Vércseppek a székletben terhesség alatt: okok és teendők

A várandósság során annyi minden miatt lehet izgulni, miért lenne ez alól kivétel a vécében látott végtermék állapota, ugye? Elsőre kicsit talán érthetetlennek hangzik, hogy miért is kellene a terhesség során a székleten aggódni, a helyzet azonban az, hogy a babavárás egy olyan állapot, ami az egész testünkre hatással van. Igen, az emésztésre is, így aztán a széklet kapcsán is tudunk érdekes dolgokat produkálni.

Várandós nő, aki aggódva néz a vécébe

Hogyan befolyásolja a várandósság az emésztést?

Látszólag semmi közük a szaporítószerveinknek az emésztőrendszerünknek, ez azonban nincs így: valójában egy olyan komplex állapot, mint a várandósság, nagyon sokféleképpen képes befolyásolni az emésztést, így a székelési szokásokat is.

Egyszer megy, máskor nem

A terhesség során nagymértékű hormonális változások zajlanak, ami a szervezet egészét érinti. A hormonok hatására fordulhat elő például, hogy gyakrabban járunk vécére, és nem csak pisilni: tapasztalhatunk hasmenést, különösen a terhesség első szakaszában, de akár végig is elkísérhet. Máskor éppen ellenkezőleg, szorulással kínlódhatnak a kismamák - és akár egy terhességen belül, ugyanannál a nőnél is válthatják egymást a szorulásos és a hasmenéses időszakok. Persze azért nem valószínű, hogy az egész terhesség ebből állna, de ezek az ellentétek meglehetősen furcsán tudják érinteni az embert. Éppen ezért, nem árt, ha tudjuk, hogy ez többnyire teljesen normális. Ahogy telnek a hónapok, úgy egyébként egyre inkább a székrekedés lehet jellemző, ami azért van, mert a növekvő méh nyomást gyakorol a belekre. Ennek eredményeként a székletürítés nehézkessé válhat, akár annyira is, hogy egy kis gyógyszeres rásegítésre lehet szükség - ehhez viszont minden esetben orvosi egyeztetés szükséges!

A leggyakrabban szedett étrendkiegészítők, amik hatással lehetnek a székletre

A kismamák nagy része szed a várandósság során minimum magnéziumot, de vaspótlásra is sokaknak van szükségük. A magnézium a keményedések, kisebb görcsök ellen javasolt, míg a vasat a terhesség alatt nagyon gyakori vashiányos vérszegénység kezelésére szoktuk javasolni. Nem ritka azonban, hogy ezek szedése is változtat a székleten.

Magnézium

A magnézium hasmenést okozhat nagy dózisban, márpedig a várandósság során naponta akár 3000 milligrammra, vagy többre is szükség lehet pluszban. Ha hirtelen elkezdjük ezt a mennyiséget bevinni, a szervezet gyakran hasmenéssel reagál, de elképzelhető, hogy egy idő után hozzászokik. Mindenesetre ilyenkor egy picit kisebb mennyiség bevitele javasolt, de az is lehet, hogy másfajta készítményre lesz szükség - attól függ, rendeződik-e a probléma.

Magnézium tabletták és ételek

Vas

A vas a magnézium ellentéte, ami a hatást illeti: sokan panaszkodnak székrekedésre a szedése miatt, és még egy igen érdekes tünetet is okozhat: nagyon sötétre, gyakorlatilag feketére színezheti a székletet, amitől sokan megijednek, mikor meglátják, de aggodalomra semmi ok! Teljesen normális a fekete széklet a vasat szedő kismamáknál.

VASHIÁNYOS VÉRHÁNYSÁG TERHESSÉG ALATT - Amit TUDNOD KELL!

Vas és magnézium együtt

Ha vasat és magnéziumot is szed a kismama, könnyen lehet, hogy a székletprobléma magától rendeződik, hiszen míg a vas megfogja, a magnéziumtól sűrűbb lehet a széklet, így kvázi kiegyenlítődnek. Azt azonban nem árt tudni, hogy gátolják egymás felszívódását, ezért a vas és a magnézium bevétele között minimum egy óra teljen el. Ha mindkettőből több darabra van szükség naponta, akkor ez sajnos nem egyszerű, de a saját (és a babánk) érdeke, hogy erre odafigyeljünk!

Vér a székletben

Kismamaként az átlagosnál is ijesztőbb, ha vért látunk a székletben, azonban nem kell feltétlenül valamilyen súlyos problémára gyanakodni. A terhesség alatt végbemenő élettani folyamatok - bár önmagukban a gyermekvárás természetes velejárói - nem hagyják érintetlenül szinte egyik szervünket sem, és ez alól nem kivétel a végbél környéke sem. A végbéltáji problémák még ma is jórészt tabutémának számítanak, pedig nagyon sok kismamát érintenek.

Vér a WC papíron

Aranyér

A várandósság alatt nem számítanak ritkaságnak a végbéltáji panaszok. A terhesség alatt, a magzat növekedésével együtt fokozatosan átrendeződnek a hasüregen belüli viszonyok. A növekvő magzat egyre több helyet követel magának a rendelkezésre álló térből, melynek következtében a hasüregen belüli nyomás fokozódik, ami az erekre gyakorolt fokozott nyomás következtében akadályozza a vénás visszaáramlást. Ennek következményeként alakul ki például a várandósság idején leggyakoribbnak tekinthető aranyeresség. A kialakulási mechanizmus lényegében ugyanaz, mint a terhesség vége felé szinte mindenkinél jelentkező lábduzzanat, de aranyerességben a vénás elfolyás akadályozottsága nem az alsó végtagi, hanem a végbélnyílás környéki vénákat érinti. A másik tünet lehet a végbélen keresztül történő vérzés, melyet a páciens leggyakrabban a WC-papíron vagy a széklet felszínén látható véres csíkozottságból észlelhet. Aranyérproblémát jelezhet a végbélnyílás körüli viszkető, égő érzés, a kézzel is kitapintható csomók, amelyek súlyosabb esetben megrepedhetnek, bevérezhetnek, és akár vérrög is kialakulhat bennük. A kezdeti panaszok jelentkezését követően érdemes mihamarabb megoldást találnod, hogy megelőzd a későbbi, súlyosabb szövődmények kialakulását! A jó hír pedig, hogy a szülést után nem sokkal többnyire meg is szűnik ez a probléma.

Aranyér illusztráció

Egyéb végbél körüli problémák

Ám előfordulhat végbél környéki duzzanat, fájdalom és viszketés is, esetleg a végbélkörnyékéről származó gennyes váladék, melyeket a várandósok sokszor meglepően hosszú ideig tolerálnak. A fájdalom jellege lehet éles, szúró vagy tompa jellegű, és az adott személy fájdalomtűrő képességétől függően nagyon változó lehet, hogy ki mit él meg elviselhető, illetve már orvosi segítséget sürgető elviselhetetlen fájdalomként. Nem ritka a végbél környékén duzzanat kialakulása sem, mely aranyeresség kísérőjelensége lehet. Ahogyan az imént már említettem, az aranyeresség a vénás elfolyás akadályozottsága következtében a végbél környéki vénák tágulata, duzzanata, mely tulajdonképpen egy gyűjtőfogalom, hiszen annak többféle formája ismert.

VASHIÁNYOS VÉRHÁNYSÁG TERHESSÉG ALATT - Amit TUDNOD KELL!

Teendők vérzés esetén

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a vérzés okának kiderítése mindig orvosi feladat, ugyanakkor e szempontból szerencsés, hogy éppen a vérzés az, ami leginkább megriasztja és viszonylag rövid idő alatt orvoshoz kényszeríti a pácienseket. A legfontosabb a székrekedés rendezése, melynek első lépése a bőséges folyadékfogyasztás és a rostdús táplálkozás. A lazább, puhább székletet biztosító szerek között vannak olyanok, melyek a terhesség teljes ideje alatt biztonsággal alkalmazhatók, ilyenek az úgynevezett ozmotikus hashajtók, a székletürítést segítő kúpok és a szájon át fogyasztott olajok. A következő lépés az úgynevezett gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények, köztük a gyógynövénykivonatok alkalmazása. Ezek - ahogyan az elnevezésük is mutatja - gyógyszerként nem törzskönyvezett, ám gyógyhatással rendelkező készítmények. A gyógyszerek közül a patikákban vény nélkül kapható készítmények a mikronizált flavonoidokat tartalmazó termékek, melyek a keringés fokozása, a vénák rugalmasságának növelése és törékenységének csökkentése révén segítenek megelőzni az aranyér kialakulását. Ami a vényköteles gyógyszerek alkalmazását illeti, ezek többségét várandósok bevonásával nem tesztelték, ezért alkalmazásuk mindig orvosi mérlegelést és kellő körültekintést igényel. Mivel ezek alkalmazására egyébként is csak orvos döntése alapján kerülhet sor, különösebben nem részletezném, általánosságban annyit érdemes tudni, hogy azok a terápiás sémák lehetnek eredményesek az aranyeresség tüneti kezelésében, melyek gyulladáscsökkentő és érösszehúzó hatású komponenst tartalmaznak. A puha székletet és könnyű székletürítést biztosító diétás lehetőségeket már említettem, és szó esett már a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményekről is. A kezelés célja általánosságban a bőrfelszín nyugtatása, regenerációjának elősegítése, a duzzanat csökkentése. Arról is beszéltem már, hogy a valódi gyógyszeres terápiáról hozott döntés mindig orvosi feladat kell, hogy legyen, és ez külön hangsúllyal érvényes a terhesség időszakában. Végül szeretném megemlíteni, hogy az aranyeresség kezelése műtéti úton is történhet. Bár egy jól felkészült - és nem utolsósorban józan önmérséklettel rendelkező - gyógyszerész is tud tanácsot adni, én mégis azt tanácsolnám a várandósoknak, hogy inkább a terhességüket gondozó szülész-nőgyógyászt, a háziorvost, szülésznőjüket (amennyiben van ilyen), esetleg a védőnőt kérdezzék. Természetesen bárki előtt nyitva áll az a lehetőség is, hogy proktológus szakorvoshoz forduljon panaszaival. Arra a kérdésre, hogy mikor kell proktológust felkeresni, azt válaszolnám általánosságban, hogy vérzéses tünet esetén mindenképpen, külső duzzanat észlelésekor pedig lehetőség szerint jó lenne a végbél betegségében jártas szakorvos véleményét kikérni. Mindenképpen orvoshoz fordulást indokol, ha a fájdalom vagy vérzés nem múlik, sőt fokozódik. Ez azért is fontos lenne, mert nem biztos, hogy a tüneteket aranyeresség okozza, hiszen terhességben is kialakulhat végbélkörüli tályog, végbélberepedés (fisszura), végbélnyílás környéki bőrbetegség vagy szexuális úton terjedő betegség anális régiót érintő megjelenési formája. Emellett azt is fontos hangsúlyozni, hogy rosszindulatú daganat lehetősége sem zárható ki, és a rákbetegség sajnálatos módon érintheti a fiatalabb korosztály tagjait is.

A végbélnyílás körüli higiénia

A végbélnyílás környékének tisztán tartására legjobb a tiszta víz. Ennek legegyszerűbb módja a székletürítés utáni zuhanyozás, majd a terület szárazra törlése. Nálunk ez talán furcsának tűnhet, hiszen a WC-papír használata az elterjedt, de például az ázsiai kultúrákban, trópusi égövi népeknél, de a mediterrán országokban is természetes, hogy székletürítés után vízzel tisztítják meg a széklettel szennyeződött területeket. Manapság egyre népszerűbb a nedves törlőkendők használata is.

Hüvelyi vérzés terhesség alatt

Ha a terhességed idején vércseppeket fedezel fel a fehérneműdön, teljesen természetes, hogy rettentően megijedsz. A várandósság bármely időszakában előfordulhat hüvelyi vérzés. Bár a vérzést legtöbbször nem súlyos probléma okozza, mégis lényeges, hogy minél hamarabb kiderüljön a háttérben álló ok, hiszen így akár a vetélés vagy életet veszélyeztető állapot is elhárítható lehet.

Terhes nő alsóneműjén vérfolt

Okok az 1. trimeszterben (1-3. hónap)

  • Beágyazódást kísérő vérzés: Ártalmatlan tünet, általában a megtermékenyülést követő 10-14. napon. Ez olykor kisebb pecsételéssel járhat, és általában akkor jelentkezik, amikor a soron következő menstruáció kezdődne. Viszont lényeges különbség, hogy ekkor igen csekély mennyiségű vérzés tapasztalható.
  • Méhen kívüli terhesség: A megtermékenyített petesejt nem a méhben, hanem azon kívül, még a petevezetőben (vagy valahol máshol a hasüregben) kezd el fejlődni, ami akár életveszélyes is lehet az anyára. Ilyenkor a szúró alhasi fájdalom mellé társul vérzés.
  • Molaterhesség (üszögterhesség): Egy ritka, de veszélyes szövődmény (a méhlepény bolyhainak elfajulása), ami alhasi feszüléssel, hányingerrel, görcsös fájdalmakkal, valamint kezdetben kevés, majd erősebb élénkvörös, sötétbarna vérzéssel jár.
  • Fertőzések és gyulladások: A terhesség során sajnos a baktériumok, vírusok és gombák okozta fertőzések is okozhatnak problémát, ilyenkor gyulladás alakulhat ki, ami könnyű vagy pecsételő vérzést is okozhat.
  • Házasélet és hüvelyi vizsgálat: Kis mennyiségű vérzést okozhat ebben az időszakban a házasélet, valamint a hüvelyi vizsgálat is. Ennek az az oka, hogy a terhességi hormonok a méhnyakat érzékenyebbé teszik, ezért bármi, ami ezt a területet irritálhatja, vérzést okozhat. Gyakori az együttlétet követő, jellegzetesen kis mennyiségű, de egyértelmű vérzés - ilyenkor a legrosszabbra gondolva keresik fel a párok az ügyeletet. Szerencsére hátterében a vizenyős, sérülékeny méhszáj húzódik, és legtöbbször a terhesség, az embrió nem érintett, de a riadalom ilyenkor is óriási.
  • Hematóma (vérömleny): A várandósság első felében viszonylag gyakori, hogy a megtapadt petezsák és a méhfal között vérömleny (hematóma) alakul ki. A hematómák különböző méretűek lehetnek, és előfordulhat, hogy semmiféle tünettel nem járnak. Ennek fő tünete az élénkpiros vérzés (de lehet sötét, alvadékos is) melyet a hematóma ürülése okoz (különösen, ha nagy méretű). Bár sokszor magától felszívódik, veszélye, hogy az ürülés során vetélést okozhat, mert elválaszthatja a teljes méhlepényt a méh falától. Éppen ezért fontos a felszívódásig a kímélő életmód, az ágynyugalom, a házasélet hanyagolása, a hospitalizácio. Amennyiben előrehaladottabb terhesség esetén lép fel, úgy jelentősen megnő a koraszülés esélye, a lepény leválásának kockázata.
  • Fenyegető vetélés: A pecsételő vérzés sajnos fenyegető vetélés jele is lehet. Kevés vérzés, alhasi görcs jellemzi. A chorionbolyhok részleges leválása, illetve sárgatest-elégtelenség is lehet a hátterében. Kisebb vérzést, barnás folyást eredményezhet a kevés progeszteron (terhességi hormon) is. Erre nagyon fontos odafigyelni, ugyanis a vetélések igen nagy százalékában ez áll. Hogy elkerülhető legyen a baj, az orvos progeszteronpótlást javasol (akár szájon át szedhető gyógyszer, akár kúp formájában), általában kora terhességben rutinszerűen adjuk. Ezáltal a vérzés folyamatosan megszűnik.
Terhességi ultrahang kép

Okok a 2. és 3. trimeszterben (4-9. hónap)

  • Méhnyak elváltozásai, fertőzései: A fertőzések kezelése szükséges, mert csak így előzhető meg egy esetleges felszálló fertőzés, amely a magzatot károsíthatja. A méhnyak sejtjeinek változásai különösen szex után okozhatnak vérzést várandósság alatt.
  • Mélyen tapadó lepény / elöl fekvő lepény (placenta previa): Előfordulhat, hogy a méhszáj környékén vagy annak területén tapad meg a méhlepény, ami részben vagy akár teljesen elfedheti a méhnyakat. Ilyenkor pecsételő, később friss, élénk vérzés jelentkezhet, fájdalom nélkül. A méhlepény a méh alsó részén, a méhnyak mellett vagy azt takarva tapad, ilyenkor maga a méhlepény akadályozza a hüvelyi szülést. Az elöl fekvő méhlepény általában kevés vagy hirtelen nagy mennyiségű friss vérzést okozhat, egyéb tünet nélkül.
  • Lepényleválás: A rendes helyen tapadó lepény korai leválása egy olyan súlyos szövődmény, ami a magzat és az anya életét is veszélyezteti, és azonnali beavatkozást igényel. A méhlepény elkezd leválni a méh faláról, ami általában fájdalommal jár. Vérzés nem mindig kíséri, ám ha mégis, az többnyire barnás. Súlyos állapotról van szó, és ha a várandósság végén, a várható szülés időpontjához közel történik, rendszerint a terhesség befejezéséhez vezet.
  • Fenyegető koraszülés: A 37. hét előtt bekövetkező súlyos vérzés akár koraszülés jele is lehet. Koraszülés esetén a hüvelyi vérzés mellett az alsó hasban jelentkező fájdalom, hasgörcs, medencetáji feszítés továbbá hátfájás és rendszeres méhösszehúzódás is jelentkezhet. Ilyenkor az enyhe vérzés általában enyhe összehúzódásokkal, derékfájással jár együtt.
  • Nyákdugó távozása: A nyákdugó egy zselés állagú anyag, ami a várandósság alatt elzárja a külvilágtól a méhszájat. Néhány nappal a szülés előtt - a méhnyak elvékonyodásával- ez a dugó rózsaszín, kissé véres váladék formájában távozik. A szülés megindulásának egyértelmű jele lehet még az ún. tágulási vérzés is.
  • Korábbi császármetszés hegének szétválása: Egyértelműen életveszélyes állapot, komoly fájdalommal és intenzív vérzéssel jár együtt.
  • Elöl fekvő ér (vasa previa): Nagyon ritka probléma - a burokban rendellenes módon futó erek akár elvérzéshez is vezethetnek a szülés során.

Mikor forduljon orvoshoz?

A várandósság alatti vérzés különféle súlyosságú állapotot jelezhet, ezért ha ilyet tapasztal, haladéktalanul forduljon a várandósgondozását végző orvoshoz. Ha fájdalom vagy görcsök kísérik, vagy erős a vérzés, esetleg a terhessége veszélyeztetett, hívja a 112-t, és kérjen mentőt, vagy menjen a legközelebbi sürgősségi osztályra vagy a területileg illetékes nőgyógyászati ügyeletre.

A terhesség alatti vérzés diagnózisa és kezelése

Orvosa a tünetek és az előzmények kikérdezése után manuális hüvelyi vizsgálattal, ultrahangvizsgálattal, valamint vérből végzett hormonvizsgálattal állíthatja fel a diagnózist. A vérzés kezelése a diagnózistól függ. Enyhe vérzés esetén előfordul, hogy nem derül ki egyértelműen az ok, ilyenkor javasolt a pihenés, a terheléstől való kímélet és a megfigyelés.

VASHIÁNYOS VÉRHÁNYSÁG TERHESSÉG ALATT - Amit TUDNOD KELL!

Vércsoport összeférhetetlenség terhesség alatt

Tudnod kell, hogy a második-harmadik trimeszterben tapasztalt apró vércseppek nem feltétlenül hüvelyi eredetűek, hanem akár a végbél tájékáról is származhatnak. Azonban van egy másik, speciális eset, amikor a vérrel kapcsolatos aggodalmak merülhetnek fel, ez pedig a vércsoport összeférhetetlenség.

Miért fontos a vércsoportok ismerete a terhesség alatt?

Jó tudni, hogy az anya szervezetében fejlődő magzat a sejtjeit az apától és az anyától közösen kapja, ezért a magzat vércsoportja számos esetben eltér az anya vércsoportjától. Emiatt az anyának testidegen részletek is lesznek a születendő magzat vérében, így amikor az anya szervezete felismeri az eltérő vércsoportot, antitestet termel a saját szervezetében jelen lévő idegenként felismert magzat ellen. Az ellenanyag-termelődés leggyakrabban a szüléshez kapcsolódik, ugyanis a szülés folyamán találkozik az anya és a magzat vére. Ritkább esetben fordul elő, hogy a folyamat már a terhesség ideje alatt kialakul, néha valamilyen terhességi komplikáció miatt, esetenként azonban bármilyen azonosítható ok nélkül.

Vércsoport-táblázat

Az újszülöttkori hemolitikus betegség

A termelődő ellenanyagok potenciálisan károsíthatják a magzat egészségét. Az ellenanyagok képesek ugyanis arra, hogy a méhlepényen és a köldökzsinóron keresztül eljussanak a magzat szervezetébe, ahol megtámadják a vörösvértesteket, és károsítják azokat. A folyamatot hemolízisnek nevezzük, és a babánál kialakuló betegség neve újszülöttkori hemolitikus betegség. Az egyik fontos része a hemolízisnek, hogy a vörösvértestek károsodnak, emiatt az újszülöttben vérszegénység alakul ki, ami általában egészen enyhe, de időnként igen súlyos állapotot is eredményezhet. A hemolízis miatt a vér bilirubinszintje megemelkedik a születést követően, ami az újszülöttkori sárgasághoz vezet. Ilyenkor az újszülött bőre és a szemfehérjéje sárgásan elszíneződik, majd néhány héten belül rendeződik. Súlyos esetben a vérszegényég szívelégtelenséghez, máj- és lépduzzanathoz, és az egész testet érintő ödémához vezethet. Amennyiben a folyamat még a szülés előtt súlyosbodik, méhen belüli elhalást is okozhat. Szerencsére csak nagyon ritkán fordul elő a betegség súlyos formája, ami egyrészt a hatékony megelőzésnek, másrészt az alapos, a vércsoportokra, és termelődő ellenanyagokra is kitérő terhesgondozásnak is köszönhető.

Az Rh vércsoportrendszer jelentősége

Az Rh vércsoportrendszer (azaz hogy a magzat, illetve az anya vércsoportja pozitív vagy negatív) az AB0 után a második legfontosabb vércsoportrendszer, a terhesség alatt különös jelentőséggel bír. Amikor valakinek Rh-pozitív (Rh+) a vércsoportja, akkor az úgynevezett D antigén jelen van a vörösvértestek felszínén, tehát a szervezet nem ismeri fel idegenként egy másik szervezetből származó D antigént sem. Így, amikor a magzat és az anya vércsoportja is pozitív, az anyai szervezet nem tartja idegennek a magzatot, tehát nem alakul ki immunreakció. Hasonlóan nem látja idegennek az Rh-negatív, vagyis a D antigénnel nem rendelkező magzatot sem, hiszen nincs olyan antigén, ami idegen lenne. Vércsoport összeférhetetlenség akkor jelentkezik, amikor az anya vércsoportja Rh-negatív, tehát a D antigénnel még nem találkozott a szervezete, a magzat vércsoportja ellenben Rh-pozitív. Az első terhesség kialakulásakor még nincs jelen a D antigén ellen termelt ellenanyag sem a kismama szervezetében, így az első terhesség során még nem szokott súlyos következményekkel járó immunreakció kialakulni.

A megelőzés lehetősége

Mivel az első terhesség során leggyakrabban a szülés során lesz lehetősége az Rh-negatív anyai szervezetnek először arra, hogy felismerje a testidegen D antigént egy Rh-pozitív újszülöttből származó vörösvértesteken, így ekkor már csak a magzat születése után termelődik ellenanyag, ezért ilyenkor még nem alakul ki az újszülött hemolitikus betegsége. Ilyenkor van lehetőség arra, hogy a születéskor az újszülött vércsoportját meghatározva (leggyakrabban a köldökzsinórvérből levett vérmintából) időben felismerjük a kockázatot jelentő magzati Rh-pozitív vércsoportot. Amennyiben ez igazolódik, akkor az anya a szülést követő 72 órán belül egy injekciót fog kapni. Ezt nevezzük anti-D profilaxisnak, és az injekcióban IgG anti-D (vagyis D antigén ellenes antitest) van. A gyógyszer hatása úgy alakul ki, hogy az anyának beadva bekerül a keringésbe, és az esetlegesen anyai szervezetbe jutó magzati Rh-pozitív vörösvértestek D-antigénjéhez kötődnek, majd elpusztítják azokat, így mintegy elfedve őket az anyai szervezet saját védekező immunsejtjei elől. Emiatt az anya szervezete nem immunizálódik a magzati D antigén ellen, tehát a következő terhesség során sem lesz jelen a keringésben a D-antigén ellenes antitest, ami károsíthatná a magzatot. A gyógyszert szükség esetén a terhesség során is be lehet adni, ha felmerül, hogy bármilyen ok miatt feto-maternalis transzfúzió következett be, vagyis magzati vér juthatott az anyai keringésbe. Mivel a terhesség során végzett szűrővizsgálatok során nemcsak a vércsoportot határozzák meg, hanem ellenanyagszűrés is történik, időben kiderülhet az is, ha az anya szervezetében ellenanyag termelődik. Ennek a gyógyszernek a segítségével és helyes használatával a számítások alapján évente körülbelül 10.000 magzati halálozást előznek meg csak az Egyesült Államokban.

Laborvizsgálatok terhesség alatt

Cikkünkben összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat kismamák számára a terhesség alatti vérkép és vizelet laborvizsgálatával kapcsolatban.

A vérkép

Paraméter Jelentősége terhesség alatt Normál tartomány / Észrevételek
FVS (Fehérvérsejtszám) A szervezetet érintő változások miatt a számuk jellegzetesen emelkedik, emiatt aggodalomra nincs ok. Az emelkedett FVS a szervezet fertőzésre vagy egyéb gyulladásos folyamatra adott válaszát jelzi. Kórosan emelkedettnek tekinthető, ha körülbelül 17 Giga/L feletti számokat látunk. Érdemes a kezelőorvossal egyeztetni a lelet miatt.
HGB (Hemoglobin szint) Terhesség alatt gyakran alacsonyabb a hemoglobin értéke az azonos életkorú női páciensekhez képest. Alacsonyabb érték esetén vérszegénységről beszélünk, amit terhesség alatt fokozott figyelmet kell fordítani, azt mindenképpen kezelni kell. Az első és második trimeszter során az alsó határ 110 g/L, a harmadik trimeszter során 105 g/L. Leggyakrabban szájon át szedett vaskészítmények elegendőek, alkalmanként vénás vasra, egyéb vitaminokra, és nagyon ritkán vérátömlesztésre van szükség.
THR (Trombocitaszám) Terhesség alatt 100 nőből hatnál csökken a trombociták száma. A jelenséget terhességi trombocitopéniának hívjuk. Időnként gyógyszeres kezelésre lehet szükség, és nagyon ritkán olyan terhességi kórkép igazolódhat, amely azonnali beavatkozást tehet szükségessé. Alacsony a trombocita szám, ha 80 Giga/L alatti az érték. A lelet értékelésénél figyelembe kell venni a csökkenés ütemét, és az adott értéket is. Az eredmény minden esetben orvosi konzultációt igényel.

Vizeletvizsgálat

Általános vizsgálat

  • Fehérje: A vizeletben jellemzően nem jelenik meg fehérje, ellenben terhesség során egy kis mennyiség jelen lehet. A várandós szervezetében nő a keringő vér térfogata, aminek olyan hatása van a vesékre, hogy bizonyos anyagokból a szokásosnál többet is átengedhet. Ilyen a fehérje is, ezért kis mennyiség a vizeletben nem jelent mást, csak annyit, hogy érdemes több fehérjét fogyasztani. Nagyobb mennyiségű fehérje megjelenése mindenképpen figyelmet igényel. Előfordulhat más eltérés nélkül is jelentősebb mennyiségű fehérje ürítése, de időnként egy terhesség alatti kórkép része lehet (terhességi toxémia). A fehérje ürítésének pontos meghatározására időnként más vizsgálatot is végeznek, mindenképpen a kezelőorvos dönti el, hogy mi igényel fokozottabb figyelmet.
  • HGB (vvt - vér a vizeletben): Az eredmény a vizeletben jelen lévő vért jelzi. Általában húgyúti fertőzést jelez, de vér kerülhet a vizeletbe a minta leadásakor is vagy a gát területéről, vagy a hüvelyből. Amikor pozitív az eredmény, a laborvizsgálat többi része segíthet eldönteni, hogy hol a vérzés forrása. Amennyiben ez nem egyértelmű, nőgyógyászati vizsgálatra is sor kerülhet. Fertőzés (húgyúti vagy hüvelyi) esetén gyógyszeres kezelésre lehet szükség, amit követően egy kontrollvizsgálatra lehet szükség.
  • Nitrit: A vizeletben megjelenő nitrit egyéb eltérések mellett húgyúti fertőzésre utal, és terhesség alatt mindig kezelést igényel a szövődmények elkerülése érdekében.
  • Fehérvérsejt: A vizeletben megjelenő fehérvérsejt egyéb eltérések mellett húgyúti fertőzésre utal, és terhesség alatt mindig kezelést igényel a szövődmények elkerülése érdekében.
  • Keton: Terhesség alatt általában akkor lesz pozitív a keton vizsgálata (tehát kimutatottan jelen van a vizeletben), amikor egy kismama nem fogyaszt megfelelő mennyiségű tápanyagot vagy azt nem megfelelő gyakorisággal teszi. Sokszor megfigyelhetjük a ketonokat a kórházi kezelést igénylő fokozott terhességi hányás esetén is. A sikeres folyadékpótlás, csökkent hányinger és étkezés esetén a ketonok eltűnnek a vizeletből. Természetesen, amennyiben szükséges, a cukorbetegséget is ki kell zárni, ami szintén okozhat ketonokat a vizeletben.

Üledék vizsgálat

  • Baktérium: A vizelet üledékében megjelenő baktérium a legtöbb esetben csak a vizelet minta leadásakor kerül abba, általában hüvelyváladékkal. Amennyiben más eltérés a vizeletben nincs, teendőt nem igényel a jelenség. Akkor, amikor a baktérium mellett megjelenés egyéb, húgyúti fertőzésre utaló jelek is, antibakteriális kezelésre lehet szükség.
  • FVS (fehérvérsejt) és VVT (vér): Az üledékben pozitívumként megjelenő alábbi eredmények jelentősége ugyanaz, mint a vizelet általános részében megjelenő hasonló értékek esetében.
Laborvizsgálati eszközök

tags: #terhesnel #vercsepp #szekletkor