Van a trágyában való ücsörgésnek egy szükségszerű velejárója: egy idő után megszokod. De ettől még szarban ülsz. Ettől még nem azt az életet éled, amire szíved mélyén igazán vágysz, és időről időre szembesülsz is ezzel.
Akkor, amikor egy újabb kegyetlen becsapás, egy újabb értelmetlen veszekedés, egy újabb fizikai bántalmazás, vagy egy újabb lelki terror elszenvedése után a nap végén megint egyedül maradsz a gondolataiddal. Akkor, amikor már hiába vagy csendes kifelé, mert belül ordítasz. Akkor, amikor már nem vagy képes tovább hazudni önmagadnak. Már nem megy. Már nem tudsz hová menekülni.
És ha elég bátor vagy ahhoz, hogy szembenézz Önmagaddal, akkor rájössz, hogy csak azért maradtál hónapok, vagy talán évek óta egy sem nem méltó, sem nem kielégítő kapcsolatban, mert félsz. Félsz egyedül lenni. Félsz, hogy nem találsz jobbat. Félsz, hogy végleg egyedül maradsz.
Pedig van valami, ami sokkal rosszabb az egyedüllétnél: a magány. És a kettő között sokszor semmilyen összefüggés nincsen. Aki egyedül van, nem feltétlenül magányos, ugyanakkor sokan ragadnak olyan kapcsolatban, ahol magányosnak érzik magukat. Kevés dolog van, ami jobban pusztítja az emberi lelket, mint a társas magány, mégis vannak, akik egy egész életet képesek beletörődő megalkuvással leélni. Sokan vannak.
Ráfogják a körülményekre, a családra, a közös gyerekre, vagy az életkorra. És maradnak. Nem az egyedüllét az igazán félelmetes, hanem a beletörődés. Nem az tesz tönkre egy emberi lelket, ha egyedül marad, hanem az, ha - akár egyedül, akár valaki mással - magányosnak érzi magát.
És ha ez így van, akkor mindenképpen változás következik - csak nem mindegy, hogyan. Ha benne ragadsz ebben a helyzetben, akkor a változás egy lassú és fájdalmas lelki halált jelent.
A változás szükségessége és lehetőségei
Először is, ha társas magányban élsz, akkor erről jó, ha a párod is tud. Ha mindketten akartok és képesek is vagytok változtatni ezen, akkor a tanulságokat levonva folytatjátok a kapcsolatotokat. Persze éppen a lezárástól félsz - pontosabban nem is magától a lezárástól, hanem attól, ami utána jön. Mert mi lesz, ha tényleg egyedül maradsz?
Egyedül, ahogy most is vagy, csak már nem hazudhatsz önmagadnak. Elmondom, mi lesz. Megtanulsz rengeteg olyan dolgot, amire eddig vagy módod, vagy hajlandóságod nem volt. Felfedezel rengeteg olyan lehetőséget az életed szebbé tételére, amiről eddig vagy nem tudtál, vagy nem akartál tudomást venni. Összebarátkozol azzal az emberrel, akivel a legtöbb időt töltöd életedben: Önmagaddal.
Hogyan válsz többé azáltal, hogy egyedül vagy?
Egy párkapcsolatban könnyen osztjuk fel, hogy ki mit csinál, és sokak számára a másik fél által vállalt (vagy rá aggatott) feladatok elvégzése nem csupán idegen, hanem egyenesen elképzelhetetlen is. Az egyedüllét sokat segít az elkényelmesedés elkerülésében.
Megcsinálsz minden feladatot, függetlenül attól, hogy korábban melyik félhez rendelted azt hozzá a fejedben. Megcsinálod, mert nincs más, aki megcsinálja helyetted. És bár sokszor ez elég nagy tehernek tűnik, mégis rengeteget fejlődsz általa. Nemcsak a képességeidet és az akaraterődet fejleszted, hanem önbizalommal és egy korábban nem ismert szabadságérzéssel is megajándékozod önmagad.
Az egyedüllét önállóságra nevel, az önállóság pedig lehetőséget ad arra, hogy ha eddig nem tetted, akkor mostantól felelősséget vállalj a saját életedért. Minden egyes döntésedért, minden tettedért, minden lépésedért. Mert nincs kire fogni, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnéd.
Persze ez így nem teljesen igaz, mert kifogást mindig tud találni az, aki akar. Egy párkapcsolatban könnyen tologatjuk át a felelősséget a másik térfelére - apróságokban és komoly döntésekben egyaránt. Egyedül azonban csak egyetlen térfél van. Ha Te nem teszel magadért, senki más nem fog. Ha egy feladat nem készült el, vagy egy döntés rossz irányba terelt, akkor a hunyó kizárólag Te lehetsz.
Nem igazán tudjuk értékelni azt, amink van, egészen addig, amíg a „van”-ból „volt” nem lesz. Sokszor annyira koncentrálunk arra, hogy mi hiányzik az életünkből, hogy elfelejtjük, mi minden a miénk már most. Amit egy kapcsolatban a párod megtett érted, vagy megcsinált helyetted, annak helyét hirtelen egy fájó üresség veszi át. Amit eddig készen kaptál, annak a hiányát az egyedüllét alatt garantáltan érezni fogod. És ez jó. Ezáltal még értékesebb emberré válhatsz.
Elfogadás vagy beletörődés?
Ez megint csak döntés kérdése. Ha hosszabb ideig egyedül vagy, akkor a két út közül az egyiken el fogsz indulni, ez egészen biztos. Ha beletörődsz az egyedüllétbe, és értéktelen, szánalmas embernek tartod magad, aki senkinek sem kell, akkor jó eséllyel ilyenné is fogsz válni. És természetesen a környezeted is inkább csak sajnálni fog, értékelni kevésbé.
A boldogság ugyanis egy képesség, amit semmilyen külső körülmény nem tud elnyomni benned, ha nem hagyod. Az elfogadás azzal kezdődik, hogy ezt felismered. És felismered azt is, hogy nem mindig fog úgy alakulni az életed, ahogyan azt eltervezted - sőt, sokszor fog máshogy alakulni. És ez nem baj. Baj csak akkor van, ha azt képzeled, hogy csak a Te elképzeléseid szerint működőképes a világ, és benne az emberek.
Az egyedüllét nagyszerű lehetőség arra, hogy megtanuld beletörődés nélkül, elfogadással kezelni az elképzeléseiddel ellentétes eseményeket. Idővel pedig képes leszel az emberi kapcsolataidra is alkalmazni ugyanezt. Megtanulod, hogy akinek másak az elképzelései, az nem feltétlenül rosszabb ember Nálad. Egyszerűen csak más. És ez jól van így.
Szembenézés önmagunkkal
Végül egy eleinte fájdalmas, ám később nagyon megtérülő előnye is van az egyedüllétnek: szembe kell nézned önmagaddal. Pontosabban nem kell (sokan el is mulasztják), de jóval nagyobb eséllyel teszed ezt meg, ha magadra maradsz. Szembenézel a gyengeségeiddel és a félelmeiddel, ugyanakkor megkeresed az értékeidet és a mélyre ásott vágyaidat is. Mindazt, amire építeni tudsz.
Nagyon sok ember érzi magányosnak magát, mert nem olyan emberek veszik körül, akik elfogadják őt, és akiket ő is képes elfogadni. Ennek pedig legtöbbször egyetlen oka van: az önismeret hiánya. Persze mindenki ismeri önmagát, gondolhatod, de ez nem így van. Nagyon kevés ember ismeri fel és éli meg tudatosan a saját gyengeségeit, és kevesen vannak azok is, akik tisztában vannak mindazzal az értékkel és lehetőséggel, ami bennük van. A legtöbben csak a felszínt kapargatják.
Ha kapcsolatfüggő vagy, és csak azért vagy együtt valakivel, hogy ne legyél egyedül, akkor jó, ha tudod, hogy éppen önmagad elől próbálsz elmenekülni. Nem fog sikerülni. Ne félj az egyedüllétől, mert nem az az ellenséged. Te magad vagy a saját ellenséged, amíg a körülményeid áldozatának tekinted önmagad.
Persze mondani ezt nagyon könnyű, és én is csak nehezen jutottam el odáig, hogy felismerjem az egyedüllét által kínált lehetőségeket. De nem kell végigszenvedned hónapokat, vagy akár éveket, ha eleve lehetőségként tekintesz azokra a tapasztalataidra, amik először csapásnak tűnnek. Mert minden válság egyúttal lehetőséget is jelent, hogy jobbá tedd az életedet. Tanulj, fejlődj, válj többé, jobb emberré, mint voltál. Önmagad fejlesztése a legjobb befektetés, amit az életed során megtehetsz.
Mi az Önismeret? 🌱 Szakmai kerekasztal beszélgetés az önismeretről #PontJólVagyok
Ezt az írást annak a lánynak ajánlom, aki miatt életem legnehezebb időszaka értelmet nyert. Köszönöm, Zsófi!
| Jellemző | Egyedüllét | Magány |
|---|---|---|
| Kapcsolatok hiánya | Lehetséges, de nem szükségszerű | Gyakori, de nem mindig van jelen |
| Érzés | Függetlenség, szabadság, önállóság | Üresség, elszigeteltség, szomorúság |
| Kiváltó okok | Szándékos választás, élethelyzet | Társas kapcsolatok hiánya, elhidegülés, meg nem értettség |
| Lehetőségek | Önismeret, fejlődés, önmegvalósítás | Potenciálisan negatív hatások, depresszió |