Újszülött keresztelő öltözet: Hagyomány és Modernitás Találkozása

A keresztelő a gyermek és a család első igazán nagy ünnepe. Olyasmi, mint egy egyházi esküvő matiné-előadása: van fehérbe öltöztetett kis ember, pap, csinos vendégek és az egészet egy fogadás követi. Az édesanya életének nagyon fontos eseménye ez. Fontos ezért, hogy anyaként ne legyen túl szigorú önmagával, ilyenkor ha sikerül elegánsan felöltözni, és még hajat is mosni, már sikernek könyvelhető el. Érdemes beruházni egy új darabra, ami tökéletesen passzol az új, vagy ideiglenesen új testalkathoz, ami nem szorít, nem kényelmetlen, nem okoz kellemetlen érzést.

A baba születése után gyorsan nekem szegezte a kérdést néhány rokon: „És a keresztelő mikor lesz?”. Hívő családoknál egyértelmű, hogy még egész pici babaként megtörténik; akik nem hívők, ők pedig vagy eleget tesznek a rokonok kérésének és megkereszteltetik a gyereket, vagy választhatják a névadó ünnepséget, de lehet, hogy csak egy családi összejövetelt tartanak a baba ünneplésére.

„A keresztelés alapvetően vallási szertartás, amely főként Európában terjedt el. Keresztelnek a katolikusok, a reformátusok, az evangélikusok, a baptisták is. Úgynevezett beavató szentség, amely azt jelenti, hogy beiktatja a keresztség felvevőjét a hívő közösségbe. A többi szentség, például a házasság felvételének is ez az alapja. A keresztség által a vallás tanítása szerint Isten gyermekévé, az egyház tagjává, a Szentlélek templomává válunk. Éppen ezért az egyházak képviselői gyakran hangsúlyozzák, hogy a gyerek megkeresztelése csak akkor indokolt, ha a szülő saját maga is éli és gyakorolja hitét. A leggyakoribb, hogy már csecsemőkorban - akár 2-3 hónaposan - megkereszteltetik a babát, de erre akár óvodás korban is sor kerülhet (vagy felnőttként).

Keresztelő szertartás a templomban

A keresztelő ruha színe és anyaga

A keresztelő ruha a régi hagyományok szerint hófehér színű. A keresztelőruha színe általában a fehér, hiszen ez a tisztaság, a megtisztulás színe, az új életbe való belépés jelképe. A keresztelőt nevezik „kisesküvőnek” is, ezért is jelenik meg a fehér ruha (bár manapság már az esküvőn sem gyakori a hófehér menyasszonyi ruha). Viszont az egyházak képviselői nem adnak a babáknak „dress code”-ot, ezért ha a fehér ruhához tartozik egy színes kiegészítő, vagy a ruhán van szín, vagy nem fehér, hanem rózsaszín a ruha, az sem probléma. Manapság ezt már azért nem veszik ennyire szigorúan, ha nem szeretnél, egyáltalán nem kell ragaszkodnod a fehérhez. Nyugodtan választhatsz egy csinosabb, alkalmi öltözetet. Egy hétköznapibb babaruhát is remekül fel tudsz dobni pár csinos kiegészítővel. De sokszor egy helyes kis kardigán is remek választás lehet. Kínálatunkban nemcsak lenyűgöző ruhák találhatók, hanem keresztelő takarók és kendők is, melyek szintén díszítve vannak magyar motívumokkal.

A Meska oldalán kézműves alkotók készítette, egyedi keresztelő ruha darabokat találsz, amelyek messze túlmutatnak a tömeggyártott termékeken. Minden egyes viselet gondosan megtervezett, szeretettel készített alkotás, amely tükrözi a magyar kézműves hagyományokat és a modern igényességet. A kézzel készített darabok különlegessége abban rejlik, hogy minden ruha egyedi, személyre szabható, és olyan minőséget képvisel, amely generációkon át megőrizhető családi kincsként. A platform kínálatában megtalálhatók a hagyományos fehér darabok mellett a krémszínű és ekrü változatok is, valamint olyan egyedi szettek, amelyek komplett megoldást kínálnak az ünnepi öltözékre. Minden viselet a magyar kézművesek gondos munkájának eredménye, ahol a részletekre való odafigyelés és a minőségi kivitelezés alapvető fontosságú. A kategóriában találhatók olyan darabok, amelyek kézzel hímzett mintákkal, csipkebetétekkel vagy egyszerűbb, letisztult vonalvezetéssel készültek.

Kislány keresztelő ruha

A kislány keresztelő ruha kiválasztása különösen izgalmas feladat, hiszen a kishercegnők számára készült darabok különleges bájjal és eleganciával rendelkeznek. A Meska kézművesei által készített kollekció olyan ruhácskákat kínál, amelyek finomságukkal és kidolgozottságukkal tűnnek ki. Minden viselet gondosan megtervezett, hogy a kisbabák kényelmes öltözetet kapjanak, miközben az ünnepélyes alkalom méltó külsőt biztosít számukra. A darabok jellemzően csipkével, hímzéssel vagy finom rátétekkel díszítettek, amelyek kiemelik a ruha nőies és bájos karakterét. A kislány keresztelő ruha szett opciók teljes megoldást kínálnak, ahol a ruhácskához tartozó kiegészítők harmonikus egységet alkotnak, így nem kell külön keresgélni a sapkát, cipőt vagy hajpántot. A hagyományos fehér változatok mellett megtalálhatók az ekrü és krémszínű darabok is, amelyek szintén népszerűek a szülők körében. Fehér csipkés, fodros, alsószoknyás kislány és babaruhák között válogathat különleges ünnepi alkalmakra.

Kislány keresztelő ruha csipkével

Kisfiú keresztelőruha

A kisfiú keresztelőruha választéka is rendkívül gazdag a Meska oldalán, ahol a kézműves alkotók különös gondot fordítanak a fiúbabáknak szánt ünnepélyes viseletekre. Minden darab úgy készül, hogy egyszerre legyen elegáns megjelenésű és kényelmes a kicsi számára. A kategóriában megtalálhatók a klasszikus fehér inges-nadrágos szettek, amelyek időtlen eleganciát képviselnek. A Meska kézművesei által készített öltözékek természetes anyagokból, gondos kézimunkával készülnek, így biztosítva a tartósságot és a kiváló minőséget. A kisfiú keresztelőruha szettek általában tartalmaznak mellényt vagy zakót is, amelyek különleges megjelenést kölcsönöznek a kisbabának. A hagyományos megoldások mellett választhatók modern, egyedi variációk is, amelyek a szülők személyes ízlését tükrözik és megkülönböztetik a gyermeket az ünnepségen. Fiú keresztelő ruhát megvásárolhatod szettben is. Bocskai keresztelő ruha szett fiúknak lehet hófehér, fekete, kék is. A zsinór színe is változhat, ahogy szeretnétek.

Kisfiú keresztelő szett

Magyar Péter bejelenti a Tisza-kormány első minisztereit - ÉLŐ

Baba keresztelő ruha - a legkisebbek számára

A baba keresztelő ruha kategória kifejezetten az újszülött és néhány hónapos kisbabák számára készült alkotásokat foglalja magában, ahol a legfontosabb szempont a puha anyagok használata és a kényelmes viselet biztosítása. Minden darab úgy készül, hogy a legkisebb babák érzékeny bőrét ne irritálja, ugyanakkor elegáns megjelenést biztosítson az ünnepélyes alkalomra. A Meska kézművesei különös figyelmet fordítanak arra, hogy a készítmények természetes, lélegző anyagokból készüljenek, mint például a pamut vagy a lenvászon. A kollekció széles választékot kínál a minimál stílustól kezdve a gazdagon díszített darabokig, így minden szülő megtalálhatja az ideális ruhácskát. A babaruha keresztelőre szettek praktikus megoldást jelentenek, hiszen minden szükséges elem egy csomagban megtalálható, gondosan összehangolva. A hagyományos fehér változatok mellett választhatók más pasztell árnyalatok is, amelyek szintén népszerűek az újszülöttek keresztelési viselete szempontjából.

Télen a body és az ing hosszú ujjú legyen, a nadrág pedig hosszú szárú; fiúkra, lányokra egyaránt lehet harisnyát adni, a cipő pedig zárt legyen. Fontos! A templomban mindig jóval hűvösebb van, ezért pici babára takarót tegyetek, nagyobb, mozgó gyerekre pedig pulóvert, vagy kardigánt adjatok. Kislányok, ha ruhában vannak, legyen alattuk harisnya vagy leggings. A Keresztelő maga és utána az ünnepség egy jó fél napig azért eltart, így óhatatlanul tisztába kell tenned őt, akár többször is, sőt „balesetek” is előfordulhatnak. Gondolj bele, ha a habos-babos, hófehér tüll- vagy csipkeruha, esetleg a miniöltöny lesz háta közepéig babakakis vagy bababüfis rögtön az első félórában! Ha babával indulsz valahova, mindig legyen Nálad pótruha - és ez alól a Keresztelő sem kivétel!

Kerüld a műszálas babaruhákat! Gondol bele, itt ez a sok ember, nagy a nyüzsgés, a hangzavar, lelocsolják a kis fejét vízzel, és ha még a ruha is dörzsöli, vagy vegyszertartalma irritálja az érzékeny kis bőrét, netán beleizzad a poliészter ruhájába, hát „Uram, irgalmazz!”. A ruhában lévő vegyszerek - erről bővebben itt - az izzadsággal még könnyebben bejuthatnak a baba szervezetébe. Egy hosszabb szertartás alatt még mi, felnőttek is elkezdünk vacogni, ha nem megfelelően öltöztünk fel, hát még egy pár hónapos, anyaméh melegéhez szokott kisbaba! Figyelj rá, hogy a lábfeje, a pocakja és a fejecskéje megfelelően melegen legyen. Minden baba, de a hasfájósak különösen, szereti, ha a hasa melegen van tartva. Ha kifejezetten hűvös van, a babakocsiját felmelegítheted egy meggymag, vagy egy tönköly melegítő párnával.

Öltözködési tippek a vendégeknek

A keresztelőre szánt ruha mindenképp elegáns kell, hogy legyen: az ember megtiszteli vele az alkalmat, a helyszínt, pózolni kell a családi fotókon, vonulni az utcán, és így tovább. Ha ruháról van szó, a vendégsereg akkor számít elegánsnak, ha egy templomi esküvő „megszokott” öltözékében érkezik - azaz hosszú, fedett, elegáns szabásvonalú ruhadarabokban, hozzá illő cipővel. A kisgyermek miatt ez az esemény biztosan nem nyúlik majd az éjszakába, és nem torkollik hangos zenével kísért táncba, így aztán a lagzira szánt merészebb darabok és színek helyett érdemes a finomabb, zártabb vonal, és a pasztell árnyalatok felé indulnia a vendégseregnek. A jó hír viszont, hogy itt nincsenek tiltó színek és babonás szokások.

Az apa, akire az első napokban elemi erővel rászakad az új jövevény, jó esetben a keresztelőre már felocsúdott. Itt is csak ugyanaz a szabály, mint az édesanyánál. Természetesen a családi szokások és a hely is meghatározó lehet, de nagyon is érdemes olyan öltönyt felvenni, amiben nem csak elegáns, de jól is érzi magát. A nagyszülők ruhája az örömszülői ruhához áll a legközelebb - annyi különbséggel, hogy amíg az előbbi eseményen ők mint a fiatal pár szülei jelentek meg, itt már nagyszülői minőségükben vannak jelen. A nagyszülők lehetnek laza, fiatalos nagyiktól kezdve klasszikus nagykendős nagymamákig és nagypapákig, - a lényeg, hogy ezen a csodálatos családi eseményen jól és önazonosan érezzék magukat. A színek lehetnek a sötét tónusoktól kezdve a világos pasztellkék és rózsaszín árnyalatig bármilyenek.

Ha az a megtiszteltetés érte, hogy a család Önt választotta ki keresztszülőnek, akkor tudnia kell, hogy a gyermeken kívül Ön lesz a legtöbbet fényképezve. Mi következik ebből? Önnek kell a legfessebbnek lennie mindenki közül. Ön a gyerektartó állvány! Ugyanakkor Ön a gyerek bébiszittere is ezen az estén: gratulálunk, kapott egy fél nap előzetest a keresztszülői feladatok közül.

A vendégseregnek kicsit könnyebb dolga van egy keresztelőn, alig van olyan etikett vagy szabály, ami azt szabja meg, hogy mit nem illik viselni, vagy mit illik hordani. Egyedül a színek tekintetében van egy kis ajánlás: a rikító, tónusos komplementer színek lehet, hogy a kisbaba számára kedvesek lesznek, de a többi vendég számára nem. Egy keresztelőre jobban illenek a világosabb, diszkrétebb, „puhább” színek. Önnek szakított már le kisgyerek a füléből drágakövet? Ha nem, higgye el, nem most akarja kipróbálni! Egy keresztelőn a gyerek kézről kézre jár a vendégsereg tagjai közt. És ha épp abban a korszakban van, akkor orrontó furkász lesz belőle, egy apró kis kleptomán, aki minden feltűnő ékszert lerángat a viselőjéről. Természetesen a felsorolás (félig) csak vicc: a lényeg, hogy tájékozódjon előre, milyen felekezetnél lesz a keresztelő, milyen helyszínen, és utána hol folytatódik az ünneplés.

Keresztelő vendégek elegáns öltözéke

Etikett és ajándékok a keresztelőn

A hétköznapokban kevés szó esik a keresztelőkről, nem tanuljuk meg, hogyan kell viselkedni - kivéve, ha rettenetesen nagy családba születik valaki, ahol egymást érik az ilyen események.

  • Időben válaszoljon a meghívásra! Ez már csak azért is fontos, mert a fiatal szülőknek ezer a teendőjük, fáradtak, és sokkal, de sokkal nehezebben fogják venni a szervezéssel járó nehézségeket.
  • Ne késsen el! Egy kisgyermekes család mindent a gyerek alvása és evése köré szervez.
  • Érdeklődjön az ajándékról! Sok helyen szokás, hogy a gyermek számára nem kérnek ajándékot - épp, mint az esküvő esetében a nászajándékok tilalma. Lehetséges, hogy a gyereknek már mindene megvan, és nem tudják majd hová tenni a századik plüssmackót - ezért mindenképp érdeklődni kell, várnak-e ajándékot, és ha igen, mit!

Ez mégy egy gyakori kérdés, hogy mit vigyenek a meghívott vendégek ajándékba. A leggyakoribbak az ékszerek, díszdobozok az első kihullott fognak, ezüst vagy arany baba étkezőkészletek, fényképkeret, takaró, gravírozott tárgyak, rózsafüzér, de gyakori, hogy a keresztszülők veszik meg a keresztelőruhát is. Főleg az Egyesült Államokban olvastam arról a szokásról, hogy a szülők a keresztelő után a vendégeknek köszönőajándékot adnak, amely emlék a keresztelőről. Úgy, mint nálunk már divat ez az esküvőkön. Keressetek nagyobb, sima felületű köveket, tisztítsátok meg őket, majd fessétek be az egészet akrilfestékkel. Ha megszáradt, írjátok rá a fontos adatokat: gyerek neve, keresztelő ideje, helyszíne és kész is.

Ajándék típus Példák Megjegyzés
Ékszerek Ezüst karkötő, nyaklánc Örök emlék, értékálló
Baba étkészlet Ezüst vagy arany kanál, villa Hagyományos és praktikus
Személyes ajándékok Gravírozott képkeret, rózsafüzér Egyedi és emlékezetes
Praktikus ajándékok Keresztelő ruha, takaró Hasznos a babának és szülőknek

Keresztelő ajándék ötletek

tags: #ujszulott #keresztelo #oltozet