Szülőként különös izgalommal figyeljük, ahogyan kisbabánk folyamatosan változik és növekszik.
Az emberi életciklus szakaszai
Az ember életében jól elhatárolható fejlődési korszakok követik egymást. Ezek a korszakok egységesek és elkülönülnek a többitől mind testi, lélektani és szociális értelemben is. Ilyenek a csecsemőkor, kisgyermekkor, óvodáskor, kisiskoláskor, prepubertás kor, kamaszkor, ifjúkor, fiatal felnőttkor, felnőttkor, középkor, időskor, aggkor.
A méhen belüli fejlődés
A gyermek növekedésének és fejlődésének legintenzívebb és biológiailag legsokoldalúbb periódusa az a kilenc hónap, amelyet édesanyja méhében tölt. A méhen belüli fejlődés biológiailag meghatározott, jól elválasztható három szakaszra bontható.
A fogamzás pillanatától kezdődő és a méhfalhoz való tapadással lezáruló szakaszt nevezik csíraszakasznak. A csíraszakasz 8-10 napos ideje alatt a megtermékenyített petesejt végighalad az anya petevezetékén, és a méhbe jutva annak falába ágyazódik be.
Ekkor veszi kezdetét az embrionális szakasz, amelyben megjelennek a létfontosságú szervek kezdetleges formái. Az embrionális szakasz 8/10 nap - 8. méhfalhoz rögzüléstől a nyolcadik hét végéig tart.
A fogamzás utáni kilencedik héten, a csontok keményedésének első jeleivel veszi kezdetét a magzati szakasz. A fejlődés ezt követő része során a már meglévő kezdetleges szervrendszerek fejlettségi szintje lassanként el fogja érni azt az állapotot, amikor a kisbaba az anyaméhen kívül is életképessé válik. A magzati szakasz a kilencedik héttől kezdődik, és a születésig tart.
A születés előtti fejlődésről nézd meg az animációt!
Terhesség: Hónapról hónapra útmutató | 3D animáció
Újszülöttkor
Az újszülöttek a méhen belüli fejlődésnek köszönhetően világrajövetelük pillanatában birtokában vannak azon képességek kezdetleges formáinak, amelyek képessé teszik őket arra, hogy érzékeljék környezetüket és tapasztalatokat szerezzenek belőle. Ezek a képességek azonban önmagukban nem elegendőek még az olyan alapvető létfenntartási folyamathoz sem, mint a táplálkozás. Ezért az újszülöttek életben maradása és fejlődése éveken keresztül teljességgel a gondozóiktól függ. Továbbá ahhoz, hogy később önállóan legyenek képesek ellátni egyszerűbb szükségleteiket, rengeteg ismeretet kell elsajátítaniuk. Ehhez azonban további biológiai fejlődésre is szükség van.
A kisbaba születésekor csak néhány létfontosságú reflexszel és készséggel rendelkezik, utána azonban hihetetlenül gyorsan tanul.
- Szopóreflex: az újszülött születése után nem sokkal szopni próbál.
- Nyelő és köhögő reflex: alapvető fizikai reakciókat tesz lehetővé, amelyek nélkülözhetetlenek szoptatáskor vagy köhögési inger esetén.
- Moro vagy átkaroló reflex: ha az újszülöttet hirtelen a hátára fektetik vagy valamitől megijed, karjait széttárja, ujjait pedig szétnyitja. Azért fontos ez az újszülött reflex, mert lehetővé teszi az első lélegzetvételt, és támogatja a légcső tágulását.
- Fogóreflex: lehetővé tette őseink számára, hogy erősen kapaszkodjanak az anyjukba. Manapság ez akkor figyelhető meg, ha a tenyérre nyomást gyakorolva a kisbaba erősen megfog tárgyakat vagy megfogja az ujjunkat.
Érzékelés újszülöttkorban
Látás: A szemek születéskor már teljesen kifejlettek. Az agynak azon területei, amelyek a képek feldolgozásához szükségesek, még nem fejlődtek ki tökéletesen, ezért az újszülöttek az arcokat és a tárgyakat legfeljebb 25 cm távolságban látják élesen. Látásélességük még nem tökéletes, de ahhoz megfelelő, hogy föléjük hajoló anyjukkal kontaktusba kerüljenek.
Hallás: Az újszülöttek hallása a felnőttekéhez hasonló, talán csak egy kicsit gyengébb. Az anyaméhből már ismerős a szülők és a testvérek hangja. Hallásuk jól fejlett már a születés pillanatában is, de bizonyos hangtartományokban még nem kifinomult. Később ez gyorsan javul a csecsemőkorban, majd lassabban fejlődik, amíg végül tíz éves kor körül éri el a felnőtt szintet.
Szaglás: A szaglás már a kezdetektől nagyon fejlett, és segíti a babákat, hogy megtalálják anyjuk mellét és szopni kezdjenek közvetlenül a szülés után. A csecsemők képesek anyjuk illatát is felismerni. Az orruk még „érintetlen” - ezért, ha kisbaba érzékeny a parfümre, kezdetben jobb kerülni a használatát.
Motorikus fejlődés újszülöttkorban
Az első hat hónapban a kisbabák összegömbölyödött testtartása kiegyenesedik. A babák kezdetben szorosan behúzzák a karjukat és a lábukat. Később a végtagok és a test kiegyenesednek. Körülbelül 2 hónapos korban a babának tudnia kell a fejét a testével egy vonalban tartani.
Az állás kezdetben csupán mint reflex lehetséges: a csecsemő határozottan kinyújtja a lábát, és úgy tűnik, mintha állna. De ez nem tart sokáig. Nagyjából 6 hónapos korban kezdődik el az önálló állás képességének fejlődése, és a gyermek megtartja saját súlyát, amikor álló pozícióban tartják.
4 hónapos kortól bármikor sor kerülhet rá: a baba segítség nélkül a hasára fordul. Ezért különösen fontos, hogy soha ne hagyd a babát egyedül a pelenkázón!
Elsőként fejlődnek a baba finommotorikus készségei is. Az első hónapokban a baba még ökölbe szorítja a kezét, és nem képes tárgyakat megfogni. Egyedül a fogóreflexnek köszönhető, hogy például összeszorítja az ujjait. Kezdetben mindkét kezét használja, amikor megfog valamit, és ehhez az egész kezére szüksége van.
Csecsemőkor
A gyermek fejlődése során az első évben, a csecsemőkor során a legnagyobb mértékű a növekedés, melynek üteme egyénileg eltérő lehet. Függhet a szervezetbe kerülő táplálék mennyiségétől és minőségétől, a genetikai örökségtől, esetleges betegségektől. A biológiai változások közül a legszembeötlőbb a súly és a magasság gyarapodása, valamint az ezekkel együtt járó testarány változása. Míg születéskor a fej mérete a testhossz 25%-ának felel meg, az első év végére az arány 20%-ra módosul. Továbbá a súlypont lejjebb kerül, ami majd a járás elsajátítását fogja segíteni.
A születéskor még lágynak mondható csontok a táplálkozással a szervezetbe jutó ásványi anyagoknak köszönhetően fokozatosan megkeményednek. Először a kéz és a csukló csontjai kezdenek megerősödni, így a csecsemő idővel képessé válik a tárgyak megfogására, elmozdítására. A test vázát alkotó csontozat megerősödésén túl az izmok hosszúsága és vastagsága is megnő. Mindezen fizikális változások ahhoz nyújtanak segítséget, hogy a csecsemő a megfigyelés, a kommunikáció és a játék során egyre több ismeretet szerezhessen a környezetéről.
3-5 hónapos korában a csecsemő képes felismerni az arckifejezéseket, és érzékelni az örömöt, a szomorúságot és a meglepettséget. Ekkor már jó a térlátás, és a csecsemő a távolba is élesen lát.
Körülbelül két hónapos korban, a kisbaba elkezd az érdekes zajok felé fordulni.
A csecsemőkor a születéstől az első fogzás kezdetéig, a 7-8. hónapig tart.
Kisgyermekkor
Az átlagosan 2,5 évtől 6 éves korig tartó kisgyermekkor talán legszembeötlőbb változása, hogy a gyerekek végtagjaik nyúlásának köszönhetően sokkal magabiztosabban mozognak a világban, mint azt korábban tették. A mozgásukon kívül kommunikációjuk is jelentős fejlődésen megy keresztül, aminek eredményeként kifejezőbbé és ezzel együtt beszédesebbé válnak. A gondolataik és ezek közlése azonban még meglehetősen csapongó és rendezetlen, így a szülők türelmét gyakran próbára teszik az efféle monológok.
Önállóságuk napról napra fejlődik, de sok mindenben vannak még szüleikre, gondozóikra utalva. Egyedül képesek például felöltözni vagy enni, ám ezen egyszerű cselekvések előkészítése még a felnőttekre marad.
Figyelmüket még nem képesek hosszan egy témára koncentrálni, mind beszédükben, mind játékaikban gyakran váltanak témát.
Minthogy nem értik még tökéletesen az őket körülvevő világot, és nem tudják annak eseményeit érdemileg befolyásolni, sokszor ijednek meg, és sok esetben félnek indokolatlanul annak jelenségeitől.
A kisgyermekkor az első fogzás kezdetétől a második fogzás kezdetéig, azaz a 6. éves korig tart.
Gyermekkor
Az ember életében az 1-12 éves korig terjedő időszakot gyermekkornak nevezzük. Testi fejlődés tekintetében ebben az életkorban tanulja meg az ember önállóan ellátni biológiai szükségleteit, ebben a korban fejlődik a legtöbbet. Pszichológiai értlemben megkezdi az anyáról, szülőről való leválást (bár még a korszak végén is igen nagymértékben függ tőlül), megtanulja a társas viselkedés alapszabályait, a beszédet, azt, hogy melyik emberhez hogyan kell közeledni, hogyan kell kapcsolatba lépni vele.
A gyermekkor az óvodáskor végétől a tízedik év végéig tart.
Serdülőkor
A serdülőkor az átmenetek kora: az ember testi fejlődése radikális változásokon megy át, kialakulnak az elsődleges és másodlagos nemi jellegek. A psziché is követi ezt a folyamatot: a gyermekkori gondolkodásmód és értékrend megváltozik, kezdenek kialakulni a felnőtt önálló élethez szükséges mentális folyamatok kialakulni.
Jellemző erre a korra viselkedésben a szélsőségek kipróbálása: a dolgok vagy feketék, vagy fehérek. Kamasz korban az ember nem szereti a kevert érzelmeket, csak a tiszta egyértelmű érzések számára elfogadhatóak.
A serdülőkor (pubertás) az identitás szempontjából fontos periódus. A serdülőkor szakaszkezdései között nagy egyéni eltérések lehetnek.
A serdülőkor a gyermekkorból a felnőttkorba való átmenet.
Ifjúkor
Az ember életének 14-16 éves korától nagyjából a családalapításig terjedő korszakát hívjuk ifjúkornak. Ebben a korban rendkívül sok kihívás, megoldandó feladat vár az emberre. Ekkor válik tejessé fizikai, szellemi értelemben. A nemzőképességének a csúcsán vannak a nők és a férfiak is ebben az időszakban: a korszak feladata annak eldöntése, hogy a későbbi élete során mivé válik (identitás).
Ennek legfontosabb elemei: munka (pályaválasztás) és az ehhez tartozó iskolák elvégzése --> egzisztencia; valamint egy tartós hosszútávú párkapcsolat kialakítása --> család, utódok. Mindkét kihívás igen összetett feladat: hiszen kezdeti tapasztalatok nélkül kell ezeket teljesíteni.
Fiatal felnőttkor
Az utóserdülőkor a fiatalkor és a felnőttkor közötti életszakasz, a 18. életévtől a húszas évekig, amelyben az egyén jogi értelemben már nagykorú, de még nincs saját rendszeres munkahelye és jövedelme.
A fiatal felnőttkor a növekedés befejezésétől (férfiaknál 25., nőknél 20.) tart.
Az angol Oxford dictionary a fiatal felnőttkort 20 és 40, illetve 45 éves kor közé teszi.
Középkor
A középkorú felnőttkor: a 30. életévtől.
A középkorúság életszakaszát pedig 45 és 65 év közé teszi.
Időskor és aggkor
Az öregedés első fázisa (senectus ingrediens): 40 v. 35-től 50 v.
Haladó öregedés (presenium): 50 v. 45-től 65 v.
Aggkor (senium), 65 v.
A Szaturnusz-korszak (kb. a 71-72. életévig tart) a késői felnőttkor, illetve öregkor. Elején az öregedés kezdeti jelei mutatkoznak. A korszakot a megállapodottság, higgadt bölcsesség, egyenletes munkavégző képesség jellemzi. A korszak végét az öregség egyértelmű jelei mutatják.
Az emberi fejlődés szakaszai Erik Erikson elmélete szerint
A pszichológia története során számos híres és népszerű elmélet született az emberi személyiség fejlődésének folyamatáról. Az alapvetően pszichoanalitikus szemléletű Erik Erikson fejlődéselmélete szakított az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő freudi elképzelésekkel, és 8 nagy szakaszba rendezi az egész életen át tartó személyiségalakulást.
Erik Homburger Erikson, német származású pszichoanalitikus legfőképp pszichoszociális fejlődéselmélete miatt lett közismert. Teóriájában az egész életen át tartó változás nyolc szakaszát különítette el, melyek előre meghatározott lépcsőknek tekinthetők az emberek életében. Alapfeltevése, hogy minden periódusban elénk kerül a megoldásra váró konfliktus, melynek sikeres vagy sikertelen megélése befolyásolja a további előrelépést. Az eredménytelen megküzdés azonban nem jelenti feltétlenül a következő szakasz felborulását, ám következményei a jövőben újra és újra megjelennek majd. Éppen ezért, a terápia új utakat nyit meg, a terapeuta segítségével a kliens azonosítja ezeket a problémás, hibásan leküzdött fázisokat, majd közösen megoldási stratégiát dolgoznak ki a minél sikeresebb életvitel érdekében.
1. Alapvető bizalom vagy alapvető bizalmatlanság (0-1 év)
Az újszülött amikor a világra jön, teljes mértékben gondozójára van utalva. Életben maradását biztosítani kell a megfelelő táplálással, az ideális környezeti feltételek kialakításával és fenntartásával. Ennek sikeres megvalósítása során a csecsemőnek kialakul a puszta létezésbe vetett bizalma. „Itt enni kapok. Itt meleg van. Itt szeretnek. Itt jó nekem.“ Az első megpróbáltatás a fogzással veszi kezdetét, amikor egy olyan fizikai fájdalom tör a felszínre, melyet senki nem tud csillapítani. Ez harapdálásban nyilvánul meg, ami nem örvend nagy népszerűségnek szoptatás közben, és a táplálék megvonásával járhat. Erikson szerint a csecsemő hajlamos megtapasztalni az édesanya szeretetének és biztonságának megfoghatatlan jelenségét, aminek következtében korlátozhatja testi késztetéseit. Mindez akkor következik be, ha feltétel nélkül bízik édesanyjában, illetve saját testi reakcióiban, és tudja, hogy nem veszítheti el az életet jelentő táplálék forrását.
2. Autonómia vagy szégyen és kétség (1-3 év)
A cseperedő kisgyermek életében egyre nagyobb szerepet játszik az őt körülvevő környezet. A mozgás- és beszédfejlődéssel elindul a világ felfedezése, a saját akarat felismerése és érvényesítése. Erikson szerint 2-4 éves korban ezek a változások úgy képesek pozitívan alakítani a személyiséget, ha a szülőktől érkező külső irányítás biztonságos keretet nyújt. Az autonómia úgy válik a korszak „nyereségévé”, ha a háttérből következetes, határozott szabályrendszer támogatja a folyton kísérletező gyermeket. Ellenkező esetben sérülhet az éntudat, az önkifejezés túlzott szabadsága vagy korlátozása miatt.
3. Kezdeményezés vagy bűntudat (3-6 év)
A cselekvés öröme, a tevékenység kedvéért történő feladatvállalás gazdagabbá teszi az autonómiát, a gyermek éntudata 4-5 éves korban tovább fejlődik. A szakasz veszélye a túláradó energiák és megváltozott viselkedés miatt fokozódó bűntudat érzése, ami a versengésben és féltékenységben nyilvánul meg. Ha a kezdeményezés nem jár sikerrel, valamint a környezet negatívan reagál, a gyermek belső feszültségét agresszivitással vezetheti le.
4. Iparkodás vagy kisebbrendűség (6-12 év)
Iskolába lépéskor új feladatok, új célok kerülnek előtérbe. Erikson szerint a kiteljesedést ebben a szakaszban a szorgalommal és kitartó munkával teljesített feladatok megfelelő elvégzése, az alkotás jelenti. Ehhez birtokba kell venni bizonyos eszközöket, képességeket, melyeknek kibontakoztatása külső és belső akadályokba ütközhet. Ilyen esetekben a gyermek az alkalmatlanság érzésével küzd, kisebbrendűnek titulálja magát azonos korú társaival szemben. Kiemelt szerepet kap az egyént körülvevő szociális közeg, az iparkodással kialakul a másokkal való együttműködés és a munkamegosztás készsége is.
5. Identitás vagy szerepzavar (12-18 év)
A test óriási mértékű változásokon megy át a serdülőkor folyamán. A kisiskoláskorban kialakított stratégiák, kifejlesztett eszközök nem működnek a felnőtt világban, minden új kontextusba kerül. Fokozott figyelmet kap mások véleménye, az identitás kialakítása egy megnövekedett bizonyosság a környezet által kialakított kép és a saját reprezentáció között. Amennyiben ez nincs összhangban, szerepzavar alakulhat ki, ami a foglalkozási azonosság megtalálásának képtelenségében nyilvánulhat meg.
6. Bensőségesség vagy elszigetelődés (18-40 év)
Az a fiatal felnőtt, aki identitását serdülőkorban megfelelően kialakította, készen áll azt egybeolvasztani másokéval. Ideális mértékű erkölcsi erő kifejtésével képes biztonsággal elköteleződni, társkapcsolatokat létrehozni, vállalva ennek veszélyeit. A valódi genitalitás csak ebben a szakaszban alakul ki, a serdülőkori szexualitás Erikson szerint az identitáskeresés eszköze. A bensőséges kapcsolatok kerülésének következménye az elszigetelődés, amely pszichopatológiai szempontból súlyos személyiségzavarokhoz vezethet.
7. Generativitás vagy megrekedés (40-65 év)
Az érett felnőtt egyén igényli annak az érzését, hogy szükség van rá, hogy hasznos tagja a társadalomnak. A generativitás elsősorban a következő nemzedék létrehozása és irányítása, vagy egyéb területen jelentkező alkotóképesség kibontakozása. Ez a folyamat mind a pszichoszociális, mind a pszichoszexuális fejlődésmenet kulcsmomentuma, sikertelenség esetén kényszeres szükségletekhez való regresszió és belső elszegényedés következhet be.
8. Énteljesség vagy kétségbeesés (65 évtől)
Az énteljességet elérő ember felismeri és megvalósítja valamennyi éntulajdonságát. Tudatában van annak, hogy egyéni életstílusát a civilizáció és a kultúra alakította, melyekben az ő identitása sikerrel megszilárdult. Ennek a szakasznak a veszélye a félelem a haláltól, a kétségbeesés, hogy az idő túl rövid bármiféle önbeteljesítő tevékenység létrehozásához.
