortusz vita és a néma sikoly: Dr. Bernard Nathanson megtérése és a pro-life mozgalom

Az abortusz kérdése napjainkban is az egyik legvitatottabb társadalmi téma, amely mély morális, etikai és egészségügyi dilemmákat vet fel. A vita középpontjában gyakran a női önrendelkezés, a magzat élete, valamint a társadalmi felelősség áll. Dr. Bernard Nathanson, egykori abortuszpárti aktivista és a nyugati világ egyik legnagyobb abortuszklinikájának igazgatója története rávilágít az abortusz körüli diskurzus bonyolultságára és a nézőpontok drámai változására.

Dr. Bernard Nathanson útja: az abortusz legalizálásának élharcosától a pro-life szószólójáig

„Én vagyok az egyik, aki ott serénykedett ennek a barbár kornak a születése körül” - mondta élete vége felé Dr. Nathanson, aki nem annyira elveinek, mint inkább azok hiányának köszönhette, hogy belekeveredett az abortuszpártiak mozgalmába, amelynek az 1970-es évek elejére már az egyik fő alakjává vált. Magát akkoriban ateista zsidóként aposztrofálta, ami fedte is a valóságot. Az ifjabb Dr. Nathanson a II. világháborút követően járt egyetemre a montreali McGill Egyetem orvosi karára, ahol szintén szülész-nőgyógyásznak tanult. Itt ismerkedett meg az „abortusz ördögi világával”, amikor teherbe ejtette akkori barátnőjét. Az apjától kapott havi tanulmányi ellátmányából fizette a terhességmegszakítást, ami akkoriban még illegális volt. Később pedig egy másik barátnőjén ő maga hajtotta végre a műtétet, így abortálva a saját gyermekét. „Ez szolgált bevezetésként számomra az abortusz sátáni világába” - írta később. Így vált érintetté és ezáltal elfogulttá a kérdésben.

1968-ban Nathanson megismerkedett Larry Laderrel, aki életcéljául tűzte ki a művi terhesség-megszakítást korlátozó valamennyi törvény felszámolását. Nathanson eddigre már jónevű szülész-nőgyógyásznak számított, kiterjedt pacientúrával New Yorkban, mégis csatlakozott Laderhez, és megalapították a Nemzeti Összefogás az Abortuszt Korlátozó Jogok Visszavonásáért (NARAL) mozgalmat. Nathanson később alapítója lett a NARAL Pro-Choice Americának.

A legalizálás taktikája és a Roe kontra Wade ügy

Nathanson és társai az abortusz legalizálásáért folytatott küzdelem során egy jól kidolgozott taktikát alkalmaztak, amelyet a mai napig használnak a nyugati világban. Ennek elemei a következők voltak:

1. Az abortusz egészségügyi kérdéssé tétele: Azt kellett elfogadtatni, hogy az abortusz nem morális, hanem pusztán egészségügyi kérdés. Azt kellett az emberek agyában elültetni, hogy minden csak a nő döntésén múlik, azaz a gyerek a természet áldása, ha az anya akarja, de csak egy betegség, ha nem. Itt felül kellett írni a hippokratészi esküt és az orvosi etikát, elhitetni, hogy az egészségügynek nem a gyógyítás a mindenek felett álló, elsődleges célja, hanem a páciensek kívánságainak a kiszolgálása. „Meggyőztük a médiát, hogy az abortusz minden megkötés nélküli teljes engedélyezése az egyetlen valóban liberális és felvilágosult út előre. Tudtuk, hogy az amerikaiak többsége nem támogatna egy ilyen törvénymódosítást, ezért egyszerűen hazudtunk egy kitalált közvélemény-kutatás eredményeiről. Telekürtöltük a médiát, hogy a kutatásaink értelmében az amerikai népesség 60 százaléka támogatja a minden megkötéstől mentes abortusz bevezetését.”
2. Hamis adatok terjesztése: Nathanson és társai folyamatosan és grandiózus méretekben hazudtak az illegális abortusz következtében meghalt nők számát illetően. „Úgy keltettük fel az emberek együttérzését, hogy teljesen valótlan adatokat mondtunk az illegális abortuszok számát illetően. A valóságban az USA-ban ez a szám évente valamivel százezer alatt volt, de mi mindenfelé azt híreszteltük, hogy több mint egymillió. A nagyközönség még a legnyilvánvalóbb hazugságot is hajlandó elhinni, csak sokszor és sok helyről kell neki ismételni. Ugyanígy hazudtunk az illegális abortuszokban meghalt nők számát illetően. Mi 10000 áldozatról beszéltünk évente, pedig a valóságban ez a szám 200-250 között mozgott. Azt a mítoszt is megetettük a médiával, hogy a legalizálás egyáltalán nem növelné az abortuszok számát, csak biztonságosabbá tenné a körülményeket.”
3. Tudatos katolikusellenesség: „Kellett valamilyen ellenségkép, akivel szemben mint a szabadság szószólói és védelmezői léphettünk fel, ezért szisztematikus lejárató kampányba kezdtünk a Katolikus egyház és >>társadalmilag elmaradott<< nézetei ellen. Ezt aztán orrvérzésig nyomtuk. A médiával azt etettük, hogy az ellenállás valójában a klérus soraiból származik, és hogy a közvélemény-kutatások szerint a katolikus hívek maguk is pártolják a művi terhességmegszakítás törvényesítését. Úgy állítottuk be, mintha egyedül a katolikus klérus ellenezné a legalizálást, és elhallgattuk a tényt, hogy más keresztény és nem keresztény vallási közösségek szintén rendíthetetlenül abortuszellenesek, nem is beszélve számos pro-life ateista csoportról.”
4. Az abortusz mint szegénységellenes eszköz: „A taktika negyedik eleme az (volt), hogy művi terhesség-megszakítással lehet a legeredményesebben küzdeni a szegénység ellen. Miért van olyan sok szegény világszerte? Azért, mert több gyerek születik, mint amennyit a szegény családok anyagilag megengedhetnének maguknak. Mi hát a megoldás? Abortusz. Miért kell annyi pénzt költeni szociális juttatásokra? Hát azért, mert a jobbára valamelyik kisebbséghez tartozó szegények terheket rónak az adófizetőkre a túl sok gyerekükkel. A megoldás? Abortusz.”

1973-ra Nathansonék olyan remek munkát végeztek, hogy az azóta világhírűvé vált Roe kontra Wade precedens perben az Amerikai Legfelsőbb Bíróság az ítéletében felülírt minden korábbi tiltó törvényt, és gyakorlatilag „privát döntéssé” tette az abortuszkérdést, amiben csak a nő és az orvosa az illetékes. Ennek a történelmi döntésnek a közel 50 évvel későbbi eltörlése 2022-ben, azaz a tervezet kiszivárgása az amerikai Legfelsőbb Bíróságtól, ismét felbolygatta az abortusz körüli vitákat, és azt jelentené, hogy az abortusz engedélyezéséről, tilalmáról, illetve a művi terhességmegszakítás végső határidejének szabályozásáról ezentúl az államok döntenének.

A megtérés és a "Néma sikoly"

A terhességmegszakítás legalizálása után Dr. Bernard Nathanson lett az első igazgatója a Reproduktív- és Szexuálisegészség Központnak (CrASH), amelyet később úgy jellemzett, mint „a legnagyobb abortuszklinika a nyugati világban”. „Eleinte, amikor abortuszt végeztem, becsületemre mondom, hogy nem volt bennem semmilyen más érzés, csak büszkeség, hogy mekkora szakértelemmel és profizmussal tudom végrehajtani ezt a beavatkozást.” Igazán gondolkodóba legelőször akkor esett, amikor éppen a Planned Parenthood New York-i épületéből jött ki, és szembe találta magát több száz abortuszellenes, életpárti tüntetővel, akik a börtönbüntetés kockázatát is vállalták akciójukkal. Akkor és ott megérezte, hogy ezek az emberek valami magasabb hívásnak engedelmeskednek. Nathanson megtérésében fontos állomás volt, amikor százakat látott csendben ülni tiltakozásképp a Planned Parenthood nevű, az abortuszt a születésszabályozás pozitív eszközeként hirdető szervezet székháza előtt. A tiltakozók akadályozták a forgalmat, veszélybe sodorva saját magukat és kitéve magukat a letartóztatás veszélyének. Az orvosba belésújtott a gondolat, hogy a tiltakozók felsőbb hívásra cselekszenek.

Nem sokra rá otthagyta a CRASH igazgatói posztját, és egy kórház nőgyógyászatán helyezkedett el, ahol még végzett terhességmegszakítást, de már nem hitt az abortusz jóságos, minden társadalmi problémára gyógyírt hozó erejében, hanem szükséges rossznak gondolta. Aztán megjelent az ultrahangos képalkotás, amitől az addig csak egy sejtcsomónak titulált magzat hirtelen láthatóvá vált, és Nathanson ereiben meghűlt a vér. Fokozatosan ráébredt, hogy az abortusz során egy embert ölnek meg. Hogy az abortusz egy élő emberi lény meggyilkolása, arra akkor döbbent rá, amikor megjelent az ultrahang-technológia. Ezután kifejlesztette „az élet vektor-elméletét”. Eszerint a fogantatástól kezdve szükségszerűen oda vezet az élet, hogy megszületik a gyermek. Ezt szembeállította az amerikai Legfelsőbb Bíróság „potenciális élet”-elméletével, ami szerint a megfogant magzatnak csak potenciális élete van. A megtermékenyült petesejt (zigóta) nemcsak az „élet lehetőségét” hordozza magában, ahogy a Legfelső Bíróság a Roe kontra Wade ügyben fogalmazott, hanem az maga az élet.

1985-ben leforgatta a Néma sikoly című filmet, amiben azt örökítette meg, hogy miként küzd a magzat az életéért és próbál megmenekülni a vákuumos szívógép elől. A film óriási visszhangot keltett mindenütt a világon. Egykori abortuszpárti kollégái és harcostársai ellene fordultak, hazugsággal és manipulációval vádolták. De Nathansont ekkor már nem lehetett eltéríteni. Még egy filmet forgatott, The Eclipse of reason címmel, ami a különböző abortusztechnikákat mutatja be grafikus pontossággal. Teljes egészében és visszavonhatatlanul átállt az életpártiak oldalára.

A Néma sikoly című, 1984-es ismeretterjesztő filmet, amelyben részletesen bemutatnak egy abortuszt, a kilencvenes évek végén láttam egy „felvilágosító” óra keretében: 11-12 éves társaimmal végig kellett néznem, hogyan menekül a magzat a műszerek elől. Jól kivehetően megmutatták a kiürített méh tartalmát, véres kicsi lábak, kezek és fejek sorakoztak vödrökben. A film hatalmas hatást gyakorolt a nézőkre, és sokak számára az abortusz valóságát sokkoló módon mutatta be.

Az abortuszról való diskurzus ma: szívhangrendelet és a Bus4Life

Másfél évtizeddel később is sokszor eszembe jut ez az este és ez a történet. Hány és hány ilyen és ehhez hasonló lehet! S az egészben ez a fajta „természetesség” a legmegdöbbentőbb. Hogy az abortusz, a magzatgyilkosság manapság ilyen magától értetődő megoldás sokak szemében. Még - ahogy a fenti példa mutatja - akár magukat jobboldalinak, konzervatívnak vallók körében is. Mint fogorvoshoz menni fogtömésre vagy beülni egy kávéra a sarki cukrászdába.

Ez a természetesség talán azért is ölthetett ilyen elképesztő méreteket, mert ahogy sok mindenről, úgy erről is egyre kevésbé beszélünk nyíltan, őszintén. A liberálisok, a jogvédő szervezetek (amelyek kifacsart gondolkodásmódjuk következtében a magzatok jogait lábbal tiporják) mára odáig jutottak, hogy nemhogy magzatelhajtásról nem beszélnek, de már az abortusz szó használatát sem erőltetik, pedig idegen szóként az abortusz eleve távolságtartó és eufemisztikus. A szóhasználat ma már szinte kizárólag a „nők joga”, a „női önrendelkezés” körül forog, mert hát ki ne ismerné el a nők jogait és önrendelkezésüket. Vagyis magzatot megölni helyett újbeszélül annyit mondanak: a nő él önrendelkezési jogával.

A szívhangrendelet és a vita

Magyarországon a belügyminiszteri rendelet értelmében az abortuszra váró nőknek kötelező meghallgatniuk a magzat szívhangját. Dúró Dóra érdeme, hogy a szívhang ügye hat évvel ezelőtt a nagypolitikai térbe is bekerült, amikor erről javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek. Ahogy a Kossuth rádiónak kifejtette, az új rendelet esélyt ad a magzatnak, hogy legyen legalább öt-tíz másodperce kommunikálni a saját édesanyjával. Szerinte sok nő úgy megy el abortuszra, hogy nem ismeri döntése súlyát. Holott a magzatnak 12 hetes korára kifejlődnek a szervei, van keze, lába, arca, tudja szopni az ujját, és van szívhangja, amelyet az édesanya is hallani fog mostantól. Mint mondta, Észak-Macedóniában, ahol hasonló szabályozás van érvényben, az abortuszt kérő nők húsz százaléka eláll szándékától, miután meghallja a gyermek szívhangját. Tiltakoznak is, szervezkednek is bőszen, hiszen Magyarországon olyan borzalmak történnek - kapaszkodjanak meg! -, mint hogy például „megpróbálják lebeszélni a terhességmegszakításra váró nőket”. Sőt ha ez nem lenne elég, a kormány égbekiáltó bűneként „folyamatos az abortuszellenes hangulatkeltés”.

A „Jogvédők” eltorzult világképük ékes példájaként úgy állítják be, mintha „nőellenes hangulatkeltés” is zajlana egy olyan országban, ahol a fél világ által irigyelt családtámogatási rendszer az édesanyát állítja a középpontba, s éppen a nők szabad választását, hogy ne kelljen karrier és gyerek között dönteniük. Mindezt úgy, hogy évekig Novák Katalin személyében női politikus volt a családpolitika arca, akit idén ráadásul köztársasági elnökké választottak. S államfői minőségében Novák Katalin - minő borzalom! - „abortuszellenes kommunikációt” folytat.

A Bus4Life program

A Bus4Life elnevezésű busz szexuális felvilágosító előadásokat, illetve egy abortuszról szóló animációt nézettek meg a gyerekekkel. „A tanár azt mondta, hogy őt nagyon megrázta” - mondja az egyik fiú, mikor arról kérdezik, kaptak-e előzetes tájékoztatást a foglalkozásról. A riporter kissé csodálkozva mondja, hogy egy komplett osztály közeledik felé, remegve a zokogástól. „Tulajdonképpen tapintatos film volt ez, de mégis ennyire megindított benneteket. Ez egy rajzos animáció, nem igazi abortusz, jó, hát azt lehetett látni, hogy van feje, lába a babának” - próbálja enyhíteni a gyerekek rémületét, de azok sírva mesélik tovább, mennyire kikészültek. A szervezőket is meglepte a tömeges reakció. Bergs Zsuzsanna, a Kiáltás az Életért Egyesület munkatársa azt mondta, hogy tapasztalataik szerint legfeljebb egy-egy nézőre szokott ekkora hatással lenni ez a film, érdekes, hogy most egy egész osztály jött ki sírva. „Valószínűleg az osztály volt ilyen érzelemdús.”

A Bus4Life program célja a prevenció, de egy nem kívánt magzat megtartása kamaszkorban nem biztos, hogy a legjobb döntés. „Nem tartom építő módszernek a félelemkeltéssel való tájékoztatást. Azt nem lehet eltagadni, hogy az abortusz borzasztó nehéz és megterhelő döntés, de sokkal fontosabbnak gondolom, hogy arról beszélgessünk a kamaszokkal, mi vezet az abortuszhoz” - mondja Varga Zsuzsa tanácsadó szakpszichológus. „Lényeges kérdés, hogy egy ilyen program hogyan illeszkedik a gyermekek kognitív fejlődéséhez, ugyanis 11 és 16 éves kor között alakul ki az a képesség, amely alapján a gyerek képes az ellentétes információkat összerendezni, hipotéziseket megkérdőjelezni és több szempontot is figyelembe venni” - mondja Varga Zsuzsa tanácsadó szakpszichológus a Bus4Life programmal összefüggésben. A szakember szerint e korosztályban széles spektruma figyelhető meg ennek a fejlettségi szintnek; egyes gyerekeknél ez még egyáltalán nem alakult ki, és az ebben a szakaszban kapott megrázó információ hosszú távú szorongást válthat ki a gyerekből. „Konkrétan az abortusszal kapcsolatban egy ilyen élmény befolyásolhatja a szexualitáshoz és a terhességhez való viszonyt, mert az nem reális tudáson, hanem szorongáson alapul” - állítja Varga Zsuzsa.

tags: #utolso #sikoly #abortusz