A Pont-Aven-i iskola egy fiatal festőkből álló csoportot takar, akik a szintetizmus néven ismert stílust követték, és Paul Gauguin informális irányítása alatt egyesültek a franciaországi Bretagne-ban, Pont-Avenben, 1888 nyarán. Azonban az "iskola" fogalma szélesebb körű, és azokat a műalkotásokat is magában foglalja, amelyeket a breton Pont-Aven város és környékének befolyására hoztak létre. Eredetileg a kifejezés a Pont-Aven-i művésztelepen készült alkotásokra vonatkozott, amely az 1850-es években kezdett kialakulni és a 20. század elejéig tartott.
Sok művészt Paul Gauguin munkái inspiráltak, aki az 1880-as évek végén és az 1890-es évek elején hosszabb időt töltött a környéken. A csoport nemzetközinek is nevezhető, a franciákon (Charles Laval, Henri de Chamillard, Moret, Maufra, Jourdan) kívül ott volt a svájci Cuno Amiet, az amerikai O’Connor és mások is.
Pont-Aven, a művészek menedéke
Mélyen nyugaton fekszik Finistère, a „világ vége”. Közel 150 évvel ezelőtt Bretagne külső csücske a művészek játszótere volt. A sík vidéken összezsúfolódott, szigorú kőházak még mindig sejtetni engedik, milyenek voltak itt régen a dolgok. Finistère-ben, a „világ végén” (a latin finis terrae szóból) a kihalással akutan fenyegetett breton nyelvnek legalább sikerült egy kicsit túlélnie.
A Bretagne-i vadnyugat a 19. században varázslatosan vonzotta a művészeket. Jelentős volt az 1864-es év, amikor Robert Wylie amerikai festő felfedezte magának a kis Pont-Aven falut. Az 1880-as évek elejére az ottani művésztelep több mint 100 főt számlált. Az elszigeteltség és az érintetlen táj, a magányos lakosok, a háborgó tenger és a gyönyörű fény természetesen mind jó okok voltak arra, hogy a festők letelepedjenek itt és otthon érezzék magukat.
A faluba az 1850-es évektől kezdve látogattak festők, akik a nyarakat távol akarták tölteni a várostól, alacsony költségvetéssel egy festői helyen, amelyet még nem rontott el a turizmus. Az 1862-ben megnyitott Párizs-Quimper vasútvonal hozzájárult a turizmus fellendüléséhez Bretagne-ban.
Az első művészcsoport, amely 1866 nyarán Pont-Avenbe érkezett, Philadelphiából származó művészeti hallgatókból állt, köztük Henry Bacon, Robert Wylie, C. J. Way, Earl Shinn és Howard Roberts. Hozzájuk hamarosan csatlakozott három másik amerikai, Benjamin Champney, Frederick Bridgeman és Moses Wright, két angol festő, Lewis és Carraway, valamint két francia. A következő 15 évben a kolónia híre messze földön elterjedt, sok más festőt is vonzva.
Jean-Léon Gérôme, az egyik vezető francia akadémikus festő, arra ösztönözte amerikai diákjait, hogy menjenek oda, míg francia tájképfestők, mint William Bouguereau, Louis-Nicolas Cabat és Paul Sébillot is nyarakat töltöttek a faluban. Más külföldiek közül Herman van den Anker Hollandiából, Augustus Burke Írországból és Paul Peel Kanadából látogattak ide. Az angol illusztrátor, Randolph Caldecott 1880-ban látogatott el ide. Ő illusztrálta Henry Blackburn Breton Folk: An Artistic Tour of Brittany (1880) című művét, amely az idő egyik legnépszerűbb útikönyve volt.
Szállás és megélhetés
Három szálloda várta a látogatókat: a Hôtel de Voyageurs, a Hôtel du Lion d'Or és a Pension Gloanec. A Pension Gloanec, ahol Gauguin és köre megszállt, különösen olcsó volt. Amikor Blackburn meglátogatta, félpanziót kínált, azaz szállást, reggelit és vacsorát ciderrel együtt, mindössze hatvan frankért havonta. A művészeket a környező táj szépsége és az alacsony megélhetési költségek vonzották.
Gauguin és a szintetizmus kialakulása
Paul Gauguin 1886 júniusától novemberéig tartózkodott először Pont-Avenben, még magányosan, és az érintetlen vidéket, az embertömeg nélküli kisvárost kereste itt. Első ittlétének még nem volt különösebb jelentősége, de már ekkor meglátogatta Émile Bernard, akit a szintén festő Schuffenecker (Gauguin korábbi banktisztviselő kollégája), ajánlott be.
Sokuk új kiindulópontot keresett, remélve, hogy szakítanak az École des Beaux-Arts akadémikus stílusával és az impresszionizmussal, amely hanyatlásnak indult. A két leginnovatívabb festő, aki megjelent a színen, Paul Gauguin és Émile Bernard volt. Gauguin 1886 júliusában érkezett Pont-Avenbe, Bernard később, nyáron jött. Amikor két évvel később ismét találkoztak, megszilárdították kapcsolatukat.
Bernard megmutatta Gauguinnek A bűnbocsánat (1888) című képét, amely egyesek szerint Gauguint inspirálta arra, hogy megfesse a Látomás a prédikáció után című művét. Bernard azt állította, hogy ő volt az első, aki elfogadta azt a megközelítést, amely szintetizmusként vált ismertté. Gauguin 1886 körül Cézanne hetvenes évek végi stílusához igen hasonló festési módszert alkalmazott, amelyet 1888-ban a szintetizmus, vagy más elnevezéssel cloisonizmus váltott fel.
Jóllehet ennek az összefoglaló, összegző stílusnak az első, kiérlelt megvalósítása Gauguin munkatársának, Émile Bernardnak egy breton asszonyokat ábrázoló festménye volt, Gauguin volt az, aki a módszert magas színvonalon művelte és továbbfejlesztette. A módszer egyik fontos eleme a színek merész egymásmellé helyezése volt, amit Gauguin 1888 nyarán Paul Sérusier-nek így magyarázott:
"Milyen színűnek látja azokat a fákat? - kérdezte az idősebb mester. - Sárgának. - Akkor a legszebb sárgájával fesse meg őket. - Milyennek látja a földet? - Vörösnek. - Használja a legjobb vörösét."
Más művészek, akik Gauguinnal laktak, először a Pont-Aven-i Pension Gloanecben, majd később Le Pouldu-ban, a Buvette de la Plage-ban, Charles Filiger, Meijer de Haan, Charles Laval, Robert Bevan, Roderic O'Conor, Émile Schuffenecker, Armand Séguin és Władysław Ślewiński voltak.
A szintetizmus jellemzői
A festők által 1886 és 1888 között készített festmények általános egyszerűsítést, a színek rendkívül kifejező használatát és a téma intenzíven spirituális megközelítését mutatják. Breton tájképeiken Gauguin és Bernard élénk színfelületeket alkalmaztak vastag, sötét körvonalakkal körülvéve, ami a festett felületnek a középkori zománc- és ólomüveg-munkák megjelenését kölcsönzi. Festményeik tartalma gyakran a breton nép mindennapi életéből származott.
A cloisonizmus lényege az, hogy átmenet nélküli nagy, tiszta színekkel festett foltokat alkalmaznak, amiket hangsúlyos kontúrok vesznek körül (cloison magyarul válaszfalat jelent, ami az üvegablakok és a rekeszzománcok technikájára utal). A szintetizmus azt az egyszerűsítő eljárást jelenti, amely mellőzi a színátmeneteket, a figurákat síkszerűen ábrázolja, és a művész általában nem modell után, hanem emlékezetből fest, így eredményként nem a konkrét tárgy, figura képe, hanem a téma lényege, eszméje jelenik meg a vásznon.
A Gauguin és Bernard által Pont-Avenben kialakított stílust szintetizmusnak nevezték, mivel a képek szintetizálására vagy kombinálására tervezték, új eredményt hozva létre, amely egészen más volt, mint az impresszionizmus. A szintetista festők a naturalizmus elleni lázadásukban a színek és vonalak dekoratív potenciálját hangsúlyozták: a festmény elsősorban egy sík felület volt, amelyre a színeket díszítő módon vitték fel.
A Pont-Aven-i Iskola stílusjegyei:
- Egyszerűsített formák
- Erőteljes, élénk színek
- Vastag, sötét körvonalak (cloisonnizmus)
- Spirituális és szimbolikus tartalom
- Emlékezetből, nem direkt megfigyelésből festés
- Dekoratív felületkezelés
A Gauguin közvetlen irányítása alatt Paul Sérusier által festett Táj a Bois d’Amour-ban Pont-Avenben, vagy A talizmán (1888) a fiatal tanítványok talizmánja lett. Gauguin arra utasította Sérusier-t, hogy ne csak emlékezetből fesse meg a tájképet, hanem ügyeljen arra is, hogy a különböző színű területeket a lehető legintenzívebben fesse meg.
A Pont-Aven-i iskola története és hatása
A pont-aveni iskola második és immár meghatározó jelentőségű látogatására 1888-ban került sor, és végső soron ekkor és itt alakult ki Gauguin saját művészi stílusa. Gauguin februártól októberig tartózkodott a városban, ahová egyre több tanítvány követte. Beszélgetéseik során fokozatosan alakult ki közös elképzelésük a festészetről, a tiszta színek, a nagy színfoltok alkalmazásáról.
Gauguin tanítványai, lelkesen elfogadva tanácsát, hogy ne kizárólag a természetből fessenek, fokozatosan elhagyták a neoimpresszionista stílusokat, amelyeket Párizsban átvettek. Augusztusban ismét meglátogatta Gauguint Bernard, és ekkor már szívélyes és termékeny beszélgetéseket folytattak, meggyorsítva Bernard művészi fejlődését és annak irányát.
A találkozó ugyanakkor jelentős mértékben visszahatott Gauguin művészetére is, hiszen ezt követően festette meg korszakos jelentőségű Jákob harca az angyallal című festményét, amely a „cloisonizmus” és a „szintetizmus” nevekkel jellemzett új stílusának alapműve lett.
Kiállítások és továbbfejlődés
A pont-aveniek első kiállítása 1889-ben volt, amit a világkiállítás területén lévő Volpini kávéházban rendeztek meg. A tárlaton Gauguin 17, Bernard 23 képpel szerepelt, mellettük Laval, Louis Anquetin, Schuffenecker, Fauché, Daniel és Roy állított még ki. A rendezvény címe Impresszionista és Szintetista Csoport Festészeti Kiállítása volt. Louis Anquetin műveivel is megismerkedhet a magyar közönség. Ő is, akárcsak a pont-aveniek zöme, részt vett az 1889-es párizsi világkiállítás idején a nevezetes Café Volpini-beli szintetista tárlaton.
Gauguin még az előző év végén két hónapot Arles-ben töltött Van Gogh-nál, majd tavasszal tért vissza Pont-Avenbe. Ekkorra azonban már akkora lett a csoport híre, hogy a festők és turisták tömege szinte lehetetlenné tette az alkotást. Ezért inkább egy közeli tanyán (Le Pouldu) telepedett le, és egy csendes vendéglőben lakott közel két évig. Ez a magányos időszak Gauguin életének igen termékeny és eredményes időszaka volt.
A csoport feloszlása és öröksége
A Pont-Aven-i iskola 1888 őszén Párizsba való visszatérése után a tagok rendszeresen találkoztak, hogy megvitassák a francia művészet, különösen a szimbolizmus új fejleményeit. A Pont-Aven-i iskola fennállásának egy pontján egy művészeti és közösségi társaság ötlete megvalósíthatónak tűnt, de amint Gauguin Tahitira utazott, az eredeti csoport tagjai feladták reményeiket, hogy ez megvalósuljon.
A pont-aveni iskola Gauguin Tahitira való elutazása után gyakorlatilag megszűnt létezni, bár Sérusier megpróbálta életben tartani, de csak Charles Fillinger és Armand Séguin maradt. Nyilvánvaló, hogy az „iskolát” végig Gauguin szakmai tekintélye tartotta életben. Ezek a művészek egyre inkább részt vettek a szimbolista művészeti elméletek és technikák fejlesztésében.
Különös figyelmet érdemel Paul Sérusier, aki Gauguin tanítását közvetítette a formálódó Nabis művészcsoport számára. Utóbbiak vezető művészegyénisége és teoretikusa Maurice Denis volt, tőle látható a legtöbb alkotás a kiállításon. A francia szimbolizmus olyan különálló képviselőjének művészetéből is ízelítőt ad, mint Eugene Carriere.
A szintetikus-szimbolikus művészet különleges figyelmet szentelt a dekorativitásnak, mely a szecesszió, másként “art noveau” díszítő művészetében csúcsosodott ki.