A petezsák felszívódása és a vetélés: okok, tünetek és teendők

A terhesség korai szakaszában bekövetkező vetélés, különösen az úgynevezett "üres petezsák" jelensége sok nőt érint. Fontos tudni, hogy mi is ez a jelenség, milyen okok állhatnak a háttérben, milyen tünetekkel jár, és mit tehetünk ilyen esetben.

Mi az az üres petezsák?

Az üres petezsák akkor alakul ki, ha a megtermékenyített petesejt megtapad a méhfalon, de az embrió körülbelül a hatodik hét után nem fejlődik tovább, vagy felszívódik. A petezsák az, ami körülveszi az embriót és a magzatvizet, és a magzat táplálását, fejlődését segíti. Ez általában az ötödik hét körül már látható, ezt követően pedig nagyjából napi egy mm az átlagos növekedése.

Üres petezsák ultrahangképe

Előfordulhat, hogy tapasztaljuk magunkon a terhesség korai jeleit, mint például hányinger, mellfeszülés, sőt akár pozitív tesztünk is lehet. A HCG hormon szintje ugyanis emelkedhet a szervezetben annak ellenére, hogy az embrió nem fejlődik tovább. Az első trimeszter alatt bekövetkező vetéléseknek körülbelül a felét az üres petezsák teszi ki.

Mi okozhatja az üres petezsákot és a vetélést?

A tudomány mai állása szerint nem lehet pontosan tudni, hogy mi váltja ki az üres petezsákot, de úgy hiszik, hogy 80-90%-ban valamilyen kromoszóma-rendellenesség áll a háttérben. Az esetek 50%-ában a megtermékenyült petesejt vetéléssel végződik, amelyet legtöbbször észre sem vesznek. Gyakrabban láthatunk vetélést idősebb anyai életkorban, ha a páciensnek volt már korábban vetélése, dohányzik (naponta több, mint 10 szálat), vagy alkoholt fogyaszt. Emeli a rizikót a lázas állapot, a túlsúly, az alacsony D-vitamin- és folsavszint, valamint különböző környezeti hatások, mint például a stressz. Az anyai fertőzések, cukorbetegség, elhízás, pajzsmirigy rendellenesség szintén emelik a vetélés kockázatát.

Hogyan kerüljük el a vetélést - VETÉLÉS, okok, jelek és tünetek, diagnózis és kezelés

Egyéb okok, amelyek vetéléshez vezethetnek:

  • Leiden mutáció: Ez egy véralvadási probléma, mely vérhígítóra teszi szükségessé a terhesség alatt.
  • Magas LH-szint (PCOS esetén): A policisztás ovárium szindróma (PCOS) magas LH-szinttel járhat, ami önmagában is beindíthat egy vetélést.
  • Méhszájelégtelenség: Korábbi beavatkozások, például küret után kialakulhat méhszájelégtelenség, ami a későbbi terhességek során vetéléshez vezethet.

Tünetek és diagnózis

A petezsák már az 5. terhességi héttől (az utolsó menstruáció első napjától számítva) általában látszik az ultrahangon. Az üres petezsák diagnózisa gyakran ultrahanggal történik, amikor a petezsák megfelelő méretű, de embrió nem látható benne, vagy a szívhang nem észlelhető a megfelelő terhességi korban.

Figyelmeztető jelek:

  • Pecsételő vérzés, barnázás, görcsölés az esedékes menstruáció idején vagy attól függetlenül.
  • Erősebb vérzés, darabos vérzés.
  • Alhasi fájdalom, láz.

Fontos, hogy ezek a tünetek nem feltétlenül jelentenek vetélést, sok nő hordott már ki pecsételő vérzéssel és görcsökkel terhességet és szült egészséges gyermeket. Azonban minden esetben mihamarabb forduljunk orvoshoz!

A vetélés lehetséges tünetei

Teendők vetélés vagy üres petezsák esetén

Amennyiben felmerül a vetélés gyanúja, az orvos további vizsgálatokat végez, például ismételt ultrahangot. Ha a diagnózis beigazolódik, a terhesség befejezésére kerül sor.

A befejezés módjai:

  1. Várakozó álláspont: Ez általában 2 héten belül bekövetkező kiürülést eredményez, de elhúzódhat akár 3-4 hétig is. Az esetek kb. 1%-ában találkozunk azzal, hogy a várandós kismamáknál nem minden szövet távozik a méhüregből, ami erőteljes hasi fájdalommal, lázzal, esetleg elhúzódó vérzéssel járhat.
  2. Műtéti beavatkozás (műszeres befejezés/küret): Ezt vénás altatásban (TIVA) végzik, a beavatkozás körülbelül 15 percig tart. A méh nyakcsatornáját szükség esetén tágítják, és Curette-kanál és/vagy vákuum-szívó segítségével a méhüreget kiürítik.

A műtétet követő 3-4 órával a páciens otthonába távozhat. Fontos kiemelni, hogy a későbbi terhesség során fellépő méhszájelégtelenség elkerülése miatt azon páciensek, akik még nem szültek, vagy csak császármetszéssel szültek, a beavatkozást megelőzően méhszájtágítást kaphatnak.

A műtéti beavatkozást követően 2 hétig kerülni kell az ülőfürdőt, a szexuális életet és a tamponhasználatot. Egyéb megszorítás nincs. A beavatkozást követően 6 héttel javasolt a kontrollvizsgálat. A következő menstruáció időpontja egyénenként változik. A műtétet követően 3 hónappal kell legkésőbb jelentkeznie a vérzésnek. A következő terhesség befogadására onnantól alkalmas a szervezet, hogy az első menstruáció lezajlott.

Nőgyógyászati vizsgálat

Lelki felépülés és megelőzés

Az embrionális és magzati veszteség - hasonlóan bármilyen veszteséghez - gyászfolyamat megindulásához vezethet. Ez nem törvényszerű, nincsen olyan, hogy valamit „kell” érezni. Elhúzódó hangulatzavar, depresszió esetén szaksegítséget érdemes igénybe venni.

„Hivatalos” megelőzési módja nincsen, hiszen egy teljesen egészséges, példás életmódot folytató nővel is ugyanúgy megtörténhet, mint bárki mással. Egyes vélemények szerint azonban ilyenkor az is előfordulhat, hogy a magzat valamilyen okból kifolyólag meggondolja magát és mégsem szeretne leszületni. Pszichológussal (vagy egyéb alternatív szakemberek) segítségével oldhatjuk a terhességgel, gyerekvállalással kapcsolatos blokkjainkat, szorongásainkat, kipróbálunk stresszoldó technikákat, meditálunk, ki mit érez magáénak.

tags: #petezsak #felszivodas #hatasa