Az okostelefonok hatása a csecsemők és kisgyermekek fejlődésére

A modern technológia rohamos fejlődése jelentős hatással van a gyerekek életére. Napjainkban egyre több kisiskolás korú gyereknek van már saját telefonja, sőt, a mindennapokban gyakori, hogy már a csecsemők kezében is láthatunk digitális eszközöket. Az okostelefonok és az internet elérhetősége új kihívások elé állítja a szülőket, hiszen a gyermekek fejlődésére gyakorolt hatások eltérőek lehetnek.

A világ felgyorsult, és megfontoltan, limitált használat mellett az okostelefonok előnyökkel is járhatnak, hiszen segítségükkel sok hasznos információ birtokába juthat a gyermek is. Azonban az is fontos kérdés, hogy a szigorú szabályozás vagy a teljes szabadság a megfelelőbb megoldás. Végeznek kutatásokat azzal kapcsolatban, hogy milyen hatásai vannak a túl korai okostelefon-használatnak.

Csecsemő kezében okostelefon, miközben a szülő is a telefonját nézi

A korai mobilhasználat veszélyei

A kutatók nem ok-okozati bizonyosságról beszélnek, hanem erős és következetes mintázatokról. A vizsgálat vezetője hangsúlyozta, hogy az eredmények nem a technológia démonizálásáról szólnak, hanem arról, hogy a szülők döntéseinek időzítése számít. A szülők fejében meg sem fordul, hogy ezzel nem segítik a csecsemő vagy gyermek fejlődését, hanem hátráltathatják, de minimum megzavarják azt.

A 0-6 éves kor az idegrendszer fejlődésének aranykora. Ilyenkor fektetjük le az idegrendszeri érés alapjait. Ilyenkor kezdi el megtanulni a gyerek, hogyan szabályozza az érzelmeit, hogyan kérjen segítséget, és hogyan nyugtassa meg magát, mint egy szivacs szívja magába az információkat és ingereket. Természetesen ebben az életkorban sok a frusztráció is. Ők még nem rejtik póker arc mögé a nemtetszésüket, hanem azonnal hangot adnak neki. A szakirodalom ma már külön kifejezéssel illeti azt a jelenséget, amikor a technológia megszakítja az emberi interakciókat: ez a technoferencia.

A beszédfejlődés és kognitív képességek

A beszédfejlődés kialakulásában például egyértelműen problémákat okozhat, ha a szülő túl korán ad mobilt a gyerek kezébe. A 2020-as metaanalízis arra hívta fel a figyelmet, hogy a túl sok tévénézés/képernyőhasználat összefüggést mutat a beszédfejlődés lassulásával, az alvászavarokkal, valamint a szülő és gyermeke közötti interakciók csökkenésével. Képernyőzés közben kizárja a külvilág ingereinek 90 százalékát, lecövekel, nem mozog, nem beszél. A nyelv elsajátítása nem csupán a szavak hallgatásáról szól, hanem egy komplex interakciós táncról a szülő és a baba között. A „kérés-válasz” (serve and return) dinamika során a baba gőicsél, a szülő pedig válaszol rá, utánozza a hangjait, bővíti azokat. A kutatások szerint azoknál a családoknál, ahol a szülők sokat mobiloznak a gyermek jelenlétében, a babák kevesebb szót hallanak naponta. Még ha beszélünk is a gyermekhez, miközben a kijelzőt nézzük, a hanghordozásunk monotonabbá válik, hiányzik belőle az az érzelmi töltet és hangsúlyozás, ami segít a kicsiknek a szavak értelmezésében.

Kétéves kor alatt nehezen értelmezik a képernyőn látottakat a gyermekek, a szülőnek kellene segítenie elmagyarázni a beérkező ingereket. Egyes tanulmányok szerint a túlzott képernyőidő negatívan befolyásolhatja a gyerekek koncentrációs képességét és figyelmét. A babák a szüleik figyelmi mintázatait másolják le, így ha azt látják, hogy a figyelem folyamatosan ugrál a valóság és a digitális tér között, ők maguk is nehezebben fognak tudni egy dologra koncentrálni. A töredezett figyelem (fragmented attention) jelensége oda vezethet, hogy a gyermek később nehezebben mélyed el egy játékban vagy feladatban.

Gyermek, aki elmélyülten játszik, szülői felügyelettel

A képernyővel rendszeresen lecsendesített gyerekeknél a mozgás, beszédfejlődés, érzelemszabályozás, finommotorika mind kimarad. Kétéves kor alatt nem jó engedni a hosszas mobiltelefon-használatot, sőt érdemes ekkor még elkerülni. Hasznosabb, ha a gyermek taktilis ingerekkel, finommotorikai és logikai képességeket fejlesztő tevékenységekkel tölti az idejét, az aktív megtapasztalás pozitívan hat rá, szemben a számára nehezen értelmezhető virtuális ingerekkel.

Amikor a kicsi tévét néz, megszűnik a belső képalkotása, nem használja a fantáziáját, aminek a fejlesztése pedig nagyon fontos lenne, hiszen később az olvasás során, az iskolában is nagy szüksége lesz ezekre a készségeire. McDaniel és Radesky (2018) kutatása kimutatta azt, hogy az anyák problémás eszközhasználata összefüggésbe hozható a gyermekek viselkedési zavaraival. A korai tévénézés/képernyőhasználat kihatással van a későbbi (felnőttkori) tévénézési/képernyőhasználati szokásokra, így hozzájárul a figyelemzavarok, a rendszertelen étkezési szokások és a viselkedészavarok kialakulásához.

Mi van, ha túl sok időt töltesz telefonon - Mobiltelefon-függőség - Learning Junction

Érzelmi és szociális fejlődés

A szülők digitális eszközhasználata jelentős hatással van a gyermekek érzelmi fejlődésére, hiszen a gyerekek elsősorban szüleiktől tanulják meg az érzelmi kapcsolatok kezelését, a kommunikáció módjait és a figyelem irányítását. Ha a szülők túlzottan belemerülnek az okostelefonok, táblagépek vagy számítógépek használatába, az csökkentheti a gyermekkel töltött minőségi időt, és negatívan befolyásolhatja a kötődést, az érzelmi biztonságot és a szociális készségek fejlődését.

Egy kisbaba számára az édesanyja vagy édesapja arca az elsődleges információforrás a világról, a biztonságról és saját magáról. Amikor a szülő a képernyőre fókuszál, az arca gyakran érzelemmentessé, merevvé válik, amit a pszichológia „stille face” jelenségként ismer. A kutatások rávilágítanak, hogy a szülői figyelem megosztottsága közvetlenül befolyásolja a baba stresszszintjét. Az ismétlődő érzelmi válaszreakció-hiány hatással van a stresszhormonok, például a kortizol termelődésére is. A magas kortizolszint pedig gátolhatja az agy azon területeinek fejlődését, amelyek az érzelemszabályozásért és a szociális kötődésért felelősek.

A gyermeknek szüksége van arra, hogy érezze: ő a legfontosabb szereplő a szülő univerzumában. A biztonságos kötődés kialakulásához elengedhetetlen, hogy a gyermek kiszámítható és érzékeny válaszokat kapjon az igényeire. Ha a szülő figyelme kiszámíthatatlan - néha ott van, néha pedig teljesen elnyeli a digitális világ -, a baba bizonytalanságot élhet meg. A „phubbing” (phone snubbing), vagyis a telefonnal való levegőnek nézés jelensége nemcsak a párkapcsolatokat, hanem a szülő-gyermek viszonyt is mérgezi. Amikor a szülő a telefonjához nyúl egy közös játék közben, az a gyermek számára az elutasítás egy formája. Azt az üzenetet közvetíti, hogy „van valami ott bent, ami érdekesebb nálad”. Az érzelmi biztonság alapja, hogy a gyermek tudja: ha szüksége van ránk, mi ott vagyunk, nemcsak testben, hanem lélekben is. A mobiltelefon ezt a rendelkezésre állást teszi kérdésessé.

Fizikai egészség

A képernyők előtt töltött idő csökkenti a gyerekek fizikai aktivitását, ami hozzájárulhat az elhízáshoz és más egészségügyi problémákhoz. Kamerás kísérletek bizonyították, hogy azok a babák, akik a bekapcsolt tévével egy szobában voltak, idővel nézni kezdték a tévét, és emiatt kevesebbet játszottak ugyanannyi idő alatt, nem tudtak elmélyülni a játéktevékenységben, mert a tévé mindig elvonta a figyelmüket, valamint sokkal kevesebbet mozogtak, mint azok a babák, akik mellett nem szólt a tévé. A bekapcsolt tévé/képernyőhasználat emiatt lassította a csecsemő mozgásfejlődését is. A televíziózás fárasztja a szemet és az idegrendszert. A mai modern tévék már nem olyan fárasztóak a szem számára, mint a régebbiek, azonban a kicsi szeme még nem eléggé fejlett, ezért a huzamos tévénézés, az egy pontra fókuszálás nem tesz jót neki, ez később rövidlátáshoz vezethet.

A képernyőkből érkező kék fény zavarhatja a gyerekek alvásritmusát, ami alvászavarokhoz vezethet. Az okostelefonok a gyermekek életének részévé váltak, de túlzott használatuk negatívan befolyásolhatja a fizikai aktivitást, alvást, érzelmi fejlődést és társas kapcsolataikat.

Függőség és figyelemzavarok

Az okostelefonok használata függőséghez vezethet - ezt sok felnőtt is megtapasztalja önmagán. Az egyszerűség kedvéért nyugodtan gondoljuk az okostelefonra, úgy mint valami drogra, mondjuk alkoholra. Ami rövidtávon instant „áldásosnak” tűnik, annak nagy lehet az ára később. A napi szinten órákon át ezt gyakorló gyerekeknél vették észre azt, hogy megjelennek a figyelemzavarok, viselkedés zavarok és már nem reagál a saját nevére, nem veszi fel a szemkontaktust stb. Az ilyen helyzetben a szülők már sokszorosan fizetik meg az árát annak a pár perc csöndnek, amit azzal nyertek, hogy bevetették a digitális cumit. A gyermek agya ugyanis a szülőtől tanulja meg a figyelem fókuszálásának és fenntartásának művészetét. Az önkontroll és az impulzuskezelés kialakulása is sérülhet. Ha a baba azt látja, hogy a szülő képtelen ellenállni a telefon csábításának, akkor ő is nehezebben fogja megtanulni az önszabályozást.

Dühös gyermek, aki elől elvették a telefont

Mit tehetnek a szülők?

Fontos, hogy a szülők tudatosan kezeljék a képernyőidőt és megfelelő iránymutatást adjanak gyermekeiknek. A gyermekek érzelmi fejlődése szempontjából kulcsfontosságú, hogy a szülők tudatosan alakítsák saját és gyermekeik képernyőhasználati szokásait, hiszen a közösen töltött minőségi idő, a személyes jelenlét és a valódi kapcsolatok nem pótolhatók semmilyen technológiai eszközzel. A cél nem az eszközök teljes kizárása, hanem azok ésszerű és felelős használata, hogy a gyermekek megtanulják az egészséges digitális egyensúlyt. Ehhez elengedhetetlen a következetesség, a példamutatás és a közös szabályok kialakítása, amelyek biztonságos kereteket nyújtanak a fejlődéshez.

Nincs egy kőbe vésett életkor arra vonatkozóan, mikor kaphatja meg a gyermek az első telefonját, de iskoláskor előtt semmiképpen nem ajánlott. A teljes tiltás helyett fontos a megfelelő használat elsajátítása.

Ajánlott képernyőidő korosztályonként

Korosztály Ajánlott képernyőidő
0-2 év Kerülni kell a képernyőhasználatot
2-6 év Napi max. 1 óra, felnőtt felügyelettel, fejlesztő tartalmakkal
6+ év Egyénileg szabályozandó, az iskolai és egyéb elfoglaltságok figyelembevételével

Gyermek okostelefonnal játszik, de a szülő is jelen van

Tippek a képernyőidő egészséges kezelésére

  • Digitális mentes zónák és időszakok: Az étkezések, az esti fürdetés, a közös játék vagy a séta ideje legyen szent és okostelefon-mentes.
  • Tudatos használat: Mielőtt feloldanánk a képernyőt, tegyük fel a kérdést: „Most miért nyúlok érte? Valóban dolgom van, vagy csak el akarok menekülni az unalom vagy a fáradtság elől?” Ha csak unalomból tennénk, próbáljunk meg helyette inkább a baba szemébe nézni, megérinteni az arcát, vagy csak megfigyelni a lélegzését.
  • Példamutatás: A gyermekek a szülőktől tanulnak. Fontos, hogy mi magunk is tudatosan használjuk az eszközöket. Minél tudatosabb felhasználó vagy, annál jobb példát tudsz mutatni a gyerekednek is.
  • Közös tevékenységek: Érdemes elmagyarázni a gyermeknek, hogy saját fejlődése érdekében most még más tevékenységekkel kösse le magát, illetve egy időbeli távlatot meghatározni, valamihez kötni azt, amikor telefont fog kapni a gyermek. Érdemes egyéb fejlesztő társasjátékok irányába vinni a gyermek érdeklődését, ezzel ráadásul a közös együtt töltött időt is növelni lehet.
  • Jutalmazás: Az okostelefon-használat lehet egyfajta jutalmazási módszer: például a házimunka végzéséért cserébe kaphat a gyerek 20 perc képernyőidőt. Ennek betartatásában azonban egyrészt fontos a következetesség, másrészt lényeges, hogy a szülő tudja, milyen tartalmakat néz a gyerek - léteznek ma már olyan fejlesztő mobilalkalmazások, melyek használata nem ördögtől való.
  • Korlátozás: Ha a szülő úgy látja, a gyereket nagyon beszippantja az online tér, heves érzelmi reakciókat vált ki belőle annak megvonása, érdemes szüneteltetni, komolyabb kontroll alatt tartani az okostelefon-használatot. A szakértők szerint a leghatékonyabb beavatkozás nem a teljes tiltás, hanem a fokozatos korlátozás és a mintaadás.
  • Elfogadás: Fontos, hogy legyünk elnézőek magunkkal szemben. A cél nem a tökéletesség, hanem a fejlődés. Ha észrevesszük, hogy túl sokat nyomkodtuk a telefont, ne süllyedjünk bűntudatba, hanem tegyük le, és térjünk vissza a gyermekünkhöz teljes figyelemmel.

tags: #telefon #hatasa #csecsemokre