Újszülött magyartarka borjú gondozása és egészsége: átfogó útmutató

A szarvasmarha-tenyésztésben kiemelt jelentőséggel bír a megfelelő állományutánpótlás biztosítása, melynek alapja a sikeres borjúnevelés. A tenyésztők minden évben várakozással tekintenek az új borjúszaporulatra, azonban a borjúelhullás a nevelési időszakban a legmagasabb, gyakran fertőző, illetve nem fertőző eredetű emésztőszervi, illetve légzőszervi megbetegedések miatt.

Felkészülés az ellési időszakra

Az ellési időszakot megelőzően rendkívül fontos az anyák megfelelő tápanyagokkal való ellátása a vemhesség utolsó harmadában, pláne a borjazás előtti utolsó 50-60 napban. Vemhes üszők és fiatal tehenek különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak ebben az időszakban, hiszen nekik még növekedniük kell, miközben a borjú is növekszik bennük. Ahogy nő a borjú és vele együtt a méh térfogata, úgy csökken a bendő kapacitása és ebből következően a felvehető takarmány mennyisége. Ezt a helyzetet súlyosbítja, mikor a borjazás előtti időszak egybeesik a hideg téli időjárással és az elérhető takarmánynak alacsony az energia és fehérje tartalma. A fenti hatásoktól nagyon gyorsan le tud romlani az állat kondíciója.

Az ellési környezet előkészítése

Az egész termelési rendszert meg kell vizsgálni azon kritikus tényezők azonosítására, ahol csökkentheted az egészségügyi kockázatot és költséghatékonyan javíthatod az állomány egészségi állapotát. Ellenőrizd az elkülönítő boxok ajtajait, a terelő kapukat, szorító folyosót, nyakfogókat, kalodát. Erősítsd meg, vagy cseréld ki a törött, meghibásodott elemeket. Győződj meg róla, hogy van készleten gumikesztyű, fertőtlenítőszer, elletőkötél, tiszta vödör, borjú itató cumisüveg, esetleg nyelőcső szonda. Ellenőrizd, hogy a fejlámpák, zseblámpák megfelelően működnek-e. Vedd számba a kötőfékeket, köteleket és az esetlegesen használatra kerülő tárgyakat.

A nedves, sáros környezet megterhelő a tehenek és borjaik számára, sőt az ilyen körülmények elősegítik a bakteriális betegségek terjedését is! Fontos, hogy az etetők és főleg (a lefagyás miatt) az itatók környékén csúszásmentes padozat legyen. Praktikus és igen jó megoldás a pihenődomb alkalmazása abban az esetben is, ha istállóban teleltetünk. Az állatok szívesebben tartózkodnak a szabad levegőn, többet mozognak, ami meg is könnyíti az ellést.

Ellési technológiák és a borjú elhelyezése

Az elletésnél és a korai borjúnevelésnél különböző megoldásokkal találkozhatunk. Az egyik legpraktikusabb megoldás, ha az ellés előtt álló teheneket külön tartjuk, és ott elletünk le, majd ellés után tesszük át kiscsoportba a teheneket a borjaikkal. Ebben az esetben néhány nappal a borjú várható születése előtt az elletőistállóba (ellető-bokszokba) válogatjuk a jószágot. A tehén itt ellik le, majd ellést követően 5-7 napig az elletőistállóban tartózkodik a borjával. Itt tudjuk a leginkább a készülődő ellést nyomon követni, majd a borjú vitalitását megfigyelni, hogy, ha szükséges, azonnal be tudjunk avatkozni, mivel itt csupán néhány tehén van egy-egy csoportban.

A legáltalánosabban használt megoldás, amikor a tehenek az ellés megtörténtéig a gulyában maradnak, majd az ellés után kerülnek a tehenek borjastul a szoptató tehenek közé. Ebben az esetben fordítsunk fokozott figyelmet arra, hogy az elleni készülő egyednek legyen elég tere félrevonulni, hogy nyugodt legyen az ellés és megelőzhető a borjú megtaposása.

A szoptató tehéncsoportot könnyen fertőtleníthető, levegős (de ne huzatos), száraz helyen tartsuk, és lehetőleg szabadtéri pihenőteret is biztosítsunk a számukra. Hasznos és jó dolog a borjúóvoda, amely egy olyan elkerített rész, ahova a tehenek nem tudnak bemenni.

Az újszülött borjú gondozása

Ellés lefolyása és segítségnyújtás

Ellések előtt érdemes átfutni néhány szakkönyvet, vagy az interneten utána nézni az ellési nehézségeknek és azok kezelésének. Frissítsük fel a tudásunkat, hogy a nehéz ellést miről lehet felismerni, a borjú milyen rendellenes pózban kerülhet a szülőcsatornába, és hogy tudjuk ezt orvosolni. A közeledő ellés jeleit tapasztalva nem szabad kapkodni, hagyni kell az állatot, hogy segítség nélkül ellje meg borját. Menjen el a vízhólyag, hogy tágítsa és síkosítsa a szülőutat, s várjuk a borjút. Ha 1-2 óra elteltével sem történik semmi, csak akkor avatkozzunk be.

Például, ha valamiért nem tudja világra „tolni” a borját, segíteni tudunk, ha megszületett ellenőrizni tudjuk, hogy nem maradt-e a burokban, lélegzik-e? S amennyiben szükséges, akkor be tudunk avatkozni (burok felszakítása, légutak tisztítása, ha szükséges, akkor masszírozzuk a mellkasát a légzés beindulása érdekében). A magzat szabályos elhelyezkedésétől eltérő bármilyen helyzet rendellenes, ami általában állatorvosi segítséget von maga után az ellés levezetéséhez. Szabályosnak nevezhető az a helyeződése a borjúnak, amelyben a két mellső lábával a méhszáj felé tart és a lábai között az orrával előre néz.

Köldökzsinór ellátása és légzéssegítés

A borjú köldökzsinórja a megszületést követően megfeszül, majd elszakad. Ha nem szakad el magától, akkor egy kisarasznyira a köldöktől emaszkulátorral roncsoljuk és úgy szakítjuk el, valamint fertőtlenítjük. Köldökfertőtlenítő szerünk jelzőanyaggal kevert legyen, amely még napokig jól látszik, ez azért praktikus, mert ellenőrizhetjük (akár saját magunkat is), hogy minden borjú köldöke le lett-e fertőtlenítve.

Ha a borjú légzési nehézséggel küzd, hideg vízzel okozunk neki egy enyhe sokkot, hogy esetleg beinduljon a légzése. Utána, ha kell, mesterséges légzést alkalmazzunk, de előtte távolítsuk el a légzőjáratokból a nyálkát.

Föcstej itatásának fontossága

Ellés után a legfontosabb, hogy a borjú minél előbb megkapja a föcstej-adagját. Az ellés és az első szopás közötti időtartam változó, de általános nézet, hogy az ellés után 12 órával ez megtörténjen. Az első, alapvető tényezője a megfelelő mennyiségű és összetételű föcstej (kolosztrum) megszületés után mielőbbi elfogyasztása. A borjak ugyanis az anyától a magzati élet során nem kapnak passzív védelmet. Így megszületésük után a kolosztrummal veszik fel azokat az ellenanyagokat, amelyek az anya szervezetében termelődtek azokkal a kórokozókkal szemben, amelyekkel az anyaállat élete során találkozott (kolosztrális immunitás).

A borjú születése után 6-12 órával zárul a föcstejben vagy föcstej-készítményekben lévő immunanyagok felszívódásának lehetősége a borjú béltraktusában. Ebből adódóan kiemelt fontosságú, hogy ezen idő alatt jusson megfelelő mennyiségű és minőségű föcstejhez a borjú. A legpraktikusabb, ha az ellés lefolyásában segítő személy a borjazást követően azonnal segít a borjúnak föcstejhez jutni. Ha a kolosztrum mennyisége és minősége kétséges, akkor más tehéntől származó kolosztrumot, vagy azt helyettesítő készítményt is használhatunk.

A föcstej összetétele

A föcstejes időszak a születéstől 3-5 napos korig tart. Ebben az időszakban a borjú kizárólagos tápláléka a föcstej (kolosztrum) amely a normál tejtől eltérő összetételű, sárgás, kissé vörhenyes színű, nagy magnézium tartalma miatt hashajtó hatású. Tartalmazza a borjú számára szükséges fehérjéket, vitaminokat (A-, D-vitamin, aszkorbinsav, riboflavin) és magas a szárazanyag-tartalma. A föcstej és a „normális” tej összetétele jelentősen különbözik, ami viszonylag gyorsan, 3-5 nap alatt kiegyenlítődik. A föcstej a legmegfelelőbb összetételben tartalmazza a borjú részére szükséges táplálóanyagokat, ásványi anyagokat és vitaminokat. Szárazanyag tartalma több mint kétszerese, A- és D-vitamin-tartalma 30-40-szerese a normális tejének. Táplálkozás élettani értékét elsősorban az immunológiailag fontos gammaglobulin tartalma adja.

Az újszülött borjú oltógyomrának befogadó képessége 1,5-2 liter. Általánosan elfogadott szabály, hogy a borjú az ellést követő első 4-6 órában kapjon a testtömege 10-15 százalékának megfelelő (kb. 3-4 liter) jó minőségű kolosztrumot, melynek első felét az első 1-2 órában kapja meg. A kolosztrum napi 3-4 alkalommal történő itatását a születést követő 72. óráig folytassuk, mivel az ellenanyagoknak lokális hatása van az emésztőrendszerben fellépő megbetegedések megelőzésére. A megfelelő hőmérséklet elérése az itatáskor nagyon fontos, mivel a tőgymelegnél (37-39 °C) alacsonyabb hőmérsékleten itatott kolosztrum emésztőszerv-rendszeri problémákhoz vezethet.

Ha a borjú nem mutat semmi szopási reflexet, ekkor itatni kell az anyja föccstejével. Ha a szopási reflex visszatért, cumival adhatunk neki föcstejet óvatosan. Ha a szopási reflex hiányzik, szondán át adagolható a föcstej, melyhez azonban gyakorlattal rendelkező szakember (pl. állatorvos) segítsége szükséges. Előfordul, hogy a borjú nem mutat semmi szopási reflexet, ekkor itatni kell az anyja föccstejével.

Az újszülött borjú hőmérséklete és a hidegstressz

A borjak fagyos környezetben, nedvesen jönnek a világra, így nagyon gyorsan kihűlhetnek - hypothermia. Kezdődő hypothermiáról beszélünk, ha a borjú testhőmérséklete 34-37 C fok közé esik. Ilyenkor a borjúnak adjunk meleg, testhőmérsékletű föcstejet, vagy föcstej pótszert, miközben törölközővel szárazra töröljük. Extrém hypothermia esetén meleg kolosztrum itatása és meleg vízfürdő jelenthet gyors megoldást. Amíg a normális testhőmérséklet nem tért vissza, folyamatosan ellenőrizni kell az állatot - csak akkor helyezzük vissza a karámba vagy az istállóba, ha stabilizálódott a hőmérséklete és szopik. Ha idő előtt engedjük ki az intenzív felügyelet alól, visszaeshet, a visszahűlt testben a megetetett tej nem emésztődik, hanem az oltóban pangva bomlik.

A száraz bundájuk megvédi őket a lehűléstől és a föcstejjel felvett energia megvédi őket még a téli hidegben is. Ha a bundája még nedves, azonnal meg kell szárítani!

Az anyatehén szerepe

Az újszülöttet az anyja szárazra nyalja és közben a vérkeringését is serkenti a borjúnak. Ha az anyatehén nem végzi ezt el, akkor nekünk kell szalmacsutakkal, vagy tiszta ruhával szárazra törölni. Az anyjukat szopó borjak 30-40%-ánál nehéz eldönteni, hogy mikor és mennyi föcstejet kaptak, ezért célszerű a borjút egy órán belül föcstejjel megszoptatni (a tehéntől vagy szopókás edényből). Ha ezt néhány napig 3-4 alkalommal elvégezzük, a tehén hamarosan elfogadja, és a borjú is megerősödik annyira, hogy ránk már nem lesz szükség.

Borjúnevelés és takarmányozás

A borjúnevelés a szarvasmarhatartás költséges időszaka. A tenyésztési céloknak megfelelő, egészséges, jól fejlődő szaporulat veszteségmentes, gazdaságos felnevelése a kis szaporaságú, egyet ellő szarvasmarha fajnál különösen fontos. A borjúnevelés az üszőutánpótlás alapja. A felnevelésre kerülő üszőknek jobbnak kell lenniük az anyai generációnál, termelésben 100-200 kg-mal nagyobb laktációs termelést és több teljesített laktációt kellene elérniük, mint a jelenlegi állomány.

Az egészségesen született borjú születése után 1-2 órán belül feláll, és szopik. Az újszülött borjú elhelyezéséhez nem kell nagy alapterület (8-10 m2-es elletőboksz vagy l m-es almozott ketrec), temperált (10-15 °C-os) huzatmentes, 80% alatti relatív páratartalmú helyiségben.

Takarmányozás a választásig

Általában a borjú testsúlyának 8-10%-át itatjuk meg tejben vagy tejpótló szerben. Választás előtt ezt a mennyiséget fokozatosan csökkentjük. A tej teljes értékű és kiváló takarmány, de drága. Helyettesítésére többféle, jó minőségű tejpótló áll rendelkezésre. Az itatás időszaka nem korlátlan, rendszerint 50-80 nap közötti. Az 50-55 napos választás azért kedvező, mert ez alatt az idő alatt a borjak megfelelő átmenettel törés nélkül rászoktathatók a szálas és abraktakarmányra. Kéthetes borjak elé már adunk szoktatásként némi abrakot és jó minőségű szénát. Elsősorban az abrak bendőben lebomlott illózsírsavai serkentik a felszívó hám kifejlődését, míg a szálas a bendő falának izomzatát erősíti, és segít a kérődzőreflexek működésének kialakításában. A fokozatos szoktatás eredményeként a 0,8-1 kg abrakot naponta elfogyasztó borjak elválaszthatók.

A súlygyarapodásuk 600-700 g/nap körüli, és a holstein-fríz fajtájú borjak általában 75-80 kg testsúlyt érnek el választásra, míg a magyartarka vagy egyéb húsborjak többet is. A nevelési szakasz végére érdemes a szarvtalanítást és természetesen a súlymérést is elvégezni.

A növekedés és a tenyésztési célok

A születési súly erős, közepes mértékben öröklődő, a marmagasság pedig még ennél is jobban öröklődő jelleg, amely két jellemző egymással is összefüggésben van. A születési súly enyhén ellentétes kapcsolatban van a későbbi súlygyarapodással és magasságnövekedéssel. Tehát bizonyos határon belül a kisebb borjú jobban, míg a nagyobb gyengébben fejlődik. Nem azok a borjak a kívánatos méretűek, amelyek születéskor nagyok (hiszen ez ellési nehézségeket okozhat), hanem azok az átlagosak, amelyek aztán gyorsan fejlődnek.

A későbbi nevelés alapelve is az, hogy a növendékekkel termékenyítésükig mérsékelt súlygyarapodást kell elérnünk. Ez például a hat hónapig tartó borjúnevelési időszakban átlagosan 700 g/nap súlygyarapodást jelent, a napi súlygyarapodás azonban később, az ivarérés időszakában sem haladhatja meg a napi 1 kg-ot, különben a tőgy mirigyállománya elzsírosodik, ami a tejtermelést csökkenti. Ezért az üszők napi abrakkiegészítése lehetőleg ne haladja meg a 2-2,5 kg-ot, amivel elkerülhetjük a növendéküsző-állomány elhízását.

Figyelnünk kell arra, hogy a borjak testmagassága az első évben jobban növekszik, mint a testsúlyuk, ezért a fejlődő borjú testmagassága (vagy marmagassága) érzékenyebb az átmeneti táplálóanyag-hiányra, mint a testsúlya. A csököttség gyakoribb formája egyéves üszők között az alacsonyabb állat. A 15-16 hónapos, a 360-380 kg-os testsúlyt és 120-125 cm marmagasságot elért üszők már biztonságosan termékenyíthetők. A vemhes üszőket olyan kondícióban kell tovább nevelnünk, hogy közvetlenül ellésük után elérjék az 540-560 kg-ot és a 130-135 cm marmagasságot.

Betegségek megelőzése és kezelése

A húsmarhatartásban a legnagyobb veszteséget a fiatal borjak megbetegedései okozzák. A károk nem csupán a magas elhullási arányból, hanem a növekedésben való visszamaradásból, tenyésztésre való alkalmatlanságból is adódnak. Borjúkorban a legtöbb problémát, 10 napos életkor alatt pedig szinte kizárólag az emésztőszervek megbetegedése jelenti.

Borjúkori hasmenés

A naposkori borjúhasmenés kialakulásában fertőző és nem fertőző kórokok vesznek részt. A nem fertőző eredetű hasmenés hátterében leggyakrabban a nem megfelelő higiéniás körülmények, takarmányozási, itatástechnológiai hibák állnak. A fertőző kórokok között lehetnek vírusok (Rota-, Corona-, Togavírus), baktériumok (E.coli, Salmonella), paraziták (Cryptosporidiumok). A vírusos eredetű megbetegedések gyakran hajlamosítanak másodlagos baktériumos fertőződésre, így a hasmenések hátterében gyakran a vírusok és a baktériumok együttesen találhatók meg.

A betegség tünetei: a borjú étvágytalan, bágyadt, szőre borzolt, bőre ráncolt, szemei beesettek. Az 1-2 napos korban megbetegedett borjak gyorsan, 24-48 órán belül elpusztulhatnak, a 4-6 napos korban kezdődő betegség lefolyása lassúbb, a gyógyulási esélyek kedvezőbbek.

Megelőzés és védekezés

A védekezésben, illetve a megelőzésben nagyon fontos a borjú megfelelő ellenállóképességének kialakítása, szinten tartása. Ennek első, alapvető tényezője a megfelelő mennyiségű és összetételű föcstej (kolosztrum) megszületés után mielőbbi elfogyasztása. Az élet első napjai (kb. a 3-5. nap körül indul mag a borjú saját ellenanyag-termelése (aktív immunitás) kritikusak, ezért nagyon fontos a higiénikus környezet és a jó tartási körülmények.

A megelőzésben az elletési higiénia szakszerű alkalmazása segít a leginkább: bőséges, tiszta alom; az anya lemosása; tiszta, fertőtlenített ellető kötelek használata. Alapvető fontosságú a köldök fertőtlenítése. A borjúk E.coli okozta hasmenése általában a 2-5. nap korban lép fel, oka gyakran a kevés föcstej, vagy annak késői elfogyasztása, és a környezetből (pl. fertőzött anya vagy borjú bélsarából) kórokozó E.coli törzs felvétele. A kórokozókkal szemben hatékony specifikus védekezési módok is vannak. Tekintve, hogy a borjakat azok a kórokozók veszélyeztetik, amelyek ott élnek az anyaállományban, az anyák vakcinázásával (az ellést megelőző 6. és 2. hétben) a borjak védelme passzív úton megoldható. Az anyában a vakcinázás után keletkező védőanyagok (ellenanyagok, immunglobulinok) ugyanis a föcstejjel kiválasztódnak és a borjú elfogyasztja azokat.

Egyéb gyakori betegségek és megelőzésük

A tavaszi időszak egyik fontos teendője a termékenyítések, ill. fedeztetések megszervezése. A húshasznú tehénállomány csoportosan, legnagyobb részt legelőn tartása csak idült fertőző betegségektől mentes állománnyal valósítható meg. Élettani és állat-egészségügyi szempontból is a legeltetés a legkedvezőbbnek tekinthető tartási mód, amely nemcsak az állatok takarmányszükségletét fedezi, hanem ennek kapcsán az állat szervezetét és egészségi állapotát kedvezően befolyásoló környezeti hatások is érik.

A legelőn való tartózkodás során az állatok azonban különböző élősködőkkel (parazitákkal) is találkoznak. A parazitás betegségek közül a máj, az emésztőcső és a légutak parazitózisai a leggyakoribbak. Jelentős súlyveszteség, többnyire idült szervi tünetek hívják fel rájuk a figyelmet, különösen akkor, ha az időjárás is kedvezett a paraziták elszaporodásához (nedves, meleg idő). Emésztőszervi megbetegedést és ezért hasmenést előidéző élősködők (kriptosporidiózis, kokcidiózis) általában a gyengébb ellenállóképességű, néhány hetes, hónapos borjakat betegítik meg.

A parazitózisok kártételének csökkentésében a megelőzés az elsődleges. Legelőre hajtás előtt az állatokat parazitáktól mentesíteni kell. Súlyos fokú fertőzöttség esetén a parazitaellenes szerekkel történő kezelést ajánlatos kétszer, az őszi (esetleg kora téli) hónapokban és közvetlenül a legelőre való hajtás előtt elvégezni. A parazitás betegségek megelőzésének másik tényezője a legelő megfelelő használata, a legeltetés higiéniája. Kerülni kell a dagonyák kialakulását. A baktériumok okozta megbetegedések közül a sercegő üszök, a rosszindulatú vizenyő, a tetanusz, a lépfene bizonyos területeken gyakran előfordul, ilyenkor az állatokat legelőre hajtás előtt védőoltásban kell részesíteni.

tags: #ujszulott #borju #magyartarka #ami #fekszik