Dr. Dr. Dr. Papp Zoltán, 1942. február 3-án született Mezőkövesden, a magyar orvostudomány egyik kiemelkedő alakja, akinek munkássága mély és tartós nyomot hagyott a szülészetben, a klinikai genetikában és a nőgyógyászatban.
Szellemisége és tisztessége, önzetlen és szerény személyisége példaként szolgál a következő orvosgenerációk számára. Karizmával megáldott egyéniségét kortársai fölé emelték, tudományos munkássága, iskolateremtő gyógyító klinikai és oktatói tehetsége, valamint innovatív szervező és irányító egyetemi klinikaigazgatói életműve nemzetközileg is elismert.
Papp Zoltán Mezőkövesden, a Szent László Gimnáziumban érettségizett 1960-ban, majd Debrecenben, a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát 1966-ban „summa cum laude” minősítéssel.
1966 szeptemberétől az egyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikáján dolgozott és oktatott: 1970-től tanársegédként, 1974-től adjunktusként, 1982-től docensként, 1985-től egyetemi tanárként. 1972-ben védte meg kandidátusi és 1981-ben akadémiai doktori értekezését.
Szakképesítései: szülészet-nőgyógyászat (1970), humángenetika (1979), egészségügyi menedzser (1998), klinikai genetika (2009). Wellcome Trust kutatói ösztöndíjjal egy-egy évet töltött az Egyesült Királyságban, Edinburghban és Oxfordban tanult és dolgozott.

Papp Zoltán professzor négy kiemelkedő tevékenységi területe
Dr. Papp Zoltán orvosprofesszor neve négy kiemelkedő tevékenysége folytán biztosan fennmarad a magyar orvostudomány történetében:
1. A klinikai genetika és a magzati genetikai diagnosztika megalapozása
- A Debreceni Orvostudományi Egyetemen megalapította és megalapozta új diszciplínaként a klinikai genetikát és nemzetközileg elsők között a magzati genetikai diagnosztikát (1966-1990).
- A debreceni szülészeti klinikán genetikai tanácsadást és terhesség alatti genetikai szűréseket szervezett, kidolgozta és bevezette a genetikai amniocentézist, a citogenetikai, a molekuláris genetikai és a fetopatológiai vizsgálatokat a klinikai gyakorlatba.
- Nemzetközileg elsők között diagnosztizált amniocentézis útján nyert magzatvíz sejtjeiből 21/22-es transzlokációs Down-szindrómát.
- Gyermekgyógyász feleségével, Dr. Váradi Valériával a hajdúsági romák inbred közösségében felfedezett egy autoszomális recesszíven öröklődő multiplex malformációs szindrómát, melyet a McKusick’s Online Mendelian Inheritance in Man (OMIM) katalógus Váradi-Papp-szindróma néven (Orofaciodigital syndrome Type VI) szerepeltet a genetikai betegségek között (OMIM azonosító: 277170, citogenetikai lokalizáció: 5p13.2, gén: CPLANE1).
- Bevezette a klinikai genetika kötelező tantárgyat az orvosképzés curriculumába, melyet 17 éven át egyedül oktatott (1973-1990).
- Meghatározó szerepe volt abban a nemzetközi multicentrikus MRC tanulmányban, mely bizonyította a folsav szerepét a velőcsőzáródási rendellenességek kialakulásában.
- Közvetlen irányításával az általa szervezett munkacsoport tudományos munkássága eredményeként több száz közlemény és 16 tudományos fokozat született.

2. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának fejlesztése
Papp Zoltán professzor 1990 és 2007 között a Semmelweis Egyetem I. számú (Baross utcai) Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója volt, Semmelweis Ignác nyolcadik tanszéki utódaként. Ezen időszak alatt a klinikát a szülészet-nőgyógyászat nemzetközileg is elismert fellegvárává fejlesztette.
- Saját alapítványi forrásokból innovatív szervezőkészséggel felújította a klinika épületét és helyiségeit, és a legmodernebb műszerekkel, készülékekkel és új vizsgáló eljárások elindításával gazdagította a betegellátást.
- Bevezette és magas színvonalra emelte a szülészeti és nőgyógyászati ultrahang-diagnosztikát, a genetikai tanácsadást és perinatális genetikai diagnosztikát, a fetopatológiát, a klinikai szindromatológiát, a szülészeti és nőgyógyászati pszichoszomatikát, az asszisztált reprodukciós technikákat és a nőgyógyászati endokrinológiát, továbbá a perinatológiát, a szülészeti aneszteziológiát, az intenzív neonatológiát, a nőgyógyászati onkológiát és a mikroinvazív sebészi technikákat.
- Több új műtéti eljárást dolgozott ki: genetikai amniocentesis, Papp-féle metroplastica abdominalis, idegkímélő radikális hysterectomia cum lymphadenectomia pelvica, módosított colpopexia infundibulopelvica, ligatura arteriae hypogastricae, kiterjesztett myomaenucleatio.
- A Klinika 17 éves virágkorában több, mint 2000 tudományos közlemény jelent meg, továbbá 41 tudományos fokozat született.
- Számos nemzetközi folyóirat Editorial Boardjában betöltött szerepe és a Budapesten általa rendezett öt világkongresszus révén a Baross utcai Női Klinikát bekapcsolta a nemzetközi tudományos vérkeringésbe.
3. Az Orvosi Hetilap főszerkesztői tevékenysége
2016-ban az Orvosi Hetilap főszerkesztőjének választották. Papp Zoltán professzor a lap alapító főszerkesztőjének, Markusovszky Lajosnak nyolcadik utóda. Az Orvosi Hetilap, a világ hatodik legrégebbi orvosi hetilapja, ma is teljesíti küldetését a magyar orvostudomány vezető szakmai közéleti fórumaként.
Jobbulást kívánok: 200 évnyi orvoslás | NEJM
Papp Zoltán professzor általános orvosi műveltségének és irodalmi szerkesztői érzékének köszönhetően az Orvosi Hetilap főszerkesztőjeként, orvosi pályafutásának hattyúdalaként odaadó alázattal a magyar orvostudomány teljes spektrumát képviseli és felkarolva a fiatalokat, támogatja az egyetemi és kórházi műhelyeket.
Meghatározó szerepe van az Orvosi Hetilap egyre növekvő nemzetközi elfogadtatásában, valamint a magyar orvosi nyelv megőrzésében és ápolásában. Az Orvosi Hetilap nemzetközi sikerét jól példázza, hogy a „full text” letöltések száma a 2020-as 200 ezerről az elmúlt három évben évenként közel félmillióra emelkedett.
A nemzetközi megmérettetést jól mutató impaktfaktor-érték folyamatos emelkedéssel az utolsó években 0,6-0,8 között stabilizálódott (2021: 0,707; 2022: 0,6; 2023: 0,8). A Journal Citation Reports (JCR) adatbázisa alapján az Orvosi Hetilap a Medicine, General & Internal kategóriában Q4 helyett a korábban elérhetetlennek tűnő Quartilis-3 besorolást kapott!
További siker, hogy a Scopus Sources listában az Orvosi Hetilap 2023-as évi CiteScore értéke 1,2 lett (2022-ben 1,0 volt).
4. A Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika megalapítása
Nyugdíjba vonulása után 2010-ben megalapította a Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinikát, mely a magánegészségügy modell értékű sikeres vállalkozása.
A Klinikán öt év alatt átlátható közgazdasági feltételek között nemzetközi szintű betegközpontú perinatális és nőgyógyászati betegellátást valósított meg (a Klinika vezetését 2015-ben tanítványának, Dr. Hupuczi Petronellának adta át). A magánklinika az elmúlt 15 évben a magyar egészségügy egyik példaértékű magánegészségügyi vállalkozásának bizonyult, a betegek száma meghaladja több fővárosi és megyei (állami) szülészet-nőgyógyászati osztály forgalmát.

Papp Zoltán professzor oktatói és irodalmi munkássága
Papp Zoltán professzor oktató munkássága újabb szakkönyvek írásával teljesedett ki. A szülészet-nőgyógyászati trilógiája (A várandósgondozás kézikönyve, A perinatológia kézikönyve, A nőgyógyászat kézikönyve, Medicina Könyvkiadó, 2016) és a tankönyvének 6. és 7. kiadása (A szülészet-nőgyógyászat tankönyve, Semmelweis Kiadó, 2021 és 2023) ekkor készült.
Papp Zoltán professzor a hatodik kiadás átdolgozásakor a korábbi hibák és elavult részek kigyomlálása után figyelembe vette a szülészet-nőgyógyászat időtállónak ítélt legújabb eredményeit, megfűszerezve a legfrissebb genetikai felfedezések klinikai relevanciáival. A HETEDIK KIADÁS-t tankönyve utolsó kiadásának és szellemi hagyatékának tekinti, amely valószínűleg még sokáig bibliája lesz a magyar szülészet-nőgyógyászatnak, szolgálva a kiművelt magyar orvosi fogalmak és nyelvezet tiszteletben tartását, valamint az orvos- és egészségtudományban oktatók és hallgatók gondolkodásmódját és igényes képzését.
Dr. Papp Zoltán professzor, a Maternity Magánklinika alapítója 2024 tavaszán a klinikának ajándékozta közel 1800 orvosi szakkönyvét és éremgyűjteményét, pályafutásának egyes állomásait megörökítő dokumentumait és emléktárgyait.
Ezt a könyv- és képanyagot a Királyhágó téri épület VI. emeletén rendezték be, és a „Papp Zoltán Könyvtár” alapját képezi, mely szolgálja az orvosképzést és Papp Zoltán professzor szellemiségének ápolását.
A könyvtárhoz vezető folyosót nagy magyar szülészegyéniségek képei szegélyezik: a pesti szülészeti tanszék igazgatói, Semmelweis Ignác (1818-1865), Kézmárszky Tivadar (1842-1902) és Tauffer Vilmos (1851-1934), majd Papp Zoltán professzor tanítómesterei, a debreceni Árvay Sándor (1903-1997) és Lampé László (1929-2020), valamint a budapesti diplomájával New Jersey-ben világhírnévre szert tett Iffy László (1925-2016), akit egyébként az alma matere, a Semmelweis Egyetem 1993-ban honoris causa díszdoktorává avatott.

A könyvtárban található számítógép adatbázisából lehet kikeresni az egyes könyvek adatait (szerzők, cím, kiadó, év, téma, ISBN-azonosító és Papp Zoltán megjegyzései). A könyvtárpolcok függőleges oszlopai betűkkel (A-H), a vízszintes sorok számmal (1-6) vannak jelölve a könyv lokalizációja céljából.
A legtöbb példány eredete és a professzor könyvhöz való kötődése a „Papp Zoltán megjegyzései” rovatban találhatók. A kötetek megjelenésük időrendjében követik egymást: az első sorban az 1966-ig megjelent magyar nyelvű orvostudományi könyvek vannak, melyekből Papp Zoltán orvostanhallgatóként tanult, majd szakmai pályaválasztásának és érdeklődésének megfelelően a XIX. századi, német nyelvű szülészeti és nőgyógyászati szakirodalom, ezt követően a XX. századi főleg angol és magyar nyelvű szülészet-nőgyógyászati és klinikai genetikai könyvek következnek. A sort a XXI. századi szakkönyvek, a szótárak és a kurrens szakfolyóiratok zárják.
Jobbulást kívánok: 200 évnyi orvoslás | NEJM
Mivel Papp Zoltán professzor jelenleg is az American College of Obstetricians and Gynecologists (ACOG) tiszteletbeli tagja és az American Journal of Obstetrics and Gynecology (AJOG) nemzetközi boardjának a rendes tagja, ezért a két legjelentősebb nemzetközi szülészeti és nőgyógyászati folyóirat (Obstet. Gynecol. és Am. J. Obstet. Gynecol.) havonta megjelenő tiszteletpéldányai a könyvtár polcain a magyar nyelvű szaklapok és a Maternity Magazin mellett szabadon hozzáférhetők.
Nemzetközi elismerések és publikációk
Papp Zoltán professzor nemzetközi visszaigazolása egyértelművé vált az évek során. Az Amerikai Szülészeti és Nőgyógyászati Kollégium tiszteletbeli doktoraként (FACOG, 2003) és az International Academy of Perinatal Medicine egyik alapítójaként (2005) 2008-tól az American Journal of Obstetrics and Gynecology nemzetközi Advisory Board tagja.
A „WILLIAM LILEY” díj (2002) után elsőként kapta meg a 2010-ben alapított „ROBERTO CALDEYRO-BARCIA” életműdíjat a magzati genetikai diagnosztikai és a perinatológiai úttörő munkásságának elismeréseként. 80 éves születésnapján az American Journal of Obstetrics and Gynecology „A szülészet-nőgyógyászat óriásai” („GIANTS OF OBSTETRICS AND GYNECOLOGY”) közé választotta.
Dr. Papp Zoltán professzor közel hat évtizedes tudományos munkásságának scientometriai adatai 2024 végén:
| Mutató | Érték |
|---|---|
| Tudományos előadások száma | 1083 |
| Írásban megjelent tudományos munkák száma | 1400 |
| Folyóiratok összesített impakt faktora | >600 |
| Idézések száma | 13720 |
| Hirsch-index | 48 |
Ezek alapján a legnagyobb tudományos teljesítménnyel rendelkező hazai klinikus orvosok egyike (Lásd az MTA MTMT adatbázisát). Közvetlen irányításával 54-en szereztek PhD és heten MTA akadémiai doktori fokozatot.
Válogatott publikációk:
- Szabó G., Papp Z. (eds.) Medical Genetics.
- Papp Z. Genetikai betegségek prenatális diagnosztikája.
- Papp Z. Szülészeti genetika.
- Papp Z. Obstetric Genetics.
- Papp Z. (ed.) Atlas of Fetal Diagnosis.
- Papp Z. (szerk.) Klinikai genetika.
- Papp Z. (szerk.) Semmelweis Ignác klinikájának múltja és jelene.
- Papp Z. (ed.) Past and Present of the First Department of Obstetrics and Gynaecology of Semmelweis University Medical School.
- Papp Z. (szerk.) A szülészet-nőgyógyászat tankönyve.
- Papp Z. (szerk.) Szülészet-nőgyógyászati protokoll.
- Papp Z., Görbe É., Hajdú J., Váradi V. (szerk.) Perinatológiai párbeszéd.
- Chervenak F.A., Kurjak A., Papp Z. (eds.): The Fetus as a Patient. The Evolving Challenge. London: Parthenon Publishing, 2002.
- Papp Z. (szerk.) Egészséges nő szeretnék maradni.
- Papp Z., Csabay L. A megújult Baross utcai Női Klinika.
- Papp Z., Rodeck C. (eds.) Recent Advances in Prenatal Genetic Diagnosis.
- Papp Z. Semmelweis Ignác és Kézmárszky Tivadar nyomdokain.
- Papp Z. Egy szülészorvos naplójából.
- Papp Z. Tudásmorzsák. Tudományos önéletrajz.
- Papp Z. (szerk.) A várandósgondozás kézikönyve.
- Papp Z. (szerk.) A perinatológia kézikönyve.
- Papp Z. (szerk.) A nőgyógyászat kézikönyve.
- Papp Z. A szülészet-nőgyógyászat tankönyve.
- Tóth Z., Tankó A., Papp Z. (szerk.) Szülészet-nőgyógyászati ultrahang-diagnosztikai atlasz.
- Papp Z. A szatmári Nagy-Károlytól Budapestig. Önéletrajzi zárójelentés.
tags: #papp #zoltan #szuleszet #nogyogyaszat #emesis