Dr. Paragi Péter szülész-nőgyógyász szakorvos, családos ember lévén egészen pontosan tudja, hogy a kötelező szűrővizsgálatokon felül egy magzat rengeteg figyelmet "követel". Várandós gondozáson végigkíséri a hónapokat, mind a baba, mind pedig a mama egészségéért. Felesége és gyermeke ösztönözte abban is, hogy a háborítatlan, alternatív szülés felé is fordítsa figyelmét, támogatja a császármetszés utáni hüvelyi szülést (VBAC).
Akiknek meddőség miatt nem lehetett gyermekük, szintén áll rendelkezésükre, szakmai életrajzában bővebben olvashatnak a lehetőségekről. Már gyerekkora óta tudta, hogy orvos szeretne lenni, mindig erősen élt benne a segítő szándék embertársai iránt. Orvosi tanulmányai alatt a szülészet és nőgyógyászat felé fordult érdeklődése, ezt pedig több éves tudományos kutatással is kiegészítette, hogy valóban teljes körűen tudjon segíteni.
A szülész-nőgyógyász és szülésznő együttműködése
Király Katalin szülésznővel és dr. Paragi Péterrel pár éve kísérnek közösen szüléseket. Munkájukra az egyik, a témával kapcsolatos csoportban megjelenő anyai beszámolók alapján figyeltem fel. Az első, ami szemet szúrt, az a tapintatos, sokszor láthatatlan jelenlétük, ami több szüléstörténetből kiviláglott számomra. Az interjúra megbeszélt találkozó előtt pár perccel már az utcán összefutottunk dr. Paragi Péterrel és Király Katalinnal.
„Az egyetemen mindannyian azt tanultuk, hogy a szülés ugyan természetes folyamat, de az esetek nagy részében, ha nem állunk ott orvosként, akkor kórossá fog válni. Ezért a szülészet az orvosról szólt” - magyarázza a szülészorvos, és beszámol róla, hogy aztán a szülésznők is egyre nagyobb szerepet kaptak, de mind a ketten sokkal inkább megmentőként, megmondóként, vagyis nem kísérőként, hanem vezetőként voltak jelen.
„A szülés nem rólunk szól. A szülést nem »vezetjük«, mert az megtörténik. Nem »mentjük meg« az anyukát, mert az anyuka tudja, vagy ha nem is tudja, ösztönből, reflexből csinálja, amit kell. Csak akkor lehet háborítatlan egy szülés, ha nem nyúlunk bele. És akkor általában szövődmény sincs, és tényleg minden úgy zajlik, ahogy mindenki megálmodta” - hívja fel a figyelmet a szakember arra, mit jelent, ha valóban természetesen tekintünk a szülés és a születés folyamatára.

A szülésznői gondozás előnyei és szerepe
Király Katalin szülésznő hozzáteszi, hogy először minden szakember egy biztonsági sávon közlekedik, amit tud kontrollálni. Ha valakinek nincs gyakorlata, az csak egyféle útvonalat ismer. „Ahogy próbálgattam a határaimat és próbáltam ezt a sávot kitágítani, egy idő után rájöttem, hogy nem a szülő nő táncol velem, hanem én táncolok vele. És ha rábízom magam, akkor az esetek nagy részében jól alakulnak a dolgok. Értő szem és tapasztalat is kell ahhoz, hogy szakemberként felismerjük, amikor valamerre kanyarodnunk kell.
Mi kerülendő ahhoz egy orvos részéről, hogy a szülés során a várandós nő és kisbabája a középpontban maradhasson?
Dr. Paragi Péter úgy gondolja, hogy nem lehet meghúzni a határt, és pont ez teszi nehézzé a szülések kísérését ma Magyarországon, mert még mindig orvosközpontú a rendszer. Holott egy alacsony kockázatú terhességénél és szülésnél nincs helye az orvosnak. Ugyanakkor Király Katalin ezt azzal egészíti ki, hogy számára szülésznőként nagyon sokat jelent az a tudat, hogy a szülőszobán kívül, mégis a közelben van az orvos: „Én szakemberként akkor szárnyalok, amikor tudom, hogy vannak a hátam mögött és megbíznak bennem.”
Ez a bizalom azt jelenti, hogy egyikükben sem az ego dolgozik. Paragi doktor is gond nélkül segít vagy asszisztál neki, ha szükséges. A bizalom azonban nemcsak itt jelenik meg, hanem a vizsgálatoknál is, ugyanis dr. Paragi Péter a szülés előrehaladását nem a méhszáj állapota alapján méri. Tapasztalatai szerint (csakúgy, mint a WHO ajánlása szerint), nem attól halad egy szülés, mert óránként hüvelyi vizsgálatot végeznek az anyán.
„Azzal csak a szövődményeket tudjuk fokozni. Láttam már olyat, hogy valaki egy durvább vizsgálattal leválasztotta a magzatburkot a méhszájról, és rögtön jelentkezett a magzati szívhangeltérés, mert a hirtelen felszabaduló prosztaglandinlöket nagy stresszt jelentett a babának. Én büszkén vállalom, hogy kint ülök, és csak egy fal választ el a szülőszobától. Nem libbenek be, hogy »itt vagyok, és ettől minden rendben lesz«.”
A két szakember tehát előnyben részesíti azt, hogy a szülés előrehaladását ne a méhszáj állapota alapján mérje, hiszen az, hogy éppen melyik szakaszban van a kisbaba megszületésének folyamata, sok más módon azonosítható. Ha pedig nem a szülés végére jellemző markáns helyzetek és megnyilvánulások szakaszában vannak, hanem még a vajúdás közepén áll meg a folyamat, akkor egy-egy hosszabb megálló, egyhelyben futás sokszor azt jelzi, hogy a kismamának egyszerűen dolga van azzal a résszel, ahol tart.
Lehet egy szülés valóban háborítatlan a kórházban?
A két szakember közötti partneri viszonyt az is jól tükrözte az interjú során, hogy mertek nem egyet érteni abban, mit jelent a háborítatlan szülés. Dr. Paragi Péter klasszikusan értelmezi a fogalmat, és azt gondolja: valójában az otthonszülés jelenti a teljes mértékben háborítatlan szülést. Véleménye szerint az esetek egy részében kórházban is megvalósulhat a háborítatlanság, de sokszor pont maga a kórház és a körülmények akasztják meg a szülés természetes ritmusát, és aztán ezért kell beavatkozni.
Király Katalin ugyanakkor rugalmasabban értelmezi a háborítatlanságot. Tapasztalata szerint időnként az otthonszüléseknél is megakadhat a folyamat pusztán egy belső félelem miatt, ha az elindul a vajúdó nőben. Van, hogy ezt nem sikerül feloldani, ami miatt még ha nem is orvosi értelemben, de valamilyen beavatkozásra szükség lehet.

Kommunikáció és választás szabadsága a szülés során
„El lehet úgy is magyarázni egy helyzetet, hogy »ha én nem avatkozom közbe, akkor itt mindenki meghal, vagy baj lesz«, de lehet úgy is kommunikálni, hogy részletesen elmondjuk, milyen forgatókönyvek várhatók, ha elvégzünk egy beavatkozást, ha halasztjuk, vagy ha kihagyjuk.” A szülésznő arra is felhívja a figyelmet, hogy van olyan, amikor valaki még nincs készen egy háborítatlan szülésre, mert valamit még fel kell dolgoznia, esetleg csak a második szülésére érkezik meg erre.
„Az biztos, hogy az egyik leginstantabb önismereti út a szülés. És persze az is előfordul, hogy valaki kifejezetten nem szeretne háborítatlanul szülni. Volt egy kismamánk, aki kimondottan kérte, hogy ahogy bejön a kórházba, adjunk neki epidurális érzéstelenítést. Viszont azt is szerette volna, hogy hüvelyi úton születhessen meg a babája, mert tudta, hogy egészségügyi szempontból ez jobb a számukra.”
„Ilyenkor is elmondjuk a beavatkozások előnyeit és hátrányait, de senkire nem lehet ráerőszakolni azt, hogy márpedig természetesen és háborítatlanul szüljön, hogyha nem szeretne.”
Szülésznői várandósgondozás
Tudtad, hogy alacsony kockázatú várandósként lehetőséged van szülésznői várandósgondozást igénybe venni? Célja a várandós nők szakszerű és holisztikus gondozása, a perinatális időszak biztonságának növelése, valamint az anyák és újszülöttek egészségének megőrzése. A szülésznői gondozási modell azon alapul, hogy a várandósság és szülés normális, természetes életfolyamat. Nő központú gondozási modell alkalmazása bizonyítottan csökkenti a szülési sérülések, traumák és császármetszés előfordulását. Szülésznők feladatai túl nyúlnak a fizikai egészségügyi ellátáson, kiterjednek a lelki támogatásra és a családok bevonására is.
Célom, hogy a várandós és partnerét képessé tegyem arra, hogy aktívan részt vegyen saját gondozásában, felkészülésében. Arra törekszem, hogy minőségi információkat nyújtsak (szakmai irodalom, kutatások és ajánlások a várandósgondozás területén) az egyes választások kockázatairól és előnyeiről, hogy a várandós döntéseit meghozhassa. Tevékenységemet a Paragimed Egészségügyi Szolgáltató Betéti társaság alkalmazottjaként végzem. A helyszínen, a rendelés ideje alatt, Paragimed Bt. keretében szülész-nőgyógyász szakorvos magánrendelés is elérhető. Ezáltal biztosítva a felmerülő kockázatok, szövődmények azonnali szakorvosi ellátását.
A legjobb, ha a várandósság korai szakaszában, a várandósság megállapítása és rizikó besorolás után felveszed velem a kapcsolatot. A szülésznői várandós gondozásban való résztvétel számos előnnyel jár, amelyek hozzájárulnak a várandós nő és a magzat egészségének megőrzéséhez.
A szülész-nőgyógyász és a szülésznő szerepének összehasonlítása
Az alábbi táblázat összefoglalja a szülész-nőgyógyász és a szülésznő főbb feladatait és fókuszpontjait:
| Szempont | Szülész-nőgyógyász | Szülésznő |
|---|---|---|
| Szakképzettség | Orvos, aki a női reproduktív egészség kezelésére és a szülés-levezetésre specializálódott. | Speciális képzettséggel rendelkező egészségügyi szakember, aki a normális várandósságot, szülést és szülés utáni időszakot kíséri. |
| Fókusz | A várandóság fizikai, orvosi szempontjaira és a szülés komplikációira összpontosít, a szülő nő egészsége és a magzat fejlődésének nyomon követése a fő cél. Veszélyeztetett vagy szövődményes várandósság felismerése. Kockázatok korai azonosítása. | A várandósság és szülés normális, természetes életfolyamatként való kezelése. Személyre szabott törődés, információ és oktatás. Lelki egészség támogatása, érzelmi támogatás nyújtása a várandósság alatt felmerülő stressz és szorongás kezelésében. |
| Ellátás | Azonnali szakorvosi felügyelet, ellátás. | Több időt szentel a várandós nőknek, lehetőség van a kérdések, aggodalmak alapos megvitatására. |
A várandósgondozás során végzett vizsgálatok
A várandósgondozás során történő konzultációkon, vizsgálatokon történtek dokumentálása és az elvégzett vizsgálatok jelölése a kiskönyvben történik. Kiemelten fontos a kenet levétel, a 36. héten végzett B-csoportú Streptococcus szűrés.
- 36. héten + B. Csop. (B-csoportú Streptococcus szűrés): A vizsgálat elvégzése a várandós nők 35-37. terhességi hete között levett B-csoportú Streptococcus hordozás megállapítására van. Jelentősége az újszülöttekben okozott fertőzésekben játszott kóroki szerepének felderítésében van. A csecsemők többsége a korai burokrepedés révén, illetve a szülés során, a kolonizált hüvelyen áthaladva fertőződhet. A kórokozó kitenyésztése esetében a kórokozó antibiotikum érzékenységi vizsgálatának eredménye is kiadásra kerül.