Kezdő szülőként az ember rengeteg, kisebb-nagyobb fejtörést okozó problémával találja magát szembe. Milyen kiságyat és babakocsit vegyünk, használjunk-e hordozót, és ha igen, akkor milyet? Ha a szülők korábban rendszeresen jártak túrázni, és ezen a család bővülése után sem szeretnének változtatni, újabb kérdések merülnek fel. Vajon hány hónapos korától vihetjük magunkkal a kicsit, milyen hosszú túrákra és milyen terepre induljunk, illetve legfőképp: miben vigyük a legifjabb túrázót?

Kalmár Szandi, a Hordozóház szakértője szerint az, hogy kinek melyik hordozótípus a legjobb, teljesen szubjektív. A pesti bérház udvarának kicsiny üzletében megszámolni sem tudom, hányféle hordozó közül lehet választani. A kendőtől kezdve a csatos hordozókig minden van, és ezeknek még számos variációja. Mindenkinek saját tapasztalatai alapján kell rátalálnia a számára és gyermeke számára is legmegfelelőbb hordozóeszközre.
Milyen szempontokra figyeljünk a választásnál?
A hordozóval kapcsolatban a legfontosabb kritérium, hogy a baba megfelelő pozícióban helyezkedjen el benne, vagyis a háta legyen megtámasztva, a térde fel legyen húzva, a lába legyen terpeszben, a medencéje pedig előrebillentve. A választásnál azt kell szem előtt tartani, hogy a hordozóeszköz a gyermek és a szülők számára egyaránt megfelelő legyen. Fontos szempont, hogy mekkora és milyen korú a gyermek, valamint hogy hol tart a mozgásfejlődésben.
Így vedd fel helyesen – A baba pozíciója csatos hordozóban
Összehasonlító táblázat a hordozóeszközökről
| Hordozó típusa | Jellemzői | Ajánlott korosztály |
|---|---|---|
| Kendő | Sokoldalú, elöl, háton és csípőn is hordozhatunk vele. | Újszülöttkortól |
| Mei tai | Félúton van a kendő és a csatos hordozó között. | Nagyobb csecsemőkortól |
| Csatos hordozó | Egyszerű használat, olyan, mint egy hátizsák. | Ülő kortól (gyártótól függ) |
| Vázas túrahordozó | Nem testközeli, vázas kialakítás. | Nagyobb, stabilan ülő gyerekeknek |
Gyakori hibák és fontos tudnivalók
Kezdetben az egészen pici babát még elöl hordozzuk, de pár hónap után eljön az az idő, amikor már kezd egyre nehezebbé válni ez a hordozási mód, és a kicsi is szeretne többet látni a világból. Ahogy nő a baba súlya, az elöl hordozás egyre megterhelőbb lesz a hordozó személy számára, ezért érdemes a csípőn és a háton hordozást választani, ami kímélőbb megoldás a szülő szempontjából.

Jó ha tudják a szülők, az előre néző hordozás egyáltalán nem jó a gyereknek. Ez a homorító pozíció nem tesz jót a baba gerincének, a csípője sem abban a pozícióban van, ahogy kellene lennie, a lábai lógnak, és az ágyékrész is fokozott terhelésnek van kitéve. Ha gyakran hordozzuk így, gerincferdülés is lehet a következménye.
Túrázás hordozóval: Kendő vagy vázas hordozó?
Túrázáshoz mindenképpen olyan eszközt válasszunk, amely mindkét oldalt egyformán terheli, van derékpántja, így egyenletes súlyeloszlást biztosít. A karikás kendő például nem igazán megfelelő túrázáshoz, mert félvállas eszköz, így nem biztosít egyenletes terhelést. A vázas túrahordozó nagyobb gyerekek esetében jó, hiszen használata egyszerű, viszont egy 2-3 éves esetében, aki hol a hordozóban akar ülni, hol a saját lábán gyalogolni, nagy előny az egyszerű használat.