Joseph Ratzinger, mielőtt püspökké szentelték vagy pápává választották volna, 1969 karácsonyán a Hesseni Rádióban fejtette ki gondolatait az Egyház jövőjéről, ami szorosan összefügg Krisztus fogantatásának jelentőségével és a hit mélységével. Ratzinger kora, amelyet egzisztenciális szorongások, politikai cinizmus és erkölcsi tévelygés jellemzett, válaszok után sóvárgott. A Katolikus Egyház, amely erkölcsi iránytűként szolgált a kor zavaros vizein, saját berkein belül is komoly változásokon ment keresztül. Hívei és bírálói egyaránt feltették a kérdést: „Mi lesz az Egyház sorsa a jövőben?”
Ratzinger atya nem próbálta elhitetni, hogy ismeri a jövőt, ehhez túlságosan is bölcs volt. Már mondandója elején óvatosságra intett: „Legyünk elővigyázatosak az előrejelzésekkel! Mert Szent Ágoston szavai ma is érvényesek: az ember mélység - s hogy mi tör fel ebből a mélységből, azt senki sem láthatja előre. Aki hiszi, hogy az Egyházat nem csupán az ember szakadékszerű mélysége alakítja, hanem az elér egészen Isten végtelen és kifürkészhetetlen mélységéig, annak még inkább oka van arra, hogy tartózkodjon az előrejelzésektől, mert ezek naiv „bizonyossággal tudni akarása” valójában csak a történelmi tudatlanság megnyilvánulása lehet.”
Az Egyház jövője és a hit ereje
Ratzinger atya rádióbeszédének zárógondolatai mélyen spirituális és jövőbe mutató üzenetet hordoztak: „Az Egyház jövője csakis azokból fakad és fog forrásozni, akik mély gyökerekkel rendelkeznek, és hitük tiszta bőségéből élnek. Semmiképpen sem azokból, akik csupán a pillanatnyi helyzethez alkalmazkodnak; és nem is azokból, akik másokat kritizálnak, miközben önmagukat tévedhetetlen mérceként állítják be.” Hasonlóképpen, nem azokból fog fakadni, „akik a könnyebb utat választva kitérnek a hit szenvedése elől, miközben mindazt, ami kihívás elé állítja az embert, fájdalmat okozhat neki vagy önfeláldozásra készteti, hamisnak, túlhaladottnak, zsarnokinak vagy a törvény betűjéhez görcsösen ragaszkodónak bélyegzik.”
Pozitív megközelítésben Ratzinger szerint „az Egyház jövőjét - mint mindig - most is a szentek fogják alakítani: olyan emberek, akiknek a gondolkodása mélyebb a kor divatos szlogenjeinél, és akik többet látnak másoknál, mert életük egy szélesebb valóságot ölel fel.” Az önzetlenség és önmegtagadás apró, mindennapos cselekedetei révén sajátítható el ez a látásmód. Ez a szenvedés, a mindennapi passió, az egyetlen út, amely fokozatosan megnyitja az ember szemét. „Az ember csak annyit láthat, amennyit megélt és elszenvedett. Ha ma már alig vagyunk képesek tudatosítani Isten jelenlétét, azért van, mert túlságosan is könnyűvé vált kitérni önmagunk elől és elmenekülni létünk mélysége elől valamiféle kényelmes mámorba. Így belső mélységeink kiaknázatlanok maradnak. És ha igaz, hogy az ember csak a szívével lát - akkor mi bizony vakok vagyunk!”
Ez a gondolatmenet megvilágítja a kérdést, hogy azok beszéde, akik Isten és hit nélküli Egyházat jövendölnek, nem más, mint üres szócséplés. „Nincs szükségünk olyan Egyházra, amely politikai »imádságokban« ünnepli az akció kultuszát. Az ilyen Egyház felesleges, és ezért magától fog eltűnni. Maradjunk meg Jézus Krisztus Egyházának! Olyan Egyháznak, amelyik hiszi az Istent, aki emberré lett, és életet ígér nekünk a halálon túl.” A pap szerepe is ezen a hiten alapszik: „az a pap, aki nem szakemberként működik, aki nem vonja ki magát az eseményekből miközben hivatalos tanácsokat nyújt, hanem Istentől indíttatva az emberek rendelkezésére áll, jelen van számukra a bánatban, az örömben, a reményben és a félelemben, ő ezután is nélkülözhetetlen marad.”
Tisztulás és megújulás
Ratzinger szerint „a ma válságából ezúttal is a holnap olyan Egyháza fog kibontakozni, amely sokat veszített. Ez az Egyház kicsi lesz, és lényegében elölről kell kezdenie mindent. Nem lesz képes benépesíteni sok olyan épületet, amelyet a jólét idején emelt. Követői számának csökkenésével sok társadalmi kiváltságát is elveszíti. A korábbi korszakokhoz képest sokkal inkább önkéntes közösségként fog megjelenni, amelyhez csak szabad elhatározásból lehet csatlakozni.”
Ez a kisebb közösség még inkább rá fog szorulni tagjai egyéni kezdeményezőképességére. „Nem fér hozzá kétség, hogy fel fogja fedezni a szolgálat új formáit és pappá fog szentelni olyan kipróbált keresztény férfiakat is, akik világi hivatást is gyakorolnak a papság mellett. A kisebb gyülekezetekben vagy zárt társadalmi csoportokban a lelkipásztori gondoskodás többnyire ilyen formában fog megvalósulni.” Természetesen a teljes idejű papi szolgálat is nélkülözhetetlen marad. Az Egyház minden elképzelhető változás közepette „újra és teljes meggyőződéssel rá fog találni saját lényegére abban, ami mindig is középpontjában állt: a háromságos Istenbe, Jézus Krisztusba, az emberré lett Isten Fiába, valamint a Szentlélek végsőkig tartó segítségébe vetett hitben. A hit és az imádság által az Egyház ismét felismeri valódi középpontját, és a szentségeket ismét Istennek szóló szolgálatként, nem pedig a liturgikus berendezkedés problémájaként fogja megélni.”
Ez az új Egyház „olyan bensőségesen spirituális Egyház lesz, amely nem követel magának politikai mandátumot, és amely éppoly kevéssé kacérkodik a baloldallal, mint a jobbal. Nehéz dolga lesz, mert a kikristályosodás és a tisztulás folyamata sok jó erőt is el fog venni tőle. Ez a folyamat szegénnyé teszi majd, és a kicsinyek egyházává formálja.” A folyamat annál is inkább nehéz lesz, mert le kell vetkőzni a szektás szűklátókörűséget éppúgy, mint a fontoskodó önfejűséget. Előrelátható, hogy mindez időbe fog telni, a megtisztulás útja hosszú és fáradságos lesz.
Ratzinger meggyőződése, hogy „az Egyház rendkívül nehéz idők elé néz. Tulajdonképpeni válsága még alig kezdődött el. Komoly megrázkódtatásokkal kell számolnunk. De ugyanilyen bizonyossággal vallom azt is, hogy a végén nem a politikai kultusz Egyháza marad meg - amely Gobelnél is meghiúsult -, hanem a hit Egyháza. Meglehet, társadalmi súlya már nem lesz ugyanolyan, mint korábban, de új virágzásnak indul, és az emberek újra otthonként ismerik majd fel: olyan helyként, ahol életet kapnak, és ahol a halálon túlmutató remény vár rájuk.”
XVI Benedek Joseph Ratzinger tortenete 2013 HDTV x264 Hun MrX 1
Krisztus fogantatása és Mária szerepe
A karácsony, mint Jézus Krisztus fogantatásának és születésének ünnepe, különleges vonzerővel bír. Ratzinger gondolatai a hit mélységéről és a tisztulásról szorosan kapcsolódnak ehhez az eseményhez. A II. Vatikáni Zsinat hangsúlyozza, hogy az Isten „megemberesülése” az ember „megis-tenüléséhez” vezet. Ezt a gondolatot fejezi ki a karácsonyi ünnep. Krisztus születésével a szeretet és remény világa bontakozik ki, amelyet Isten pecsétjével hitelesít. Ahogy János evangéliumában olvassuk: „az asszony, amikor szül, szomorú, mert eljött az ő órája, de amikor megszületett a világra, többé már nem emlékezik a gyötrelmére az öröm miatt, hogy ember született a világra” (Jn 16,21).
Mária szerepe Krisztus fogantatásában kulcsfontosságú. Isten kegyelmével eltöltve vállalta a Megváltó anyaságát. Az evangéliumok beszámolói szerint Mária igenje - „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38) - tette lehetővé Isten tervének megvalósulását. Ahogy Erzsébet mondja Máriának: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!” (Lk 1,42). Ratzinger teológiájában, és általában a katolikus tanításban, Mária nem istennő, hanem Isten kiválasztott szolgálóleánya, aki által Isten belépett az emberi történelembe. Az ő "igenje" elengedhetetlen volt a megváltáshoz, mert Isten nem erőszakolja rá az emberre akaratát, még a legjobbat sem. Mária történetesen nemet mondhatott volna, de nem tette.
Mária anyasága Isten műve, az Ő ajándéka mindnyájunk számára. Ő mutatta meg nekünk Isten anyai jóságát. A Szentlélek által fogantatott Jézus Krisztusban Isten „testi formában” belépett az emberi történelembe, ami az emberiség számára az üdvösség kapuját nyitotta meg. Mária a kegyelem befogadásának modellje, aki teljesen átadta magát Isten akaratának, lehetővé téve, hogy a Szentlélek működjön benne. Joseph Ratzinger/XVI. Benedek pápa Összes Művei (Opera Omnia) 16 kötetben jelentek meg, amelyekben Mária szerepe és Krisztus fogantatásának teológiai mélységei is részletesebben kibontakoznak.
A házasság és a Szentháromság analógiája
A házasság teológiája is szorosan kapcsolódik a Szentháromság, és így Krisztus fogantatásának misztériumához. A 19. század második felétől megfigyelhető bizonyos hangsúlyváltás a nyugati házasságteológiában. Mathias Joseph Scheeben egy 1865-ben megjelent művében Nazianzoszi Gergely és Olümposzi Methodiosz munkáira hivatkozva felidézte és alaposan kidolgozta az analógiát, miszerint „Krisztus az új, igazi Ádám, akinek az első Ádám előképe volt.” Scheeben a szentháromságtani és egyháztani szempontokat szoros egységben gondolta végig, integrálva egy korábban elvetett, görög gondolatot a latin teológiai hagyományba. Ez a teológiai kibontakozás szoros kölcsönhatásban állt a katolikus perszonalista filozófiai és teológiai törekvésekkel, amelyekben kulcsszerepet játszott Dietrich von Hildebrand és Herbert Doms.
A tomista felfogás szerint a házasság elsődleges célja az utódnemzés és nevelés, másodlagos célja pedig a házastársak kölcsönös szerelme. Azonban az “új házasságteológia” tézise szerint inkább a házasság elsődleges értelméről kell beszélni, ami a kölcsönös szeretet, és csak ennek függvényében állítható, hogy a gyermeknemzés a biológiai cél. A II. Vatikáni Zsinat, illetve a Gaudium et Spes hitelesítette a változást ebben a kérdésben, majd a Humanae Vitae elmélyítette a perszonalista szemléletet. II. János Pál pápa tette meg végül a házasság és a Szentháromság személyi közösségének analógiájára való hivatkozást a Familiaris Consortio apostoli buzdításban és egyéb nyilatkozataiban. A „test teológiáját” kidolgozó pápa világosan látta, hogy intézményeket kell létrehozni a személyközpontú házasságszemlélet elmélyítése céljából, hiszen ennek nemcsak az elméleti, de a gyakorlati jelentősége is óriási.
A szinódus előzetes anyaga arra utal, hogy a gyakorlati kérdéseket e megújult házasságteológia keretében kívánják értelmezni, túlmutatva a statisztikákon. „A lényeg: Teljes erőbedobással Krisztust követni!” - ahogy Ratzinger hangsúlyozza. Az Eucharisztiában való részesedés és az annak hiánya mélyen érinti a házastársakat és családjukat. Ezzel együtt fontos kérdés a homoszexuális kapcsolatok és a fogamzásgátlás kérdése is. A Humanae Vitae engedménye, amely a naptár-módszert megengedhetőnek tartja, talán kiterjedhet majd más, nem abortív fogamzásgátló módszerek használatára is, indokolt esetekben.
Joseph Ratzinger/XVI. Benedek pápa - Egy életmű
Joseph Ratzinger, professzor, bíboros, majd XVI. Benedek pápa egy egész életen át tartó kutatást és tudományos munkát ajándékozott az Egyház tagjainak és minden érdeklődőnek. Összes művei 16 kötetben jelentek meg. E művek mély betekintést nyújtanak a teológiai gondolkodásba, a hit és erkölcs kérdéseibe, valamint az Egyház jövőjével kapcsolatos elmélkedésekbe. Joseph Ratzinger/XVI. Benedek pápa gondolatainak fordítása az eredeti német szöveg alapján készült, melyek ma is aktuálisak és iránymutatóak.
Az Egyház jövőjét illetően Ratzinger nem a könnyű utat, hanem a hit szenvedését és az önmegtagadás apró, mindennapos cselekedeteit javasolja. Az imádság, a szentségi lelkület és a Krisztus-központú élet az a feladat, amely ránk vár. Máriát nem istennőként, hanem Krisztus anyjaként tiszteljük, aki Isten kegyelméből szülhette meg a Messiást, és aki a kegyelem befogadásának modelljévé vált. A házasság teológiája, amelyet Ratzinger és Ferenc pápa is mélyített, a Szentháromság szeretetközösségét tükrözi, és a házastársak szeretetének elsődlegességét hangsúlyozza, ami Krisztus fogantatásának misztériumából fakadóan az isteni szeretet földi megnyilvánulása.
tags: #ratzinger #krisztus #fogantatasarol