Urbán Tamás fotóriporter munkássága a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek Magyarországának olyan arcát tárja fel, amelyet a hivatalos történetírás és a központi propaganda minden eszközzel igyekezett kitakarni. Urbán nem a szenzációt kereste, hanem az életet ott is, ahol a jelenségeket legszívesebben elkendőzték. Sokszor olyan helyeken és olyan emberek között mozgott, ahová mások nem merészkedtek, vagy ahonnan mások elfordították a tekintetüket.
Az abortusz mint tabutéma és társadalmi valóság
Magyarországon a Kádár-korszakban a börtönök világa a politika tabutémái közé tartozott, a droggal és a prostitúcióval együtt. Urbán Tamás azon kevesek közé tartozott, akik már a szocializmus idején is megmutathatták a társadalom, a rendszer negatív oldalait. Ő volt az első fotós, aki Magyarországon abortuszt fényképezett, és ez a képsorozat meg is jelent a hetvenes években az Ifjúsági Magazinban.
Magyarországon sosem volt olyan szigorú az abortuszszabályozás, mint például Romániában vagy Franciaországban, ahol börtönbüntetéssel is sújtották az illegális abortuszon átesett nőket. A Ratkó-korszakban (1952-53) ugyan nem tiltották be az abortuszt, de szigorúak voltak a feltételek, az orvosoknak és bábáknak bejelentési kötelezettsége volt, az illegális abortőrök ellen pedig a rendvédelmi szervek is felléptek.
1956-ban újra lazítottak a szabályozáson, gyakorlatilag indoklás nélkül bárki kérhetett abortuszt a terhesség első 12 hetében. Az abortuszok számának csúcsa 1967-68-ra tehető, '68-ban 200 ezer abortuszt hajtottak végre az országban, ami rekord volt akkor Európában. A népesedéspolitikai problémákra válaszul 1973-ban új rendelkezéseket vezettek be: a terhesség megszakításának idejét 12 hétben maximalizálták, és 600 forintra emelték az eljárás díját.
A periféria láthatóvá tétele: Börtönök és intézetek
Urbán Tamás munkamódszere a bizalom kiépítésén alapult. „Az az elvem, hogy nincs megcsinálhatatlan kép. Minden csak idő kérdése. Egy idő után megtanultam, ha azzal megyek oda bárkihez, hogy hadd csináljak egy képet, akkor egészen biztosan azt fogja mondani, hogy nem” - vallotta a fotográfus. Nem a szenzációt kereste, hanem a hétköznapokat ott, ahol mások nem jártak.
Az 1974-ben az aszódi fiúnevelő intézetben készült vizsgamunkája ma is az egyik legfontosabb munkája. A kiállítás megnyitóján egy minisztériumi elvtárs kijelentette: ez az anyag soha nem fogja elhagyni az intézmény falait. A képek évtizedekig a pincében, egy törött lábú zongora alatt hevertek, mielőtt újra felfedezték őket. Urbán többek között a Márianosztrai Fegyház és Börtön, a szegedi „Csillag” és a sopronkőhidai intézmény világát is dokumentálta.
Adatok a magyar abortuszszabályozásról (1973-as rendelkezés)
| Intézkedés | Részletek |
|---|---|
| Maximalizált időtartam | 12 hét |
| Eljárási díj emelése | 210 Ft-ról 600 Ft-ra |
| Engedélyezett indokok | Egészségügyi és szociális (pl. lakáshiány) |
| Kiemelt csoportok | 40 év felettiek, 3+ gyerekesek |
A rendszerváltás Magyarországon, és amiért CSALÓDTAK az emberek
A fotóriporter nemcsak dokumentált, hanem segített is: saját hívószáma volt (501-es), gyakran a mentőkkel és rendőrökkel együtt érkezett a helyszínekre. A mentősök véget nem érő küzdelme az életért ugyanúgy része lett életművének, mint a csövesek, punkok szubkultúrája vagy a társadalmi lét perifériájára szorult emberek sorsa. Munkássága révén olyan történetek maradtak fenn, amelyek hivatalosan nem is léteztek.