A XIX. század első felében a nők tömeges munkába állásával kapcsolatban megnőtt az igény olyan intézmények létesítésére, amelyek a munkaidő alatt biztosítják a csecsemők és a kisgyermekek ellátását.
A bölcsőde a 3 évnél fiatalabb gyermekek nappali gondozására, nevelésére és ellátására szakosodott intézmény. A bölcsődék nem az oktatási, hanem egészségügyi-gyermekjóléti intézményrendszerhez tartoznak.
Az első ilyen bölcsődének nevezhető „gyermek megőrző” Franciaországban jött létre 1844-ben. Az első bölcsődét 1844. november 14-én nyitották meg Párizs I. kerületében, egy francia filantróp, a város akkori polgármestere, Jean Baptiste Firmin Marbeau kezdeményezésére. Az intézmény neve La Créche volt, Jézus jászolbölcsőjére emlékezve. Az intézményt a gyári nagyipar kialakulása hívta életre: elsősorban a női munkaerőt igénylő gyárak vonzáskörzetében hoztak létre bölcsődéket.
Magyarországon 1851-ben alakult meg az Első Pesti Bölcsőde Egyesület. Az egylet első bölcsődéjét 1852. ápr. 21-én alapították. Habsburg-Tescheni Albert főherceg Magyarország kinevezett főkormányzójaként kezdett szervezkedni egy úgynevezett bölcsőház létrehozása érdekében, melynek eredményeként egy évvel később létre is jött Brunszvik Júlia (az óvodaalapító Brunszvik Teréz unokahúga) vezetésével a Pesti Első Bölcsőde Egylet, mely 1852. április 21-én nyitotta meg az ország első bölcsődéjét.
Ugyanebben az évben Franciaországban 300, Párizsban 18 bölcsőde működött, 1873-ig Magyarországon mindössze tíz bölcsőde nyílt, és többségük addigra be is zárt (Budán és Pesten a húsz év alatt megnyílt hét bölcsődéből három működött akkor). Az ország egyik legrégebbi bölcsődéje a Budapest VIII. Nagytemplom utca 3. szám alatti, Ybl Miklós tervezte házban működik 1877 óta.
1915-ben alakult meg az Országos Stefánia Szövetség (névadója Stefánia belga királyi hercegnő), mely kiépítette a védőnői szolgálatot, és a csecsemőgondozás területén fejtett ki jelentős munkát. Az anyák és a csecsemők védelme érdekében alakult meg az Országos Stefánia Szövetség is. A szövetség 8 fővárosi és 8 vidéki bölcsődét nyitott, illetve tartott fenn 1930-ig.
Áttörést a második világháború befejezését követő politikai változás hozott: 1948-ban kormányrendelet írta elő bölcsődék létesítését. 1951-ben a bölcsődei férőhelyek számának 9000-re növeléséről döntöttek, 1955-ig további 17 000 férőhely létesült. Ezek az intézmények azonban a mennyiségi szemlélet hatására sok esetben nem feleltek meg a higiéniai és gondozási feltételeknek. 1954-ben jelent meg először olyan működési szabályzat, ami a napi gondozási feladatokat, a dolgozók munkarendjét és kötelezettségeit is tartalmazza.
1937-ben Komlón Stefánia Védő Állomást létesítettek bölcsődével és napközi otthonnal. Ez abban az időben jelentős gondoskodásnak számított. A város kialakulásával és fejlődésével párhuzamosan kiépül az anya- és csecsemővédelem rendszere. Az igények növekedésével új bölcsődék létesülnek.
1953-ban nyitották meg a Berek Utcai Bölcsődét 34 férőhellyel és hat gondozónővel. 1955-ben kezdte meg működését a Kökönyös-Nyugati Bölcsőde 44 férőhellyel. 1956-ban a Kökönyös-Keletivel folytatódott az átadott bölcsődék sora, ahol szintén 44 férőhelyet alakítottak ki. A két intézményben 18 gondozónő látta el a feladatokat. Az utóbbi helyen éjjel-nappalos szolgálatot teljesítettek.
1963-ban indult el a Bókay Bölcsőde kezdetben 20, majd 40 gondozottal. A bölcsőde 1966-tól éjjel-nappalos munkarendben dolgozott (hetes bölcsőde). 1967-ben kezdte meg működését a szilvási városrész bölcsődéje 40 fővel. Ebben az időben a komlói bölcsődei szolgáltatás elérte a maximumát.
1967-ben a Kökönyös-Keleti Bölcsőde 44 férőhelyét átadták a Mecsekjánosiban működő csecsemőotthon számára. Ezzel az otthon férőhelyeinek a száma 170-re emelkedett. Ellátó személyzete 3 orvos és 66 gondozónő volt.
A 70-es évekig alakult ki a bölcsődék létesítésének, építésének, bútorozásának feltételrendszere.
A nyolcvanas évektől az erőteljesen csökkenő születésszám, ami később a lakosság számának csökkenésével is kiegészült, a bölcsődei ellátás iránti igény is csökkent. A bölcsődék visszafejlődésére a születések számának csökkenése, majd az ennek a tendenciának a megfordítására bevezetett gyermekgondozási díj is jelentős hatással volt - ez utóbbit 1985-ben vezették be, és lehetővé tette, hogy az anyák három évig otthon maradjanak a gyermekükkel, aki így nem szorult bölcsődei ellátásra. 1986-tól a hálózat közel 54 százalékát leépítették.
1991-ben a Bókay Bölcsőde megszüntetéséről döntött a képviselő-testület. A Berek Utcai Bölcsőde bezárására 1992-ben, a Kökönyös-Nyugatira pedig 1996-ban került sor. A Csecsemőotthonban 2001-ig látták el a kisgyermekek gondozását.
Napjainkban két bölcsőde működik Komlón.
A gyermekgondozás politikai és társadalmi háttere az 1950-es években
Az 1950-es évek első felének történeti vizsgálata nem terjedhet ki csupán Magyarországra. 1945, de főként 1948 után kiemelt fontossággal bíró a térség egészének története, illetve a szocialista és a kapitalista tábor bonyolult kapcsolatrendszerének feltárása. Mivel a magyar történelem 1948 után szerves része volt a szovjet államrendszernek, e mozgástéren belül kell elvégezni a kutatásokat.
1953 és 1989 között a magyarországi belpolitika egyik legfőbb sajátossága volt az, hogy a “politikai inga” a reform és a visszahúzás erői között mozgott. A korszak gyermekkortörténetének, gyerekszemléletének alakulását is nagyban befolyásolta a nemzetközi erőviszonyok változása, a hidegháború, a tervgazdálkodás bevezetése, a szovjet modell követése vagy az arra való törekvés, a külföldi és magyarországi munkásmozgalmi irányzatok lépései, illetve az MDP politikájának mozgásai.
Magyarországon a II. világháború után ugyan csekély mértékben, de emelkedni kezdett a születési arányszám, ami 1947-50 között a háború előttinél magasabb, 21%-es szinten stabilizálódott. Az ezt követő két évben kismértékű csökkenés volt tapasztalható, 1953-tól viszont - az anya- és csecsemővédelmi intézkedések, az abortusz lehetőségének drasztikus korlátozása, illetve a propaganda hatására jelentős néppességnövekedés következett be. 1954-ben a születési arányszám elérte a 20. század második felének legmagasabb értékét, és kiemelkedően magasnak számított egész Európában.
1945 után, amikor a nők is nagyobb számban megjelentek a politikai élet színterein, egyre több szó esett anya- és gyermekvédelemről. A Nemzetgyűlés 1946. febr. 13-i ülésén Hajdú Ernőné szociáldemokrata képviselő interpellációját nagy figyelemmel és viharos tapsokkal kísérték az akkori honatyák. “Az anyaságot általában romantikus költői dolognak tekintik, de hogy anyának, dolgozó anyának lenni mit jelent, azt csak az tudja, aki elnehezülő testtel és sajgó háttal dolgozik a földeken vagy a gépek előtt, tekintet nélkül arra, hogy varrógép, írógép vagy ipari munkagép-e az.” “Tisztelt Nemzetgyűlés! Leszegezni kívánom, hogy az anyaság nem magánügy, hanem a társadalomnak tett szolgálat…”
Nem volt tehát előzmények nélkül való az a jelenség, hogy az 1950-es években az anyaság, a gyermeknevelés méltatása központi helyre került a (párt)politikában. A propagandaanyagok, a törvények és rendeletek, valamint a sajtótermékek egyaránt a gyermekvállalás buzdítását hordozták. Nem tűnt el azonban, sőt új, differenciált formában élt tovább az “Anyasági Érdemrend” és “Érdemérem” és a sokgyermekes anyák jutalmazása.
Az 1953-ban kiadott Munka Törvénykönyve 9. fejezete foglalkozott a dolgozó nők és a fiatalkorúak védelmével. Ebben szó esett a terhes nők egészségvédelméről is (94. §). A szülési szabadság ekkor 12 hét volt, és szülés előtt és után két részletben kellett kiadni, vagy szülés után egyszerre kivenni.
Ugyancsak 1953-ban született minisztertanácsi határozat az anya- és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről (1004:1953. sz. határozat). Ebben a határozatban rendelkeztek a terhes anyák védelmének fokozásáról (védőnői, falusi szakorvosi hálózat bővítése stb.), az ingyenes csecsemőkelengyéről, amelyet 400 Ft értékben megkapott minden olyan anya 1953. március 1-től, aki részt vett a 3 előírt orvosi vizsgálaton. Ezzel az anya- és gyermekvédelmi programmal szorosan egybekapcsolódott a bölcsődék és csecsemőotthonok fejlesztése (1954-ig duplájára kellett emelni a férőhelyek számát), a gondozás minőségének javítása. A határozat szerint bölcsődei és óvodai férőhelyeket főleg “a jelentős új ipari településeken kell létesíteni. Kimondták a terhes női otthonok létesítését az egyedülálló anyák ellátására.
Az 1953-ban kelt 8. sz. minisztertanácsi rendelet intézkedett a gyermektelenek adójáról. Ezt azoknak az önálló keresettel vagy jövedelemmel rendelkező férfiaknak és nőknek kellett fizetniük, akik 20. életévüket betöltötték, és nem volt saját vagy örökbe fogadott gyermekük.
A sajtó ábrázolása a gyermekekről az 1950-es években
A Nők Lapja című képes újság hetente megjelenő, központosított lap volt, amely hűen tükrözte az akkori magyar politikai élet minden rezdülését, és képet adott az ország (helyesebben: a “szocialista tábor”) külpolitikájának irányairól, törekvéseiről is. 1949-től az 50-es évek végéig Magyarországon jól kimutathatóan a Szovjetunióból importált nőideál jelent meg ebben az előbb tíz-, majd százezres példányszámot elérő képes újságban.
A Nők Lapja cikkeinek, képanyagának és címlapjainak átvizsgálásával világosan megállapítható, hogy melyek voltak az 1950-es évek első felének legfőbb elemei a gyermekszemlélet kapcsán. A lap folyamatosan és töretlenül szólt a gyermekek helyzetének jelentős (és óriási távlatokkal kecsegtető) javulásáról.
Mint az akkori élet minden dimenzióját illetően, e lapban is gyakori és bevett fordulat volt az 1945 előtti (ám csakis a Horthy-korszakot érintő) helyzet abszolút negatív módon való bemutatása, a szegénység, a gyermek- és csecsemőhalandóság egyedüli hangoztatása úgy, hogy közben a II. világháború előtti eredményekről (például az iskoláztatás kiterjesztése, gyermekvédelmi intézkedések bővülése stb.) egyetlen szót sem ejtettek.
A kor pártideológiájának megfelelően a Nők Lapja minden sorát is áthatotta a kirobbanó optimizmus, valamint az “apróbb” nehézségek közeljövőben történő legyőzésébe vetett hit. A pozitív gondolatokat és a társadalom fejlődésével kapcsolatos optimizmust az újságban bemutatott gyermekek képe is sugallta, illetve alátámasztotta. Az általunk vizsgált időszakban mindvégig pufók, nevetős arcú, szépen fésült, ünneplő ruhás kisfiúk és kislányok népesítették be a lapot - legalábbis akkor, ha az illusztráció valamelyik szocialista ország, illetve Magyarország bemutatásához tartozott.
Hogy “nagyszerűnek” ábrázolt helyzetük még szembetűnőbb legyen, ellenpontként (a Horthy-rendszer fentebb említett bemutatása mellett) megjelentek az “imperialista és gyarmati” országok gyerekei, szövegekben és képekben is illusztrálták nehéz sorsukat, folyamatosan hangsúlyozva, hogy csakis a szocialista országokban jó gyermeknek lenni.
A “múlt” és “jelen” összehasonlítása, a “szocialista” és “imperialista” országok gyermekeit összevető ábrázolás teljesen sematikus, fekete-fehér volt, annak gyakori hangoztatásával, hogy a világon a legjobb a Szovjetunióban gyereknek lenni. Ezt a gondolatot nem csupán képekkel és propaganda-szövegekkel igyekeztek alátámasztani, hanem a szocialista tábor gyermekintézményeit bemutató számtalan riporttal is.
1953-ban a lapban még azt írták, hogy nem lehetetlen az, hogy minden megszületett gyermek életben maradjon egy “olyan országban, ahol a dolgozók minden erőfeszítésének végső célja és értelme: az ember.”
1956-ban viszont az abortuszt legalizáló rendelet ismertetése kapcsán a lap az alábbiakat közölte: Az 1004-es rendelet (1953) “azzal sem számolt, hogy ilyen ütemű népszaporodáshoz viszonyítva nincs elég szülőotthonunk, kórházi ágyunk, bölcsődénk. Ez az 1956-os évre oly jellemző kritikai megjegyzés tulajdonképpen újdonságnak számított a Nők Lapja hasábjain (is).
Ugyanakkor megállapítható, hogy az újság “Okos Kata levelesládája” című rovatának olvasói leveleit szisztematikusan átvizsgálva kitűnő rálátásunk nyílik a szocialista építés kezdeti időszakának ellátási nehézségeire, termelési és elosztási problémáira. Ez a látszólag “ártatlan” rovat valójában a lap egyetlen kiskapuja volt, amelyen át mindenki világgá kiálthatta véleményét a korszak visszásságaival, gondjaival kapcsolatosan.
A gyermekek gondozásával és nevelésével kapcsolatos problémákon a Nők Lapja több állandó rovata is próbált enyhíteni. A hetilap - hasonlóan az 50-es évek egyéb sajtótermékeihez és a korabeli propagandisztikus céllal készült plakátokhoz - a gyermekfotókat, illetve magának a “gyermeknek” az említését gyakorta használta fel ideológiai célokra. A gyermek nem csupán mint az öröm, a boldogság “szimbóluma” szerepelt a Nők Lapjában, hanem a békeharcot, a szocialista jövőt, a haladást kifejező személy.
A gyermekfotók állandó illusztrációkká váltak a békekölcsönjegyzés, az ötéves terv teljesítése, a szovjet-magyar barátság, a (szovjet) katonák, a rend dicsőítése kapcsán, és nem hiányoztak soha a gyermekek a politikai kongresszusokról, a párt vezetőit bemutató fotókról és plakátokról. Világosan kiderül az egykori képek elemzéséből, hogy a gyermek, a gyermekkor szöveges vagy piktografikus megjelenítésével gyakran támasztották alá az ideológiai tartalmú mondanivalót, és a “gyermek” állandó emlegetésével próbálták elfogadhatóvá (és “eladhatóvá”) tenni a nem túl népszerű eszményeket.
1952-ben pl. az MNDSZ III. Különösen széles teret adott a lap a többgyermekes édesanyák bemutatásának (akiket évente magas állami kitüntetésekben is részesítettek). 1953-ban a szavazások kapcsán a választási agitáció fontos eleme volt a gyermekábrázolás. Rákosi Mátyás mint az “ifjúság legjobb barátja” tűnt fel több plakáton és a Nők Lapja képein is. 1954-ben a “békeharc” állandó emlegetése a magyarországi mindennapok velejárója volt, a Nők Lapja is egyre többször írt “békeszerető, harcos anyákról”, hangoztatva folyamatosan, hogy “A béke védelme a gyermek védelme.”
1955-ben az “Anyák Országos Konferenciája” elfogadta az “Anyák fogadalma” című írást, amely ugyancsak békeharcos szellemben íródott, a gyermekek gyakori emlegetésével, s melynek szövege egyáltalán nem mondható békésnek. “A gyermekek belénk fogódznak oltalomért esdekelve. Tegyünk fogadalmat, erős esküvel, hogy megvédjük őket! Esküdjünk meg, hogy soha nem engedjük a fasiszta barbárságot úrrá lenni felettünk!
Az 1952-56 közötti címlapképeket átvizsgálva a Nők Lapja esetében is jól látszik az a változás, amely az időszak pártideológiájának alakulását tükrözi. A címlapképeket készítő fotósok, hasonlóan a kor plakátkészítőihez, gyakorta teátrális, politikai jelszavakkal direkt vagy indirekt módon összekapcsolt képeket alkottak.
A halálbüntetés története Magyarországon – A bitótól az Alkotmánybíróságig
A címlapon látható alakok (a Nők Lapja esetében jórészt nők és / vagy gyerekek) szinte mindig nagyméretűek, gyakori a mellképszerű ábrázolás. A háttér általában elnagyolt (valamelyik új szocialista város[építkezés], Moszkva, Budapest, illetve gyári életképek láthatóak elmosódottan).
Előfordult a retusált gyermekportré rajzolt háttérben való elhelyezése, ami egészen valószerűtlenné tette az újság egyes címlapjait. 1952-54 között a Nők Lapja címoldalán szereplő gyermekek általában 3-5 év körüliek, többségükben kislányok, akiket vagy egyedül, vagy édesanyjukkal ábrázoltak.
tags: #kisgyermeknevelo #ba #mikor #indult