Szülészeti beavatkozások és költségeik: áttekintés a magánszülészetek világáról

A gyermekvállalás egy előre tervezhető kiadás, ezért érdemes időben elkezdeni a megfelelő magánszülészet kiválasztását, az információk összegyűjtését, kiértékelését, és a költségek alapos megtervezését.

A várandósság és a szülés jelentős anyagi terhet jelenthet a családok számára. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által készített kutatásban részt vevő anyák válaszai alapján a várandósság átlagos kiadása 126 ezer forint volt 2018-2019-ben.

A szülések költségei jelentősen eltérhetnek attól függően, hogy állami vagy magánkórházban történik a szülés. A KSH adatai szerint a magánkórházi szülések átlagköltsége 534 ezer forint, míg az állami kórházban lezajlott szülések átlagosan 98 ezer forintba kerültek.

Grafikon a szülési költségek alakulásáról állami és magánkórházakban

Mit kínálnak a magánszülészetek?

Ha csak a magánszülést vizsgáljuk, a legkedvezőbb szolgáltatás 700 ezer forint körüli összegtől indul, ami természetesen alapcsomag. A legmagasabb díj pedig 2 millió forintnál is magasabb lehet, ami már extra szolgáltatásokat is tartalmaz.

A díjak attól függnek, milyen plusz szolgáltatást kér az ember. Van olyan árlista, amely külön-külön felsorolja az egyes lehetőségeket. A legtöbb klinikán lehetőség van megvásárolt orvost és szülésznőt választani, csupán az a különbség, hogy ez az alapcsomagban található-e vagy külön kérhető. Ezenkívül külön választható, hogy családtagok is ott lehessenek a szülésnél, vagy éppen plusz éjszakát igényeljenek szükség esetén.

Az indokolt szülés előtti és utáni vizsgálatok, illetve az újszülött szűrővizsgálatai és oltásai minden intézményben megoldottak.

A legtöbb szülészeten ott lehet a nagy pillanatban az apuka, sőt, más kísérő is behívható, ha éppen erre van szükség. Bónuszként kérhető kismama- és babafotó. Van olyan klinika, ahol a'la carte étkezést, szükség esetén további egy vagy két éjszakás benttartózkodást, valamint taxiszolgáltatást is biztosítanak.

A Duna Medical Center szülészete

A Duna Medical Center szülészetének csapata előtérbe helyezi a természetes szülést. Élővonalbeli műtéti eszközparkkal és szakszemélyzettel fel vannak készülve a szülő nők és a születendő gyermekek biztonsága érdekében szükségessé váló, akár tervezett, akár sürgős, a szülés folyamata során felmerülő szülészeti beavatkozásokra is.

Mindhárom szülészeti csomag tartalmazza a biztonságos és harmonikus szülés támogatásához szükséges szolgáltatásokat. Az alapszolgáltatások között ott van a fájdalomcsillapítás, császármetszés esetén a műtéti érzéstelenítés. Az emelt szintű csomagjai pedig magukban foglalják az orvos és szülésznő választás költségét is.

A Medicover Kórház szülészete

A Medicover Kórház elkötelezett a bababarát ellátás és a szoptatás mellett. A kiválasztott szülési csomagtól függően az elhelyezés egyágyas, kétágyas vagy családi szobában (ahol ott lehet az apa vagy a kísérő) biztosított, a benttartózkodás ideje alatt többszöri étkezést biztosítanak.

Az osztályon képzett szülésznők látják el a gyerekágyasok ápolását. Az újszülött vizitet a neonatológus és csecsemős nővér biztosítja a szülők jelenlétében, illetve kérhető szoptatási tanácsadás is.

Szülészeti csomagok - TritonLife

A TritonLife Róbert Magánkórház szülészete

A TritonLife Róbert Magánkórház családi kórház, itt működik hazánk első, valóban családközpontú szülészeti osztálya. Az alapcsomagban benne található a szülésfelkészítő tanfolyam, az ügyeletes orvos és szülésznő jelenléte, szükség esetén érzéstelenítés, fájdalomcsillapítás, szülészeti, gyermekágyi és neonatológiai ellátás.

A legmagasabb, Gyémánt csomag kiegészül egy emelt szintű, az újszülöttet érintő ellátási csomaggal, és kérhető prémium étkezés, családi szobában történő elhelyezés, illetve ajándékként kap a születendő kislány egy pár fülbevalót, természetesen fülbelövéssel.

Infografika a TritonLife Róbert Magánkórház szolgáltatásairól

A Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika

A Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinikán, mint a nők magánkórházaként, minden szülészeti és nőgyógyászati műtét és kezelés elérhető. Az alapcsomagban benne található a szülészorvos választás a klinika munkatársai közül, az epidurális fájdalomcsillapítás, császármetszés esetén a műtéti érzéstelenítés, az egyszemélyes szülőszoba biztosítása, a kísérő jelenléte a szülésnél, illetve az édesanya és az újszülött megfigyelése és ellátása is.

Ellátás a szülés után 2 éjszaka komfortos családi szobában, étkezéssel kérhető. Külön díjszabásban választható olyan extra szolgáltatás, mint például a babáról készült fotóalbum. A külföldieknek szánt, a biztosítótársaságokon keresztül igénybe vehető csomag is elérhető a klinikán.

A Dr. Rose Magánkórház szülészete

A Dr. Rose Magánkórház szülészeti részlegén komplex szolgáltatást kínálnak mindazoknak, akik már a családtervezés időszakában is megnyugtatóbbnak éreznék az orvosi előkészítést, majd a terhesgondozás hónapjait, és a szülés után, gyermekük egészségügyi ellátását is a magánintézmény személyzetére bíznák.

Olyan szülészeti csomagokat állítottak össze, amelyeket terhesgondozási lehetőséggel kombinálva kedvezményes áron vagy önállóan is igénybe lehet venni. A szülészeti csomag a szülés levezetése mellett, az újszülött teljes körű ellátását, valamint az anyuka és babája exkluzív elhelyezését is magukban foglalják. Lehetőség van köldökzsinórvér-levételre, igény szerint pedig exkluzív egyágyas szobával és a la carte étkezéssel várják a kismamákat.

Kép egy modern szülőszobáról

A Da Vinci Magánklinika szülészete

A Da Vinci Magánklinika speciális szülészeti programot kínál a kismamáknak. Azoknak a várandósoknak ajánlják, akiket már előzőleg alaposan kivizsgáltak a klinikán. Szülészeti Osztályukon két speciális szoba van, modern szülőággyal, kihúzható kanapéval, bölcsővel berendezett „rooming-in” rendszerű családi szoba.

Császármetszés esetén a magánklinika műtőblokkjában készenlétben állnak a szükséges beavatkozásra. Az alapszolgáltatások között megtalálható a családi szülőszobai tartózkodás 2 napra, igény szerint korszerű fájdalomcsillapítás biztosítása, a szülés levezetése, valamint az újszülött szakellátása (vizitek, BCG oltás, anyagcsereszűrés, hallásvizsgálat), valamint az anya és a baba ápolása.

Felhívjuk pácienseink figyelmét, hogy a feltüntetett árak 2026 február 1-től érvényesek!

Nőgyógyászati vizsgálatok és beavatkozások

A szülészeti ellátások mellett számos nőgyógyászati vizsgálat és beavatkozás is elérhető a magánklinikákon, amelyek a várandósság előtti tervezéstől kezdve a szülés utáni időszakig relevánsak lehetnek.

Általános nőgyógyászati vizsgálatok

  • Nőgyógyászati vizsgálat (ultrahang, feltárás, bimanuális vizsgálat): A vizsgálat során a külső és a belső női nemiszerveket vizsgáljuk. Bimanuális vizsgálattal áttapintjuk a hüvelyt, a méhnyakat illetve a kismedencét. Ezt követően Cusco eszközzel feltárjuk a hüvelyt és a méhnyakat, szükség esetén különböző festési eljárásokat is alkalmazunk. Végül hüvelyi ultrahanggal vizsgáljuk a hüvelyt, a méhnyakat, illetve a kismedencei szerveket.
  • Nőgyógyászati szűrővizsgálat (ultrahang, feltárás, bimanuális vizsgálat, citológia): Az előzővel azonos vizsgálat, azonban a méhnyakból citológiai mintavétel is történik, melyet a későbbiekben citopatológus elemez.
  • Konzultáció: Az orvos-beteg vizit során vizsgálat nem történik, csupán leletek áttekintése, illetve tanácsadás, gyógyszerfelírás zajlik.
  • Családtervezési konzultáció: Segítséget nyújt a családtervezésben, a teherbeesés előkészítésében.

Kiegészítő és speciális vizsgálatok

  • 3D hüvelyi ultrahang (kiegészítő vizsgálat, alapáron felül): Speciális MRI szintű leképezést tesz lehetővé a méh faláról és üregéről.
  • Tenyésztés levétele (kiegészítő vizsgálat, alapáron felül): Hüvelyváladékból bakteriológiai és gomba tenyésztés.
  • STD szűrés (kiegészítő vizsgálat, alapáron felül): Nemi úton terjedő betegségek szűrése PCR módszerrel (pl. trichomonas, chlamydia, ureaplasma, mycoplasma, atopobium, gardnerella).
  • HPV szűrés (kiegészítő vizsgálat, alapáron felül): Különböző szerotípusok vizsgálata PCR módszerrel, melyek méhnyakrákot és szemölcsöket okozhatnak.

Fogamzásgátlás és termékenység

  • HPV Oltás - (1 adag): A rendelőben elérhető, nem szükséges hozni. A teljes oltási sor 3 adagból áll. Beadás díja: 10 000 Ft / alkalom - Beadás díja külön fizetendő.
  • Hormonmentes spirál - Gold T felhelyezése (tartalmazza a spirál árát is): Tartós méhenbelüli hormont nem tartalmazó fogamzásgátló eszköz felhelyezése.
  • Hormonos spirál - Levosert felhelyezése (tartalmazza a spirál árát is): Tartós méhenbelüli hormont tartalmazó fogamzásgátló eszköz felhelyezése.
  • Spirál felhelyezése (nem tartalmazza a spirál árát): Tartós méhenbelüli fogamzásgátló eszköz felhelyezése.
  • HyCoSy - (ultrahangos petevezető átjárhatóság): Az elérhető legmodernebb, ambuláns petevezető átjárhatóságot vizsgáló módszer. A vizsgálat ultrahang és speciális kontrasztanyag segítségével történik.
  • Termékenységi / Meddőségi konzultáció: Szakértői tanácsadás meddőségi problémák esetén.

Műtéti és kisebb beavatkozások

  • Endometrium aspiráció (önmagában vagy kiegészítő vizsgálatként): A küret modern, ambuláns megfelelője. Segítségével a méh üregéből nyerhetünk szövettant.
  • Ambuláns méhtükrözés - diagnosztikus: Az elérhető legmodernebb endoszkópos vizsgálat, mely segítségével a hüvely, a méhnyak és a méhüreg tekinthető át. A vizsgálathoz nem szükséges altatás, járóbeteg ellátást keretein belül végezhető.
  • Ambuláns méhtükrözés - szövettani mintavétellel: A méh üregéből szövettani mintavétel nyerése, a világon elérhető legmodernebb endoszkópos módszerrel. A beavatkozáshoz nem szükséges altatás, járóbeteg ellátást keretein belül végezhető.
  • Ambuláns méhtükrözés - kis operatív (polyp, sövény, terhességi visszamaradt szövet, stb.): Az elérhető legmodernebb technikával végzett beavatkozás, mely során a méhüreg eltérései operálhatóak. A beavatkozáshoz nem szükséges altatás, járóbeteg ellátást keretein belül végezhető.
  • Ambuláns méhtükrözés - együléses myoma eltávolítása: A méhüregi myomák legmodernebb eltávolítása járóbeteg ellátás keretein belül.
  • Ambuláns méhtükrözés - kétüléses myoma eltávolítása: Az elérhető legmodernebb terápia méhüregi myomák eltávolítására. A két beavatkozás között 1-2 hónap telik el, azonban az első beavatkozás során is az eltérés 70-80%-a eltávolításra kerül, így panaszai jelentősen csökkennek. Segítségével méheltávolítás is elkerülhető.
  • Kisebb helyi érzéstelenítésben végzett beavatkozások: Intézményünkben a kisebb beavatkozások (hüvelyi és szeméremtesti eltérések) és Bartholin tályogok ellátása helyi érzéstelenítésben, altatás nélkül történik, kórházi befekvés nélkül.

Az árakhoz minden esetben hozzáadódik egy 5000 Ft-os alap vérvételi díj. A feltüntetett árak, díjak tájékoztató jellegűek és nem minősülnek ajánlattételnek. Az árváltoztatás, a tévedés és az elírás jogát fenntartjuk. Az alapvizsgálat minden vizsgálat és mintavétel előtt kötelező!

tags: #szuleszeti #beavatkozas #dijak