Tóth Gy. László, aki Békéscsabán született 1948-ban, a magyar közélet és tudományos élet jelentős alakja. A Kádár-rendszer közéletében erkölcsi-politikai okokból nem vett részt, azonban a rendszerváltoztatás eseményeinek aktív résztvevőjeként vált ismertté.
Politikai Elemzések és Publicisztika
1988 óta a legkülönbözőbb fórumokban jelentek meg politikai elemzései, esszéi és publicisztikai írásai, amelyek mélyrehatóan foglalkoztak a magyar és nemzetközi politikai helyzettel.
Szakmai Pályafutás és Tisztségek
Tóth Gy. László számos fontos pozíciót töltött be pályafutása során:
- 2001-2002: Elnök, Nemzeti Kulturális Alapprogram, Filmforgalmazói és Videókiadói Szakkollégium.
- 2006-2007: Főszerkesztő, Barikád.
- 2001-2012: Kurátor, a kuratórium elnökének helyettese, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány (Terror Háza, XX. és XXI. század).
- 1998-2002: Orbán Viktor miniszterelnöki főtanácsadója.
Részvétel a Mi Hazánk Mozgalomban
Tóth Gy. László és Raffay Ernő történész, Trianon-szakértő, aki 1990 és 1993 között a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkáraként dolgozott, csatlakozott a Mi Hazánk Mozgalom elnökének stratégiai tanácsadó testületéhez. Tóth Gy. László elmondása szerint végleg szakított a Fidesszel, amelynek sokáig a holdudvarához tartozott, mert a polgári Magyarország eszméjét a Fidesz már nem képviseli, és nem nemzeti pártként viselkedik. Szerintük ugyanis nem a Fidesz, hanem a Mi Hazánk képviseli a nemzeti érdekeket.
Publikációk és Szakértői Munka
Tóth Gy. László szerzőként és szerkesztőként is aktív volt:
- Wass Albert versei: DVD (szerkesztő, Echo Tv, 2008).
- Húsz év - húsz ember: a rendszerváltozás története. Interjúk, (szakértő, szerkesztő, Echo Tv, 2009). Társszerkesztő-riporter: Szabó László Zsolt.
Politikai Korrektség és Jobboldali Gondolkodás
Tóth Gy. László egyik műve, a "Politikailag korrekt 2." című írása részletesen elemzi a jobboldali gondolkodásmódot Magyarországon. Popper Péter "A tompultság Démona" című írására hivatkozva elemzi a magyar társadalom politikai beállítottságát:
„Kinek kell jobb? Az elit értelmiség jobbik részének rosszabb a politikai jobb. A népi közhangulat rosszabbik részének viszont jobb a jobb. A történelem arról tanúskodik, hogy nálunk a jobboldal még diktatúra formájában is kedveltebb, mint a baloldal. A jobboldal szabadjára engedi a lovagias nemzet kakastollas, árvalányhajas magyarkodását, az előítéleteket, az 》idegenek《 megvetését, miszerint: az oláh szőröstalpú, a krumpli nem étek, a tót nem ember, a zsidó kapzsiságának szaga van, és különben is elveszi a magyarság életlehetőségeit, a tolvajbanda cigányság miatt nem alakulhat ki sem közbiztonság, sem vagyonbiztonság. Trianon csak a magyarság hazafiságán ejtett halálos sebet. Trianonért nem sír a zsidó, nem sír a cigány, Trianon csak a magyarnak fáj. Elhisszük mindezt? A baloldali értelmiség differenciáltabban lát és gyanakvó a tömeges használatra termelt igazságokkal szemben. A jobboldali értelmiség is, de ő felismeri a hazug propaganda politikai használhatóságát. A szélsőbal a saját ideológiai monomániájába van bonyolódva. A primitív jobboldal viszont kapva kap rajta. Társadalmi rangja abból fakad, hogy nem született zsidónak, romának, oláhnak. S ha boldogulásához nem elég a kigyúrt izom, és az üveges tekintet, akkor azonnal gonosz erők ártatlan áldozatának érzi magát, és bűnbakot keres. A bűnbak megtalálása számára legkönnyebb a liberális és szocialista eszmék birodalmában. Hiszen végső soron rajtunk élősködő idegenek és velünk ellenséges, alacsonyabb rendű népfajok ártó hatását képviselik. Kikergetésük, agyonütésük, javaik átruházása jótettnek számít a nemzet szebb jövője érdekében. Hát ez a tradicionális 》jobban érezzük magunkat a jobboldalon《 a Fidesz legfontosabb esélyadója a választásokon.”
Ez az elemzés rávilágít a magyar jobboldal összetettségére és a társadalmi dinamikákra, amelyek a politikai preferenciákat alakítják.
Az Orosz-Ukrán Háború Előzményeinek Értelmezése
Tóth Gy. László alapos elemzést ad az orosz-ukrán háború előzményeiről, okairól és céljairól, hangsúlyozva, hogy a történelmi trendek és helyzet alapján a háború elkerülhetetlen volt.
Geopolitikai Kontextus
A folyamatot segíti Halfod Mackinder brit geopolitikus "A földrajz mint a történelem kulcsa" című műve, melyben már 1904-ben az eurázsiai térséget, a "világszigetet" (heartland) tekintette a világ feletti uralom megszerzése egyik feltételének. "Aki uralja a Világ-szigetet, uralja a világot." Szerinte Európa és Ázsia nem csak földrajzi értelemben egy kontinens, hanem a történelmi fejlődés folyamán, az itt élő népek eltérő és sokszor konfrontálódó civilizációikon keresztül kulcsszerepet játszottak az emberiség fejlődésében.
A Szovjetunió Bukása és az Egypólusú Világrend
A szovjet és a kommunista világbirodalom bukása átrendezte az addigi nemzetközi helyzetet: a kétpólusú világrend helyébe az Amerikai Egyesült Államok és a NATO uralta egypólusú világrend lépett. A tektonikus erejű és jelentőségű politikai földrengés sorozatból is kiemelkedő esemény volt a két Németország egyesítése. Ismét feltámadt a Kelet- és Közép-európai országok jogos történelmi félelme, akik évszázadok óta a mindenkori német és orosz birodalom szorításában léteztek.
NATO Bővítés és Megszegett Ígéretek
1990-ben a két Németország egyesítésekor az amerikai és a nyugati vezetők megígérték Gorbacsovnak, hogy a NATO nem terjeszkedik tovább kelet felé. Jack Matlock, az akkori amerikai moszkvai nagykövet kijelentette: "mi határozottan biztosítottuk Gorbacsovot, hogy ha az egyesített Németország a NATO kötelékében maradhat, akkor a NATO nem fog kelet felé terjeszkedni." Mások mellett ugyanezt az álláspontot képviselte Malcolm Fraser, Ausztrália volt miniszterelnöke, James Baker amerikai külügyminiszter és Helmut Kohl német kancellár.
Az ígéretek ellenére ma már az Oroszországgal határos balti országok ugyanúgy tagjai a NATO-nak, mint a közép- és kelet-európai országok. Ennek egyik oka, hogy az Amerikai Egyesült Államok mára túllépett a Monroe-doktrínában megfogalmazott elven, mely szerint: Amerika az amerikaiaké! Az új - kimondatlan - doktrína szerint az amerikaiak tetszés szerint megszállhatják a föld bármely részét, ha úgy ítélik meg, hogy ott veszélyben van a demokrácia és a szabadság eszméje. Meghirdetett külpolitikájuk elvi alapja tehát missziós tevékenység. Ez a kommunikációs stratégia hivatott elterelni a figyelmet arról, hogy az USA valójában mindig a saját hatalmi és anyagi érdekeinek megfelelően cselekszik.
Nem kis megszállottságról árulkodik az amerikai Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations) és Charles Krauthammer 1990-ben megfogalmazott álláspontja: "Abnormális időket élünk. Ebből logikusan következett, hogy 1998 áprilisában az amerikai szenátus elfogadta a NATO bővítéséről szóló határozatot, annak ellenére, hogy már 1997-ben ötven jelentős amerikai személyiség nyílt levélben fogalmazta meg kétségeit.
A NATO bővítésének kulcsfontosságú eseményei:
| Év | Esemény |
|---|---|
| 1999 | Csehország, Lengyelország és Magyarország felvétele a NATO-ba. |
| 2004 | Volt szocialista országok és a három balti állam is NATO tagország lett. |
| 2008 | A bukaresti NATO-csúcson hosszabb távon tagsági viszonyt kínáltak Grúziának és Ukrajnának. |
Ezzel az USA és a NATO minden korábbi ígéretét megszegve lényegében bekerítette Oroszországot. Ennél is súlyosabb és konkrétan oroszellenes lépés volt, hogy 2008-ban a bukaresti NATO-csúcson hosszabb távon tagsági viszonyt kínáltak Grúziának és Ukrajnának. A NATO és Ukrajna között már korábban megindult közeledési kísérleteknek ezzel vége volt. Ez a döntés alapvetően sértette Oroszország nemzetbiztonsági érdekeit, innentől kezdve csak idő kérdése volt egy nagyobb konfliktus kirobbanása.
Ukrajna Szerepe a Konfliktusban
Az Egyesült Államok pedig Brzezinski tételének szellemében mindent megtett azért, hogy Ukrajnát leválassza Oroszországról. Erről szólt már 2004-ben az első Majdan (a narancsos forradalom), majd rá egy évtizedre a jól szervezett úgynevezett Euro-Majdan is. A háború kitörésének tehát az egyik legfőbb oka, hogy - Oroszország többszöri tiltakozása ellenére - a NATO egyre közelebb került az orosz határhoz.
Henry Kissinger már 2001-ben érzékelte a veszélyt: "A Nyugatnak óvatosnak kell lennie, hogy integrált katonai rendszerét ne terjessze ki túlságosan közel Oroszország határaihoz." Másfél évtized múlva megismételte: "A Nyugatnak meg kell értenie, hogy Oroszország számára Ukrajna soha nem lehet csak egy idegen ország. Az orosz történelem a Kijevi Ruszban kezdődött. (…) Ukrajna évszázadok óta Oroszország része, és történelmük már korábban is összefonódott. Az orosz szabadságért vívott csaták némelyikét, kezdve az 1709-es poltavai csatával ukrán földön vívták. A Fekete-tengeri Flotta hosszú távú bérleti szerződés alapján a krími Szevasztopolban állomásozik." (Washington Post, 2014.)
A Nyugat és Oroszország Szembenállása
A Nyugat és Oroszország szembenállásának középpontjában mindig ott volt Ukrajna. Földrajzi helyzete és történelme miatt nyilvánvaló volt, hogy Ukrajna destabilizálása a legalkalmasabb eszköz az Oroszország és a Nyugat közötti közeledés megakadályozására. Brzezinski és társai tisztában voltak azzal a potenciális veszéllyel is, hogy Németország és Oroszország "egymásra találása" olyan hatalmas erőcentrumot hozna létre, amelyik kétségessé tenné az Egyesült Államok vezető szerepét. Nyilvánvaló volt, hogy az orosz nyersanyagforrásokra és a német technológiára alapuló minden közeledési törekvést meg kell akadályozni, fel kell számolni.
A kommunizmus utáni Oroszország 1991-ben, Jugoszlávia bombázásakor szembesült azzal, hogy a Nyugat nem veszi figyelembe az orosz geopolitikai érdekeket. Vlagyimir Putyin orosz elnök 2007-ben Münchenben elmondott beszédében számolt le a keleti-nyugati együttműködés illúziójával, kifogásolva az Egyesült Államok agresszív fellépéseit. 2008-ban Moszkva hiába figyelmeztette a Nyugatot, hogy Koszovó függetlenségének elismerése után a számukra nemzetbiztonsági okokból fontos Dnyeszteren túli Köztársaság, Abházia, Dél-Oszétia és Hegyi-Karabah esetleges elszakadásának sem lehet nemzetközi-jogi akadálya.
Ukrán Szélsőségesek és az Orosz lakosság
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a 2014-es Majdan téri események egyik főszereplője, Oleh Tyahnibok így fogalmazott a Kijevszkij Vesztnyik egyik számában: "Ezeket a büdös zsidókat és muszkákat gyökerestül kellett volna kitépni a mi ukrán földünkből. De nem baj, még az év végéig kifüstöljük őket előbb Nyugat-Ukrajnából, majd az ország keleti részeiből is. És majd akkor ott, keleten is ledöntjük a hőseiknek állított emlékműveket, átnevezzük Dnyepropetrovszkot és Kirovgrádot, a NATO segítségével pedig kivágjuk a Krímből az ő fekete-tengeri flottájukat. A muszkáktól visszavesszük a mi Kubanyunkat, Rosztov és Voronyezs megyét." Az ukrán szélsőségesek és a Szvoboda vezére 2014-ben a Krímbe induló úgynevezett barátságvonatok indításával fenyegetőzött. Ha ehhez hozzávesszük az orosz nyelv használatának visszaszorítására irányuló törekvéseket, akkor nem légből kapott azt állítani, hogy a Krímben élő orosz többségnek volt oka a félelemre. Ennek fényében a Krím-félsziget annektálása Putyin szempontjából egy elkerülhetetlen, kikényszerítet történelmi lépés volt.
A 2014-es Kormányváltás és a Porosenko-Zelenszkij Rendszer
Mint már utaltunk rá, az Ukrajna destabilizálására irányuló első akció - az úgynevezett narancsos forradalom - 2004-ben zajlott le, ezt követte a mostani háború közvetlen előzményének tekinthető sikeres kormányváltás 2014-ben, amikor az amerikaiak a CIA, a Soros-birodalom és néhány áruló ukrán oligarcha segítségével megdöntötték a demokratikusan megválasztott Viktor Janukovics ukrán elnököt és kormányát, aki a nyugati integráció helyett a semlegesség pozíciójának felvételével próbálta leszerelni Moszkvát. A visszaszámlálás, azaz a helyzet végzetes kiéleződése ekkor kezdődött el.
Victoria Nuland amerikai külügyi vezető utasítására azt a korrupt, zsidó származású Petro Porosenko oligarchát választották Ukrajna elnökének, aki korábban besúgóként segítette a kijevi amerikai nagykövetség munkáját. Victoria Nuland lehallgatásának köszönhetően vált köztudottá, hogy az USA 5 milliárd dollárt fordított egy Nyugat-barát kormány létrehozására. Az amerikai külügyminisztérium, George Soros és a CIA által összeállított kormány külföldi érdeket szolgált és kifejezetten oroszellenes politikát folytatott. A pénzügyminiszter amerikai, az egészségügyi miniszter grúz, a gazdasági miniszter litván állampolgár volt. Nagyon sok vezető tisztségviselő rendelkezett amerikai állampolgársággal. Soros emberei kulcspozíciókat foglaltak el: Aivaras Abromavicius gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszter, Natalie Jaresko amerikai-ukrán állampolgár pedig pénzügyminiszter lett. Nem véletlen, hogy 2021. október 21-én és 22-én a Soros-birodalom éppen Kijevben tartotta három ország aktivistáinak fórumát, és a kétnapos rendezvény résztvevőit a jelenlegi ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba is üdvözölte.
A Petro Porosenko vezette kormány megalakulásakor Ukrajna rendkívül nehéz és kiszolgáltatott helyzetben volt, ráadásul a minszki egyezmény miatt szuverenitása is sérült. Az oligarchák megőrizték befolyásukat, a korrupció szinte hétköznapi jelenséggé vált, ráadásul az egész állam ki volt téve a különböző amerikai és nyugati politikai és gazdasági érdekcsoportok nyomásának. Az ukrán politikai elit készségesen kiszolgálta a hatalomban maradását biztosító erőket. Ebből a szempontból nem jelentett változást, hogy az oligarchák közötti küzdelem során az ugyancsak zsidó származású Ihor Kolomojszkij oligarcha megbuktatta korábbi barátját és üzlettársát Petro Porosenkót, és a helyébe - egy az ő médiacégeiben futatott szerény képességű szintén zsidó származású, egyébként oroszul beszélő ripacsot - Volodimir Zelenszkij komikust ültette az elnöki székbe. Mindez persze a tömegdemokrácia kulisszái között megtartott választásokon zajlott le.
Az ukrán társadalmi helyzet és konfliktus
2014 óta tartott az oroszbarát ukrajnai pártok betiltása, újságírók, politikusok zaklatása, meggyilkolása, az orosz nemzetiségűek rendszerszintű üldözése, valamint az orosz anyanyelvi oktatás fokozatos felszámolása. Az erőszakos ukránosítás és a Nyugat kiszolgálása a Petro Porosenko és a Zelenszkij-rendszer lényege. 2014-ben a Donbaszban ukrán nacionalista bandák gyilkolták az őshonos oroszokat (Lásd az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalának (OHCHR) 2022-es jelentését).
2015-ben a minszki megállapodás értelmében a Petro Porosenko vezette kormánynak le kellett fegyvereznie az ukrán szabadcsapatokat. Az Ajdar, Azov, Dnyipro és a Jobb Szektor stb. névre hallgató egységek kíméletlen harcot folytattak az oroszok és a szeparatisták ellen, és többször szembeszálltak a hivatalos ukrán katonai vezetés utasításaival is. Az ukrán sovinizmus elleni elkötelezettségük mellett nyíltan felvállalták neonáci nézeteiket is: kívánatosnak tartották az ukrán föld megszabadítását a zsidóktól, az oroszoktól és a lengyelektől. Az ukrán viszonyokat mindennél jobban jellemzi az a tény, hogy a neonáci Azov zászlóalj legfőbb finanszírozója a zsidó ukrán oligarcha Ihor Kolomojszkij volt, akinek egy időben 5 ezer fős magánhadserege volt. Az alakulatok felszámolása nem ment fegyveres incidensek nélkül: előfordult, hogy az ukrán kormány egységei rakétákkal támadták a Donbaszban oroszokat gyilkoló ukrán nácikat. Később az Azov zászlóalj nevét megtartva integrálódott az ukrán hadseregbe. Az igazsághoz tartozik, hogy az Azov zászlóalj 2014-ben Mariupoltban harcolt és visszaverte az oroszok által támogatott szeparatista haderőt.
Ukrajna Gazdasági és Politikai Helyzete a Háború Előtt
A 2022. február 24-én kezdődött orosz támadás előtt Ukrajna társadalmi-gazdasági összeomlás előtt állt. A Verhovna Rada (Legfelsőbb Tanács) folyamatosan ülésezik és minden kormány előterjesztést elfogad. Az országot Zelenszkij elnök és belső köre vezeti a kormány, az önkormányzatok és a katonai vezetők segítségével. A Nép Szolgája Párt belső, politikai konfliktusokkal és korrupciós ügyekkel küzdött, Zelenszkij elnök népszerűsége pedig húsz százalék alatt volt. Február 24-e után az oligarchák és a politikai elit tagjai félretették nézeteltéréseiket, és egységesen felsorakoztak Oroszország ellen, ami az adott helyzetben a népszerűtlen Volodimir Zelenszkij elnök és az ukrán hadsereg támogatását jelentette.
Azt követően, hogy a Nyugat-barát erők 2014-ben kormányt alakíthattak, tovább erősödött az oligarchák uralma, és tovább nőtt az amúgy is óriási korrupció. 2021-ben munkanélküliek száma 2 millió körül volt, a várható gazdasági visszaesést 9,2 százalékra becsülték. A válság mélységét és a helyzet abszurditását jelzi, hogy Ukrajna miniszterelnök-helyettesi pozíciót kínált fel a botrányairól elhíresült Miheil Szaakasvilinek, aki 2004 és 2013 között Grúzia elnöke volt, és aki már Porosenko elnöksége alatt belebukott az Ukrajna megmentőjének szánt szerepbe.
Jellemző epizód, hogy a kormánytagok gyakori cserélgetése mellett 2017-ben a két kormánypárt - a Petro Porosenko Blokk és az Arszenyij Jacenyuk vezette Népfront - együttes támogatottsága tíz százalék körül mozgott. Ekkor váratlanul letartóztatták Roman Naszirovot, az adóhatóság vezetőjét, mert összejátszott Olekszandr Oniscsenko parlamenti képviselővel, akit kétmilliárd hrivnya adócsalással vádoltak meg. Ezt követően Oniscsenko külföldre menekült, majd jelezte: bizonyítékai vannak Petro Porosenko elnök gyanús ügyleteiről. Időközben a magyar és brit állampolgársággal is rendelkező Roman Naszirov százmillió hrivnya óvadékért elhagyhatta a börtönt. Időközben Arszenyij Jacenyik miniszterelnököt a véletlenül zsidó származású Volodimir Hrojszman váltotta, ugyanis egy Soroshoz közel álló alapítvány szerint Jacenyuk korábban Csecsenföldön orosz hadifoglyok kínzásában és meggyilkolásában vett részt.
Izrael és az Orosz-Ukrán Konfliktus
Miután az ukrán oligarchák és a politikai elit között több zsidó származású személy van, nem érdektelen, hogy Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium politikai államtitkára arra figyelmeztette Izraelt, hogy ne váljon az orosz oligarchák búvóhelyévé, akik a törvényes felelősségre vonás elől rendszeresen Izraelbe menekültek. Az ukrán kérdés egyébként megosztja az orosz nyelvű izraeliek közösségét, de az izraeli társadalom sem egységes. Zelenszkijt az amerikaiak nagy része és az EU valóságos szabadságharcosként ünnepli, de azért vannak másféle hangok is. A török elnök egyik tanácsadója, Ygit Bulut ezt írta: "Beszéljünk a Soros által támogatott Zelenszkijről, akit Izrael segít abban, hogy halálba vigye Ukrajna népét." Ettől függetlenül az amerikai zsidóság egyfajta új zsidó hősként tekint rá.