Kislányként színésznő akart lenni. Ez Ungár Anikónak nem jött össze, viszont világhírű bűvész lett, aki a mai napig fellép, és örömét leli a munkájában.
„Szerencsésnek tartom magam, mert egy percig sem éreztem úgy, hogy dolgozom, hiszen egész életemben azt csinálhattam, amihez értettem és amit szerettem. „A sors elkényeztetett, mert a pályámon mindig adódtak lehetőségek, amiket, ha úgy ítéltem meg, hogy nekem valók, akkor elfogadtam. Kifejezetten szimpatikus, hogy nem telhetetlen, hanem elfogadja azt, amit a sors tálcán kínál számára. Ugyanakkor életének a mostani szakaszában is hajtja a kíváncsiság és a lelkesedés.”
Egészen pici kora óta tudja, hogy szerepelni akar, mindig is imádott színpadon lenni. És noha színésznek készült, az édesapja javaslatára inkább a bűvészetet választotta. Amit aztán - egy férfi miatt - abbahagyott, mire az apukája annyira megharagudott rá, hogy négy hosszú évig nem beszélt vele.
„Nem szeretem ezt a szót, mert számomra az inaktivitást jelenti. Nem lehet egy karosszékben üldögélni csak azért, mert elmúltunk 70 évesek. Édesanyám száznégy éves koráig élt, a nagymamám pedig száz évig.”
„Mindig volt készségem a rajzhoz, a húszas éveimben egy ideig divattervezőként dolgoztam egy nagy cégnél, ahol exportra is készítettünk ruhákat. Az utóbbi években egyre inkább azt éreztem, hogy szeretném kipróbálni az olajvászon-festészetet.”
A festőművésznő szerint Anikónak van tehetsége a képzőművészethez, de a bűvésznő azt mondja, korai lenne még saját magáról kijelenteni ugyanezt, mindenesetre élvezettel látogatja Réka kurzusait és francia nyelvóráit is, mert azt is tőle tanulja.
„Ez a tárgy a kabalám, és az éppen aktuális retikülömben tartom. Annak idején a Nagyikámtól kaptam, és ezzel a gyűszűvel csináltam meg életem legelső trükkjét. A mai napig előveszem a táskámból, amikor valakinek mosolyt szeretnék csalni az arcára.”
A bűvésznő férje, Tibor nagyvonalú. Anikót minden évben meglepi a születésnapján egy utazással. „Magával ragadott a helyiek kedvessége és temperamentuma, folyamatosan a fülemben hallottam a latin zenét, ami mindenhonnan áradt, benne van az emberek életritmusában. Rendkívül barátságosak, mindig mosolyognak, pedig ott is sok a nehézség.”
Fia, a színészként ismert Baronits Gábor tavaly augusztusban nősült meg. „Mindennap beszélünk telefonon, és hetente legalább egyszer találkozunk. A fiam párját is nagyon szeretem. Nem a menyemnek hívom, hanem a saját keresztnevén, Eszternek.” A nagyszülőségről azért nem akar beszélni, mert az nem az ő elhatározása, hogy mikor jön világra az unokája.
„Most már csak kettesben élünk Tiborral. Nagy baráti társaságunk van. Szeretek főzni, új recepteket kipróbálni, nem ritkák nálunk a nyolc-tíz fős vacsorák sem. Szilveszterkor pedig 33 barátunkat láttam vendégül.”
DTK: Elviszlek magammal – Ungár Anikó
Anikó családjának életén végigtrappolt a XX. század; sorsukba durván beleszólt a holokauszt, a kommunista diktatúra és ’56 is. Édesanyja viszont megmutatta, hogyan lehet nemcsak túlélni, hanem ÉLNI - minden ellenére és mindennel együtt is. Ezt az energiát, derűt, tiszta, reális optimizmust örökölte tőle Anikó is, aki pontosan ugyanolyan, mint volt: jó kedélyű, energikus, vicces, elegáns… Ja, egyvalami mégsem ugyanolyan: nemrég kétcentisre vágatta a haját, hogy - ahogy ő fogalmaz - „még az utolsó előtti pillanatban megtapasztalja a szabadságot”, amit a rövid haj ad.
A "Rodolfo 105" gálaműsorban (2016) fellépett Ungár Anikó, aki 1949. január 11-én született Budapesten. Édesapja is bűvész volt, ő látta meg Anikóban a tehetséget. Gyerekként, 1957-től öt évig Izraelben élt családjával. Anikó tinédzserként már 3 nyelven beszélt. Tanulmányait a Ruhaipari Főiskolán és az Artistaképző Iskolában végezte. Az 1965-ös Ki mit tud?-on tűnt fel 16 évesen. Fellépett többek között Párizsban, Londonban, Las Vegasban, Monte-Carlóban, New Yorkban, Bostonban valamint Milánóban. Párizsban 1973-ban, Bécsben 1976-ban elnyerte a bűvészversenyek első díját.
Fia Baronits Gábor (1989. július 6. -) színész, aki a Jóban Rosszban című sorozatban Halász Kristóf szerepét játszotta. Baronits Gábor édesanyja, Ungár Anikó és édesapja, Baronits Zsolt is színpadi emberek voltak. Utóbbi a legendás Syrius együttes alapítója. A színész mindössze 10 éves volt, amikor az édesapja elhunyt. „Nem volt egy könnyű időszak az nekem. Amikor 10 évesen megtapasztalja az ember, hogy mi az az elmúlás, mi az az elvesztés. Amikor rájön a felhőtlen gyermekkorban, hogy minden mulandó, az egy óriási tragédia volt számomra. Egy nagyon nehéz feladat volt, nemcsak nekem, anyukámnak is” - emlékezett vissza a Palikék világa by Manna Futtában című műsorában Baronits Gábor.
Ungár Anikó férje súlyos beteg volt, de fiuk gyerekként ebből csak annyit látott, hogy édesapja terápiára járt és kihullott a haja. Ezért őt hirtelen érte a tragédia. „Emlékszem arra a pillanatra - pont a születésnapom után ment el a papa -, még kilenc éves voltam, és egyszer a mamát félrehívtam és megkérdeztem tőle, hogy „Mama, a papa betegsége az halálos?”… Ő őszintén megmondta, hogy igen, de minden rendben lesz és meg fog gyógyulni. Amikor egy szülő ezt mondja a gyerekének, akkor onnantól kezdve az úgy lesz. Én ebben a tudatban éltem tovább, hogy minden rendben lesz, aztán nekem hirtelen jött ez a tragédia. Ott egy kicsit kiment a talaj a lábam alól” - mesélte a színész, akinek édesanyja mondta el, hogy édesapja nincs többé.
„Az unokatestvéreméknél voltam lent Gárdonyban, másnap jöttem haza, a mama egyik barátja jött értem. Mama otthon várt, és elsétált velem a kertbe, és ott mondta, hogy a papa meghalt. Nem volt egy könnyű időszak, de talán kellett hozzá, hogy az az ember legyek, aki most vagyok” - mondta Baronits Gábor. Hozzátette, Ungár Anikónak is újdonság volt, hogy fia hirtelen már nem volt gyerek. Észrevette és nagyon jól kezelte a helyzetet, hogy Gábor máshogy kezdett gondolkodni, mint egy átlagos gyerek. Ennek is köszönhetően inkább egy legjobb barát kapcsolat alakult ki köztük az évek alatt, mintsem egy tipikus anya-fia kapcsolat.