Hosszan tartó betegsége után 89 éves korában elhunyt Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, a Nemzet Művésze. A művészt családja körében érte a halál, tiszakécskei otthonában.
Buda Ferenc 1936. november 3-án született Debrecenben. Édesapja nyírségi parasztcsaládból került Debrecenbe, hivatali altisztként dolgozott, édesanyja a városszéli szegények között nőtt fel, fizikai munkát végzett. Szülei fontosnak tartották, hogy tanuljon, már fiatalon, az iskoláskor előtt olvasóvá vált. Gyermekkorában a Bem - akkoriban Magoss György - tér 7. szám alatt nőtt fel.
Tanulmányai és a debreceni forradalmi ifjúság
1947-ben a debreceni református kollégiumban kezdte meg középiskolai tanulmányait, de az iskolarendszer átalakítása miatt a következő tanévben általános iskolás lett, ezt követően a Fazekas Mihály Gimnáziumba járt. Itt ismerte meg a történelmet tanító költőt, Kiss Tamást, aki elindította az irodalmi pályán. Ebben az időben jelentek meg első versei az Alföld folyóirat 1955/1-2-es számában, történelemtanára, Kiss Tamás költő mentorálásával.
Egyetemi tanulmányait 1955-ben a Debreceni Egyetem jogelődjénél, a Kossuth Lajos Tudományegyetem (KLTE) Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom szakán nappali tagozaton kezdte meg. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején egyetemistaként részt vállalt a debreceni eseményekben, forradalmi verseiért börtönbe került, a bíróság államellenes izgatás miatt jogerősen egy évre ítélte.
Egy diáktárs visszaemlékezése Filep Tibor: Forradalom a debreceni egyetemeken 1956 című kötetében így olvasható: „1957 februárja: nyomasztó hangulat az egyetemen. Fegyelmi tárgyalások, kicsapások. S a hatalom autója. Mindennap elvisznek valakit látványosan. Buda Feriért latinórán jöttek.”
Szabadulása után öt éven át az ország különböző részein segéd-, illetve betanított munkás volt. Mivel Debrecenben nem kapott munkát, családjával a jobb megélhetés reményében Budapestre költözött, 1958-1963 között a Chinoinban segédmunkásként dolgozott. Közben megnősült. Juhász Ferenc, Nagy László, Kiss Ferenc és más jóakarói segítségével újra elkezdett publikálni. Részt vehetett a fővárosi irodalmi életben, majd 1963-ban egyéni eljárással mentesítették a büntetett előélet hátrányai alól. Folytathatta egyetemi tanulmányait, azokat 1968-ban fejezte be a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.
A Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanácsa 1989 őszén hozott határozatában az egykori fegyelmi eljárás jogellenessége miatt a meghozott ítéleteket megsemmisítette, s utólagos bocsánatkérést és erkölcsi jóvátételt fogalmazott meg az érintett oktatóknak és hallgatóknak - köztük Buda Ferencnek is.
Munkássága és elismerései
1963-ban Pusztavacson lett tanár, majd Kecskeméten, Kerekegyházán is tanított. Buda Ferenc a hatvanas években tagja volt a Hetek nevű költői csoportosulásnak. Az 1969-ben induló Forrás folyóirat belső munkatársa, 1986 óta főmunkatársa. Hosszú időn át a Magyar Írószövetség Duna-Tisza-közi csoportjának volt a titkára. 1970-1986 között a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársa volt.
Költészeti munkássága mellett jelentős műfordítói tevékenysége is. Ismeretesek baskír, finn, kirgiz, lapp, mari, mordvin, török, udmurt fordításai, melyek bevezetik az olvasót addig alig ismert népek kultúrájába. 2002 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. 2013-ban a Digitális Irodalmi Akadémia tagjai közé választotta.
Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el:
- József Attila-díj (1973)
- Művészeti Alap díja (1979)
- Nagy Imre-emlékplakett (1993)
- Magyar Művészetért díj (1993)
- Magyar Érdemrend tisztikeresztje (1994)
- Pro Literatura díj (1996)
- Balassi Bálint-emlékkard (2000)
- Kossuth-díj (2005)
- Artisjus-díj (2007)
- Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2011)
- Debrecen Város Csokonai-díja (2011)
- Alföld folyóirat nívódíja (2013)
- Prima-díj (2014)
- Magyar Örökség díj (2015)
Buda Ferenc: Ha csak estig
Az Évgyűrűk bilincsei
Az Évgyűrűk bilincsei Buda Ferenc első prózakötete. Olyan alkotóé, akit a szélesebb olvasóközönség évtizedeken át szinte kizárólag költőként ismert. A kötet harminchárom, 1965 és 1987 között íródott, zömmel rövid terjedelmű, vegyes műfajú munkát tartalmaz: ajánló, előszó, kiállításmegnyitó szöveg éppúgy található köztük, mint vitacikk, úti jegyzet, prózai formájú vallomás vagy interjú.
A jól szerkesztett, Görömbei András által lektorált kötet anyaga - egy-egy tartalmas életútinterjúval keretbe foglalva - négy, egymástól világosan elkülönülő tematikus blokkba szerveződik:
- Magánközügyek: Ez a heterogén egység az egyéni és a közösségi (társadalmi, történeti) lét határterületéhez tartozó kérdéseket járja körül. Több darabja is a Kádár-kori vidéki értelmiségiek alapvető egzisztenciális és szociokulturális problémáiról ad élesen rendszerkritikus helyzetjelentést.
- Tükör és mutatvány: Ez a rész kevésbé ismert kortárs alkotók (költők - pl. Hideg Antal -, képzőművészek - pl. Benedek Péter, Pócs Péter -, illetve a szociofotókat is készítő Lakatos Vince filmrendező) műveinek értékeire hívja fel a figyelmet. Ezek az írások talán a leginkább korhoz kötöttek.
- Messzi út: Dinamikus fordulatot hoz a kötet tematikájában ez az egység, amely az egykori Szovjetunió területén élő török népek, elsősorban a kirgizek kultúrájának néhány meghatározó jellemzőjét mutatja be. Ebben a blokkban olyan, szélesebb körű érdeklődésre számot tartó szöveg is szerepel, mint a Messzi út tanulságokkal, Buda Ferenc 1977-ben írott kirgíziai úti beszámolója. Figyelemreméltó A fordítás öröme és reménytelensége című esszé, amely nem csupán a műfordítás műhelytitkaiba nyújt betekintést, hanem az orosz és a kirgiz nyelv szerkezetének összehasonlítására is kísérletet tesz. Buda az Évgyűrűk bilincseiben kétszázhuszonkét, általa fordított kirgiz szólást és közmondást is közöl, amelyek egy távoli nomád pásztornép szokásvilágáról, mentalitásáról adnak fontos jelzéseket.
- Bicskával, ceruzával: A negyedik egységben nagyrészt olyan, erősen vallomásos írások találhatók, amelyek azt mutatják, hogy Buda Ferenc nemcsak a szavakkal, hanem az organikus eredetű tárgyakkal, eszközökkel is meghitt viszonyt képes kialakítani. Költőként is otthonosan mozog a földközeli, dologi lét szférájában. Józan idealistaként odafordul a kéznél levőhöz, s abban megpillantja a kézhez állót; felfedezi személy és tárgy egymásrautaltságát, egyúttal feltárja az emberivel rokon élet mozzanatait a holtnak tetsző matériában.
A kötet árnyaltan és érzékletesen mutatja be a szerző világának különböző, egymáshoz lazán vagy szorosabban kapcsolódó résztartományait. Megtudhatjuk, ki is volt Buda Ferenc a rendszerváltozás előtt: nemcsak önkínzóan komor hangulatú versek költője, hanem közéleti érdeklődésű, szociális lelkiismerettel rendelkező értelmiségi; a vidéki (kecskeméti) irodalmi élet egyik tekintélyes véleményformálója. Emellett egzotikus nyelvek és kultúrák iránt fogékony, orientalista tudós-műfordító, valamint a néprajz iránti elkötelezettségét a gyakorlat szférájában is érvényesítő mesterember.
Temetése
Buda Ferencet saját halottjának tekinti Kecskemét és Tiszakécske városa, valamint a Magyar Művészeti Akadémia is. A Kulturális és Innovációs Minisztérium szintén saját halottjának tekinti a költőt. Temetése 2025. szeptember 25-én zajlott. A szertartás során Balogh Gábor lelkész emlékezett a költőre. A Magyar Művészeti Akadémia nevében Túri Attila elnök mondott beszédet, majd Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere és Tóth János, Tiszakécske polgármestere búcsúzott az elhunyttól. Csík János Kossuth-díjas népzenész hegedűjátéka után Füzi László, A Forrás főszerkesztője, majd a barátok nevében Galánfi András fafaragó népművész mondott emlékező beszédet. Buda Ferenc sírjánál Balogh Gábor mondott imát, majd felvételről elhangzott a Fohász a virradatban című Buda Ferenc vers, a szerző előadásában.