A Kádár-korszak fotóit nézve, legyen szó munkásnőkről a gyárban vagy nővérekről a kórházban, szinte mindenkin ugyanaz a cipő tűnik fel. Ez a lábbeli, melyet sokan csak "konyhásnénicipőként" emlegettek, egyfajta korszakjelzővé vált, akárcsak az alföldi papucs, de más jelentésekkel és képzettársításokkal. Ebben az írásban ennek a jelenségnek járunk utána.
A kismamacipő viseletét szorosan össze lehet kötni azzal, hogy milyen nő számított ideálisnak az adott korban. Amikor a házas, gyermeket váró nő elsődleges funkciója már az volt, hogy háztartási tündér és (elég) jó anya legyen, nem pedig szexi nő, akkor a kismamacipő is ideális viseletnek számított. Ez a puritán, praktikus és egészséges viselet szimbóluma volt, ellentétben a divatos, de a lábat terhelő lábbelikkel.
Az 1950-es években, amikor nem modellek, hanem munkásnők vonultak a divatkifutókon, a kollektivizmus-eszme jegyében, ők viselhettek nyugodt szívvel kismamacipőt is. A politikai ideológia nőképe a traktoroslányt, a fonodai munkásnőt, a kőművesnőt, a kalauznőt, a földműves asszonyt, az üvegcsiszolónőt, a vegyésznőt, a cukrásznőt/szakácsnőt, a kőművestanuló-lányt, a cipőgyári munkásnőt, a kötő- és szövőgyári munkásnőt testesítette meg. A lakkcipőt, a bizsukat felváltotta a kartonruha, a kartonszoknya és a flaneling.
A kismamacipő eredeti funkciója az volt, hogy a terhesség alatt megduzzadó lábnak stabil tartást biztosítson és megelőzze a viszeresedést. Egyszerű volt, és praktikus kialakítású: vászon felsőrésszel, gumitalppal, amely kényelmes viseletet nyújtott a hosszú álló vagy járkálós munkanapokon. Féltenyérnyi vászonanyag, 3 méter szegőszalag, arasznyi talpgumi, 48 lyuk - ebből állt össze a cipő. A cipő megfizethetőnek számított, így a szocialista gazdaság viszonyai között könnyen elérhető volt a munkásnők számára. 1959-ben például 60 ezer pár fogyott belőle. 1971-ben az álló foglalkozásokban dolgozók, így a fodrászok, cukrászok, laboratóriumi asszisztensek tízezrei is e cipőt hordták. A vászon felsőrésszel készülő változat 100 forintba, a bőr felsőrészes 200 forintba került. A Tisza Cipőgyár terméke volt a legminőségibb, ám sokszor hiánycikknek számított.
Azonban a Kádár-korszak második felében, az 1970-es évek végén a modellek már igazán divatosak voltak, az ő viseletükhöz körömcipő, tűsarkú illett. Úgy tűnik, a szocialista időszakban az egészséges és a divatos cipő kizárták egymást. A 70-es évek közepétől, mikor egyre inkább előtérbe került a divatos viselet, kezdett háttérbe szorulni az otrombának tartott kismamacipő is. 1974-től lehetett kapni a lélegző műbőr felsőrészű modelleket. 1978-ban ezért a Martfűi Gyár új modelleket is bevezetett, az ún. mikroporózus talpúakat.
Előfordult olyan, hogy úgy viselte valaki a cipőt, hogy orránál és kérgénél kivágta. Ezt Budapesten a Május 1. ugyanakkor óva intett ettől. 1976-ban a sima kismamacipő már kifejezetten nem számított divatosnak, nem úgy, mint a kánkáncsizma fantázianéven futó 1972-es cipőmodell, melyet kismamák is viseltek. A lábujjaknak szabad utat hagyó lábbelit ekkor már konyhásnénicipőnek gúnyolták, hiszen a nagyüzemi konyhákon még mindig ebben sürögtek-forogtak a konyhásnénik. Funkcióját és ízléstelenségét illetően a konyhásnénicipő egyfajta továbbélésének tekinthetjük a klumpát, amely a 80-as években kezdte a virágkorát élni.
A köpeny mellett az uniformizálás egyik eszköze is volt a kismamacipő egészségügyi és ruhaipari szakközép- és szakmunkásiskolákban, amelynek a 70-es, 80-as évek fiatal lányai már egyáltalán nem örültek. Tehát kollektivizmus versus individualizmus: így foglalhatjuk össze, miért lehetett eleinte vonzó, majd elutasítandó viselet a kismamacipő.
A kismamacipő évtizedekkel ezelőtt a kismamák igényeinek megfelelően alakították ki. A megnövekedett teher következtében a lábakra nehezedő súly és a lábdagadás gyakran lehetetlenné teszi a normál cipő viselését. Mára leginkább az egészségügyben vagy élelmiszeriparban dolgozó hölgyek lábán látunk ilyen kismama cipőket, hiszen ők 8 vagy akár 24 órán keresztül is talpon vannak, így egy rosszul megválasztott darab megkeserítheti a munkájukat.
A Tisza cipők több mint 50 éve képviselik a magyar stílus és tradíció esszenciáját. A magyar gyártás szellemében, hazai szakértelemmel készült lábbelijeink gondosan tervezettek, egyedi dizájnnal és kiváló minőséggel, hogy minden lépésed kényelmes és magabiztos legyen. Fedezd fel a Tisza egyedi világát, ahol a több évtizedes hagyományok és az innovatív tervezés találkoznak.
Visszalépett jelöltek: a DK pánikban van
A szocialista kismamacipő vagy konyhásnénicipő a Kádár-korszak puritán női ideáljának, a munkásnők praktikus és egészséges lábbelijének megtestesítője volt. Bár a divat változásával háttérbe szorult, mára már retró darabként jelenik meg, emlékeztetve a múltra.
