A várandósság kilenc hónapja alatt egy egészen különleges, átmeneti szerv válik a női test legaktívabb központjává. Ez az úgynevezett méhlepény, amely csendben, a háttérben meghúzódva végzi elképesztő munkáját, hogy a megtermékenyített petesejtből egy életerős kisbaba fejlődhessen. A méhlepény, más néven placenta, egyedülálló az emberi testben, hiszen ez az egyetlen szervünk, amely két különböző egyed genetikai állományából épül fel. Fele részben az anyai szervezet, fele részben pedig a magzat sejtjeiből jön létre, létrehozva egy tökéletes interfészt két élet között.
A placenta, vagyis ahogy a népnyelv nevezi: lepény, szülep, nádrapogácsa, mása - mágikus szervként tisztelt a legtöbb kultúrában. Úgy tekintenek rá, mintha az a gyermek méhbéli ikertestvére, társa, vele egyenértékű lény volna, ezért nem csupán világra jöttét, de a gyermektől való elválasztását és azt követő sorsát is tisztelet övezi. Hiszen a gyermek és a placenta nem csak biológiai, hanem energetikai és érzelmi síkon is kapcsolódik egymáshoz. A placenta hordozza a baba teljes életmintáját, fontos lélekrész.
A méhlepény kialakulása és felépítése
A placenta története valójában már a fogantatás utáni első napokban elkezdődik, jóval azelőtt, hogy a kismama egyáltalán sejtené a várandósságát. Amikor a megtermékenyített petesejt eléri a méh üregét, a külső sejtjei, az úgynevezett trofoblasztok, azonnal munkához látnak. Az implantáció során a trofoblasztok apró, ujjszerű nyúlványokat bocsátanak ki, amelyeket chorionbolyhoknak nevezünk. Ezek a nyúlványok szó szerint „beássák” magukat” az anyai szövetekbe, utat törve a tápanyagok felé. A méhlepény a petesejt beágyazódási helyén jön létre, trophoblast sejtek szaporodásával. Ezek a sejtek oszlopokat alakítanak ki, amikbe erek fognak benyomulni. Kialakul a petekamra és létrejönnek chorionbolyhok. Ezekből a bolyhokból szoktak mintát venni genetikai vizsgálat alkalmával (chrionboholy- mintavétel). A lepény szerkezeti fejlődése a 16. terhességi hétig tart.
A tizedik és tizenkettedik hét között a méhlepény teljesen átveszi az irányítást, és önálló hormontermelő gyárrá alakul. Addig a sárgatest gondoskodik a terhesség fenntartásáról, de ezen a ponton a placenta válik a folyamat motorjává.
Ha közelebbről megvizsgálunk egy érett méhlepényt, egy korong alakú, sötétvörös, szivacsos szerkezetet látunk, amelynek súlya a szülés idején körülbelül 500-600 gramm. Átmérője általában 22 cm. Anyai és magzati felszínre különíthető el. Az anyai oldala egyenetlen, lebenyekre osztott, míg a magzati oldala sima, fénylő, és itt futnak össze az ereket rejtő köldökzsinór ágai.
A méhlepény belsejében egy egészen különleges elrendezést találunk, ahol az anyai és a magzati vér soha nem keveredik közvetlenül. A vér az intervillosus térbe és a bolyhokba kerül közvetetten. Ez a szeparáció elengedhetetlen a túléléshez, hiszen ha a két véráram összeérne, az anya immunrendszere idegen testként ismerné fel a magzatot és megtámadná azt. A chorionbolyhok az anyai vérrel telt öblökben, a lakunákban fürdenek, és mint a növények gyökerei a talajból, úgy szívják magukba az oxigént és a tápanyagokat. Ez a passzív és aktív transzportmechanizmus teszi lehetővé, hogy a magzat mindent megkapjon, amire a sejtosztódáshoz és a szervek kialakulásához szüksége van.
A placenta funkciói
A méhlepény a méhben formálódó új élet létfenntartója, táplálékának forrása, valamint anyagcseréjének biztosítója. A placenta az anya és a baba között közvetít, életfontosságú szerepet tölt be a kilenc hónap alatt. Fő feladata, hogy oxigént és tápanyagot juttasson a kisbabának, miközben eltávolítja a salakanyagokat, és hormonokat termel.
Gázcsere és tápanyagellátás
A magzat tüdeje a méhen belül folyadékkal van teli, így a hagyományos értelemben vett légzésre nem képes. Ebben a környezetben a méhlepény tölti be a tüdő szerepét, ahol az anyai vérből érkező oxigén a vékony membránon át diffundál a magzati vörösvértestekbe. Ezzel párhuzamosan a méhlepény a szén-dioxid eltávolításáról is gondoskodik, amely a magzati anyagcsere mellékterméke. A gázcsere folyamata folyamatos és megszakítás nélküli, hiszen a fejlődő agy és szív oxigénigénye óriási. A kismama légzése tehát közvetlen hatással van a baba oxigénszintjére, de a méhlepény pufferként is szolgál. Képes rövid ideig kiegyenlíteni az anyai vér oxigénszintjének ingadozásait, védve ezzel a magzatot.
A magzat növekedése egy folyamatos építkezés, amelyhez rengeteg alapanyagra van szükség. A méhlepény nem válogatás nélkül enged át mindent, hanem szelektív transzportot folytat. A fehérjék építőköveit, az aminosavakat a méhlepény gyakran aktív munkával, az anyai koncentrációnál is magasabb szintre pumpálja a magzati oldalra. Ez garantálja, hogy a baba akkor is hozzájusson a fejlődéshez szükséges elemekhez, ha az anya éppen kevesebbet fogyaszt belőlük. Érdekes jelenség, hogy a harmadik trimeszterben a méhlepény szinte „kiszívja” a kalciumot és a vasat az anyai szervezetből, hogy feltöltse a baba raktárait. Ez az önfeláldozó mechanizmus biztosítja, hogy a baba megszületése után is rendelkezzen tartalékokkal az első hónapokra.
Hormontermelés
Sokan nem is gondolnák, de a méhlepény a testünk egyik legbefolyásosabb belső elválasztású mirigye a várandósság alatt. Olyan hormonkoktélt állít elő, amely nemcsak a terhességet tartja fenn, hanem alapjaiban írja át az anya anyagcseréjét és érzelmi állapotát is. Az első trimeszterben humán korion-gonadotropin hormont (HCG) termel, ennek a hormonnak a jelenlétét mutatja ki a vizeleten alapuló terhességi teszt is.
A progeszteron termelése a méhlepényben kulcsfontosságú a méh izomzatának ellazításához. Ez a hormon akadályozza meg, hogy a méh idő előtt összehúzódni kezdjen, és kilökje magából a lakóját. Emellett az ösztrogének felelnek a méh növekedéséért és az emlőmirigyek felkészítéséért a későbbi szoptatásra. Létezik egy kevésbé emlegetett hormon is, a HPL (humán placentáris laktogén), amely az anya inzulinrezisztenciáját növeli. Bár ez ijesztően hangozhat, valójában egy zseniális trükk: a méhlepény ezzel éri el, hogy az anyai vérben több cukor maradjon szabadon, amit aztán a baba hasznosíthat.
Immunológiai védelem és méregtelenítés
A méhlepény talán legcsodálatosabb funkciója az immunológiai védelem. A magzat genetikailag csak félig azonos az anyával, a másik fele az apától származik, ami normál esetben kilökődési reakciót váltana ki. A placentáris gát egyfajta szűrőként működik, amely megállítja a legtöbb baktériumot és számos vírust. Sajnos nem tökéletes, hiszen bizonyos kórokozók, mint például a rubeola vagy a toxoplazma, átjuthatnak rajta. Ugyanakkor az anyai ellenanyagok (IgG típusú immunglobulinok) szabad utat kapnak. Ez a védelem kiterjed a méreganyagokra is, bár korlátozottan. A méhlepény képes bizonyos nehézfémeket vagy káros anyagokat megkötni, de a nikotin, az alkohol és a legtöbb gyógyszer akadálytalanul átjut rajta. Ezért a várandósság alatti tudatos életmód nem csupán ajánlás, hanem a méhlepény szűrőfunkciójának tiszteletben tartása is.
A magzat a méhen belül nem tud klasszikus módon méregteleníteni. Bár a veséi már termelnek vizeletet - ami a magzatvíz jelentős részét alkotja -, a vérben felhalmozódó salakanyagok eltávolítása a méhlepényre hárul. Az anyai szervezet aztán saját veséin és máján keresztül választja ki ezeket az anyagokat. Ez az oka annak, hogy a várandós nők veséi sokkal intenzívebben dolgoznak, hiszen két ember „tisztításáról” kell gondoskodniuk. Ez a kétirányú forgalom teszi a méhlepényt a világ egyik leghatékonyabb szűrőrendszerévé. Miközben a „tiszta” és tápanyagokban dús vér befelé áramlik, a „használt” vér kifelé tart.
A méhlepény helyzete és rendellenességei
Az ultrahangvizsgálatok során az orvos mindig rögzíti a méhlepény tapadási helyét. Leggyakrabban a méh hátsó vagy mellső falán rögzül, ami teljesen normális és nem befolyásolja a terhesség kimenetelét. Azonban léteznek speciális helyzetek, mint például a placenta previa, amikor a lepény a méhszájhoz közel vagy közvetlenül rajta tapad. Ez a diagnózis fokozott figyelmet igényel, mivel a méh tágulása során vérzést okozhat, és elzárhatja a baba útját a természetes szülésnél.
Fontos tudni, hogy a méhlepény helyzete nem befolyásolja annak tápláló funkcióját. Akárhol is rögzüljön, ha a keringés megfelelő, a baba minden fontos anyaghoz hozzájut.
A méhlepény tapadásának lehetnek olyan rendellenességei, amelyek szülés közben okozhatnak problémát. Előfordulhat, hogy a placenta bolyhai olyan mélyre jutnak a méhszövetbe, hogy akár az izomzatig is terjedhetnek, vagy akár a méh falán is áttörhetnek. Szüléskor ez azért gond, mert a méhlepény ebben az esetben nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tud távozni.
Idő előtti lepényleválás és retenció
Akkor beszélünk idő előtti lepényleválásról, ha a lepény akkor kezd leválni, mikor a magzat még nem született meg. Az egyik legsúlyosabb terhességi szövődmény. A későn észlelt leválás magzati és anyai halálhoz vezethet. Veszélyes, mert a vérzés befelé is történhet, így nincs mindig látható vérzés. Diagnózisa UH vizsgálattal történik. Minden esetben azonnali életmentő császármetszést végeznek.
Ha a méhlepény vagy burok egy kis része bent marad a méhben, az vérzéshez, a méh nem megfelelő összehúzódásához és méhűri fertőzéshez vezethet (sepsis). Ebből eredően alakulhat ki láz, és méhgyulladás a gyermekágyas idő alatt.
Ennek elkerülése miatt fontos a méhlepény körültekintő vizsgálata. Ha töredezett a lepény, vagy hiányos a burok, akkor egy tompa műszerrel (küret kanál) méhűri betapintást végeznek szülést követően.
A köldökzsinór
A méhlepény nem sokat érne a köldökzsinór nélkül, amely a kapcsolatot biztosítja a babával. Ebben a rugalmas, kocsonyás anyaggal (Wharton-kocsonya) védett kötelékben általában három ér fut: két artéria és egy véna. Átlagosan 50-70 cm hosszúságú. A Wharton-kocsonya segít megvédeni a köldökzsinórt a fizikai ártalmaktól, mint az összenyomódás és a csomók, amelyek befolyásolhatják a baba felé irányuló és a babától származó véráramlást. A köldökzsinór hossza és vastagsága is beszédes lehet. A túl rövid zsinór akadályozhatja a baba mozgását, míg a túl hosszú csomósodásra hajlamosabb. A természet azonban itt is bölcs volt: a Wharton-kocsonya olyan erős és rugalmas, hogy megakadályozza az erek elzáródását még akkor is, ha a baba rátekeredik vagy ráfekszik a zsinórra.
A szülés pillanatában a köldökzsinór lüktetése jelzi, hogy az átmenet még folyamatban van. Amíg a lüktetés tart, a méhlepény még mindig oxigént szállít a babának, segítve őt az első önálló lélegzetvételek megtételében. Késleltetett köldökzsinórelkötéskor a köldökzsinór sápadt, petyhüdt és fehér lesz, mivel az összes vér elhagyta. A legtöbb szülőszobában ez a szülés folyamatának standard részévé vált, kivéve, ha orvosi okból a köldökzsinórt azonnal el kell vágni (pl. a kisbabának újraélesztésre van szüksége). A késleltetett köldökzsinórelkötés állítólag növeli a kisbaba vasraktárait, valamint a hemoglobinszintet (oxigénszállító vérsejt) és a vértérfogatot. Ez még több előnnyel jár a koraszülöttek számára. Kisebb tanulmányok azonban kimutatták, hogy a köldökzsinór elszorításának késleltetése növeli a sárgaság kockázatát.
A lepényi szakasz
A baba megszületése után a szülés folyamata még nem ér véget. Bekövetkezik az úgynevezett lepényi szakasz, amikor a méhlepény elválik a méh falától és szintén megszületik. Tankönyvi példák alapján 30 perc a normál időtartama. Ha ennyi idő alatt nem válik le a lepény spontán, valamilyen beavatkozásra (oxitocin adása, húgyhólyag katéteres kiürítése, külső nyomás) van szükség. A szülésznők és orvosok ilyenkor alaposan megvizsgálják a lepényt, hogy megbizonyosodjanak róla: hiánytalanul távozott. Ha egy apró darabka is bent marad, az akadályozhatja a méh összehúzódását és súlyos vérzést vagy későbbi gyulladást okozhat.
Kulturális szokások és a placenta felhasználása
A méhlepény nem csupán biológiai, hanem kulturális és spirituális jelentésével is figyelmet érdemel. Számos kultúra és társadalom tartotta és tartja ma is különleges tiszteletben, hiedelmekkel, varázserővel és gyógyítási praktikákkal ruházva fel azt.
Sok kultúrában a méhlepénynek spirituális jelentőséget tulajdonítanak, mint a baba „elveszett testvérének”. Maori nyelven egy ember otthonát ugyanaz a szó jelöli, mint magát a méhlepényt, ezzel is jelezvén, az ember ott van otthon, ahol az egykor őt tápláló szervből egy másik élőlény hajtott ki. Maori nyelven a méhlepény (whenua) ugyanaz a szó, mint az otthon, a föld, ahol élsz.
A méhlepény: fejlődése és működése
Régi magyar népszokások
A Magyar Néprajz VII. kötetében - Népszokások, néphit, népi vallásosság - sok érdekességet olvashatunk. Elődeink kiemelkedő szerepet tulajdonítottak a terhesség időszakának, amitől a mágia sem maradt távol. Az anyák önmaguk és magzatuk védelme érdekében mágikus erejű és szentelt tárgyakat viseltek, vagy ágyukba helyezték azokat. Számos vidéken a terhesség ideje alatt heti négy alkalommal böjtöt tartottak a szülő nők védőszentjei tiszteletére. A terhes nő tisztátalannak számított, akárcsak a gyermekágyas vagy a menstruáló nő. Tilos volt főznie, varrnia, palántáznia, befőznie, savanyítania, szemetet kivinnie, söpörnie, tésztát kevernie. Azon már végképp mosolyogtam, amikor azt olvastam, hogy a gyermekágyas nő 6 hétig csak patkós csizmában járhatott.
A Magyar Néprajz továbbá arról is említést tesz, hogy a burkot, méhlepényt, és köldökzsinórt mágikus tárgyként kezelték. A köldökzsinórt összecsomózva eltették, és 7 vagy 12 éves korban kioldatták azt a gyerekkel - ha sikerült kioldania, azt mondták ki, hogy valamilyen többlettudása lesz. Akik haza szokták vinni, azok el szokták temetni, esetleg fát ültetnek fölé. Régi magyar népszokás volt, hogy ha lány gyermek született, akkor almafát, ha fiú, akkor körtefát, viszont ha papnak szánták az újszülöttet, akkor dió fát ültettek a lepény fölé. Bizonyos területeken a magyar hagyományban a következő gyermek kívánt nemét a méhlepényre ültetett fafajtával fejezték ki: ha a következő gyermeknek fiúgyermeket vártak, akkor körtefa alá ásták, ha lányt, akkor almafa alá.
Európában egészen az 1700-as évek végéig jellemző volt, hogy a gyermekágyas asszonyok elfogyasztották a saját méhlepényüket. Különösen akkor, ha az előző szülések idején is lassan épültek fel.
Modern felhasználási módok és szokások
A modern időkben a placenta körüli szokások és hiedelmek átalakultak, részben a tudományos fejlődés térnyerése miatt. Ami örvendetes változás, hogy egyre nagyobb figyelmet kap az úgynevezett „aranyóra”, amely a szülés utáni első órát jelenti, amikor az újszülöttet az anya mellkasára helyezik. Ezen idő alatt a köldökzsinórt nem vágják el azonnal, így biztosítva, hogy a placenta által közvetített tápanyagok teljes mértékben eljussanak a gyermekhez.
Egyre népszerűbbé válik a placenta szárítása és kapszulázása, hogy az anya a szülés után étrend-kiegészítőként fogyaszthassa. A hiedelmek szerint ez segíthet a szülés utáni depresszió csökkentésében, valamint az energiaszint és a tejtermelés fokozásában. Sőt potencianövelő szerként is alkalmazzák. A méhlepény modern szimbolikus felhasználási módjai közé tartozik, még akkor is, ha bizarr szokásnak tűnik, az emléktárgyak készítése. Kapszula, gumicukor, arckrém vagy hajerősítő ampulla? Emellett számos olyan további szolgáltatás elérhető, melynek segítségével a méhlepényünkből táplálék-kiegészítőt vagy éppen kozmetikumot készíttethetünk. Ha egy kicsit tovább kutatunk a történelemben, megtaláljuk, hogy Magyarországon régen a magzatburkot, méhlepényt és köldökzsinórt mágikus tárgyként kezelték.
Ha a köldökzsinórból valaki őssejteket tervez gyűjteni a köldökzsinórvér banki tárolása céljából, akkor nem lehet késleltetni a köldökzsinór elszorítását, mivel a köldökzsinórt korán kell elszorítani és elvágni, hogy a lehető legtöbb őssejtet lehessen gyűjteni. Ezek az őssejtek "építőkockák", amelyekből a test különböző szövetei és szervei kialakulhatnak. Például a placenta őssejtjei segíthetnek csont, porc, izom vagy akár idegsejtek létrehozásában is. Ezért óriási lehetőséget jelentenek az orvostudományban, különösen a regeneratív gyógyászatban, amely a sérült szövetek helyreállításával foglalkozik. Ha az édesanya hozzájárul, a placentából és a köldökzsinórból az őssejteket speciális technikákkal gyűjtik ki, majd tárolják.
A Placenta Fogyasztása (Placentophagia)
Az általános hivatalos álláspont még nem tisztázott, egyvalami azonban biztos: a méhlepény elfogyasztása az állatvilágban rendkívül általánosnak számít. Bár a bálnák vagy éppen a tevék a megfigyelések alapján sosem csinálják, a kutatók által vizsgált közel négyezer emlősfaj nagyrészénél jellemző. Meglepő lehet, de hasonló a helyzet a humán vizsgálatok eredményei szerint is! Azon nők tejében, akik a szülést követő időszakban szárított placentát fogyasztottak, megnőtt a fehérje- és a tejcukor mennyisége. Vagyis bár szociokulturális okokból jellemzően nem esszük meg a saját méhlepényünket, ha a kérdést kizárólag tudományos alapokon vizsgáljuk, talán tévedünk.
Az állatok azért eszik meg a méhlepényüket, hogy eltüntessék a nyomokat az esetleges ragadozó állatok elől és hogy tisztán tartsák a fészküket, ahol az újszülőtt kis utódjaikat gondozzák. De a lényeg a lényeg: ha valaki mégis úgy dönt, hogy a placentát elfogyasztja, ez a szíve joga, ártani semmit nem árt vele és ha hisz a gyógyító erőben, akkor akár még pozitív (placebo) hatása is lehet.
A placenta mint életet meghosszabbító különlegesség, a kínai orvoslásban is jelentős szerephez jutott: fogyasztották császárok, javasolták férfiak erektilis problémáinak gyógyítására, és alkalmazták a TBC-s betegek gyógyítására is. A kínai orvoslás évezredek óta gyógyszeralapanyagként tartja számon a méhlepényt: az ebből készített gyógyszereket nemcsak kismamáknak ajánlják, hanem gyengélkedő betegek erősítésére is (pl. anémiában szenvedőknek).
A placenta elfogyasztásának két módja van: az egyik, hogy egy belső szervhez hasonló módon hőkezeléssel elkészítik, kvázi megfőzik vagy megsütik. A másik mód sokkal gyakoribb, ez az, hogy a placentát kiszárítják, elporítják és bekapszulázzák és az anya étrendkiegészítőként fogyasztja.
A Lotus szülés
Egyre többen választják a lótusz szülést, amelynek során a köldökzsinórt nem vágják el, hanem megvárják, hogy az természetes módon elszáradjon és leváljon a babáról. Akik ezt választják, úgy tartják tiszteletben tartják a baba és a placenta közötti szoros kapcsolatot, ami nyugodtabb átmenetet biztosít a méhen kívüli életbe. A Lotus szülés az, amikor a köldökzsinórt NEM vágják el vagy szorítják el, és a születés után is a babához csatlakozik. A méhlepényt és a köldökzsinórt hagyják, hogy magától leváljon a baba hasáról, ami általában a születés után 5-15 nappal történik meg (egyes források szerint 3-10 nap, míg mások szerint 7-10 nap).
Miután a méhlepény megszületett, meleg vízben, szitával átmossák, majd sóval és gyógynövényekkel dörzsölik be, hogy segítsék a kiszáradást, megakadályozzák a rossz szagot és lassítsák a baktériumok szaporodását. Ezután tiszta kötszerbe csomagolják, és pamutzsákba teszik, vagy a babához pólyázzák, amíg természetes módon el nem válik.
A Lotus szülés előnyeivel és kockázataival kapcsolatban nem, vagy csak korlátozottan állnak rendelkezésre minőségi kutatások, ezért ezt a szülést a szülés megkezdése előtt érdemes megbeszélni a választott egészségügyi szakemberrel. A kutatások hiánya miatt jelenleg nem ajánlott gyakorlat. Ha a Lotus szülés mellett döntesz, nagyon fontos, hogy figyeld a babán a fertőzés jeleit, különösen a köldökcsonkjánál.
Az életfája
A méhlepény egyik legismertebb metaforája az Életfa. A fa, amely mélyen gyökerezik és táplálkozik a Föld Anya testéből, majd az abból vett táplálékot átalakítja és környezetünk fenntartására fordítja. Ezt a kapcsolódást és átadó funkciót látjuk tükröződni az Anya, a Baba és a Placenta szentháromságában is. Mikor tiszta fehér lapra lenyomatot készítünk a méhlepénnyel, jól kivehető az Életfa motívum. Így legtöbbször eltemetik a placentát és egy fát ültetnek fölé, amelyről úgy tartják, összekapcsolódik a gyermekkel energetikailag és tükre növekedésének, egészségének. A placenta mindannyiunk személyes Életfája. A magyar hagyományok szerint, ha lány gyermeket vártak következőnek almafát, ha pedig fiút, akkor körtefát ültettek fölé.
