A peteérés és az ovuláció alapvető fogalmak a női termékenység megértésében. Bár sokan szinonimaként használják őket, valójában különböző folyamatokat jelölnek. A peteérés egy hosszabb folyamat, melynek során a petefészekben lévő petesejtek érni kezdenek és növekednek, elérve azt a szintet, amikor képesek kiszabadulni a tüszőből és felkészültek a megtermékenyítésre. Ekkor körülbelül 20 mm-esek. Az ovuláció ezzel szemben az a konkrét pillanat, amikor az érett petesejt kiszabadul a tüszőből, és megkezdi útját a petevezetéken át a méh felé. Ez a pillanat választja el a follikuláris fázist az azt követő luteális fázistól.

A petesejtek fejlődése és száma az életkor függvényében
A női test a reprodukció szempontjából egyedi módon működik, hiszen a petesejtek száma már magzati korban előre meghatározott és véges. Míg egy nő magzati korban, a terhesség 20. hetében körülbelül 6-7 millió tüszővel rendelkezik, addig születéskor ez a szám már csak körülbelül 1 millió, pubertáskorra pedig 300-400 ezer marad. A női élet során mindössze 400-500 tüsző érik meg ténylegesen annyira, hogy petesejtet bocsásson ki.
Petesejtvesztés üteme
- Magzati korban: A terhesség 20. hetében még 6-7 millió tüsző.
- Születéskor: Kb. 1 millió petesejt.
- Pubertáskor előtt: Havonta kb. 11 ezer éretlen petesejt pusztul el.
- Pubertáskor: Kb. 300-500 ezer petesejt, a havi veszteség felgyorsul.
- 35 éves kor felett: Már csak 22-25 ezer petesejt, a minőség is romlik.
- 40 éves kor után: Egyre kevesebb és rosszabb minőségű petesejtek állnak rendelkezésre.
- Menopauza: Kevesebb mint 1000 petesejt.

Téves az a gondolat, hogy fogamzásgátló tabletta szedése alatt - mivel gátolt az ovuláció - megáll a tüszőállomány csökkenése. A tüszők száma meghatározott, véges, és a fogamzásgátló szedése sem tartja meg a tartalékot; a tüszők száma tovább csökken a szedés ideje alatt is.
A női menstruációs ciklus
A női nemi működés ciklikus jellegű, érzékenyen és hormonok által precízen irányított körforgás. A menstruációs ciklus a női szervezet természetes, hormonálisan szabályozott folyamata, amely a termékenység alapját képezi. Átlagosan 28-30 napos, de egyénenként változhat. A ciklust a menstruáció, vagyis a havi vérzés első napjától számítják, amely általában 3-7 napig tart.
A ciklus fázisai:
- Menstruációs fázis: A ciklus első napjától számítva 3-7 napig tartó vérzés.
- Follikuláris fázis (peteérés): A menstruációt követő időszak, mely során a petefészekben lévő petesejtek érni kezdenek. Az FSH (tüszőstimuláló hormon) több éretlen petesejtet aktivál a tüszőkben, hogy megérjenek. Ez a folyamat a peteérés. A 12-13. napon az ösztrogén koncentrációja a vérben eléri a csúcsot.
- Ovulációs fázis (tüszőrepedés): Az LH (luteinizáló hormon) kiváltja a petefészekben a tüszőrepedést. Az érett tüszőből kiszabadul a megtermékenyülésre váró petesejt, majd megkezdi útját a petevezetéken át a méh felé. Ez egy konkrét napon megy végbe, és elválasztja a follikuláris és luteális fázist.
- Luteális fázis: Az ovulációt követi, és normál esetben 14 napig tart (12-16 nap). Ebben az időszakban a tüszőből sárgatest lesz, és megindul a progeszteron termelés, felkészítve a szervezetet az esetleges terhesség megtartására. Ha nem történt meg a fogantatás, a luteális fázisnak véget vet az érkező menstruáció.

Termékenységi ablak és a teherbeesés esélyei
A babára vágyó hölgyek gyakran kérdezik, mikor van a legnagyobb esély a teherbeesésre. A termékenységi ablak körülbelül 6 napot ölel fel: az ovuláció előtti 5 nap és maga az ovuláció napja. Ez az az időszak, amely során a nemi közösülés terhességhez vezethet. Az érett petesejt maximum 24 órán át marad életben, de az ovuláció előtt vagy annak napján hüvelybe jutó spermiumok akár 3-5 napig is életben maradhatnak.
A teherbeesés esélyei életkor szerint
Az emberi szervezet kora sokkal többet számít a reprodukció kapcsán, mint gondolnád. Ha csak azt vesszük alapul, hogy biológiailag mikor a legalkalmasabb gyermeket vállalni, akkor a nők 25-30 éves koruk között a legtermékenyebbek. A petesejtjeink ebben az időszakban érik el a minőségi csúcspontjukat. Ebben az időszakban havonta 25-30 százalék a teherbeesés esélye. Ám a mai világban a nők inkább később, 30 éves koruk felett vállalnak gyermeket. Az ACOG szerint 32 éves korra fokozatosan és jelentősen csökken a termékenység, ekkor körülbelül 120 ezer a petesejtek száma, és ciklusonként 20 százalék a teherbeesés esélye. 35 év felett már erősen lecsökken a petesejtek mennyisége, és a teherbeesés esélye is lecsökken 80% alá.
MIÉRT csökken a termékenység és nő a vetélés kockázata az életkorral? Dr. Lora Shahine
A termékeny napok azonosítása
A legtermékenyebb napok pontos kiszámításához többféle módszert is használhatsz:
- Peteérés kalkulátor (ovulációs naptár): Rendszeres vagy közel rendszeres menstruációs ciklus esetén jelent segítséget. Megbízható és nagy segítséget jelent, ha kiszámítható, pontos a menstruációs ciklusod. Ahhoz, hogy megismerd a következő termékeny időszakaidat, meg kell adnod az utolsó menstruációd első napjának dátumát, be kell állítanod a ciklusod átlagos hosszát, illetve azt, hogy hány hónapra szeretnél előre tervezni.
- Peteérés jeleinek megfigyelése: Vannak bizonyos testi jelei is a peteérésnek, fontos azonban megjegyezni, hogy ezeket egyáltalán nem mindenki tapasztalja meg.
- Ovulációs teszt: A szervezetedben jelen lévő luteinizáló hormon (LH) szintjét méri, amely 24-36 órával az ovuláció előtt megugrik. Ez segít meghatározni a fogantatásra legalkalmasabb 2 napot. Ez a módszer akkor is megbízható, ha rendszertelenebb a ciklusod.
- Follikulometria: Ultrahangos cikluskövetés, amikor ultrahanggal követik, hogy rendben végigmegy-e a peteérés folyamata, illetve, hogy az ovuláció lezajlik-e zökkenőmentesen. A petesejt túl kicsi ahhoz, hogy ultrahanggal látható legyen, átmérője mindössze 0,1-0,2 mm. A tüszők viszont jól nyomon követhetők, különösen az antrális és a domináns tüszők.
Rendszertelen menstruációs ciklus
Általánosságban elmondható, hogy egy ciklus 21-35 napig tart, a menstruáció pedig 3-7 napig. Ha a ciklusod rövidebb mint 21 nap, vagy hosszabb mint 35 nap, ha a menstruációs vérzésed egymást követő 3 alkalommal elmarad, a szokásosnál gyengébb vagy erősebb, illetve 7 napnál tovább tart, ha a ciklusok hossza között 7-9 napnál több eltérés van, akkor rendszertelen vagy szabálytalan menstruációs ciklusról van szó. A cikluszavar megnehezítheti az ovuláció időpontjának meghatározását, és emiatt a peteérés kalkulátor sem adhat támpontot számodra. Fontos azonban az is, hogy a szabálytalan menstruációs ciklus okát beazonosítsd és tégy ellene! A cikluszavarok elleni küzdelmet, a rendszeres menstruáció helyreállítását, az egészséges peteérést is támogathatod életmóddal és természetes étrend-kiegészítőkkel.
Meddőség és a petesejtek minősége
Meddőségről akkor beszélünk, ha fogamzásgátlást nem alkalmazva, rendszeres szexuális élet mellett sem következik be a teherbeesés egy év időtartam alatt. A párok körülbelül 15-20 százaléka meddő, azonban orvosi segítséggel jelentős arányban létrejöhet a terhesség.
Az ovariális rezerv és az AMH-szint
Az ovariális rezerv annak a felmérése, hogy a petefészek várhatóan milyen mértékben képes megtermékenyítésre alkalmas petesejteket létrehozni. Az AMH (anti-müllerian hormon) vizsgálatával juthatunk több információhoz a petefészkekben található tüszők mennyiségével kapcsolatban. Az AMH a petefészekben a tüszők által termelt hormon, és általánosságban elmondható, hogy minél magasabb a szintje, annál több tüsző van a petefészekben, és minél alacsonyabb a szintje, annál kevesebb. A vizsgálatot vérvétellel végzik, amelyben meghatározzák és értékelik az AMH-szintet, így nyomon követhető a „tüszőtartalék”. Fontos azonban, hogy az AMH-szint nem vizsgálja a petesejtek minőségét, és azt sem tudja megmondani, mennyi idő van még hátra, mielőtt a petefészek kimerül. A petesejt minőségének egyelőre a legjobb fokmérője az életkor.
Lombikprogram (IVF) és a petesejtek száma
Lombikprogram (IVF) során a 2 mm feletti tüszők láthatók és befolyásolják a stimuláció eredményét. Az antrális tüszők száma (AFC) és az AMH-szint jelzi, hány petesejtre számíthatunk. Brit szakemberek kutatása szerint mintegy tizenöt petesejtet kell leszívni egyetlen menstruációs ciklus leforgása alatt ahhoz, hogy a legnagyobb legyen az esélye a lombikbébi kezelés általi teherbeesésnek. A sikeres fogantatás valószínűsége 15-20 petesejt leszívása esetén a legmagasabb, és a petesejtek számának emelkedésével fokozatosan csökken.
| Életkor | Teherbeesési arány (15 petesejt leszívása esetén) |
|---|---|
| 18-34 év | 40% |
| 35-37 év | 36% |
| 38-39 év | 27% |
| 40+ év | 16% |
A tanulmányoknak köszönhetően a jövőben sokkal hatékonyabbá válhatnak a lombikbébi eljárások, elkerülhetővé válhat az értékes petesejtek elpazarlása, valamint a petefészek veszélyes túlserkentésének kockázata. Fontos megérteni: nem minden tüsző tartalmaz petesejtet, és nem minden petesejt tud megtermékenyülni. Előfordulhat, hogy egy tüsző teljesen üresnek bizonyul (empty follicle syndrome), vagy éretlen, még fejlődési stádiumban lévő petesejtet rejt. Az érett, megtermékenyíthető petesejtek aránya számos tényezőtől függ: a választott stimulációs protokolltól, a gyógyszerdózisoktól, a trigger időzítésétől, valamint a páciens életkorától és petefészek-tartalékától. Az éretlen petesejtek arányát növelheti, ha a tüszők nem kapnak elegendő időt a végső érésre, vagy ha a stimulációs paraméterek nem optimálisak.