A bölcsődei beiratkozás fontos lépés a szülők számára, akik ilyen vagy olyan okokból biztosítani szeretnék gyermekük számára a megfelelő gondoskodást és fejlesztő környezetet. Problémát szokott jelenteni, hogy kevés a bölcsi és sok a gyerek. Ezért annál jobb minél előbb elkezdjük feltérképezni a lehetőségeinket a bölcsőde választást illetően. Ebben a cikkben összefoglaljuk a bölcsődei beiratkozás menetét, a jelentkezés ideális időpontját és az ezzel kapcsolatos tudnivalókat, lehetőségeket.
Mikor mehet bölcsibe a gyerek?
Így szól a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 42. § (1):
„A bölcsőde a családban nevelkedő 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését biztosító intézmény. Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. életévének betöltéséig bölcsődei ellátásban részesülhet.”
Több kutatás is kimutatta, hogy a lányoknál 1 éves, a fiúknál 1,5 éves az a kor, amikor szükség esetén már lehet bölcsődei csoportba járni, de 3-4 éves korig jobb a kis csoport, a családias környezet. Szakmai berkekben is két táborra oszlik, hogy jó-e a gyermeknek vagy sem a két éves kor előtti bölcsődekezdés. Mellette szóló érv, hogy fejleszti a szociális, értelmi és kognitív képességeket. Ellene szólhat a nehéz beszoktatás, a túl sok távollét az anyától, és ha 1-1.5 éves kor előtt kezdi, akkor a stabil kötődés kialakulásának nehézsége. Nagyon fontos a gyermek személyiségét figyelni a bölcsi kezdését illetően. Vannak nyitottabb, barátkozósabb és visszafogottabb gyerekek. Ugyanígy szempont az is, mikor kezd el egy kisgyerek beszélni, hogyan tudja magát kifejezni.

A bölcsőde és a gyermek fejlődése
A kisgyermek számára az elsődleges és legjobb hely a család. Mindent, amire szüksége van az egészséges fejlődéshez, megkaphat otthon is. Az első 3 év során a kicsi akkor érzi magát teljes biztonságban, ha olyasvalaki vigyáz rá, akihez kötődik. Ha számára nehezen megoldható helyzetbe kerül, anyára néz, kíváncsi rá, ő mit szól. Magabiztosan indul neki a játszótéren a játéknak és talán úgy tűnik, nem is törődik velünk, hátra se néz - de valójában azért ilyen bátor, mert tudja, hogy ott vagyunk a közelben és számíthat ránk.
Amikor bölcsődébe kerül, a beszokásának kulcsa, hogy sikerül-e kötődést kialakítania a gondozóhoz. Nagy csoportban, intézményesített környezetben ez nehezebben valósul meg, mint egy kisebb, családiasabb csoportban. Fontos, hogy állandó gondozók legyenek a csoportban, ne legyen nagy a fluktuáció, valamint, hogy hazatérve minél többet babusgassuk, ölelgessük a kicsit, az első hetekben az együtt töltött időben több figyelmet kapjon, mint a megszokott, ezáltal nyugodtabbá válik majd.
A bölcsődében számtalan új történés és helyzet van, ami túlterheli a kicsit. Felnőttként úgy látjuk „csak játszik”, nincs semmi gond. Valójában az gyerekek egész napos nyüzsgése fárasztó a számára, a többiek viselkedése agressziót vagy félelmet vált ki belőle. A másik gond, hogy az ilyen korú gyerekek még nem kommunikálnak ügyesen, nincsenek társasághoz szokva, ezért sok közöttük a konfliktus. A kicsik azonban nem képesek jól kezelni és nehezen dolgozzák fel a konfliktusokat (magukban még nem képesek erre, segítségre van szükségük a számukra nehézséget okozó szituációk feldolgozásához). Családi környezetben ilyenkor anyához szalad a kicsi, nála sírja ki magát, tőle kér segítséget. A bölcsődében viszont nincs kihez futni és a vigasztalás sem érkezik azonnal. A túl korai beszoktatás növeli a viselkedészavarok előfordulását is (esti hisztik, alvászavarok, szorongásos tünetek pl. ujjszopás, cumizás, hiszti, agresszió, körömrágás, parancsolgatás, túlzott ragaszkodás dolgokhoz, sztrájkok pl. nem eszik a bölcsiben, nem iszik a bölcsiben). Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ha anyagi okokból bölcsibe adod a gyermeked, akkor rosszat teszel, azonban fontold meg, nem éri-e meg valamilyen családiasabb vagy rövidebb ideig tartó gyermekfelügyeleti módot keresni a számára. Azt is kimutatták, hogy a beszoktatás sikere attól is függ, mennyire van békében azzal a döntéseddel, hogy visszatérsz a munkába.

A bölcsőde és a szociális fejlődés
Két éves kor előtt még nem beszélhetünk igazán a gyermek szociális igényéről. Ha megnézünk egy csoport két év körüli gyermeket, akkor azt látjuk, hogy ők még nem játszanak igazán együtt. Két éves kor után már érthetőbb, ha a szülő azt érzi, kevés a gyereknek csak az otthonlét. De nem minden gyermek érett két éves kor után a bölcsőde kezdésre.
Valóban vannak olyan gyerekek, akik nagyon szociálisak, egész nap ellennének a játszótéren vagy a játszóházban, ám otthon, kettesben nem lehet lekötni őket, unatkoznak. Jó lehet nekik a bölcsőde? Kielégíti a társas igényeiket? Korántsem biztos! Az ilyen korú gyerekek még nem játszanak egymással csak egymás mellett. Az átlagnál szociálisabb kisgyerekek valójában legszívesebben felnőttekkel és náluk idősebb gyerekekkel játszanak és tőlük tanulnak a legtöbbet, ez azonban a bölcsiben, vele egykorú gyermekekkel pont nem valósul meg. Ha társaságot szeretnél a gyerekednek, menjetek naponta játszótérre, játszóházba, foglalkozásokra, hívjatok vendégeket, látogassátok meg a nagymamát, barátkozzatok a szomszédokkal vagy hívjatok át más kisgyerekes családokat!
Az 1-3 éves gyerekek kis örökmozgók és vannak köztük olyanok, akik bizony képesek egész nap rohangálni, de még a nyugodtabbak sem feltétlenül foglalják el magukat huzamosabb ideig semmivel. A folyton rohangáló, nyüzsgő, állandóan új ötletekkel előálló totyogó valójában nem unatkozik, hanem felfedez. Élvezi a mozgást, a környezete felfedezését, a világ sokszínűségét. Nem kell mindenáron szórakoztatnod vagy lekötnöd a figyelmét. Elég, ha biztonságos környezetet teremtesz neki, ahol szabadon közlekedhet, minden nap sokat mozoghat a szabad levegőn és bevonod őt a saját tevékenységeidbe. Persze lesznek „matrica” napjai, de ilyenkor nem unatkozik, csak átmenetileg anyásabb. Az unatkozás oka gyakran az, hogy túl sok játék van elől, túl sok az inger (mesenézés, számítógép, tablet stb.). A kevesebb játék, a kevesebb inger és a kicsivel töltött változatos és minőségi játék, foglalkozás inspirációt ad neki az önálló játékhoz.

Segítség a bölcsődei dolgozóknak – ZTV Híradó 2021-01-14
Viselkedési minták és konfliktuskezelés
A bölcsődében számos negatív viselkedésmintát kialakítanak a gyerekek, az itt szerzett szociális élmények és az ebből fakadó megküzdési stratégiák pedig egy egész életre meghatározzák a kicsi emberekhez való viszonyát. Akinek hangoskodással sikerül magára felhívni a figyelmet, az később is megtartja ezt a szokását, akinek agresszióval, az később is agresszív lesz.
Egyáltalán nem szerencsés a kicsi érkezését a bölcsődekezdéshez kötni, hiszen a testvérke születése eleve nagy változás a kicsinek. „Otthon nem eszik önállóan, de majd a bölcsiben megtanul.”, „Még nem szobatiszta, de a bölcsiben majd rászoktatják.” Sok anyuka gondolja azt, hogy amit otthon nem sikerült elérni, azt majd a bölcsőde megtanítja a gyereknek. És ez gyakran így is van, hiszen a muszáj nagy úr. De érdemes emiatt kitenni a bölcsőde negatív hatásainak a kisgyereket?
Beiratkozás és a bölcsőde választás
Nagyon fontos alaposan feltérképezni a lehetőségeket, milyen bölcsődei ellátást vehet igénybe a család. Ha már lehetőség van megismerni a leendő gondozókat, akkor az legyen az elsődleges szempont, ki fog rá vigyázni. Ez sokkal fontosabb, mint a bölcsis angol, fejlesztés, sport vagy bármi más. Akkor fogja igazán szeretni a közösséget, ha tud kötődni az őt gondozóhoz.
A beiratkozás menete
Szerződéskötés és beiratkozás: minden esetben azt szoktuk kérni, hogy személyesen nézze meg az érdeklődő az intézményt. Lehetőleg legalább 3 bölcsit keressen fel, nézze és tapasztalja meg, hogy melyik a legmegfelelőbb a gyermeknek és a családnak. Ezt követően megszületik a döntés, kiküldünk egy adatlapot (mely tartalmazza a kezdési dátumot), visszaküldése után ebből készül a szerződés, mely aláírásához és a regisztrációs díj befizetéséhez időpont egyeztetés következik.
A bölcsődei felvételkérő adatlapot minden évben a gyermek szülője vagy más törvényes képviselője formanyomtatványon terjesztheti elő az intézmény vezetőjénél. A beiratkozás napját a Fenntartóval egyeztetve minden év márciusában tartjuk meg. A bölcsődei felvételről az intézményvezető dönt, aki a döntésről május 31-et követő 30 napon belül határozatban értesíti a szülőt/törvényes képviselőt. A dokumentumok ellenőrzése után az intézmény visszaigazolást ad a felvételről, és meghatározza a beszoktatás időpontját.

Mikor érdemes jelentkezni?
- Jelentkezési időszak: Az állami bölcsődék általában tavasszal, április és május környékén tartják a hivatalos beiratkozási időszakot. Az időpontok eltérhetnek, ezért érdemes előzetesen érdeklődni a választott intézménynél. Magán bölcsődék esetében általában egész évben lehetséges a beiratkozás, jelentkezés, szabad férőhelyek számától függően, de általában várólistát is szoktak vezetni a magán intézmények.
- Korai jelentkezés: Különösen népszerű bölcsődék esetén érdemes akár fél évvel a kezdés előtt érdeklődni, hogy biztosítsd a helyet gyermeked számára.
Szükséges dokumentumok állami és magán bölcsődék esetén:
Az alábbi táblázat összefoglalja a szükséges dokumentumokat a bölcsődei beiratkozáshoz:
| Dokumentum/Igazolás | Állami bölcsőde | Magán bölcsőde |
|---|---|---|
| Munkáltatói igazolás | Igen (anya részéről) | Nem szükséges |
| Tanulmányi jogviszonyt igazoló papírok (nappali tagozat) | Igen (ha tanuló a szülő) | Nem szükséges |
| Lakhely igazolása (kerületi lakos) | Lehet feltétel | Nem feltétel |
| Munkahelyi vagy szociális igazolás | Néhány bölcsőde kérheti | Nem jellemző |
| Gyermekétkeztetés normatív kedvezményének igénybevételéhez nyilatkozat | Igen (kedvezmény esetén) | Nem jellemző |
| Jövedelemnyilatkozat (gondozási díj alóli mentességhez) | Igen (ha alacsony jövedelem alapján kérik) | Nem jellemző |
A bölcsődei ellátás díjai és támogatások
Kell-e fizetni a bölcsődei ellátásért? Az állami bölcsikben általában az étkeztetésért kell fizetni. Ha hiányzik a gyermekünk betegség vagy egyéb okok miatt, lemondás esetén az a következő hóban fizetendő számlán levonásra kerül. Néhány bölcsőde külön foglalkozásokat szervez a gyermekeknek, ezeknél előfordulhat, hogy részvétel esetén külön díjat kell fizetni a foglalkozásért. A családi napközik és magánbölcsik saját maguk határozhatják meg, hogy milyen napi- és étkeztetési díjjal vállalják a gyermekfelügyeletet.
A szülőknek bölcsődében igénybe vett szolgáltatásért személyi térítési díjat kell fizetniük. A térítési díjat minden hónapban visszamenőleg az intézmény által kiállított számla alapján, a kiállítástól számított 8 naptári napon belül kell megfizetni. A személyi térítési díj az étkezési térítési díjból és a gondozási díjból áll. Hiányzás esetén, telefonon vagy személyesen, 9.00 óráig beérkező bejelentés alapján lehet lemondani a következő napi étkezést és jelezni kell az újbóli igénybevétel időpontját is. A lemondott étkezési napok díját levonásra kerülnek havi étkezési díjból.
Támogatás igényelhető a bölcsődei ellátásra!
Ki igényelheti a bölcsődei támogatást? 2021-2027 Széchenyi Terv Plusz, EFOP PLUSZ-6.3.1-23-2024-00001 - Kisgyermeket nevelők munkaerő-piaci visszatérésének célzott támogatása. A Magyar Államkincstár vissza nem térítendő támogatást nyújt a kisgyermeket nevelő szülők munkaerő-piaci visszatérésének támogatása céljából. A támogatás a 2023.04.01-jét követően munkába álló vagy munkába visszatérő, bölcsődei ellátásra jogosult gyermeket nevelő szülő számára folyósítható, akinek állandó lakóhelye - vagy ha tartózkodási hellyel rendelkezik -, tartózkodási helye a kevésbé fejlett régiók területén van, és aki gyermekét önkormányzati, vagy nem önkormányzati fenntartású családi bölcsődei, munkahelyi bölcsődei, mini bölcsődei ellátásban, vagy napközbeni gyermekfelügyeletet biztosító szolgáltatásban helyezi el. Támogatás keretében a Kincstár maximum havi 50 ezer forint összeghatárig támogatást nyújt a munkahelyi, illetve családi bölcsődékben elhelyezett kisgyermekek személyi térítési díjára vonatkozóan. Olyan adómentes juttatási forma, melyet a munkáltató cafetéria rendszerben és egyéb juttatásként is biztosíthat.
A beszoktatás folyamata
A bölcsődei vagy óvodai beszokás nemcsak a kisgyermek számára nagy lépés, hanem a szülők számára is érzelmileg megterhelő időszak lehet. Az első alkalmak, amikor reggel otthagyjuk őt egy idegen közegben, könnyeket csalhatnak mindkét fél szemébe - teljesen természetes. A legtöbb szülő fejében megfogalmazódik: vajon nem túl korai-e, vajon hogyan fogja viselni a kicsi, és én hogyan fogom tudok elengedni? Fontos tudni: nincs egyetlen jó válasz. A beszoktatás a gyermekek és a családok egyedi igényeinek szerint zajlik, hiszen minden gyermek és család más, így általánosítani nem lehet. A beszoktatás folyamán a szülőkkel folyamatosan egyeztetve próbáljuk megtalálni azt az utat, ami a gyermeknek a legmegfelelőbb.
Hogyan könnyítsük meg a beszokást?
- A fokozatosság elve: Kezdjétek napi 1-2 órával. Ne akarj az első napon 6-8 órás ottlétet.
- Te is légy biztos magadban: A gyerekek rendkívül érzékenyek a szülői bizonytalanságra.
- Idő és türelem: Javasoljuk, hogy 2-3 hetet szánjanak rá, ne legyen belső feszültség a helyzetből. Adjuk meg az időt és a türelmet a gyermeknek az új helyzet megismeréséhez, megszokásához.
A beszoktatás hossza általában 2 hét, de figyelembe véve az egyéni szükségleteket ettől eltérhetünk. Kérjük a kedves Szülőket, hogy ennek megfelelően tervezzék az esetleges munkába való visszatérést, egyéni elfoglaltságokat. Az elválás ideális menete az lenne, ha kezdetben csak rövidebb ideig, heti 1-2 alkalommal lenne nélküled a gyermek és a korral előrehaladva nőne a külön töltött idő mennyisége. Ez a megoldás viseli meg legkevésbé a kicsit és jár a legkisebb maradandó negatív érzelmi lenyomattal. Ha van rá mód, akkor így, apránként is be lehet szoktatni a kicsit.
A beszoktatás első napja minden esetben keddi nap. Második nap a gyermek a szülővel reggeli előtt érkezik. A reggelit még a szülővel fogyasztja el, később a tízórai előtt a szülő elköszön. Harmadik nap, mint az előző napon tíz órakor a szülő elköszön. A tízórait a nevelőktől kapja a gyermek, majd társaival együtt a játszótérre indul vagy a csoportban folytatja a játékot (időjárástól függ). Negyedik nap a reggeli elfogyasztása után a szülő elköszön a gyermekétől. A nap többi részét a gyermek a nevelőkkel tölti. Ötödik napon a szülő már reggeli előtt elköszön a gyermektől. A nap többi részét a gyermek a nevelőkkel tölti.

Gyakori kérdések a beszoktatás során
- Szobatisztaság: A szobatisztaság nem minden bölcsődében elvárás, de 3 éves kor után, óvodánál már igen.
- Cumi és cumisüveg: A cumi és cumisüveg kérdésénél a legtöbb intézmény megengedő: ha segít az elalvásban, hozható.
- Ételallergia: Ha a gyermek tejfehérje-allergiás, jelezd pontosan, milyen ételeket nem fogyaszthat (pl. sajt, joghurt, tejporos pékáru), és kérd meg az intézményt, hogy kerüljék a keresztkontaminációt is.
- Betegségek: Előfordulhat, hogy néhány tünet nem fertőzés miatt alakul ki, de ezt kezdetben nem tudhatjuk.
Tippek a gördülékeny beszokáshoz
- Ne az utolsó pillanatban kezdjétek el az ovis vagy bölcsis holmik beszerzését! Már augusztus elején készítsétek össze a szettet, és gyakoroljátok a használatot otthon is: hogyan kell levenni a cipőt, hol van a tiszta ruha, hogyan töröljük meg a kezet.
- Barátkozzunk az óvodával! Ne várd el, hogy az első héten minden zökkenőmentesen megy. Lesznek könnyes reggelek, dacos pillanatok, de lesznek nevetések, barátságok, új élmények is.
- Kényelmes, biztonságos benti cipő szükséges.
Példa egy családi bölcsőde működésére
Családi bölcsőde és napközbeni gyermekfelügyelet működését, legfontosabb információkat az alábbiakban összefoglaltuk.
Nyitvatartás és megközelítés
Hétfőtől péntekig, reggel 8-tól délután fél 5-ig tartunk nyitva, ezért kérjük, hogy a szülő legkésőbb 16:15 - ig jelenjen meg a bölcsődében. A téli időszakban: december 20-tól január 6-ig tart a szünet. Előzetesen egyeztetett igény esetén január 3-tól ügyeletet biztosítunk és fogadjuk gyermekét. Az év közben, tavaszi/őszi szünetet nem tartunk. Megközelítés a Bartók Béla út felőli bejáraton. Főkapu 2 lépcsőfok, ezt követően 12 lépcsőfok a félemelet. Bölcsőde 3 db saját parkolóval rendelkezik közvetlenül az épület mellett az Ulászló utca felől, így a gyermekek szállítása biztonságosan megoldható.
Csoportok és foglalkozások
2 csoporttal dolgozunk, ami azt jelenti, hogy engedélyünk alapján 7+7 gyermek ellátására van lehetőség. Gyakorlatba ez 12 főt jelent a mi esetünkben, fenntartói döntés értelmében. 3 külön teremben zajlanak a napi életünk programjai (a foglalkozások és a szabad játék). Napirendünk lehetőséget biztosít a szabad játékra, azonban irányított foglalkozásokat is tartalmaz. Ebben az életkorban lehetőségeket ajánlunk fel, semmi sem kötelező. Heti programunk szerint magyar és angol nyelven zajlanak: ének - zene - kreatív - finommotorika fejlesztés - nagymozgásos foglalkozások. Csoportonként létszám függvényében vagy 2 fő vagy 1 fő gyermeknevelő foglalkozik a kicsikkel. Szakképzettségüket tekintve: kisgyermeknevelő, gyógypedagógus asszisztens - óvópedagógus és családi napközi vezető.
Étkezés
Napi 4x biztosítunk étkezést a gyerekeknek. Intézményünk melegítőkonyhával rendelkezik, gyermekek étkezését gyermekétkeztetéssel foglalkozó cég biztosítja. Ételallergiás menüre van lehetőség (ételallergiáról igazolás szükséges, az étrendet dietetikus állítja össze).
Udvar és játszóterek
Sajnos a XI. kerület ezen részén nagyon kevés olyan ház van, ami saját kerttel rendelkezik, ez vonatkozik ránk is. Bölcsődétől rövid sétára 3 játszótér is található, ezeket látogatjuk. Minden nap 11-11:45-ig szabadtéri játék van a napirendünkben. Sokan negatívumként élik meg az udvar hiányát, azonban a hozzánk járó gyermekek nagyrésze a saját otthonuknál sem rendelkezik udvarral. Rossz idő esetén sem unatkoznak a gyermekek, hiszen benti „foglalkozásokat” tartunk számukra, melyeken a részvétel teljes mértékben fakultatív.
Kedvezmények
A második gyermek esetén 10% kedvezményt adunk a havidíjból. A későbbiekben cserélni csak a szabad férőhelyek függvényében van lehetőség.