Szentendre, a Duna kanyarulatában fekvő festői város, gazdag történelmével és egyedi hangulatával várja a látogatókat. A város jellegzetes képe a Duna felől lenyűgöző, a zegzugos, kanyargós utcák hálózata pedig még a török hódítás előtti kis faluként létező Szentendre öröksége.
Az egykor Szerbia hét vidékéről érkező telepesek hét, félig önálló településrészt, azaz mehalát alakítottak ki, mindegyikük közepén a hagyományosan keletre tájolt templomokkal. A város szőlőtermesztésének 17. századi fénykorából fennmaradt építmények közt több száz négyzetméteres pincék is akadnak, köztük a Labirintus étterem pincéje, amely a látogatók előtt is nyitva áll.
Szentendre a Visegrádi-hegység Vác-Pesti-Duna-völgy felé lefutó keleti lejtőin terül el. Vízrajzát a hegyvidék felől a Duna-ág irányába tartó bővízű patakok adják: Sztelin-patak, Sztaravoda-patak, Bükkös-patak és Dera-patak. A város területe szakaszosan lakott, egymástól független (nem egymásból fejlődő) települések története. Ezek a települések a térség négy nagyobb vízfolyása mentén jöttek létre, általában a Duna menti közlekedéssel összefüggésben, az ókorban a Pilisből levezető utak gyűjtőhelye.
A Várdomb és a Templom
Várostörténeti szempontból a legnevezetesebb és egyben legmagasabb a mellvéddel körülvett Templomdomb, amit Várdombnak is hívtak. Soproni Sándor régész szerint a fallal körülvett középkori templom, mint általában mindenütt, szükség esetén Szentendrén is oltalmat nyújtott a lakosságnak, innen ered a „Várdomb” elnevezés is. Támadás esetén a fallal körülvett térségre vonult fel a város lakossága, ahol kisebb harcok alkalmával védekezni is tudott.
A város legöregebb épülete az éppen csak a háztetők fölé emelkedő várdombon álló Keresztelő Szent János-plébániatemplom, amelynek szentélye és központi része még a 13. század közepéből maradt fenn. A plébániatemplom építéstörténetének négy korszaka különíthető el egymástól: az első a tatárjárás (1241) utáni és az 1283 közötti évtizedekre tehető, ekkor épült a templom „legalsó és legrégebbi padkaszerűen előreugró” falszakasza, a sekrestye és a szentély. A második építési korszak a 14. század első felére esett, ekkor épült a torony, a déli oldalon a csúcsíves, rézsűs keretezésű kapu és a csúcsíves kőrácsos ablakok. A harmadik építési szakasz a dalmátok templomfelújító, templomszépítő cselekedeteiből kovácsolódott össze, a 18. században pedig a templom negyedik, mai formáját kialakító átépítésére került sor 1742-1751 között.
A templom egyik kuriózumnak számító tartozéka a déli támpilléren közel hat méter magasságban elhelyezkedő, 14. század első harmadában készült napóra, amely „a hazai csillagászat egyik legrégibb tárgyi emléke” és „a közép-európai viszonylatban is és Magyarországon is egyedülálló” műszaki emléknek tekinthető.
A Város Szerkezete és Építészete
A város jellegzetességei a szűk sikátorok, amelyek a főtér környékén elsősorban a kereskedőházak raktárainak elérését segítették. A Malom utca és a Ferenczy Károly köz (a képen) a párhozamos utcákat összekötő, talán leglátványosabb sikátorok közé tartoznak.
A Rab Ráby tér a kevés központi terület egyike, ami megőrizte a város eredeti, fésűs, egyszintes épületekből álló beépítését. A baloldalt álló, kettes számú lakóház részben kilóg a sorból, 1990-ben épült a korábbi főépész, Kocsis József tervei szerint.
A városközponttól távolodva egyre fiatalabb beépítések jelzik Szentendre növekedésének rétegeit. Egyik jeles képviselőjük az 1840-es években épült, és a közelmúltban felújított egykori Teodorovics-kúria, amely 140 év után már modern szomszédot kapott.
Kulturális Értékek és Múzeumok
A városközpont északi határán 1963 óta áll a közel száz éves múltra visszatekintő művésztelep, amelynek mai képét a Puhl Antal és Dajka Péter tervei szerint 2008-ra megépült galéria és gondnoki lakás összetett homlokzata határozza meg. A művésztelep eredeti, 1963-ra elkészült kiépítésében az utca fronttól hátrébb húzódó műtermekből állt, amelyeket a később templomairól ismertté vált Török Ferenc tervezett, első munkái egyikeként.
A városközpont nyugati oldalán egy hasonlóan fontos kulturális intézmény, a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár áll 1975 óta. A többek közt a miskolci avasi kilátót is megálmodó Hofer Miklós tervezte épület előcsarnoka alkalmi kiállítások szinte állandó helyszíne, amelyekhez Barcsay Jenő 11 méter széles, márványból és muránói üvegből készült mozaikja ad hátteret.
A Szentendrei Skanzen a XVIII. század közepétől a XX. század első feléig mutatja be 9 tájegység örökségét, autentikusan, több mint 400 eredeti építmény és ennél is több tárgy áttelepítésével. A múzeumban a Ferenczy család gyűjteményes kiállítása látható, míg a Kovács Margit keramikusművész (1902-1977) kiállítása az egykori sóházban, majd kereskedőházban kapott helyet.
A Szerb Bevándorlás Hatása
Szentendre múltjának megismeréséhez és mai arcának kialakulásához a városban otthonra lelt szerb nemzetiség története a kulcs. 1690-ben egy újabb, hatalmas menekültcsoport érkezett a városba, és szembesült a lerombolt Szentendre látványával. A szerbek ekkor több fatemplomot építettek, és ezek körül telepedtek le külön csoportokban. A XVIII. században ezeknek a korai templomoknak a helyén épültek a ma is látható barokk kőtemplomok.
A déli népcsoportok hűségükért cserébe használhatták anyanyelvüket, és egyházi ügyeikben is önállóak maradhathattak. Gyakorlatilag hamarabb voltak templomaik, mint lakóházaik. Megőrizték összetartozásukat: a Csiprovacból érkezők építették fel a Csiprovacskát, a Pozserevacsról érkezők építették a Pozserevacskát, az opovóiak az Opovacskát, a Belgrádból érkezők pedig a Belgrád székesegyházat.
A szerb kereskedő családok elsősorban a Fő téren és közvetlen környékén, a mai Dumtsa Jenő utcában, a Bogdányi utcában, a Görög utcában és a Duna-parton építették fel emeletes házaikat. Hatalmas - néha több szintes - pincéikben tárolták a bort; a földszinten rendezték be az üzletet; az emeleten lakott a kereskedő és családja; a magas padlástér pedig áruraktárként szolgált.
Szentendrei Skanzen történet (Multiverzum, 2020.07.05.)
Későbbi Fejlődés és Kultúrális Élet
A 19. században természeti katasztrófák állították meg Szentendrét a fejlődés útján. Több árvíz is pusztított a városban, és a gazdaságilag fontos szőlőtermelést pedig egy filoxérajárvány tette tönkre. Iparilag is elmaradt a város, nem tudta tartani az iramot a rohamosan fejlődő országgal.
A hanyatlás megállítása Dumtsa Jenő polgármester nevéhez fűződik, aki új szántóföldeket létesített mocsarak lecsapolásával és az elpusztult szőlőtőkék helyére gyümölcsfákat telepített. Fontos lépcső volt a fejlődésben a városi vonat- és gőzhajóforgalom elindulása.
A forradalom után a lakosság összetétele is átalakult, mivel sok szerb vándorolt vissza Szerbiába, ezzel párhuzamosan pedig szlovákok és németek települtek be Szentendrére. Az I. világháborút követően Szentendrén kialakult az iskolarendszer, több helyi felekezet is működtetett intézményt a városban. Ez időben alapították meg a szentendrei festőiskolát, amelynek köszönhetően még jobban fellendült az itteni kulturális élet.
Szentendre a 20. század eleje óta vonzza a művészeket. A szentendrei művésztelep 1929-ben jött létre; hozzá fűződik az ún. szentendrei iskola. Szentendre városa az 1870-es évekig Magyarország egyik legkisebb városa volt, általában 3-4000 fős állandó lakossággal.
Szentendre 2020-ra a negyedik helyszín lett Magyarországon, amely a soproni Páneurópai Piknik Emlékpark, a Dohány utcai zsinagóga, és a Liszt Ferenc Zeneakadémia után, Európai Örökség díjat kapott.
Szentendre romantikus műemléki környezete, mediterrán hangulatú belvárosa, és a Duna-part bája miatt kedvelt úti célja a hazai és a külföldi turistáknak egyaránt. A város a Dunakanyar kapujában, a Visegrádi-hegység és a Szentendrei-Duna találkozásánál, a Szentendrei-szigettel szemben, gyönyörű természeti környezetben található.
tags: #szentendre #lomb #utca