A modern ember élete tele van kihívásokkal, stresszel és lelki megterheléssel. Gyakran előfordul, hogy ezek a belső konfliktusok a testünkön keresztül nyilvánulnak meg, szervi alapú betegségek nélkül okozva tüneteket. Ezt a jelenséget pszichoszomatikus megbetegedésnek nevezzük.
Mi az a pszichoszomatikus betegség?
Pszichoszomatikus betegségeknek azokat a megbetegedéseket nevezzük, amelyek - bár szervi betegségek -, de kialakulásukban rendkívül nagy szerepet játszik a lelkiállapot. A test és a lélek szorosan összefügg egymással, és ha a lélek sérül, az óhatatlanul kihat a testi egészségre is. Egy új tudományág, a pszicho-neuro-immunológia épp ezt a kérdést kutatja, és már teljesen bizonyított, hogy szoros kapcsolat van a lelki egészség és az immunrendszer között.
Pszichoszomatikus tünetnek nevezzük azokat a lelki eredetű tüneteket, fájdalmat, amelyek nem köthetők szervi megbetegedéshez. A modern felfogás szerint szinte az összes testi tünetnek lehet lelki eredője. Korábban csak néhány tünetre hitték azt, hogy lelki eredetű lehet. A teljesség igénye nélkül a „klasszikus tünetek” lehetnek: hasmenés, hányinger, izzadás, fejfájás, derékfájás. A lelki gyötrődés, a rossz lelkiállapot, a stressz mind-mind képes pszichoszomatikus fájdalom formájában kivetülni a testre, pláne abban az esetben, ha valaki hajlamos rá. Előfordulásuk általában az amúgy is gyengébb vagy problémásabb területeken jelentkeznek.
A psziché rendkívül változatos fájdalomtüneteket tud produkálni, amelyek megnehezítik az életet. A testben bárhol felléphet, jellegzetesen ilyenek az izomfájdalmak, izomgörcsök, a gerinc, a hát fájdalmai, derékfájás, az ízületekben érzett fájdalom, fejfájás, a bőr egy részének fájdalma érintésre. Gyakran a szervekben érezhető fájdalom, pl. szívszúrás, mellkasi szorítás („mintha abroncs fogná össze a mellkasomat”). Ezek általában krónikusan jelentkeznek, és az orvosi vizsgálatok konkrét okot nem tudnak kimutatni.
Vannak olyan betegségek is, ahol az orvosi vizsgálatok nem találnak eltéréseket, a beteg mégis szenved. Őket sem szabad azzal elintézni, hogy csak feltűnősködni akarnak, szimulálnak, mert a szenvedés is egy tünet. Ez esetben a lelki hátteret különösen kell nézni, mi oka lehet a problémáknak.
Gyakori pszichoszomatikus tünetek és betegségek
Gyomor- és bélrendszeri problémák
A gyomor hamar jelzi a lelki problémákat. Sok ember érez égő érzést, fájdalmat gyomortájon, refluxos tüneteket. Tartós feszültség esetén a gyomorfájdalmak rendszeressé válhatnak. A gyomorfekély a klasszikus pszichoszomatikus betegségek közé tartozik.
A bélrendszer nagyon érzékeny a lelki problémákra, szinte második idegrendszerként működik. A bélrendszer nyálkahártyája könnyen ingerelhető, gyorsan változik a perisztaltika. Az IBS (Irritábilis bél szindróma) nagyon gyakori betegség, minden ötödik embert érint. Krónikus lefolyású. Tünetei: hasi fájdalom, hasi diszkomfort érzése, hasmenéses vagy székrekedéses tünetek, puffadás, teltségérzet. Kellemetlen, de viszonylag ártalmatlan bélbetegség, mivel szervi eltérés nem igazolható.
Ezek már komoly, gyulladásos bélbetegségek, de ezek is erős pszichoszomatikus befolyás alatt állnak. Idegrendszeri megterhelés hatására fellángolnak a tünetek, nyugalom esetén visszavonulnak. Folyamatos orvosi kezelést igényelnek.
Szív- és érrendszeri problémák
A magas vérnyomás népbetegségnek tekinthető, és pszichoszomatikus jellege is elég közismert: "Úgy felidegesítettem magam, hogy a vérnyomásom is felment." Ebből következik a fordítottja is: a lelki egyensúly fenntartásával a vérnyomás is rendeződni fog.
A szívinfarktus is gyakran az erős stresszhatás után következik be, és az "A típusú" személyiségre jellemző: ők a domináns, hirtelen haragú, lobbanékony, vezető típusú emberek.
Alvászavarok
Az alvászavarok is rendkívül érzékenyen jelzik az idegrendszer labilitását. A legkisebb szorongás is fel tudja borítani az egészséges alvást. További feszültségek rémálmokat okozhatnak, többszöri felriadást.
Az altató tablettákhoz rendszeres használat során nagyon könnyű hozzászokni, ezért csak akkor szabad használni, ha tudjuk, hogy csak néhány alkalomról van szó.
Egyéb tünetek
A hajhullás tipikusan azon tünetek közé tartozik, amelyről nem is gondolnánk, hogy lelki okai lehetnek. Természetesen hajhullás esetén szakorvosok segítségével először a testi okokat kell kizárnunk, de nagyon gyakran az orvosok nem találnak semmit... Ilyenkor vetődik fel, hogy hajhullás oka pszichoszomatikus. Nagyon gyakran fordul elő, hogy egy lelki megrázkódtatás következtében a haj elkezd erősen hullani.
Sokan szenvednek tőle, mégis kevesen tudják, hogy a fülzúgás erősen függ a lelkiállapottól. Bizonyos mértékű fülzúgás sok embernél előfordul, de aki lélekben kiegyensúlyozott, nem foglalkozik vele. Valahogy úgy van vele, mint más az óraketyegéssel, az agya kikapcsolja a zajt, észre sem veszi. Azonban zaklatott idegállapotban rákoncentrál, és a viszonylag csendes zaj ettől egyre hangosabbnak tűnik, a végén szinte dübörög, az őrületbe kergetve az embert. Pedig többnyire csak egy csendes zajról van szó...
Az étkezés jelentős örömforrás, amely képes feledtetni a mindennapok búját-baját. Sokan azonban nem képesek megállni a reális adagnál, és búfelejtőként sokkal többet esznek (bár az elhízást más is okozhatja). A falásrohamok túlsúlyhoz vezetnek - sajnos a túlsúly már a társadalom egyre nagyobb részére jellemző. Az elhízás további egészségkárosodásokat von maga után.
Épp az a betegség, hogy nincs, de úgy tűnik, van. A hipochonder bármilyen betegségről hall, kényszeresen vizsgálni kezdi magát, nem szenved-e abban a betegségben, és általában talál is gyanús tüneteket. Mardossa a kétség, hogy most ő beteg, avagy nem. A kicsi problémákat hajlamos irreálisan felnagyítani. Az internet nem tesz jót a hipochondereknek, mivel idejük nagy részét tüneteik keresgélésével tölti, amitől tovább romlik az állapotuk.
A lelki problémák okai és megnyilvánulásai
Amikor azt mondom, unatkozom, akkor az azt jelenti, hogy nem használom ki az erőmet és a teljesítőképességemet. Miért van ösztönzésképpen mások társaságára szükségem? Az unalom melankóliát jelent, amely hosszú távon depresszióba sodor, ha nem lépek. A melankólia az életemben jelenlévő hiányérzethez, űrhöz kapcsolódik. Tudatosítom ezt az állapotot. Hagyom, hogy a felettes énem vezessen, mivel birtokában vagyok az ehhez szükséges minden erőnek és forrásnak. Elfogadom, hogy hallgatnom kell a belső hangomra. A meditáció és az energetikai kezelések segíthetnek engem ebben.
A türelmetlenség olyan belső stresszes állapotra, bizonytalanságra vagy feszültségre utal, amely megrendít engem és az idegrendszeremre is kihat. Ingerlékenyebbé válok a kommunikáció során, mindent gyorsabban csinálok.
A szomorúság állapot, amelyre rosszkedv és melankólia jellemző. Egy mély szomorúság cukorbeteggé is tehet engem. Az egész testem visszautasítja az életörömöt. Az a benyomásom, hogy semmi sem mosolyog rám vissza, érzem a bennem lüktető fájdalmat, a szívem meghasad a kíntól, ez a hatalmas üresség mintha szét akarna terjedni bennem azért, hogy ennek a „kíngolyónak” helyet adjon. Azt szeretném, hogy ez a kín szétrobbanjon bennem, tartalmas életre és melegségre van szükségem, amely forráspontig hevítené a belém szorult könnycseppeket, amelyek úgy hagyhatnák el a testemet, ahogy a gőz az égbe száll. Így ezt az ürességet gyengédséggel és kedvességgel tölthetem be.
Úgy érzékelem, az életterem olyan korlátok közé van szorítva, amelyek valójában nem is léteznek. „Fogolynak”, „csapdában” érzem magam. Elfogadom, ha az emberek elözönlik a pszichikai teremet, és ez nálam egy bizonyos belső megszorítást, szorongatottság érzését, „összehúzódást” eredményez. Ezért mellőzöm a saját személyes igényeimet, és inkább másoknak kívánok megfelelni, hogy kivívjam azt a szeretetet, amire szükségem van (még akkor is, ha erre más mód is lenne). Ez a belső megszorítás, szorongás arra késztet engem, hogy érzelmeimet, érzéseimet az egyensúlyom kárára felnagyítsam. Mivel ködös világban élek, az önbizalmam elszáll, és reményvesztettség lesz úrrá rajtam, feladom a küzdelmet.
Melyik lehet az a helyzet, amelyben fiatalként annyira megnyomorgatottnak éreztem magamat, hogy még manapság is mindig hűségesen reprodukálom ezt a berögzült gondolatsémát? Testem számára természetes, hogy a legfontosabb pszichés, lelki igényeim ki legyenek elégítve, legyen levegőm, hogy lélegezhessek, legyen elegendő tér köztem és a többi ember között, szabadon dönthessek arról, hogy mi a jó nekem. Ha mostantól elsősorban az élettel kapcsolatos elvárásaimra válaszolok, nagy esélyem van arra, hogy mások elvárásait meghagyjam nekik, és így biztosabb lehetek abban, hogy velük is harmóniában leszek. Úgy, hogy meghagyom nekik, tiszteletben tartom saját gondolat- és cselekvési szabadságukat, mert emlékeznem kell arra, hogy ha megfulladok valamitől, valami nyomaszt, akkor az azért lehet, mert én tudatosan vagy tudat alatt megfullasztom az embereket magam körül.
A szorongás olyan ijesztő és gyakran megnevezhetetlen feszültséggel járó ideges vagy nyomasztó várakozás, amikor valami bekövetkezésétől tartunk. Kapcsolódhat egy konkrét nyomasztó, szorongásra okot adó valós veszélyhez is (mint haláleset, személyes katasztrófa, büntetés). Azonban a szorongás esetében inkább olyan félelemről van szó, amely nem köthető semmilyen azonnal érzékelhető vagy kifejezhető dologhoz. Ezért a szorongás mély okainak megtalálásához általában a gyermekkoromig kell visszamenni, mivel ez gyakran az elhagyatottságtól, egy szerett személy szeretetének elvesztésétől, és a szenvedéstől való félelmekhez köthető. Amikor újra hasonló helyzetbe kerülök, a szorongás újra felszínre tör bennem. Bármikor, amikor ez a félelem újra megjelenik, vagy ha egy ilyen valós vagy akár képzeletbeli helyzetet élek meg újra, ezt a tudatalattim egyfajta vészjelzésnek fogja fel, amelyben vészhelyzetet érzékel, és a szorongás még erősebben jelentkezik. Gyerekként a szorongás általában a sötéttől való félelemként konkretizálódik, ölt alakot, vagy a gyerek hajlamos lesz magányába zárkózni. Mostantól bátorságot, bizalmat viszek az életembe azért, hogy jobban tisztelhessem saját magamat, és a többieket pedig hagyom, hogy szabadon gondolkodhassanak a dolgokról, és az életemből kiűzök minden bűntudatot.
Az öregedéssel kialakuló testi és pszichés képességek romlását szenilitásnak nevezzük. A szenilitás olyan betegség, ami menekülési jelez. Visszatérek egyfajta gyermeki állapotba, és annak védelmező biztonságérzetét is visszanyerem. Így azt választom, hogy mások foglalkozzanak velem, azt akarom, hogy ők vállaljanak fel minden felelősséget. Ha szenilis vagyok, akkor fel kell ismernem, hogy nem szükséges a menekülés. Akarom „aratni” az annyira vágyott figyelmet, amelyet nekem szentelnek majd, akkor ezt nekem kell „elvetnem”. Isteni védelem alatt állok, békében és biztonságban élek.
Minden olyan helyzet, ami a szervezetemtől nagyobb igénybevételt követel, stresszel jár. Ez a stressz lehet pszichikai eredetű (a környezetem nyomása), fizikai (a testem nagy igénybevétele, munka, sport, meleg vagy hideg), kémiai vagy biokémiai (gyógyszerek, kemoterápia, hormonális változások). Összegezve azonban megállapíthatjuk, hogy a stressz önmagában kevésbé fontos szempont, a lényeges az, ahogyan én a stresszre reagálok. A stressz lehet ugyanúgy pozitív, ösztönző és kreatív, mint fenyegető is testem számára. Aszerint, hogy hogyan reagálok különböző eseményekre, helyzetekre, érzésekre és nehézségekre, a stressz káros vagy hasznos is lehet. Fontos megállapítanunk, hogy egy boldog esemény is okozhat stresszt. Nyerhetek akár egymilliárd forintot a lottón, mégis depresszióba eshetek, mivel az lesz az érzésem, hogy annyi mindenen kellene változtatnom az életemben, de félek, ez nem fog sikerülni: Megtarthatom az állásomat, ahol általam tisztelt emberekkel dolgozom együtt? A barátaim ugyanolyanok maradnak majd velem? El kell majd költöznöm? Képes leszek majd a változásokhoz igazodni? Fontos, hogy mélyen magamba nézzek, és megvizsgáljam a reakcióimat, motivációimat, viselkedésemet, ahelyett, hogy a külső eseményeket szidnam, és tenném felelőssé.
Kapcsolódjon bár örömhöz, szeretethez, félelemhez vagy csalódáshoz, a sírás egy érzelmi túltelítettség állapotától, a túl erős érzelmektől szabadít meg engem. Lehet, hogy olyan jeleneteket kellett végignéznem, amiket elviselhetetlennek, szörnyűnek tartottam, de rajtam kívülálló okok miatt meg kellett néznem az elejétől végig. Azért is sírhatok, mert nem vagyok képes az érzelmeimet mások felé kommunikálni. A sírás a szomorúság, a csalódottság kiürítése magunkból, feladata a belső „nyomás” csökkentése. Az is lehet, hogy figyelemfelkeltés céljából vagy szimpátia elnyerésére használom könnyeimet, szeretném, ha foglalkoznának velem. Az elzáródott könnycsatorna arra utal, hogy zárlat van a szabad önkifejezésemben, amely talán ahhoz a hiedelemhez kapcsolható, hogy „sírni gyerekes dolog”. A szemeimet elhagyó könnyáradat a látásomat is korlátozza, talán azért, mert, félek attól, hogy bizonyos dolgokat nem látok majd megvalósulni.
Ha sajnálattal vagyok teli, akkor testemet fájdalommal, búval, elégedetlenséggel „táplálom”. A sajnálkozásaim felemésztenek belülről, és az energiaszintemet lecsökkentik, a betegség számára termékeny talajt készítenek elő. Megtanulom, hogyan álljak hozzá pozitívan a dolgokhoz, tudatában annak, hogy mindig mindent a legjobb tudásom szerint teszek.
Az általános rosszkedv, letörtség egy bizonyos szorongás, aggodalom vagy szomorúságformához köthető, amely gyakori sírásokban, magányosság érzésében nyilvánul meg. A szívem sérült és fáj, mivel egy fájdalmas és sajnálatos tapasztalaton vagyok túl. A rosszkedv néha állandósulhat, néha csak ideig-óráig tart. Meg kell keresnem ennek a valódi, mélyebb okát, amely néha tudat alatti. Egy-egy gyermekkori sérülés vagy öntudatra ébredés, önmegismerés, felismerés újra felszínre kerülhet évekkel később is. Nyitott maradok mindarra, amit épp megélek, és gyorsan megnevezem a rosszkedvem valódi okát, hogy ezen változtathassak. Elfogadom önmagam megismerésének tapasztalatát, és interiorizálom, magamévá teszem.
A rosszullét nem egy betegség, hanem inkább egy általam érzett, változó intenzitású kellemetlenség. A rosszullétet ugyanúgy kell „megfejteni”, mint a betegségeket. Azonban a tünetek felületesebbek, jelentéktelenebbek, és a kellemetlen közérzettől az ájulásig terjedő széles skálán mozoghatnak. Ugyanúgy, mint a betegségek esetében, a rosszullét is egy tudatos vagy egy tudat alatt működő konfliktus, trauma következménye.
A rögeszme az elme betegsége. Amikor valami vagy valaki a rögeszmémmé válik, akkor minden energiámat, minden figyelmemet a rögeszmém tárgya felé fordítom. Ezek a gondolatok állandó és fenyegető jelleggel ismétlődnek. Azonban mindemellett tudatában maradok annak, hogy ezek a gondolatok irreálisak. Semmi más nem létezik számomra. Ha rögeszmés személyiség vagyok, akkor nagy valószínűség szerint egy kétségekkel teli, döntéseit nehezen meghozó ember vagyok, és olyan kettősségeket élek meg, mint a szeretet-utálat együttes érzése, magammal és másokkal szemben. Rögeszme több formában is jelentkezhet: ez lehet valakivel vagy valamivel szemben érzett fóbia, olyan jellegű gondolatismétlések, mint pl. „mi lenne, ha...” (a kétség őrülete), vagy olyan kényszerbetegség, ami bizonyos, negatív következmények nélküli cselekedetek végrehajtására késztet, de önpusztítóak, öngyilkos jellegűek is lehetnek, amiket azonban sosem követ valóságos tett. Legtöbbször szorongó félelemmel gondolok olyan dolgokra, amelyek hanyagságból vagy személyes hibából „megtörténhetnek” velem, amelyet el kell kerülni. Az én elsőbbségem az, hogy ezt a rögeszmét, akár tudat alatt is, táplálhatom. A gondolataim lebénultak. A rögeszmém tárgya táplál engem. Ezzel nagy belső űrt és nagy bizonytalanságot kompenzálok. Azért, hogy rögeszmés legyek, nagy belső feszültséget, aggodalmat kell éreznem, ideje tehát, hogy találjak egy olyan dolgot az életemben, amely több nyugalmat és belső békét hoz el az életembe.
A remegés a test felső végtagjait és főleg a kezeimet érinti. Ezek olyan szabálytalan, irányíthatatlan mozdulatok, amik nagy düh, félelem vagy fizikai gyengeség következtében jelennek meg. Mivel úgy érzem, csapdába kerültem, az izmaim megfeszülnek, és elkezdenek remegni. Olyan vagyok, mint egy kitörésben levő vulkán, forr bennem a méreg. Az is lehet, hogy ez a remegés egy olyan hír vagy információ következtében fog el, amelyeknek tudatosan nem akarom látni a következményeit. Ilyenkor konfliktus van a tudatos és a tudat alatti részem között. A két rész közötti feszültség egy akaratom ellenére bekövetkező remegést provokál valamelyik testrészemben (karok, arc, lábak, törzs). Ez lehet egy olyan kérdés következménye, amelyet évek óta újra és újra felteszek magamnak, és amelyre megvan a válaszom, azonban kételkedek annak igazságában. A válasz megtalálásának vágyából fakadó, a tudatalattimban felhalmozódott energia remegés formájában szabadul fel.
A személy tartósan fennálló tudatzavara, melyben az észlelés, a valós világhoz való kötődés, valamint az onnan érkező ingerek felfogásának képessége súlyosan károsodik. A beteg a feltisztult periódusain kívül nem rendelkezik ép tudattal. A betegre öntudatának eltorzulása, mások és a külvilág torz megítélése, érzékenység, intelligencia, szigorú ítélkezés jellemző. Úgy él, mintha idegen lenne ebben a világban. A paranoia és a skizofrénia különféle pszichózisok. Ha ebben a betegségben szenvedek, akkor el akarok menekülni attól, aki vagyok, és el akarok menekülni ebből a testből, amit nem fogadok el. Rosszul érzem magam, az a benyomásom, hogy nincs többé identitásom, mert hagytam, hogy az engem körülvevő emberek elnyomjanak engem. Eléggé gyenge az önértékelésem, és minden eszközzel megpróbálom megszerettetni magam, figyelmet akarok kicsikarni. A pszichózis lehet olyan esemény következménye is, amelyben annyira nagy érzelmi megrázkódtatást éltem át, hogy el akartam magam határolni a valóságtól. Az elmém, nem értvén a dolgot, a következő kérdést tette fel: Ez miért épp velem történt meg? A tudatalattimban elrejtettem bizonyos eseményeket, érzelmeket, azonban azok még mindig ott vannak, és előbb-utóbb szembe kell majd néznem velük, hogy le tudjam vonni belőlük a tanulságot. Az engem tudat alatt irányító, és impulzív viselkedésre késztető eseményeket kiszabadítom mentális börtönükből, és visszanyerhetem az életem feletti irányítást. A gyermekpszichózis a gyermek és szülei közti zavart viszonyból származhat. Én, mint gyermek, a mentális fejlődésemben egyfajta közömbösségbe, tétlenségbe és stagnálásba zárkózom, egy olyan elszigetelt világba, amely nem közvetíthető, és amely a védelmemet szolgálja. Olyan, mintha nem lennék képes megtalálni a helyemet, és felelősséget sem tudnék magamért vállalni.
Üldöztetési, szerelmi, féltékenységi tévképzet, téveszme. A legtöbb lelki alaptevékenység zavartalan. A paranoiás viselkedés egyfajta kisebbségi érzésből fakad, tiltakozással, kompenzálással, megtorlással vagy büntetéssel egyenértékű. A paranoiás embernek rögeszméi, mániái, fixa ideái vannak, és minden figyelmét ezekre irányítja. Ha paranoiás vagyok, akkor mindig áldozatnak érzem magamat, és állandóan lesben állok. Az érzelmi sérüléseim, nagy érzékenységem, a bennem lakozó félelmek és megbánások azokkal a tapasztalatokkal kapcsolatosak, amelyeket kudarcként könyveltem el. Mindez menekülésre késztet engem, és arra, hogy elvágjam magam egy olyan valóságtól, amellyel nehezen nézek szembe.
A skizofréniát a valósággal való kapcsolat elvesztése (pszichózis), hallucinációk (általában hangok hallása), téveszmék (téves vélekedések), abnormális gondolkodás, eltompult érzelmek (az érzelmek beszűkülése), a motiváció csökkenése, valamint munkahelyi és szociális zavarok jellemzik. A betegség pontos oka még nem ismert, a jelenlegi kutatások szerint öröklődési és környezeti tényezők együtthatása lehet a felelős. A skizofrénia rejtőzködés, kísérlet arra, hogy mások előtt elfedjem valódi identitásomat. A skizofrén ember gyakran nagyon merev családi környezetben nőtt fel, amelyben elvesztette valódi identitását. Mivel már nem tudom, ki is vagyok valójában, elhatározom, hogy valaki mássá válok majd - ez az „én vagyok” teljes elutasítása. Az általam megélt dolgok olyan intenzívek, hogy betegségem reakció az engem érő túl nagy stresszre. Az a benyomásom, hogy a helyzetemre nincs megoldás, tehát az egyetlen túlélési esélyem a menekülés. Skizofrénként gyakran nagyon erős intellektussal rendelkezem. Szükséges annak megértése, hogy mi történik bennem, ahelyett, hogy egyszerűen csak elfogadnám azt. Skizofrénként általában fenyegetettségben élek, ezért átváltoztatom a valóságot. A dolgokat hajlamos vagyok eltúlozni. Ha gyermekkoromban (főleg 12 éves koromig) valami lelki sérülés ért, elutasítás, alávetettség, düh, meg nem értés, elhagyatottság formájában, akkor hajlamos leszek a valóság elferdítésére, amikor felnőtt…
A pszichoszomatikus problémák kezelése
A pszichoszomatikus fájdalmak kezelésére szakosodott klinikák tucatszám nyitnak Európában, hiszen a társadalom felől komoly igény mutatkozik a lélekkel (is) foglalkozó szolgáltatók irányába. A pszichoszomatikus fájdalmak megszüntetésének hátterében lelki trauma áll, feloldásukban pszichológus segíthet.
Az első szabály, hogyha testi tünet jelentkezik, először mindig vizsgáltassa ki magát, még akkor is, ha pszichoszomatikus betegségre gyanakszik. Ha az orvos talál szervi eltérést, azt természetesen kezelni kell, de mindig tartsa szem előtt, hogy amíg a lelki probléma fennáll, addig legfeljebb tünetcsökkentésről lehet szó. A végleges gyógyuláshoz szükség van a pszichés háttér rendezésére is. Azonban, ha testi betegség már nagyon előrehaladott, lehet, hogy a teljes gyógyulás már nem lehetséges, de ilyenkor a tünetcsökkenés vagy a további állapotromlás megakadályozása is komoly eredménynek számít.
Sok beteg gyengeségként éli meg, hogy lelki rosszulléte testi tünetekkel párosul, és elutasítja, sőt, sértőnek tartja a pszichoterápiát. A pszichoszomatikus fájdalmat az autonóm idegrendszer zavara váltja ki. A kellemetlen érzés lehet fejfájás, derékfájás, hátfájás vagy lábfájdalom is, általában családi problémák, munkahelyi stressz, gyerekeknél az iskolában való megfelelés kényszere okozhatja.
A pszichológust és a pszichiátert sokan keverik, pedig korántsem ugyanaz a kettő. Ezzel szemben a pszichológus nem orvosi egyetemen tanult, hanem pszichológiai kart végzett, nem írhat fel gyógyszert. A pszichoterápiának számos formája van, lényege általában az, hogy a beteg a szakember előtt feltárja az érzéseit, és új következtetésekre jusson az életével kapcsolatban. Tévedés azt hinni, hogy akinek nincs barátja, annak van szüksége pszichológusra - a terápia nem hasonlít baráti beszélgetésre, a szakember nem véletlenül tanult évekig az egyetemen. Ráadásul mindent be lehet vallani, egy pszichológus előtt semmi sem "ciki", és attól sem kell félni, hogy továbbmondja másnak.
Hogyan károsítja a krónikus stressz a testedet?
