A kapus feladata a labdarúgásban és a kézilabdában

A kapus szerepe a csapatsportokban, különösen a labdarúgásban és a kézilabdában, kulcsfontosságú. Bár a játék középkori gyökerei még nem említettek kapusokat, a modern sportban a kapus feladata, hogy megakadályozza a labda gólvonal mögé jutását.

A kapus szerepe a labdarúgás történetében

A labdarúgás történetében a kapus posztja sokat változott. A játék középkori gyökerei még nem említenek kapusokat, mivel rontásűző hagyomány volt a labdát rúgni. Később városok csaptak össze, és a cél a másik város kapujának bevétele volt. A 14. században Angliában és Franciaországban betiltották ezt a játékot. Nagyjából ekkor jelent meg az első firenzei calcio, ami már hasonlított a labdarúgásra: 27-27 fős csapatok játszottak egy körülhatárolt területen, és az ellenfél várát szimbolizáló sátrat kellett bevenniük a labdával. Már ebben a formában is szerepelt egy kapus a 7 védő közül.

A mai labdarúgás alapjai 1820-ban alakultak ki, és 1857-ben megalapították az első amatőr futballklubot, az FC Sheffieldet. A taktikai felállás gyakorta 9 támadó, egy hátvéd és egy kapus volt. A 19. század végére lefektették a ma is ismeretes szabályokat. A század elején a vetődés még nem volt a kapus eszköztárának része, azzal a kifogással éltek: „csak a részeg ember fekszik le a földre”.

A kapus eleinte ugyanolyan mezben játszott, mint társai, de ez zavarta a bírót, mivel a kapus kijövetelekkor előnyt élvezhetett az ötösön belül, illetve csak ő érhetett a labdába a 16-oson belül kézzel. Ezért később mindig másféle színű mezt választott a kapus, de sosem megegyezőt az ellenfél mezével. Grosics Gyula, az Aranycsapat hálóőre volt az első feketében védő kapus.

A kapus mezszáma és felszerelése

Mint ahogy a 9-es mez általában a középcsatároké volt, a kapusoké az 1-es mez. Másik kapus szám még a 12-es, mely az 1-eshez hasonlóan szintén az elsőségre utal, csak éppen ez a cserekapusok mezszámának alakult ki, ugyanis a 11 kezdő után, ő az 1. Elterjedt kapusszám még a 22-es is, mely a válogatott kereteknek köszönhető, ahol is 22 fős keretet jelöltek ki, és a 3. Az utóbbi idők világ- és Európa-bajnokságai a 23-as mezt is "kapusszámmá" tették, mivel ezekre a tornákra már 23 játékost nevezhetnek, s így a 22-eshez hasonló elven a legtöbb 3. Természetesen akié az 1-es mez, az attól még nem kezdő a csapatában.

A kapus felszerelése is kulcsfontosságú lehet, mint például a jó minőségű cipők vagy kapus kesztyűk a labda maximális kontrollja érdekében. Az első labdarúgók ugyan kezdték nélkülük, de akkor a játék még lényegesen lassabb volt, és a kapus szerepe is megváltozott, aki ma már sokkal gyakrabban kerül a mezőnybe, és összességében nagyobb lehetőségei vannak.

A kapusok feladatai és kihívásai

A kapus a gólvonal előtt áll, az a feladata, hogy megakadályozza, hogy a labda a gólvonal mögé jusson. Ehhez használhatja minden testrészét. A kapus kézből is kirúghatja a labdát, ha az nem hagyta el előtte a játékteret, ha igen, akkor a földről végezheti el. A kapus egy adott területen, a 16-oson belül foghatja meg a labdát kézzel, a játékszer birtokba vétele után már nem lehet őt támadni.

Pityó Zsanett megjegyzése szerint: „Sokan nem is tudják, hogy mekkora feladata van egy kapusnak. Nagyon sokan azt hiszik, hogy ő lusta és csak azért véd... de ez nem így van. A kapusoknak van a legnehezebb dolga, végig ott kell lenniük fejben és nem hibázhatnak, mint a többiek, mert abból gól lesz. Ha egy játékos hibázik, az még nem olyan nagy baj, mert mögötte áll még ember, aki tud javítani, de a kapus mögött senki nem áll, így rajta van a legnagyobb teher.”

Egy jó kapus meccsben tart egy csapatot, néhány fontos védés egész meccsre megbéníthatja a csatárok lábát, néhány bravúr hitet adhat a csapatnak, hogy „Ma legyőzhetetlenek vagyunk!”. Egy kapusnak tekintélye kell, hogy legyen, a mozdulatainak azt kell sugároznia, hogy minden pillanatban tudja, mit csinál. Higgadt, nem kapkod, nyugalmat áraszt, de ha kell tombol, üvöltve fanatizálja a fáradó társakat, űzi-hajtja a győzelembe a többieket. Fontos része a csapatnak, nem véletlenül kezdődik úgy a csapatépítés receptje, hogy „Végy egy jó kapust!”.

A büntetők hárítása

A büntető, más néven tizenegyes, már több mint 130 éve része a labdarúgásnak, és bár a kapusok találták ki, mégis nehéz, sőt kritikus játékszituációt jelent számukra. A jól ismert labdarúgó szabály szerint a büntetőt nem lehet rosszul megfogni, csak rosszul rúgni. Sok kapus mögött azonban állnak olyan sikeres védések, amelyek bizonyítják, hogy az ellenkezője igaz. Statisztikai számítások alapján a legnagyobb eséllyel a kapu közepéből tudja megfogni a büntetőt. Ennek ellenére a sikeres védés valószínűsége csak körülbelül 12-16 százalék.

Jonathan Wilson "Kívülállók. A focikapusok története" című könyve részletesen foglalkozik a kapusok kihívásaival. A büntetőpárbaj a mérkőzés végén, amikor a rendes játékidő döntetlennel zárult, állítólag könnyebb a kapus számára, mivel nem egyetlen lövés dönt róla, és minden ellenfél csak egyszer léphet fel ellene.

A kapus a csapatban: egyéni sportoló vagy legnagyobb csapatjátékos?

Jól körvonalazódni látszik a mai labdarúgásban két eltérő vélemény. Az egyik szerint a kapusra majdnem mint egyéni sportolóra kell gondolni, a másik szerint viszont a kapus a legnagyobb csapatjátékos. Jonathan Wilson rámutat, hogy körülbelül tíz éve ütötte fel a fejét az a köztudatban is elterjedt vélemény, miszerint a kapusra csaknem mint egyéni sportolóra kell tekinteni, külön edzés- és képzésforma vonatkozik rá.

Jonathan Wilson szerint: „Örülök a kérdésnek, mert nekem ez az újabb felfogás régóta nem tetszik. Én azt vallom, a kapusnak kell lenni a legnagyobb csapatembernek. Az igaz, - és ez az egyéni sportos vélemény is onnan alakult ki -, hogy a kapus a csapaton belül speciális helyzetben van. De ő adhat csak alapot hátul a sikeres szerepléshez. A mai labdarúgásban már irányító szerepe van a hálóőröknek, az egész gárdát kell mozgatnia nemcsak szóval, hanem labdákkal is.”

„A kapusok nem normálisak. Ezt bátran kijelenthetjük, anélkül, hogy bármelyiküket is megbántanánk. A megállapítás alapja, hogy épeszű ember, ha repül feléje valami, akkor összehúzza magát, megpróbálja elkerülni az összeütközést, míg ezzel szemben a kapus direkt a labda elé veti magát, odaugrik, hogy minél nagyobb testfelülettel védjen végvári vitéz módjára egy három szál gerendából tákolt oltárt, amire hálót feszítettek.”

„Ők néha öntörvényűek. Tisztában vannak vele, hogy a kapujuk előterében különleges szabályok vonatkoznak rájuk, megkülönböztetik őket a többi mezőnyjátékostól, előjogaik vannak, kiváltságosak. Mint leghátsó ember, tökéletesen látják, hol a legsebezhetőbb a védvonal, és várkapitányként irányítják a labda megszerzésére odarendelt hátvédsort. Szabadrúgáskor sorfalat állíthatnak, amelynek oda és úgy kell állnia, ahogy azt a Kapus megszabja. Ha a védekezésről van szó, akkor minden szava törvény, és ha kell üvöltve szerez érvényt véleményének.”

Kapusedzők és a kapusok képzése

A profi vagy amatőr futballklubok szakmai stábjaiban a kapusok felkészítője, vagyis a kapusedző szerepe mára megszilárdult. Mind az utánpótlásnál, mind az első csapatnál különleges, a többiekétől sok ponton eltérő szerepet tölt be a sportolóval és a szakmai stáb többi tagjával ápolt kapcsolata révén, valamint a tipikusan alkalmazott módszertan és didaktika okán.

A kapusedző általában a csapatsporttól idegen feltételek között dolgozik. Egy sportpszichológiai kutatás, amit egy 12-16 év közötti kapusokból álló, 25 fős csoporton végeztek el, igen érdekes képet adott arról, mit várnak edzőjüktől a kezdő kapusok. A kapusok gyakori bátorítást várnak az edzőktől az edzésmunka alatt, főleg nehézségek esetén; hallani szeretnék, mik az erősségeik és mi az, amin dolgozniuk kell. A fiatalok szerint az is motiválóan hat, ha számukra könnyen érthető és világos célokat tűz ki az edző a közös munkához, amire a pályán koncentrálhatják energiáikat. Az edzők pedig motiváltabbnak érzik magukat a tanítványaikkal végzett munka során, ha a sportolók élénk érdeklődést mutatnak a tanulás iránt, kíváncsiságukat gyakori kérdésekkel mutatják ki, valamint folyamatosan, jó szinten koncentrálnak az átadott tudásanyagra.

A kapusok önbizalma és fejlődése

A kapusokat megkérdezték, mit tehetnének az edzők, hogy magabiztosabbá tegyék őket saját tudásukat illetően (önbizalom). A kapott válaszok a fiatalok erős igényét mutatják a gyakori visszajelzések iránt főleg technikai fejlődésükről, érezni szeretnék, hogy az edző hisz a képességeikben, valamint építő jellegű, és nem bántó kritikára vágynak, ha hibát követnek el. A sportolókat arra is megkérték, hogy mondják el, az edzők hogyan tehetik őket magabiztosabbá a pályán. A válaszok több témát érintettek a csapatban betöltött szerep fontosságának érzésétől a meccs előtt az edzőtől kapott, szükséges tanácsokig. A kapusok nem akarnak túl sok korrekciót elszenvedni a meccs alatt és durva szemrehányások kereszttüzébe kerülni, ha hibáznak. Az edzőkben pedig akkor erősödik tovább a tanári önbizalom, ha kapusaik aktív részvételét látják az edzés különböző fázisaiban, ha tanítványaik megfelelően hajtják végre a gyakorlatokat, valamint ha az alkalmazott módszertanhoz igazodó fejlődést látnak.

A fiatal kapusoktól azt is megkérdezték, mi ösztönözné őket folyamatos fejlődésre. A kapott visszajelzések sokatmondóak. Mindent összevetve, a fiatal kapusok és edzők válaszaiból kiderül, mennyire fontos és kölcsönösen meghatározó a kapcsolat, ami a felek között áll fenn mind a tanulási folyamat, mind a mentális fejlődés szempontjából. Ha a válaszokból merített információkat jól használjuk fel, alapvető szerepet játszhatnak abban, hogy az edző minőséggel és hatékonysággal ruházza fel a nevelői tevékenységet, amit gyakorolni hivatott.

Szentkirályi Szilárd például azt mondta: „Azért szeretek kapusedzésre járni, mert lehet nagyokat vetődni, imádom a legördüléseket.” Szarka Dániel hozzáteszi: „A feladatok soha nem unalmasak, az edzőnk figyel arra, hogy egyre érdekesebbek legyenek. Csongi bácsi jó fej, kedves és jóindulatú, segít, ha valami nem úgy megy. A legördülést és a félmagas vetődést szeretem a legjobban. Szerintem sokat fejlődtem, de van még mit tanulnom. A hangulat nagyon jó, kiereszthetjük a gőzt is, elnézi nekünk péntekenként Csongi bácsi.”

Németh Marcell a pályán nyújtott pozitív tulajdonságairól beszélt: „Mindig pozitívan próbálom nézni az eseményeket, biztatom a srácokat, bármi is legyen az eredmény. Egyre jobban élek együtt a játékkal. Bíznak bennem a többiek, bátran játékba vesznek.”

A kapus posztja a kézilabdában

A kapus posztja kulcsfontosságú a kézilabdajátékban, a teljesítménye nagy mértékben kihat a csapattársak és az ellenfelek pszichikai állapotára. Egy jó kapus lendületet adhat és egy közepes képességű csapatot is versenyképessé tehet. Ezért nagyon fontos a kapus kiválasztása és életkori sajátosságokhoz kapcsolt képzése.

A kapusok kiválasztása és alaphelyzete

A kapusok kiválasztásánál érdemes figyelembe venni a tanulók várható antropometriai jellemzőit (magas termet, hajlékonyság), motoros képességeit (mozgás- és mozdulatgyorsaság, erő, hajlékonyság és lazaság) és a mentális képességeit (bátorság, akarat, fájdalomtűrő képesség).

A hatásos védőmunka elsődleges feltétele egy olyan kiindulóhelyzet, készenléti állapot, amelyből a kapus gyorsan, pontosan tud reagálni és mozgatni a testét különböző irányokba.

• Lábak: vállszéles terpeszben, kissé kifelé fordulnak, a térd pedig enyhén hajlított helyzetben helyezkedik el. A testsúly a talpak elülső részén egyenletesen oszlik meg.
• Törzs: egyenes vagy egy kissé előre döntött, úgy, hogy a súlypont megközelítőleg a köldök környékén helyezkedik el.
• Fej: magasan tartott és a labda útját követi és a játékosok mozgását is kíséri, perifériás látással.
• Karok: könyökben hajlítva, a tenyerek pedig fejmagasságban helyezkednek.

Alaphelyzetben a kapus biztos egyensúlyi helyzetben, stabilan áll mindkét lábán, ami lehetővé teszi a kívánt irányba történő gyors elindulást, így a védés technikai elemeinek kivitelezését.

A kapus alapmozgása és a védési technikák

A kapus alapmozgása tulajdonképpen alaphelyzetének kiterjesztése annak érdekében, hogy a kapu legmegfelelőbb pontján találkozzon a kapura lőtt labdával. Célszerű, ha a kapus alaphelyzetben, a gólvonalhoz közel mozogva követi a támadás irányát, figyelmének középpontjában állandóan a labdát tartja, és annak mozgásához igazítva változtatja helyét. A játékosok folyamatos hely- és helyzetváltoztatása, valamint a védendő kapu felülete megkívánja, hogy a kapus alapmozgása három dimenziójú legyen.

• Szélességben: apró, oldalazó lépésekkel mozog a kapus, mozgása mindig az ellenfél labdaátadásait, azaz a labdát követi.
• Mélységben: előre és hátralépésekkel halad, a nagyobb kapufelület takarása és a támadó játékos kapuralövési szögének csökkentése érdekében.
• Függőleges irányú mozgás: felugrások.

Az alapmozgás nagymértékben meghatározza a kapus védőmunkájának eredményességét. A kézilabdázás fejlődésével a kapustechnika specializálódása is felgyorsult. Míg a hagyományos kapusiskola nagyrészt látványos elemeket tartalmazott, addig napjaink védési technikája célszerűbb, támadóbb szellemű, és a védés mozdulata már a gyorsindítás lehetőségét is magában hordozza.

Távoli lövések védése

Távoli lövéseket rendszerint 7-10 méter távolságról, a mezőny első harmadának középső részéről kísérelnek meg a támadók felső, elhajlásos, alsó vagy felugrásos lövéssel a védők fölötti, vagy közötti közvetlen gólszerzés reményében. Ebben a szituációban a kapus alapmozgása oly módon változik, hogy a képzeletbeli szögfelezőre helyezkedés csupán elvi alap marad. A kapusnak figyelembe kell vennie a védőtársak helyezkedését, akik egyénileg vagy egy egységes védőfalat alkotva jelentős kapufelületet képesek takarni. Így a kapus jobban koncentrálhat a fennmaradó kapufelület védelmére, növelve ezáltal a labda hárításának esélyét.

Az átlövések védése egyes szempontok alapján könnyebb (távolabbról érkeznek a lövések, a védők besegíthetnek - takarják a kapu egy részét, sánc vagy ütközés során - a kapusnak), más szempontok alapján viszont nehezebb (a lövés előkészítését nem láthatja tisztán a kapus, néha csak a lövőkar felvillanása ad információt a labda útjáról).

Magas labdák védése

A magas labdák védése annyit jelent, mint vállmagasságban vagy a fölött érkező labdák hárítása.

• Kétkezes védés: célszerű abban az esetben, ha a kapura lövési szándék korán felismerhető, és a kapusnak elegendő ideje van, mindkét kezét az érkező labda útjába helyezni.
• Egykezes védés: célszerű meglepetésszerű lövések hárítására abban az esetben, amikor a kapusnak nincs elegendő ideje mindkét kezét az érkező labda útjába helyezni.

Középmagas labdák védése

A középmagas labdák védése annyit jelent, mint váll- és térdmagasság között érkező labdák hárítása. Ezeknek a lövéseknek a hárítását megnehezíti az a tény, hogy ez a magasság a kézzel, illetve a lábbal védés határterülete. Fontos, hogy az ilyen fajta lövések hárítását a kapus karral, illetve kézzel védje egészen addig amíg még eléri őket, utána alsó végtaggal történő védésnél pedig karral biztosítson.

Alacsony labdák védése

Az alacsony labdák védése annyit jelent, mint térdmagasság alatt érkező labdák hárítása. Meglehet, ez általában a lábak feladata, a biztonságosabb védés érdekében célszerű, ha a kezek szintén részt vesznek a lőtt vagy a talajról felpattanó labda megállításában. A kapu alsó részére történő lövéseknél a kapusok többféle mozgásformát is alkalmazhatnak (pl. kitörés, kicsúszás, vetődés).

• Kicsúszás: a hagyományos, defenzívebb kapusiskola technikai eleme.
• Kitörés: a modern, offenzívabb kapusiskola technikai eleme.

Szélről érkező lövések védése

Szélről érkező lövések esetén a lövésszög jelentősen csökken, ami igen kedvező a kapusnak, mivel így kisebb kapufelületet kell védenie. Védőtevékenységét azonban megnehezítheti az a tény, hogy a szélsők a kapuelőtér fölé történő beugrással vagy bevetődéssel nagymértékben csökkenthetik a lövéstávolságot.

• Védés a kapufánál: a kapus a kapufa mellé helyezkedve jelentős felületet képes eltakarni a kapuból.
• Védés kiugrással: a kapus a lövésszög képzeletbeli felezőjére helyezkedik, és az egész testfelületet felhasználja a védésre.
• Visszavédés a rövid oldalra: a kapus a szögfelezőhöz képest a dobókar irányába, a hosszú oldalra helyezkedik, és felkínálja lövésre a szabadon hagyott rövid oldalt.

Tiszta gólhelyzetből érkező lövések védése

A tiszta gólhelyzetből érkező lövések érkezhetnek beálló pozícióból, betörésekből vagy akár gyorsindításokból is. Ilyen esetekben a kapusnak többféle választási lehetősége is van. Ezek lehetnek a fent felsoroltak közül bármelyek, illetve az ún. „szemafor-technika”.

• Szemből kapura törő támadó esetén: a kapus a gólvonalról kimozdulva süllyeszti súlypontját, majd a támadó beugrásával egyidejűleg páros lábról erőteljesen elrugaszkodik felfelé és kissé előre.
• Oldalról kapura törő támadó esetén: a kapus a támadó ugrásirányát követve mozdul el a kapufától, és törzsének a dobás oldalára hajlításával egészen a lövés megindításáig követi a dobókar mozdulatait.

Büntetődobások hárítása

A kapusnak büntetődobások hárításánál is lehetősége van többféle technika közül választani. Döntően befolyásolja a technika kiválasztását, hogy milyen távolságra helyezkedik a kapus a büntetőt végző játékostól. A szabályok lehetővé teszik, hogy egészen a 4-méteres vonalig (kapushatárvonal) szinte 3 méterre megközelítse a büntetőt végző játékost, de maradhat akár a gólvonalon is. Cselezési lehetőségei is vannak a kapusnak.

tags: #teher #kapus #feladata