A Mentotiszti Egyesület Aktualitásai és a Szülészet-Nőgyógyászat

Az egyesület fő feladatának tekinti a tagok szakmai továbbképzésének elősegítését, ennek érdekében évente több alkalommal szervez továbbképző konferenciákat.

Széles körű kommunikációval hívják fel a figyelmet a mentés és a sürgősségi betegellátás szakterületének kérdéseire, hogy mindenki képben legyen.

A szociális munka napja alkalmából tartott ünnepséget kedden a városházán, ahol átadták az Adorján Ildikó-díjat is két kiváló szakembernek.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Somogy Vármegyei Területi Szervezete a korábbi évekhez hasonlóan hagyományteremtő módon 2023. március 4-én Kaposváron a Liza&Eszter Étterem Rendezvényházában továbbképző nappal egybekötött díjátadó ünnepséget szervezett.

A rendezvényt megtisztelte és köszöntötte az egészségügyi szakdolgozókat Szita Károly Kaposvár Polgármestere, Gelencsér Attila Kaposvár és Zselici Országgyűlési képviselő, Szánti Istvánné az Országos Járóbeteg Ellátás Alelnöke.

A köszöntő után Szabó Gyuláné, Somogy Vármegye Területi Elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

Dr. Balogh Zoltán a MESZK Elnöke köszöntötte a közel ezer résztvevőt, megköszönte az áldozatos munkát, hisz a nővér egyszemélyben anya, nő, feleség, és mindegyik szerepnek meg akar felelni.

"A női lélek nem alkot, hanem megért, nem okoskodik, hanem megérez, nem tud, hanem megsejt." /Csáth Géza író/

Idén egy kedves gesztusban részesültek azon szakdolgozók, akik a február 20-i héten születtek.

Felolvasásra került a nevük és ajándékcsomagot vagy virágcsokrot kaptak meglepetésként.

Elnök Úr elmondta, hogy kell az utánpótlás, kiemelte a pályaorientáció jelentőségét, szükségességét.

Beszélt a duális képzés fontosságáról.

A MESZK Somogy megyei területi szervezete 2022. november 18-án pénteki napon, kaposvári helyszínnel "Gyógyszertan újratöltve - frissítés és újdonságok egészségügyi szakdolgozóknak" címmel szabadon választható továbbképzést szervez az 1-12 és 16-os szakmacsoportnak.

Helyszín: PTE-ETK, Kaposvári Képzési Központ, Kaposvár, Szent Imre utca 14/b.

Időpont: 2022. november 18. 9:00

Regisztrációs határidő: 2022. november 10.

Pontérték: 17 pont a lenti szakmacsoportok számára.

A pontigazolások kizárólag a továbbképzés végén, közös tesztírás után kerülnek kiosztásra.

A továbbra is folyamatosan fejlesztik tagjaikat.

A szülészet-nőgyógyászat területén is számos aktualitás várható, melyekről az egyesület tájékoztatni fogja tagjait.

A tagdíj havonta 1000 Ft, amelyet átutalással, fél-, egy éves tagdíj befizetést célszerű választani, de természetesen a havi utalás is lehetséges.

A tagok számára kedvezményeket biztosítanak különböző szolgáltatások igénybevételére.

Szülészeti osztály kórházban

A Somogy Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szervezésében, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt közreműködésével kerül sor a XIII. véradásra.

Idén ünnepeljük Szolnok írásos említésének 950. jubileumát.

A város oktatási és nevelési intézményeinek felújítása, korszerűsítése folyamatos az elmúlt bő egy évtizedben Szolnokon, sőt, nem egyszer a régi elavult épület helyett teljesen újat építtet az önkormányzat.

A Kacsa úti Óvoda fejlesztése TOP-6.2.1-16-SL1-2022-00007 kódszámú projekt kivitelezési munkálatai a végéhez értek.

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata közel 363 millió forint Európai Uniós támogatásból fejlesztette és újította fel a Kacsa úti Óvodát.

A Támogatási Szerződés 2023. június 06.

Végéhez ért az Új óvoda építése a szandaszőlősi városrészben című, TOP-6.2.1-16-SL1-2020-00006 kódszámú projekt.

A szolnoki önkormányzat mindent megtesz, hogy munkatársai kellemes környezetben, hatékonyan dolgozhassanak.

A szolnoki polgármesteri hivatalban 2023. december 21-én csütörtökön 13 órától 16 óráig lesz ügyfélfogadás.

A fejlesztés célja Szolnok város több városrészében a közlekedési infrastruktúra korszerűsítése, a lakossági igények és műszaki szükségesség alapján kiválasztott utcák felújítása és kiépítése.

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja az ingatlantulajdonosokat az építményadóval és telekadóval kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról.

Felhívjuk figyelmüket, hogy az adófizetési kötelezettséget megállapító határozat feltétele az adatbejelentés benyújtása, amelyet az adóköteles épületek, épületrészek és beépítetlen telkek után kötelező megtenni.

A tavasz beköszöntével a szolnoki Kossuth téren sétálók napok óta a virágba boruló ágyások látványában gyönyörködhetnek.

A téren az egyik ágyásban a Méltóság Mezeje program keretében korábban elültetett nárciszhagymák bontották ki szirmaikat, és most virágba borulva köszöntik a tavaszt.

A Szolnoki Tankerületi Központ közzétette a körzetébe tartozó települések általános iskolai felvételi körzeteit.

Tájékoztatjuk Szolnok Megyei Jogú Város lakosságát, hogy a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje módosul.

Az Opus-Titász Zrt. nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ügyfeleik számára biztosítsa a folyamatos áramellátást.

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata lakossági fórumot hirdet a 3224 jelű Szolnok-Tiszasüly összekötő út külterületi szakaszának felújítása kapcsán.

A „Szolnok Vár! Szolnok biztonságának és rendjének erősítése érdekében új, éjjel-nappal hívható bejelentővonal áll a lakosság rendelkezésére.

A hideg időjárás miatt a Belügyminisztérium az ország egész területére életbe léptette az úgynevezett vörös kódot.

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában igazgatási szünetet tartanak.

Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése közmeghallgatást tart.

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a 3225 jelű Szolnok-Jászkisér összekötő út 0+2093 km szelvényében lévő Szolnok Városi Tisza-híd Szolnok centrum felőli hídfőnél a dilatációs szerkezet javítását végezzük külső vállalkozó bevonásával.

A temetők zavartalan megközelítése és a zsúfoltság elkerülése érdekében az Önkormányzat arra kéri a megemlékezőket, hogy lehetőség szerint a közösségi közlekedés eszközeit vegyék igénybe.

A megnövekedett forgalomra tekintettel a Kőrösi útról - a tavalyi évben is igénybevett - buszmegállót követő útcsatlakozással feltárt ingatlanon - a lakosság számára ideiglenesen kijelölt, ingyenes parkolási lehetőség biztosított.

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata az idei évben is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez.

A díj adományozását javaslattétellel kezdeményezheti minden természetes és jogi személy vagy közösség.

Az MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zrt. Szolnoki Üzemegysége értesíti a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a hőmérsékleti előrejelzés alapján a fűtésszolgáltatást elindítják.

Az Ady Endre úton az ivóvízvezeték-rekonstrukciót követően megkezdődtek az útburkolat marási és aszfaltozási munkálatai.

A szolnoki Kossuth téren sétálók napok óta a virágba boruló ágyások látványában gyönyörködhetnek.

A szolnoki önkormányzat csütörtökön a Szolnoki Galériában köszöntötte a pedagógusokat.

Az eseményen megjelentek a vármegyeszékhely és a vármegye elöljárói, számos intézmény és hivatal képviselője, és természetesen a főszereplők: oktatók, nevelők, pedagógusok.

175 éve, 1849 tavaszán zajlott a dicsőséges tavaszi hadjárat.

A jeles évforduló kapcsán a magyar állam több lépést is tett azért, hogy a sokszor névtelen hősöknek méltó emléket állítson.

A Szolnoki Szimfonikus zenekar emlékkoncerttel tiszteleg az évforduló előtt.

A városháza dísztermében tartott ünnepségen adták át - immár ötödik alkalommal - a „Szolnok Családbarát Munkahelye” címet.

A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul.

Második alkalommal ünnepelték gálaműsorral Szolnokon a roma kultúra napját.

A Szigligeti Színházban tehetséges roma fiatalok és felnőttek álltak színpadra, hogy bemutassák tudásuk legjavát.

A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft., mint a Véső úti strandfürdő üzemeltetője tájékoztatja Kedves Vendégeit, hogy a strandfürdő ideiglenes jelleggel - a nyári üzemeltetésre történő átállás miatt nyitva tart.

A százhetvenhat évvel ezelőtti 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk országszerte, így Szolnokon is.

Elfogadták a város 2024-es költségvetését a februári közgyűlésen.

A 2023 novemberében bevezetett új buszmenetrend kapcsán számos lakossági jelzés érkezett városunk önkormányzatához és a Volánbusz Zrt-hez.

A város a közlekedési társasággal közösen áttekintette a javaslatokat, s ez alapján, amennyiben a közgyűlés is úgy dönt februári ülésén, 2024. április 1-jétől több ponton változik Szolnokon a Volánbusz szakemberei által összeállított új hálózat és menetrend.

A szervezők szerint épphogy befértek a mozogni vágyó szeniorok a városi sportcsarnokba szervezett egyedülálló rendezvényre.

Az épületben az egészségügyi szolgáltatásokat 2024. február 5-től vehetik újra igénybe a betegek.

A megújult környezetben gyermekorvosi, valamint háziorvosi és fogorvosi szolgáltatások érhetők el.

Családügyi Ankétot rendeztek csütörtökön a TISZApART Moziban, ahol levetítették a „Professzor Kopp Mária” című dokumentumfilmet, ezt követően pedig pódiumbeszélgetést tartottak.

A baráti beszélgetések mellett komoly témák is napirendre kerültek.

A Szolnoki Rendőrkapitányság és a Közterület-felügyelet, és a Polgárőrség az idén is nagy szerepet vállalnak a temetők biztosításában.

A temetőben éjjel-nappal jelen vannak, hogy megelőzzék a temetői lopásokat, rongálásokat.

A közös járőrszolgálat főként a temetőkben és azok környékén lesz, de a nagyobb közlekedési csomópontokon és a parkolók környékén is segítik a közlekedést.

A javaslatnak tartalmaznia kell a díjra méltónak tartott személy nevét, címét valamint az elismerni kívánt tevékenység ismertetését.

A jelenlegi felállásban utolsó ülését tartotta a város közgyűlése, október elsejétől új polgármestere lesz Szolnoknak.

Becsöngettek, elkezdődött a 2024/2025-ös tanév.

Egy héten át mintegy 60 programmal, sport- és kulturális bemutatókkal, gyermekprogramokkal, kiállításokkal, koncertekkel ünnepli a város Szolnok Napját.

A legszebb hivatást gyakorolják, gyermekeket nevelnek, jellemet formálnak, példát mutatnak.

A Szolnoki Városüzemeltetési Kft.

A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) rendkívül fertőző betegség, amely számos haszonállatfajt - elsősorban a sertéseket, a szarvasmarhákat és a kiskérődzőket - veszélyeztet.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatja a közlekedőket, hogy a 3225 jelű Szolnok-Jászkisér összekötő út 0+2093 km szelvényében található Szolnok városi Tisza-híd Szandaszőlős felőli végén - az ott lévő dilatációs szerkezeti elemek garanciális javítási munkájának határidejét meghosszabbították.

Az Opus Titász Zrt. nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ügyfeleik számára biztosítsa a folyamatos áramellátást.

Nagybányáról érkeztek vendégek Szolnokra.

A Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése a 83/2025. (II.27.) határozatával igazgatási szünetet rendelt el Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában.

A kérdőív célja tehát a Szolnokon és térségében élő lakosság véleményének megismerése.

Az Országos Tisztifőorvos, Dr. tájékoztatja a lakosságot az új Spikevax JN.

A baleset 30 éves évfordulójára emlékezve szentmisét tartottak a szajoli római katolikus templomban.

Szolnok testvérvárosa, a németországi Reutlingen féléves alkotói ösztöndíjat biztosít egy Szolnokon élő és alkotó, illetve szolnoki kötődésű képzőművész számára.

A Jász - Nagykun - Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szolnoki Katasztrófavédelmi Kirendeltsége.

A szolnoki önkormányzat mindent megtesz, hogy munkatársai kellemes környezetben, hatékonyan dolgozhassanak.

A Szolnoki Rendőrkapitányság és a Közterület-felügyelet, és a Polgárőrség az idén is nagy szerepet vállalnak a temetők biztosításában.

A temetőben éjjel-nappal jelen vannak, hogy megelőzzék a temetői lopásokat, rongálásokat.

A közös járőrszolgálat főként a temetőkben és azok környékén lesz, de a nagyobb közlekedési csomópontokon és a parkolók környékén is segítik a közlekedést.

A javaslatnak tartalmaznia kell a díjra méltónak tartott személy nevét, címét valamint az elismerni kívánt tevékenység ismertetését.

A jelenlegi felállásban utolsó ülését tartotta a város közgyűlése, október elsejétől új polgármestere lesz Szolnoknak.

Becsöngettek, elkezdődött a 2024/2025-ös tanév.

Szalay Ferenc polgármester és dr. Rózsa József, a Szolnoki Sportcentrum igazgatója és Fekete Tibor, a Coop Szolnok Zrt. képviselője.

A szolnoki önkormányzat csütörtökön a Szolnoki Galériában köszöntötte a pedagógusokat.

Az eseményen megjelentek a vármegyeszékhely és a vármegye elöljárói, számos intézmény és hivatal képviselője, és természetesen a főszereplők: oktatók, nevelők, pedagógusok.

175 éve, 1849 tavaszán zajlott a dicsőséges tavaszi hadjárat.

A jeles évforduló kapcsán a magyar állam több lépést is tett azért, hogy a sokszor névtelen hősöknek méltó emléket állítson.

A Szolnoki Szimfonikus zenekar emlékkoncerttel tiszteleg az évforduló előtt.

A részletekről Patkó Imre szakmai igazgató, dr. Rózsa József, a Szolnok Városüzemeltetési Kft. ügyvezetője és Fekete Tibor, a Coop Szolnok Zrt. igazgatója beszélt.

A városháza dísztermében tartott ünnepségen adták át - immár ötödik alkalommal - a „Szolnok Családbarát Munkahelye” címet.

A kormány ebben a ciklusban a magyar köznevelés digitalizációját tűzte ki célul.

Második alkalommal ünnepelték gálaműsorral Szolnokon a roma kultúra napját.

A Szigligeti Színházban tehetséges roma fiatalok és felnőttek álltak színpadra, hogy bemutassák tudásuk legjavát.

A Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft., mint a Véső úti strandfürdő üzemeltetője tájékoztatja Kedves Vendégeit, hogy a strandfürdő ideiglenes jelleggel - a nyári üzemeltetésre történő átállás miatt nyitva tart.

A százhetvenhat évvel ezelőtti 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk országszerte, így Szolnokon is.

Elfogadták a város 2024-es költségvetését a februári közgyűlésen.

A 2023 novemberében bevezetett új buszmenetrend kapcsán számos lakossági jelzés érkezett városunk önkormányzatához és a Volánbusz Zrt-hez.

A város a közlekedési társasággal közösen áttekintette a javaslatokat, s ez alapján, amennyiben a közgyűlés is úgy dönt februári ülésén, 2024. április 1-jétől több ponton változik Szolnokon a Volánbusz szakemberei által összeállított új hálózat és menetrend.

A szervezők szerint épphogy befértek a mozogni vágyó szeniorok a városi sportcsarnokba szervezett egyedülálló rendezvényre.

Az épületben az egészségügyi szolgáltatásokat 2024. február 5-től vehetik újra igénybe a betegek.

A megújult környezetben gyermekorvosi, valamint háziorvosi és fogorvosi szolgáltatások érhetők el.

Családügyi Ankétot rendeztek csütörtökön a TISZApART Moziban, ahol levetítették a „Professzor Kopp Mária” című dokumentumfilmet, ezt követően pedig pódiumbeszélgetést tartottak.

A város oktatási és nevelési intézményeinek felújítása, korszerűsítése folyamatos az elmúlt bő egy évtizedben Szolnokon, sőt, nem egyszer a régi elavult épület helyett teljesen újat építtet az önkormányzat.

A Kacsa úti Óvoda fejlesztése TOP-6.2.1-16-SL1-2022-00007 kódszámú projekt kivitelezési munkálatai a végéhez értek.

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata közel 363 millió forint Európai Uniós támogatásból fejlesztette és újította fel a Kacsa úti Óvodát.

A Támogatási Szerződés 2023. június 06.

A Civil Tanács és Szalay Ferenc polgármester ez évi utolsó egyeztető ülésüket tartották a városházán, karácsony közelsége miatt már ünnepi hangulatban, mécsesek fényénél.

A baráti beszélgetések mellett komoly témák is napirendre kerültek.

Végéhez ért az Új óvoda építése a szandaszőlősi városrészben című, TOP-6.2.1-16-SL1-2020-00006 kódszámú projekt.

Szolnok az idei évben is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Szociális Ösztöndíjpályázathoz.

A városháza Hubay Ferenc dísztermének gyönyörű karácsonyfája látott már idén közgyűlést, bizottsági ülést, szerdán pedig csillogó gyermekszemeket.

Újraindult a termelés a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. szolnoki üzemében.

A szolnoki polgármesteri hivatalban 2023. december 21-én csütörtökön 13 órától 16 óráig lesz ügyfélfogadás.

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata közel 363 millió forint Európai Uniós támogatásból fejleszti a Kacsa úti Óvodát.

A Támogatási Szerződés 2023. június 06.

A november 30-án nyíló szolnoki adventi faluban a Kossuth tér fényei, a levegőben terjengő forralt bor, fahéj és a kürtőskalács illata idézi meg a régi karácsonyok hangulatát.

A már megszokott programok mellett visszatér az óriáskerék, a Hild téren pedig néhány hétig dodzsemezni lehet majd.

A részletekről Szalay Ferenc polgármester, Rózsa József, a Szolnoki Sportcentrum igazgatója és Fekete Tibor, a Coop Szolnok Zrt. képviselője beszélt.

A szociális munka napja alkalmából tartotta ünnepséget kedden a városházán, ahol átadták az Adorján Ildikó-díjat is két kiváló szakembernek.

Az elmúlt évek válságai megmutatták, hogy az önállóság, a szuverenitás politikai és gazdasági értelemben is alapvető fontosságú Magyarország számára.

A Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki gyáregységében tartott sajtótájékoztatón Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt erről.

Idén ünnepli negyvenéves baráti kapcsol...

1990-ben, vagyis több mint 30 éve alakult az Egyesületünk.

A Somogy Vármegyei Magyar Ápolók Napjáról szóló beszámoló.

A Somogy megyei területi szervezet beszámolói 2023.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Somogy Vármegyei Területi Szervezete a korábbi évekhez hasonlóan hagyományteremtő módon 2023. március 4-én Kaposváron a Liza&Eszter Étterem Rendezvényházában továbbképző nappal egybekötött díjátadó ünnepséget szervezett.

A rendezvényt megtisztelte és köszöntötte az egészségügyi szakdolgozókat Szita Károly Kaposvár Polgármestere, Gelencsér Attila Kaposvár és Zselici Országgyűlési képviselő, Szánti Istvánné az Országos Járóbeteg Ellátás Alelnöke.

A köszöntő után Szabó Gyuláné Somogy Vármegye Területi Elnöke köszöntötte...

X. Különleges Szakmai Nap a Nők jegyében.

Dr. Balogh Zoltán a MESZK Elnöke köszöntötte a közel ezer résztvevőt, megköszönte az áldozatos munkát hisz a nővér egyszemélyben anya, nő, feleség, és mindegyik szerepnek meg akar felelni.

„A női lélek nem alkot, hanem megért, nem okoskodik, hanem megérez, nem tud, hanem megsejt.”/Csáth Géza író/

Idén egy kedves gesztusban részesültek azon szakdolgozók, akik a február 20-i héten születtek.

Felolvasásra került a nevük és ajándékcsomagot vagy virágcsokrot kaptak meglepetésként.

Elnök Úr elmondta, hogy kell az utánpótlás, kiemelte a pályaorientáció jelentőségét, szükségességét.

Beszélt a duális képzés fontosságáról.

Varjú tolla, béka lába, gyere el a Boszibálba! - Hangzott el a hívás a kórházi boszorkányok felé , az immáron 20. évébe lépett a boszibálba.

57 csúf, rút, dögös és szépséges boszi gyűlt össze a banya tanyán, a Marcali Hegyháton.

A vendégek fogadása után felcsendült a Boszorkány induló.

A kórházi élet hétköznapjaiba engedett betekintést az apácák műsora a „Megoldások a holnapért, avagy nincs új a nap alatt” címmel.

Ezt követően a MESZK Somogy Vármegyei Területi Szervezetének Elnöke, Szabó Gyuláné köszöntötte az egybegyűlt boszikat és tartotta rendhagyó kreditpontos továbbképzést...

Az év elején januárban felhívást indítottunk az egészségügyi dolgozók felé: "Ha szereted a szakmád és jó vagy benne, akkor mutasd meg, mert itt a helyed!"

A verseny célja a szakmai tudásszint felmérése csapatépítő tréning keretében.

Ez a nap nem csak egy verseny: kikapcsolódás, jó buli, csapatépítés, kapcsolatépítés, szakmai fejlődés, tapasztalatszerzés.

A Covid járvány miatt két éven keresztül nem lehetett megrendezni a szakmai versenyeket.

Ez évben 2023. január 28-ra szerveztük meg a területi szakmai versenyt, melynek helyszíne Kaposvár Szigeti Gyula Egészségügyi Szakképző Iskola volt.

A versenyre 4 főből álló team-ek álltak össze, idén csapat vet...

Feltöltés alatt...

A jövő ápolói versenyeztek.

21 versenyző adott tanúbizonyságot tudásáról 2023. január 31-én, a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny Somogy vármegyei döntőjében.

Az országos verseny somogyi döntőjét a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Somogy Vármegyei Területi Szervezete meg Kaposváron, a PTE Szigeti-Gyula János Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskolájában.

Ennél a versenynél nincs fontosabb egészségügyi esemény ma a vármegyében.

Ahhoz, hogy a jövőben is zökkenőmentes legyen a betegek ellátása, meg kell szerettetni ezt a hivatást a fiatalokkal.

Szakdolgozóink elképesztő mennyiségű és minőségű munkát végeznek, közülük 2300-an a fekvőbeteg intézményekben...

A MESZK a december 9-én a Díjátadó gála keretein belül adta át az idei kitüntetéseket Budapesten a Lurdy Házban.

Óriási büszkeség megyénk számára, hogy a Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon, Együtt - Egymásért Szociális és Gyermekotthon barcsi telephelye vehette át az idei Év Kiváló Szakdolgozói Közössége különdíját.

A közösség tagjai folyamatos továbbképzések mellett látnak el palliatív céllal, nap mint nap olyan terminális állapotú betegeket, akik már kórházi ellátást nem igényelnek, de az állandó szakápolói felügyelet nélkülözhetetlen számukra.

A csoport több tagja részesült már valamilyen elismerésben.

A MESZK Nagyatádi helyi szervezete 2022. október 22-én bált szervezett Nagyatádon.

A rendezvénynek a Nagyatádi Városi Sportcsarnok adott otthont.

Egész nap szorgalmas munka folyt a csarnokban.

A Nagyatádi Kórház lelkes dolgozói családtagjaikkal és barátaikkal együtt díszítették fel a hatalmas csarnokot.

A vendégeket a főszervező Fodor-Gyócsi Hajnalka a MESZK Nagyatádi Helyi Szervezet Elnöke és Halmainé Peckó Brigitta a MESZK Nagyatádi Helyi S...

A MESZK Somogy megyei területi szervezete 2022. november 18-án pénteki napon, kaposvári helyszínnel "Gyógyszertan újratöltve - frissítés és újdonságok egészségügyi szakdolgozóknak" címmel szabadon választható továbbképzést szervez az 1-12 és 16-os szakmacsoportnak.

Helyszín: PTE-ETK, Kaposvári Képzési Központ, Kaposvár, Szent Imre utca 14/b.

Időpont: 2022. november 18. 9:00

Regisztrációs határidő: 2022. november 10.

Pontérték: 17 pont a lenti szakmacsoportok számára.

A pontigazolások kizárólag a továbbképzés végén, közös tesztírás után kerülnek kiosztásra.

A továbbra is folyamatosan fejlesztik tagjaikat.

Az alábbi oldalon a Somogy megyei területi szervezet működési rendjét, szabályzatokat és a bizottságok ügyrendjét tekinthetik meg.

Somogy megye - 2019. április - szűrőprogram.

Somogy megye - 2017. augusztus - szeptember - szűrőprogram.

A MESZK országos elnöksége az Ágazati Kollektív Szerződés bér- és bérjellegű juttatásainak kérdéskörét tárgyaló 2016. március 23-ai egyeztetésen benyújtotta javaslatát az egészségügyben foglalkoztatott szakdolgozók illetmény- és a munkahelyi pótlék fejlesztésére.

STAR Vitorlásiskola és Kölcsönző Gyékényes Búvárbázis Egész évben motoros és vitorlás kishajóvezetői tanfolyamok! Nemzetközi kishajóvezetői igazolvány szerezhető 20 m-es hajóhosszig.

Az oktató több évtizedes hivatásos hajóvezetői gyakorlattal rendelkezik.

PROFEX és ÁLTALÁNOS államilag akkreditált nyelvvizsga-felkészítő tanfolyamokat indít Kedvezmény: angol, német, olasz, spanyol, francia nyelvekből MESZK tagok részére, 10 % kedvezmény.

A kedvezményt családtagjaik (házastárs, gyermek) is igénybe vehetik.

LIA Alapítványi Szakközépiskola Kaposvár, Ond vezér u. 1 Telefon: 82/311-793, 20/912-22-95, 70/384-7837 Számítógép kezelői ECDL kezdő és használói tanfolyamokat indít Kedvezmény: MESZK tagoknak és családtagjainak 5% kedvezmény.

A tanfolyamok árából 30% SZJA kedvezmény visszaigényelhető.

Fáni Divatáru Kaposvár, Dózsa Gy. u. 1/A Telefon: 82/415-293 Kedvezmény: 10% vásárlási kedvezmény szakdolgozóknak és családtagjainak.

Gál Optika Kaposvár, Berzsenyi u.44. Telefon: 82/510-480 Kedvezmény: 20% vásárlási kedvezmény.

Szempont Optika Kaposvár, 48-as Ifjuság u. 46-48. Telefon: 82/ 310-721 Kedvezmény: 10% vásárlási kedvezmény.

Csokonyavisonta 4 Évszak Termál Üdülő Csokonyavisonta, Üdülő sor 1 Telefon: 82/576-036, 06-70/ 313-7422 Kedvezmény: 20% kedvezmény.

A kedvezményt a családtagok is igénybe vehetik.

Ágota Kozmetika és Szolárium Kaposvár, Sommssich u. 4. Telefon : 82/312-890, 30/486-4330 Kedvezmény: 10% kedvezmény.

A kedvezményt kamarai tagsági kártyával vehető igénybe!

Gömb Optika Kaposvár, Teleki u. 8 Kedvezmény: 10% kedvezmény, szemüveg, kontaktlencse és ápolószerek.

Napsugár Ház - Igal Igal, Hegyi u. 7 Telefon: 06-20/ 439-9456.

Margaréta Szalon Siófok, Szücs u. 2-4. Telefon: 06-30/2425-057 Kedvezmény: 10% kedvezményt nyújt szolgáltatásaiból a MESZK érvényes kamarai kártya bemutatásakor.

Dáma Divat Siófok, Fő u. 174-176. Kedvezmény: 10% kedvezmény vásárláskor a MESZK érvényes kamarai kártya bemutatásakor.

Csokitéria Jenco International Kft. Siófok, Szücs u. 2-4. Kedvezmény: 5% vásárlási kedvezmény a MESZK érvényes kamarai kártya bemutatásakor.

Zafír Kincsesház Kaposvár, Ady E. u. 8 Telefon: 82/411-247 Kedvezmény: Arany-ezüst egyéb áru 10% kedvezmény.

Elegáns Divat Szalon Kaposvár, Fő u. 16. Telefon: 82/320-302 Kedvezmény: 10% vásárlási kedvezmény.

Rónai Optika Nagyatád, Zrínyi u. 1. Kedvezmény: 10 % vásárlási kedvezmény.

Azurics Ékszer - Óra - ajándék Marcali, Rákóczi u. 7 és Rákóczi u. 21 Telefon: 85/415-690, 85/312-644 Kedvezmény: 5 % vásárlási kedvezmény.

Otthon Üzletház Marcali, Petőfi S. u. 3 Telefon: 85/410-178 Kedvezmény: 5 % vásárlási kedvezmény.

Kele Fehérnemű Marcali, Rákóczi u. 6-10 Telefon: 30/520-5259 Kedvezmény: 5 % vásárlási kedvezmény.

Classic Cipőbolt Marcali, Rákóczi u. 2 Telefon: 30/ 2276-158 Kedvezmény: 5 % vásárlási kedvezmény.

Ágazati alapvizsga elnök - Hozzájáruló nyilatkozat - 2022.

Ágazati alapvizsga elnök - pályázati alaplap - 2022.

Ágazati alapvizsga elnök - pályázati felhívás - 2022.

Ágazati alapvizsga elnök - pályázati önéletrajz - 2022.

KH_közhiteles hatósági nyilvántartás - Somogy megye - 2023.

Könyvviteli beszámoló 2014 (Somogy).

Könyvviteli beszámoló 2015 (Somogy).

Könyvviteli beszámoló 2016 (Somogy).

Könyvviteli beszámoló 2017 (Somogy).

Könyvviteli beszámoló 2018 (Somogy).

Könyvviteli beszámoló 2019 (Somogy).

Könyvviteli beszámoló 2020 (Somogy).

Könyvviteli beszámoló 2021 (Somogy).

Mesterlista 2021 (Somogy).

tags: #szuleszet #nogyogyaszat #aktualitasai #mentotiszti #egyesule