A prolaktin terhesség alatt és a termékenységben betöltött szerepe

A prolaktin az agyalapi mirigyben termelődő, anyatejtermelésért felelős hormon. Szerepe az anyatej termelésének beindítása és fenntartása, így ha kevés termelődik, komoly gondok adódhatnak. A prolaktin elválasztása nem szoptató nőkben a szülés után 3 hónappal csökken le a szülés előtti szintre. Elválasztását nem terhes nőben és férfiakban is fokozza az emlőbimbó területének ingerlése, az orgazmus és a stressz is.

Terhesség során az agyalapi mirigy térfogata akár 30 százalékkal is megnőhet, ezt a növekedést a prolaktint termelő sejtek megnagyobbodása okozza. A prolaktinszint már a terhesség 5-8. hetétől növekedni kezd, és a szülés előtt az alapszint tízszeresét is eléri. A prolaktin emelkedésért, a terhesség alatt bekövetkező ösztrogénszint emelkedése a felelős, de természetesen más hormonoknak is van szerepe ebben.

Agyalapi mirigy és hormonális szabályozás

A prolaktin egy fehérjehormon, aminek az elsődleges feladata, hogy szülés után megindítsa a tejelválasztást. Főleg az agyalapi mirigy elülső lebenye termeli, de kisebb mértékben más szövetekben, például a mellekben, férfiakban a prosztatában, a bőrben és a méhlepényben is termelődik valamennyi. Termelődését a hipotalamusz neuroendokrin sejtjei szabályozzák. A terhesség alatt megnő a vérben a koncentrációja, ennek hatására megnövekednek az emlőmirigyek és felkészülnek a tej kiválasztásra; ez a terhesség végén a progeszteronszint leesésekor következik be, illetve akkor, amikor az újszülőtt elkezd szopni, ezzel ingerelve a mellbimbót.

A prolaktin azon hormonok egyike, amikről a kelleténél kevesebb szó esik. Pedig a prolaktin a férfi és a női szervezetben is nagyon fontos szerepet tölt be, beleértve a nemi működést is, egyik kulcstényezője az egészséges termékenységnek.

A prolaktin szerepe a szervezetben

A prolaktin egy hormon, amely a nevét onnan kapta, hogy egyik fő funkciója a tejtermelés (laktáció) stimulálása a szülést követően. Emellett ugyanakkor még számos más hatással is rendelkezik, több mint 300 folyamatra gyakorol kisebb-nagyobb befolyást a szervezetben.

A férfi és a női szaporodási funkciókban egyaránt fontos szerepe van, habár az még egészen pontosan ma sem tisztázott, hogy a férfiak szervezetében milyen feladatokat lát el. Az már bizonyított, hogy a prolaktinszintek segítségével a férfi és női szexuális kielégülés is mérhető, illetve hogy a túlzottan alacsony vagy magas prolaktinszint mindkét nemnél súlyos problémákat, akár meddőséget okozhat.

A prolaktint elsősorban az agyalapi mirigy (hipofízis) termeli, de a méh, az immunsejtek, az agy, a mellek, a prosztata, a bőr és a zsírszövet is képes előállítani. A prolaktin egyik fő szabályozója a dopamin nevű hormon, amit az agy hipotalamusz nevű része termel. A dopamin visszafogja a prolaktintermelést, vagyis minél magasabb a domapin szintje, annál kevesebb prolaktin termelődik. A dopamin mellett az ösztrogén is kulcsfontosságú szabályozója a prolaktinnak, növeli a prolaktin termelődését és kiválasztódását az agyalapi mirigyből.

A prolaktinszint normál értékei

A prolaktin természetes szintje napi szinten és a menstruációs ciklust követve ingadozik. Legmagasabb az alvás REM-fázisa alatt és kora reggel. A terhesség alatt a megnövekedett ösztrogén- és progeszterontermelés a prolaktinszintet is akár 10- vagy 20-szorosára emelheti. Emellett a nem és az életkor is hatással van a prolaktinszintre, valamint a stressz is okozhat kissé megemelkedett (25 - 40 µg/L) értékeket.

Nők esetében a normális tartományok:

  • Nem terhesen: 2,8 - 29,2 µg/L (59 - 619 mIU/L)
  • Terhesen: 9,7 - 208,5 µg/L (206 - 4420 mIU/L)
  • Menopauza utáni időszakban: 1,8 - 20,3 µg/L (38 - 430 mIU/L)

Férfiak esetében a normális tartomány: 2,1 - 17,7 µg/L (44 - 376 mIU/L)

Hormonális változások terhesség alatt

Mit jelent a magas prolaktinszint?

A kórosan magas prolaktinszint (hiperprolaktinémia) férfiak esetében 17,7, nők esetében 29,2 µg/L feletti értékek esetén lép fel. Kutatások szerint a lakosság kb. 10 százalékának kórosan magas a prolaktinszintje. Fontos tudni, hogy a prolaktinszint terhesség alatt jelentősen megemelkedik, akár 20-szorosorára is a terhesség előtti értékeknek. Ez normális jelenség.

A magas prolaktinszint hátterében számos egyéb ok állhat, például:

  • Anorexia
  • Májbetegség
  • Vesebetegség
  • Pajzsmirigy alulműködés
  • Jóindulatú agyalapi mirigy daganat (prolaktinóma)

A prolaktinszintet bizonyos gyógyszerek is megemelhetik, például olyan pszichiátriai gyógyszerek, mint a riszperidon és a haloperidol vagy a gyomorégés, rosszullét kezelésére használt metoklopramid. Egyéb gyógyszerek, amelyek növelhetik a hormon szintjét: verapamil, rezerpin, fenotiazinok, opiát gyógyszerek, metildopa, H2 blokkolók, ösztrogének és butirofenonok.

A stressz, az alacsony vércukorszint, a megerőltető edzés, illetve akár az enyhébb diszkomfort érzés is magas prolaktinszintet okozhat. Ezenkívül a vörös here, a görögszéna és az édeskömény fogyasztása szintén megemelheti a prolaktinszintet.

A magas prolaktinszint lehetséges tünetei nőknél:

  • Termékenység zavarai
  • Kimaradó, ritka vagy rendszertelen menstruáció
  • Libidócsökkenés
  • Fájdalmas vagy kényelmetlen közösülés
  • Hüvelyszárazság
  • Pattanásos bőr
  • Fokozott szőrnövekedés az arcon és a testen
  • Hőhullámok

A magas prolaktinszint lehetséges tünetei férfiaknál:

  • Tejcsorgás az emlőből
  • Merevedési zavarok
  • Nemi vágy csökkenése
  • Termékenységi probléma
  • Spermiumtermelés csökkenése vagy hiánya
A magas prolaktinszint tünetei

A prolaktin túltermelésének okai és következményei

A prolaktin túltermelés előfordulhat mind férfiakban mind nőkben különböző okokból. Ennél sokkal ritkább az az eset, amikor egy nőnél kevés prolaktin termelődik. Ennek az lesz a következménye, hogy a kismama nem képes a tejelválasztásra, így természetesen szoptatni sem tudja gyermekét.

A prolaktin túltermelődés (hyperprolactinaemia) azt jelenti, hogy a tejtermelést serkentő prolaktinhormonból túl sok termelődik; ez nehezíti a teherbeesést, emiatt kezelni kell. Ha viszont a tejtermelést serkentő hormonból túl sok van, akkor megnehezítheti a teherbeesést. A magas prolaktinszint csökkent petefészek-működéshez, cikluszavarhoz, végül pedig akár meddőséghez is vezethet, így fontos, hogy ne vegyük félvállról a laboreredményeket és az esetleges tüneteket.

A prolaktin túltermelődés ugyanis menstruációs zavarokat, meddőséget, vetélést, indokolatlan tejcsorgást, mellfeszülést, fejfájást, fáradtságot, depressziót és súlygyarapodást is okozhat.

A túlzottan magas prolaktinszint csökkent petefészek-működéshez, cikluszavarhoz, végül pedig akár meddőséghez is vezethet, így fontos, hogy ne vegyük félvállról a laboreredményeket és az esetleges tüneteket. A prolaktintúltermelés nők esetében 20 és 50 éves kor között a leggyakoribb, a férfiaknál inkább 50 felett fordul elő. A hormon túltermelődése leginkább a hölgyeknél eredményezhet súlyos tüneteket. A hajhulláson, a hízáson, a rendszertelen menstruáción és a teherbeesési nehézségeken túl jelentkezhet például látásromlás is, ha az agyalapi mirigy, vagyis a hipofízis jóindulatú daganata (prolaktinóma) nyomja a látóidegeket.

A túl sok prolaktin mindkét nemnél a szexhormonok, az ösztrogén és a tesztoszteron szintjének csökkenésével, ezzel együtt pedig a nemi vágy elvesztésével járhat, férfiak esetén akár impotenciát is okozhat. Mindezek mellett mindkét nemnél jelentkezhet még fáradékonyság, valamint terhesség vagy szoptatás nélküli tejcsorgás. A nőknél pedig hüvelyszárazság is előfordulhat.

A prolaktin szerepet játszik a reproduktív tengely modulálásában. A hyperprolactinaemia ovulációs zavarhoz vezethet, ami termékenységi problémák kiváltója lehet. Ha a vetélés okait keresed vagy éppen most mentél rajta keresztül, akkor talán ismerős a helyzet, hogy az orvosok sem tudják mindig, hogy miért történik. Sok elmélet van azzal kapcsolatban, hogy mi okozza a vetélések fennmaradó hányadát, de kevés esetben találtak bizonyítható következtetést. A magas prolaktinszint megzavarja a menopauza előtt álló nők petefészekműködését úgy, hogy a legfontosabb ösztrogén típusú hormon, az ösztradiol termelése csökken. A tünetek közé tartozik a kimaradó menstruáció, terméketlenség, menopauzára jellemző tünetek (hőhullámok és hüvelyszárazság) és az évek elteltével kialakuló csontritkulás.

A prolaktin természetes fogamzásgátlóként hat és megakadályozza a folytonos teherbeesést, mivel a menstruációs és normál ovulációs ciklus gyakran elmarad szoptatás közben. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a prolaktin megbízható fogamzásgátló lenne. A széles körben elfogadott elmélet szerint a magas prolaktinszint gyengíti a petefészekműködést. Az viszont továbbra is kérdéses, hogy van-e kapcsolat a prolaktin és ismétlődő vetélések között. Néhány vizsgálatban mértek magas prolaktinszintet az ismétlődő vetéléseken áteső nők körében, azonban ennek a miértje vitatott.

A szervezetben lévő, számos különböző hormon közötti kölcsönhatásból kiindulva lehetséges, hogy a köztük lévő egyensúly zavara többféle problémához is vezethet. Egy régi tanulmány azoknál a nőknél talált magas prolaktinszintet, akiknek kettő vagy több alkalommal volt vetélése. Ezeket a nőket a - prolaktinszint csökkentő hatású - bromokriptinnel kezelték a következő terhességük alatt. Ennek hatására az élveszületések aránya 86% volt, a kezelésben nem részesült nők körében felmért 52%-kal szemben, azonban ezt még nem igazolták magasabb elemszámú mintán. A feltételezése szerint más tényezők is eredményezhetnek magas prolaktinszintet a az elvetélt nőknél. Néhány orvos rendszeresen teszteli az ismétlődő vetélést elszenvedő nők prolaktinszintjét és ennek csökkentésére bromokriptin vagy kabergolin tartalmú gyógyszert írnak fel.

🎙️ A hormonok nyelvén – Hogyan szólnak bele a fogantatásba? Termékeny Kapcsolat Podcast | 5. epizód

Mit tehetünk az ideális prolaktinszint elérése érdekében?

A nőgyógyászati gyakorlatban a túlzott prolaktintermelés ellen súlyosabb esetekben vényköteles gyógyszer alkalmazását szokták javasolni. A korrekt diagnózis birtokában a kezelési stratégia megválasztását legjobb, ha nőgyógyászunkra, illetve endokrinológusra bízzuk.

A kórosan magas prolaktinszintre általában gyógyszeres kezelést javasolnak, leggyakrabban úgynevezett dopamin-agonisták segítségével. Az egészséges prolaktinszint elérésében természetes módszerek is segíthetnek, melyek enyhébb esetekben önmagukban is hozhatnak javulást, súlyosabb esetben pedig jelentősen támogatni tudják a kezelést.

Természetes módszerek a magas prolaktin-szint csökkentésére:

  • Az étrend megváltoztatása és a stressz-szint csökkentése
  • A túlzottan magas intenzitású edzések vagy kimerítő tevékenységek abbahagyása
  • A mellkasi kényelmetlenséget okozó ruhák kerülése
  • A mellbimbókat ingerlő ruhák és tevékenységek kerülése
  • B6-vitamin, cink és E-vitamin szedése
  • Barátcserje használata
  • Csökkentsd az alkoholfogyasztást, különösen a sört, mert az árpa serkenti a prolaktin termelést. Ezért írták fel hagyományosan a sört az anyatej termelés növelésére.
  • Fontold meg a B6-vitamin szedését, amely a dopamin neurotranszmitter növelésével csökkenti a prolaktin szintet.
  • Fontold meg a Barátcserje gyógynövény szedését, amely csökkenti a prolaktin szintet. A pontos dózis a készítmény összetételétől függ.

Első lépésként tanácsos minimálisra csökkenteni a stressz mértékét, és kifejezetten nyugodt, kiegyensúlyozott mindennapok megteremtésére törekedni. Ha továbbra sem sikerül teherbe esni, akkor vérvétel segítségével ajánlott hormonvizsgálatot végezni, hogy az esetleges hormonzavarokra is fény derüljön. Ugyanis kiderülhet, hogy egy esetleges pajzsmirigy-alulműködés vagy magas inzulinszint miatt termelődik több prolaktin a kelleténél.

Célszerű az egészséges étrend kialakítására is törekedni, külön odafigyelve az E- és B6-vitamin bevitelre. Utóbbi vitaminokat akár étrend-kiegészítők útján is biztosíthatjuk a szervezetünk számára. Kórosan magas prolaktinszint esetén viszont csakis a gyógyszeres kezelés jelenthet megoldást.

Mi történik akkor, ha túl alacsony a prolaktinszint?

Prolaktinhiány (hipoprolaktinémia) akkor lép fel, amikor a prolaktinszint tartósan a normál minimum érték alatt marad. Ez az állapot rendkívül ritka és az agyalapi mirigy alulműködése állhat a hátterében. Az az eset, amikor csak a prolactin hormon hiányzik, igen ritkán fordul elő. Általában más, agyalapi mirigyben termelődő hormonok hiánya is fennáll.

Prolaktinhiány kialakulhat fejsérülés, testi megerőltetés, sebészeti beavatkozás, az agyalapi mirigy gyulladása, fertőzése, sérülése vagy éppen eltávolítása miatt. Ez előfordulhat olyan nőkben, akikben korábban idegsebészeti beavatkozás történt (pl. daganatos megbetegedés miatt) és ennek következtében sérült az agyalapi mirigy. Ilyenkor a kórelőzmény ismeretében nem okoz gondot az ok felderítése, és számítani lehet a szoptatási képtelenségre. Lehetséges más betegségek miatti agyalapi mirigy károsodás is, pl. balesetek utóhatásaként, amikor a koponyát éri sérülés vagy ritkábban anyagcserezavar következményeként. Szülés után előfordulhat igen ritkán a Sheehan-szindrómának nevezett betegség. Ekkor a szülés alatt fellépő nagyfokú vérzés, sokk vált ki agyalapi mirigy károsodást, ennek része a prolaktin termelés kiesése is.

A tejtermelés be nem indulásán kívül az egyéb agyalapi mirigy hormonok hiánytünetei hívják fel a figyelmet a kórképre. A prolaktin hiánya férfiakban - jelen ismereteink szerint - nem okoz tünetet.

A prolaktinkiválasztás csökkenése meddőséghez, szülés után elégtelen anyatej termelődéshez vezethet. Az alacsony prolaktinszinttel rendelkező emberek többségének nincs konkrét orvosi problémája, habár korai kutatási eredmények arra utalnak, hogy bizonyos fertőzésekkel szemben csökkenhet az immunválaszuk.

A prolaktin pótlása

Az agyalapi mirigy hormonjainak kiesését a megfelelő hormonok pótlásával tudjuk kezelni. Jelenleg jó gyógyszerek állnak rendelkezésünkre. Sajnos a prolaktin pótlása nem megoldott, ilyen gyógyszer nem áll rendelkezésre, így ezekben az esetekben a csecsemő mesterséges táplálása a megoldás.

Anyatej helyett tápszer

tags: #prolaktin #terhesseg #alatt