Már Romániában van az a kisfiú, aki korábban megszúrt egy kamaszt a Blaha Lujza téren. A fiút a BRFK emberei kísérték. A kiskamasz bűnözése téma volt a kormányülésen is.
Szerdán délben háromnegyed 12 előtt néhány perccel hagyta el Magyarország területét Ártándnál az a személygépkocsi, amelyben hazaszállítják a késelő román kisfiút. A gyerek a múlt héten szúrt combon egy fiatalt Budapesten a Blaha Lujza téren.
A kisfiú a személygépkocsi hátsó ülésén, középen ült, mellette két oldalon a BRFK ifjúságvédelmi munkatársa és a Gyermekvédelmi Szolgálat képviselői. A kocsi megállás nélkül hajtott át a határon a román oldalra, ahol 12 óra után nem sokkal volt a hivatalos átadás.
"A gyereket a Hargita megyei Gyermekvédelmi Szolgálat képviselőjének sérülés- és panaszmentesen átadtuk" - közölte Földesi Tamás, a Gyermekvédelmi Szolgálat otthonvezetője azt követően, hogy a határ román oldaláról visszatért.
Tóth Ferenc rendőr alezredes, a BRFK gyermekvédelmi és ifjúsági osztályának vezetője a román oldalról visszatérve elmondta: még nem volt példa olyan esetre, amikor gyermekkorú elkövetőt kellett volna egy másik államnak visszaadni.
A gyermekről és a vizsgálatokról
A 12 éves, román állampolgárságú, magyarul tökéletesen beszélő gyermek múlt csütörtökön szúrt combon egy 15 éves fiút a Blaha Lujza téri villamosmegállóban, hogy megszerezze az mp3-lejátszóját. A fiú életkora miatt nem büntethető.
A BRFK szóvivője a helyszínen elmondta, hivatalosan déli 12 órakor adják át a gyereket a román hatóságoknak, majd a magyar oldalon rövid sajtótájékoztatón ismertetik az átadás körülményeit. Az MTI korábbi információi szerint a kisfiút Csíkszeredára szállítják.
A gyereket befogadó Hargita megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság ügyvezető igazgatója, Bartha Éva korábban a távirati irodának elmondta: megpróbálják a lehető legjobb körülmények közé helyezni Romániában a fiút. Bartha Éva megerősítette azt is, hogy azonosították a kisfiú családját a Gyergyó-övezetben, és felmérték a szociális helyzetüket.
Csak ideiglenesen tartják majd a csíkszeredai gyermekvédelmi intézetben a fiút, amíg fel nem mérik családja szociális helyzetét, a gyerek szocializációs fokát - mondta Csíkszeredában Bartha Éva, a Hargita megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság ügyvezető igazgatója. A döntés a héttagú megyei gyermekvédelmi bizottság hatásköre, amelyben a gyermekvédelem terén tevékenykedő intézmények képviseltetik magukat - fűzte hozzá.
Bartha Éva elmondta, hogy a romániai viszonylatban kicsinek számító Hargita megye területén 41 lakásotthonban és több mint 230 hivatásos nevelőszülőnél helyeztek el már gyermekeket; klasszikus értelemben vett árvaház nem működik a megyében. "Igyekszünk a családoknál való elhelyezést előnyben részesíteni, ugyanis ez szolgálja legjobban a gyermek érdekeit" - mondta az igazgató, megjegyezve, hogy a lakásotthonok és a hivatásos nevelőszülő intézményét az elsők között Hargita megyében vezették be Romániában.
Tonk Gabriella, a romániai gyermekjogvédelmi hatóság helyettes államtitkára elmondta: a román rendőrség illetékes részlege már tavaly értesítette a Hargita megyei gyermekvédelmi igazgatóságot, hogy a gyermek szülők nélkül tartózkodik Magyarországon, és ott bűncselekményeket követ el. Már akkor elkezdődött a repatriálási procedúra. Az államtitkár asszony elmondta: a Hargita megyei szakhatóság ennek nyomán környezettanulmányt készített a fiú Gyergyószentmiklóson élő, sokgyermekes családjáról, majd a szülőktől megkapták a beleegyezést a gyermek hazahozatalához.
A kiskorú azonosítása és a repatriálási folyamat azért húzódott ilyen sokáig, mert a fiú hamis címet és nevet adott meg a hatóságoknak. Végül ujjlenyomata, fényképek és videofelvételek segítségével derítették ki, hogy kicsoda is valójában.
A 12 éves G. I. egyébként a Blaha Lujza téri szurkálást megelőzően több rablást is elkövetett, elsősorban a VIII. kerületben és környékén. Az alezredes elmondta azt is, hogy a fővárostól a határig tartó 300 kilométeres úton végig beszélgettek a kisfiúval - elsősorban családi körülményeiről és a jövőjéről. Az alezredes ennek során azt tapasztalta, hogy a gyermek "megbánást" tanúsított.
A kisfiú elmondta azt is, hogy felnőttként Ausztriában szeretne letelepedni, szeretne dolgozni, bár azt még nem tudja, hogy mit, de mindenképpen pénzt keresni. Tóth Ferenc tájékoztatása szerint az út során a fiú által elkövetett bűncselekményekről nem volt szó.
A BRFK osztályvezetője végezetül elmondta, hogy 2006-ban három, 2007-ben ugyancsak három gyermekkorú követett el rablásos bűncselekményt, míg az idén ez volt az első ilyen, gyermek által elkövetett erőszakos jellegű cselekedet.
A gyermekek társadalmi helyzete és az oktatás
Szociológiai tanulmányok azt mutatják, hogy a roma gyerekek általában komoly hátránnyal kezdik tanulói „karrierjüket”, és hátrányuk növekszik az alatt az idő alatt, amit a formális iskoláztatásban töltenek. Ez a hátrány főleg abból adódik, hogy a roma családban összegyűjtött tudás nem kompatibilis és többnyire használhatatlan a „fehér iskola” keretei között.
Tehát az óvoda feladata lenne ennek a két értékrendnek a közelítése és a gyerekek felkészítése iskolai karrierjükre, de a roma gyerekek jelentős hányada nem jár óvoda.
Az 1993-94-ben végzett reprezentatív vizsgálat adatai szerint a háromévesek 40%-a, a négyévesek 54%-a, és az ötévesek 72%-a iratkozott be az óvodába. A 72% elég magas aránynak tűnik, de meg kell jegyezni, hogy az ötévesek számára kötelező az óvoda Magyarországon, mert ez az iskola-előkészítést szolgálja. Ez tehát azt jelenti, hogy a gyerekek több, mint 20%-a nem tett eleget kötelezettségének.
A 2000-ben megjelent Havas-Kemény-Liskó tanulmány pozitívabb képet mutat. A roma szülők 1774-es mintájának csak 6,5 %-a mondta, hogy gyereke nem jár iskola-előkészítőbe, s az ötévesek 88%-a vett részt ilyen foglalkozásokon. A kutatók szükségét érezték annak, hogy hangsúlyozzák, a beiratkozás az óvodába nem jelenti automatikusan azt, hogy ezek a gyerekek rendszeresen járnak is az óvodába.
Nincs megfelelő infrastrukturális ellátás az óvodákban, ezért az óvodák számos jelentkezőt kénytelenek elutasítani. Sok hátrányos helyzetű családban legalább az egyik szülő munkanélküli, vagy nem aktív dolgozó, így az óvoda „gyermekmegőrző” szerepe nem annyira lényeges. Mi több, a gyerekek elutasításának az egyik leggyakoribb oka éppen a szülő munkanélküli volta, arra való hivatkozással, hogy a nem-dolgozó szülők egész nap tudnak a gyerekeikre vigyázni (Vágó, 2002). Ennek eredményeképp egyre kevesebb hátrányos helyzetű gyerek jár óvodába.
Az óvodába járás jelentős költségekkel is jár (óvodai ellátás, étkeztetés díja, egyéb óvodai költségek, stb.). Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű családok esetében az óvodába járás kisebb arányú. Az óvodai ellátás minden helyen különböző. Az óvodák nem nyújtanak megfelelő körülményeket a roma gyerekek számára (figyelem, tolerancia, pedagógiai kompetencia, stb. vonatkozásában), tehát ezek a gyerekek nem szeretnek óvodába járni (Pik, 1998).
1993-94-ben a 15 éves vagy idősebb korosztály 90%-a fejezte be általános iskolai tanulmányait a törvényben előírtaknak megfelelően a nyolcadik osztály végére. A roma diákok körében végzett reprezentatív vizsgálat feltárta, hogy a 14 éves roma gyerekeknek csak 44%-a fejezte be az általános iskolai tanulmányait a nyolcadik év végére. Ha azokat a tanulókat is figyelembe vesszük, akik általános iskolai tanulmányaikat nem időben, hanem csak később fejezték be, azt mondhatjuk, hogy a roma tizenévesek 77%-ának van általános iskolai bizonyítványa. Tehát a roma gyerekek csaknem 25%-a nem tudja folytatni a tanulmányait középszinten.
Az általános iskolát befejezők aránya nőtt 1993 óta, de nagyon gyakran nincs valódi, használható tudás e teljesítmény mögött. Az Oktatáskutató Intézet által gyűjtött adatok statisztikai adatok (Havas-Kemény-Liskó, 2002) azt mutatják, hogy az általános iskolában a roma gyerekek oktatási szegregációja nőtt 1990-hez viszonyítva. 1992-ben minden tizenkettedik vagy tizenharmadik roma gyerek (7,1%) tanult roma többségű intézményben. Ma ez minden ötödik vagy hatodik roma származású gyerekre igaz (18.1%). A kutatási adatok alapján bizonyíthatóan 126 roma többségű általános iskola van Magyarországon. A roma származású általános iskolás gyerekek 40%-a jár ezekbe az iskolákba, míg a nem-roma származású gyerekeknek csak 6,3%-a.
A szegregált roma iskolák kialakulása szorosan összefügg a lakóterületek szegregálódásával - az iskolák tükrözik a helyi etnikai megosztásokat, tehát szoros kapcsolat van a roma gyerekek intézményes szegregálása és izolált lakóhelyük között. Az 1990-es években spontán migráció zajlott, amikor a roma népesség aránya jelentősen megnőtt az ország szegényebb régióinak kisebb településein és a nagyvárosok leromlott kerületeiben. A nem hátrányos helyzetű családok igyekeznek elköltözni ezekről a területekről, főleg, mert csökkennek a munkalehetőségek és nincs megfelelő infrastruktúra, tehát a nem-roma diákok aránya a helyi iskolákban radikálisan csökken, az előítéletek elkezdenek dolgozni, s néhány olyan nem-roma család is kiveszi a gyerekét az iskolából, amely nem költözik el.
Havas-Kemény-Liskó (2002, 59. old.) 192 iskolát vizsgálva azt tapasztalta, hogy 28 oktatási intézményben az volt a helyzet, hogy annak ellenére, hogy az adott iskola nem az egyetlen volt az adott faluban vagy városban, a legtöbb ott lakó nem-roma gyereket más település iskoláiba járatattak. A nem-roma szülők szeparációs erőfeszítései azért is tudnak sikeresek lenni, mert az iskolák a náluk tanuló gyerekek száma alapján kapnak állami támogatást. Ez azt jelenti, hogy az iskoláknak harcolniuk kell a gyerekekért, ennek eredményeként megpróbálják megnyerni a szülőket, így segítenek romamentes iskolákat kialakítani.
Amint arra a Nemzeti és Kisebbségi Jogok Biztosa rámutat (Kisebbségi Jogok Biztosa Beszámolója 2001, 42. old.), „a települési önkormányzatok és az iskolák sok esetben tevékenyen részt vesznek az ilyen helyzetek kialakításában, engedve a helyi nem cigány lakosság nyomásának”.
Két fő formában lehet ilyen oktatást szervezni: az oktatás intézmény vagy „a kisebbségi oktatásban részt vevő oktatási intézmény” lesz vagy „kisebbségi oktatási intézmény”. Ugyanakkor nincsenek világos kritériumai annak, hogy mitől lesz egy intézmény „a kisebbségi oktatásban részt vevő oktatási intézmény”. A Kisebbségi Jogok Biztosa beszámolójából az következik, hogy egy oktatási intézményt akkor lehet ilyen intézménynek tekinteni, ha alapító okirata tartalmaz utalást a nemzeti vagy etnikai kisebbségekkel kapcsolatos feladatokra, és ha az iskola kiegészítő normatívát kap az állami költségvetésből a kisebbségi oktatásra (Kisebbségi Jogok Biztosa Beszámolója 2002, 298-299.
A kisebbségi oktatási intézmény vezetőjét csak az érintett kisebbségi önkormányzat jóváhagyásával lehet kinevezni és elmozdítani, míg ilyen követelmény nincs a kisebbségi oktatásban részt vevő oktatási intézmények vezetőinek esetében.
Az oktatás normatív finanszírozásának következtében az iskolák (és az önkormányzatok mint az iskolák tulajdonosai) abban érdekeltek, hogy a lehető legtöbb tanulójuk legyen. Ennélfogva, azért, hogy megakadályozzák a fent leírt folyamatot, a nem-roma gyerekek „emigrációját” olyan iskolákból, ahol a roma gyerekek aránya elkezdett nőni, néhány iskolában olyan osztályszerkezetet alakítottak ki, amely lehetővé teszi a roma gyerekek szegregálását.
Az Oktatáskutató Intézet 2000-ben végzett kutatása során vizsgálták a roma gyerekek arányát a kisegítő és a tagozatos osztályokban, a felmérésben részt vett 192 iskolában. Az adatok azt mutatták, hogy míg a roma gyerekek aránya 45,2% volt a normál tantervű osztályokban, arányuk 16,2% volt a matematika tagozatos és 17,5% a nyelvtagozatos osztályokban.
Arra is határozott bizonyíték van, hogy a szegregáció részben intézményesített annak következtében, hogy visszaélnek a roma oktatás érdekében hozott speciális intézkedések finanszírozásával. A 2002-es év végén történt jelentős módosításokat megelőzően az önkormányzatok állami támogatást kaphattak „nemzetiségi fejkvóta” alapon, amit arra használtak fel, hogy speciális roma osztályokat szervezzenek az úgynevezett „roma kisebbségi oktatási programok” keretében. A programnak két elemet kellett tartalmaznia: egyrészt a gyerekek roma identitásának megerősítését, másrészt egy felzárkóztatási elemet.
2000. évi beszámolójában a Kisebbségi Jogok Biztosa keserűen összegezte tapasztalatait a roma kisebbségi oktatási programokról: „Nem szeretnénk a túlzó általánosítás hibájába esni, azonban kénytelenek vagyunk elmondani, hogy a cigány kisebbségi oktatást a helyi önkormányzatok az iskolákkal együttműködve, sokszor csupán a kiegészítő normatíva megszerzése érdekében szervezik meg, illetve kihasználják a roma kisebbségi oktatási formát a cigány származású tanulók - látszólag jogszerű - elkülönítésére (szegregálására).” (Kisebbségi Jogok Biztosa Beszámolója, Budapest, 2001. 50.
A normatív finanszírozással az az alapvető probléma, hogy a kívánt cél elérését szolgáló fejkvóta nagyságát nehezen lehet meghatározni (Varga, 1998), továbbá a finanszírozási rendszer képtelen kezelni az iskola-specifikus költségkülönbségeket. Mi több, a költségkülönbségek negatívan korrelálnak az iskolák/települések méretével, és az iskolákban a hátrányos helyzetűek arányával. Ezért a hátrányos helyzetűek oktatása egy főre vetítve költségesebb lenne kis településen működő iskolákban. Egy másik probléma a finanszírozás fent említett helytelen felhasználása. Ha a pénzügyi támogatás céljai nincsenek egyértelműen meghatározva, akkor az önkormányzatokat semmi sem ösztönzi arra, hogy a támogatást az adott céloknak megfelelően használják fel.
A gyerekeket elkülönített kisegítő osztályokban lehet elhelyezni a „normál” iskolán belül egy szakértői bizottság véleménye alapján (abban az esetben, ha a gyerek értelmileg enyhén fogyatékos) - a szakértői bizottság munkájának részletes leírását ld. A szakértői bizottság a szülőket - elvben - erőteljesen bevonva vizsgálatot végez, és szakértői véleményében arra a következtetésre juthat, hogy a gyerek értelmi fogyatékossága olyan mértékű, hogy nem igényel gyógypedagógiai iskolai oktatást, ugyanakkor a teljesen integrált oktatás sem javasolt.
A szakértői bizottságok tevékenységéhez hasonlóan a nevelési tanácsadó központ által lefolytatott eljárás esetén is vannak jogi biztosítékok a visszaélések elkerülésére. A vizsgálatot csak a szülő kérésére vagy beleegyezésével lehet elindítani. Ezek a jogi garanciák nem tudják teljesen megakadályozni a visszaéléseket: a kisegítő osztályokat gyakran arra használják, hogy igazolják a roma tanulók elkülönítését. A jogi garanciák nem veszik figyelembe a szülők bevonásának korlátozásait. A kisegítő osztályokba irányított roma gyerekek szülei nem éltek jogorvoslati jogukkal. Nyilvánvaló, hogy iskolázottsági hátrányai és korlátozott érdekérvényesítő képességei miatt a legtöbb roma szülő nehezen tudja kihasználni a jogi biztosítékokat.
Ellenőrzést a települési önkormányzat és a kisebbségi önkormányzat kezdeményezhet települési szinten, és az oktatási intézmény tulajdonosának (legtöbb esetben a helyi önkormányzatnak) van joga intézményi szintű ellenőrzést kezdeményezni. Nagyon fontos az a lehetőség, hogy a kisebbségi önkormányzat is kérhet ellenőrzést, mert amint arra a Kisebbségi Jogok Biztosa rámutat: „a helyi önkormányzat sokszor ellenérdekelt egy szakmai ellenőrzés lefolytatásában” (Kisebbségi Jogok Biztosa Beszámolója 2000, 54. old.).
A roma gyerekek az iskoláskorú gyerekek közötti arányukat jóval meghaladó arányban járnak kisegítő iskolába. A kisegítő iskolába járó roma gyerekek aránya az 1974-75-ös 25%-ról 42%-ra nőtt 1992-ben (a Művelődési és Oktatási Minisztérium adatai, 1993). Az adatvédelmi szabályok miatt 1993 után már nincs ilyen hivatalos statisztika, de számos szociológiai vizsgálat foglalkozott ezzel a kérdéssel. 1997-ben egy 309 kisegítő iskolára kiterjedő vizsgálat a roma gyerekek arányát 40% fölöttinek becsülte (Radó, 1997), míg egy Borsod megyei 1998-as vizsgálat szerint a kisegítő tanterv szerint tanulók több mint 90%-a roma volt (Loss, 2001). Havas, Kemény és Liskó tanulmánya szerint (2002, 95. old.) majdnem minden ötödik roma gyereket szellemileg fogyatékosnak minősítenek.
A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a kisegítő iskolába járó roma gyerekek nagy hányada még kis mértékben sem szellemi fogyatékos, s csak azért utalták őket kisegítő iskolákba, mert nemtörődömségből nem vették figyelembe sajátos társadalmi-kulturális jellegzetességeiket, illetve tudatos vagy nem tudatos megkülönböztetés következtében (Kisebbségi Jogok Biztosa Beszámolója, 2000. 236-238.
Általában a következőkkel indokolják ezeknek a gyerekeknek kisegítő iskolába küldését: ezek a gyerekek a családban tapasztalható szocializációs hiányosságok következtében, valamint azért, mert nem kellő ideig jártak óvodába, társadalmi-kulturális szempontból hátrányos helyzetűek és ennek következtében nem tudnak ugyanolyan ütemben tanulni, mint a többi gyerek, tehát speciális pedagógiai eszközökre és módszerekre van szükségük egy kisegítő iskola vagy kisegítő osztály falain belül. A gyakorlatban a kisegítő iskolák és a kisegítő osztályok alacsony szintű elvárásokat, alacsony színvonalú tanítást és szegregációt jelentenek, ezért a többiekhez való felzárkózás lehetetlenné válik.
A roma-többségű vagy kisegítő iskolában tanításnak alacsony a presztízse, s az itt tanítás az átlagosnál több munkával és az átlagosnál kisebb teljesítmény érzetével párosul. A legtöbb tanár nem tartja az ilyen munkát kihívásnak, s gyakran nincsenek is kellőképpen felkészülve ennek kezelésére, ami a tanárok kontraszelekciójához vezet. A kontraszelekció következtében a képesítés nélküli tanárok aránya sokkal nagyobb a kisegítő iskolákban és kisegítő osztályokban, mint máshol. Kutatási eredmények bizonyítják, hogy azokban az iskolákban, ahol a roma gyerekek aránya 75% felett van, a képesítés nélküli tanárok átlagos aránya 30,8%, míg azokban az iskolákban, ahol a roma gyerekek aránya 25%-nál kevesebb, ez az arány 17,4%. (Liskó, 2001, 25.
A kisegítő iskolába küldött gyerekek kiválasztását a település iskoláinak és óvodáinak kérésére egy szakértői bizottság végzi. Ahol kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a gyerekek képesek-e megbirkózni a normál iskola követelményeivel, a „szakértői bizottság” megvizsgálja őket abból a szempontból, hogy kisegítő iskolába járásra alkalmasak-e. A kisegítő iskolák fizikai vagy szellemi fogyatékos gyerekek számára szervezett alacsonyabb követelményszintű iskolák. A gyerekek addig maradnak az ilyen iskolákban, amíg képességeiket nem tekintik megfelelőnek az általános iskolai oktatásra, így ebben a kisegítő rendszerben maradhatnak akár egész általános iskolai pályafutásuk során. Ilyen esetben gyakorlatilag nincs esélyük arra, hogy tanulmányaikat középiskolában folytathassák.
A romák aránytalanul nagy számban vannak képviselve a vizsgálatban és a kiválasztásban egyaránt (Interjú, 2000. november). Az ECRI jelentés szerint „ez az elvben független testület által végzett [kisegítő iskolába] irányítás gyakran félig automatikus a roma gyerekek esetében” (CRI (2000) 5, 31.§).
Amint azt a fentiekben ismertettük, a roma gyerekek sokkal kisebb arányban járnak óvodába, mint nem-roma társaik. Az óvodába járás jelentőségét sokan hangsúlyozzák, és kutatások (pl. Havas, Kemény és Liskó, 2002) is bizonyítják, hogy a roma gyerekek esetében szoros kapcsolat van a rendszeres óvodába járás és az iskolai eredményesség között, azonban nehéz mérni, hogy az óvodába járásnak milyen közvetlen hatása van az iskolai teljesítményre.
Kállai Ernő (MTA TK KI): Roma gyerekek oktatásának társadalmi összefüggései
