Az ideális térkő kiválasztásához több szempontot is érdemes figyelembe venni, hiszen jó esetben ez a felület évtizedekig díszíti majd otthonunkat, kertünket. Ebben a cikkben a térkő minták részletes bemutatásával foglalkozunk majd, illetve azzal, hogyan érdemes a rengeteg lehetőségből kiválasztani egyetlen típust.
Az „őszilomb térkő” kifejezést gyakran használjuk, amikor a térkő burkolatokról beszélünk. Az őszi lomb elnevezés a térkő színére vonatkozik. A lombhullató őszi lombok meleg árnyalatú, sárgás, pirosas, barnás őszies színeit sokan kedvelik a kertjüket szépíteni akarók közül. Kertjében az ősz színeit kombinálva változatos burkolatmintákat alakíthat ki.

Az őszilomb térkő színvilága a világos sárgás, bézses színektől egészen a barnás, szürkés árnyalatokig terjed, ezért már csak a színek kombinálásával szemre is tetszetős burkolatot alakíthat ki. Ha Ön is burkolata színén kezd el gondolkodni, amikor tervezi a burkolatot, akkor tulajdonképpen nem történik más, mint az, hogy Önnek térkő burkolata kialakításakor az egyik legfontosabb szempont a térburkolat színe lesz.
Az Őszilomb Térkő Teherbírása és Műszaki Jellemzői
Ez a kérdés elsősorban térkő burkolata teherbírása szempontjából lesz alapvető fontosságú. A térkő vastagsága a teherbírás egyik meghatározó tényezője. A 40 mm vastag elemeket általában kizárólag gyalogosforgalomnak kitett járdákon, teraszokon lehet alkalmazni, míg a 60 mm-es vastagság már a legtöbb területre, akár gépjármű forgalom mellé is ideális. Ha viszont a garázsbejárója burkolásán gondolkodik, vagy olyan kerti utat épít, amelyet személykocsival is fog használni, akkor érdemes 6 centiméteres térkő burkolatot építeni.
A Leier Piazza térkő őszilomb színben egy rendkívül esztétikus, 10x20 cm méretű és 6 cm vastagságú prémium burkolóanyag. Ha egy tartós, fagy- és olvasztósóálló térkövet keresel, amely személyautó forgalomra is alkalmas, ez a nútféderes (N+F) rendszerrel ellátott megoldás garantálja a stabilitást. A 6 cm-es vastagságot elsősorban gyalogos forgalomra és személygépkocsi terhelésre tervezték.
Mit jelent pontosan az N+F távtartó rendszer? A nútféderes kialakítás egy olyan illesztési technológia, ahol a kövek oldalán lévő kiemelkedések és hornyok egymásba kapaszkodnak.

Térkő Lerakási Minták: Az Esztétikai Változatosság
A „térkő minta” kifejezést két különböző módon is értelmezhetjük. A gyakrabban emlegetett megközelítés valójában a térkő lerakási mintázata, ami arra utal, milyen „képeket” lehet kialakítani egyszerű térkövek segítségével. A másik csoportosítás - amiről ritkábban lehet olvasni - az az elemek egyedi mintázata, egy-egy térkő darab felületi megjelenése. A térkő alakja nagyban befolyásolja, hogy az egyes darabok lefektetésére milyen lehetőségek adódhatnak. Bizonyos típusokat több változatban is lefektethetünk, míg egyes fajták esetén a lehetőségeink szűkösebbek, mint például az egymásba záródó térkövek lerakásakor. Ez utóbbi esetben is számtalan lehetőség adódhat a különböző térkő típusok és színek együttes használatával.
A térkő minták kiválasztása néha nagyon egyszerű, néha azonban gondos tervezést igényel. Főleg, ha színes térkő minták is szóba kerülnek. A térkő lerakás minta lehet egyszerű, de lehet komplikált alakzat is. Illetve lehet valamiféle variáció is, amikor mondjuk 45 fokos szögben elfogatjuk a merőlegeshez viszonyítva. Bármelyik térkő lerakás minta is kerül kiválasztásra, ez csakis a mintát jelenti, a térkő minőségét, használhatóságát nem befolyásolja.
A térkő minták alapvető típusa két részre oszlik: az egyszínű és a színes térkő minták.
Egyszínű Térkő Minták
Tulajdonképpen bármilyen színű térburkolót választhatunk, a lényege, hogy ugyanolyan színű legyen mindegyik. A térkő minta az egy szín ellenére változatos lehet. Ezekre a lerakási mintázatokra jellemző, hogy csak egy fajta színű és típusú térkövet alkalmaznak hozzájuk, nincsenek a felületen belül színvariációk, méret kombinációk. Ilyen esetben a megjelenést kizárólag a lerakás módszere határozza meg.
- Egyenes lerakás: Egymás mellé kerülnek a térkövek, a következő sor pedig eltolásban kerül lefektetésre. Ez a leggyakoribb lerakás minta, ami azt jelenti, hogy párhuzamos sorok futnak egymás mellett, de egy fél kővel el vannak tolva a sorok egymáshoz képest.
- Parketta minta: A felületnek ilyenkor a régi, fából készült parkettákra emlékeztető megjelenése lesz, de a mintázat fonatokra is hasonlít. Ez szintén gyakori minta.
- Fonás mintázat, sorváltás: Több néven is említhetjük ezt a típust, amit talán manapság már nem olyan sokszor alkalmaznak. Az egyszerű fonás variációja, amikor kicsit el van tolva a minta.
- Szövésre emlékeztető minta: Amikor egy ilyen stílusban készült, térkövezett területre tekintesz, olyan érzésed lesz, mintha egy szőtt szőnyegre, esetleg kosárra pillantanál. Érdekes térkő minták alakulnak ki a dobozos fonással.
- Meglehetősen letisztult minta: Ez egy kis bújtatással és eltolással egyaránt megbolondított térkő lerakási minta.

Színes Térkő Minták
Az egyszínű minták tovább variálhatók, ha egy vagy több extra színt viszünk a rendszerbe. A színek választéka véges, mégis rengeteg a variációk száma. Hogyan tegyük változatossá a burkolatokat színes térkő mintákkal? A kézenfekvő válasz az, hogy válasszunk legalább egy színt, ami elüt a térkő felületet meghatározó alapszíntől, és abból rakjunk bele mintát. Maga a minta lehet ismétlődő, vagy véletlenszerű. A színes minták színei természetesen szabadon variálhatók, mégis a leggyakoribbak a szürke-piros minták. Nem csoda, hiszen ezek a két szín kortalan, mindenkinek tetszik, soha nem lehet megunni. Éppen ezért a színes minták között első körben a szürke-piros minták kerülnek bemutatásra.
- Egyszerű, de elegáns váltott szürke-piros minták.
- Egyszerű színes csíkok mintázat.
- Parketta fonás felváltva, szürke-piros mintákkal kirakva.
- A parketta fonás elforgatva 45 fokkal.
- Cipzár elrendezésű szürke-piros minta.
- A kosárfonás színes variációja.

A felsorolt mintázatok mellett számtalan más lehetőség is van. Változatossá lehet tenni a térkő burkolatot az egyszerűbb, azonos típusú szürke színű térkő alkalmazásával úgy is, ha akár szabályosan, akár elszórtan más árnyalatú köveket is felhasználunk. Más térkő lerakási mintákkal és lerakási módokkal nyilván más alakzatok kirakására nyílik lehetőség. Sokkal izgalmasabbá tehető a térkő minta egy futó kötéssel rakva, véletlenszerűen elszórt színes térkövek belekeverésével, pl. világosszürke és fekete, vagy egymástól elütő színek használata mellett (pl. zöld és sárga).
Gyakori térkő minták és telepítési tippek
Az alapszín nélküli, 3-4-5 színből nagyjából egyforma arányban kevert kaleidoszkóp-szerű keverésekkel is nagyszerű eredményt lehet elérni. Az eleve sokszínűre tervezett térkő felület esetén is választhatunk kétféle módszer közül: egyforma szakaszok ismétlődése, vagy teljesen véletlenszerű keverés. Az alapszín nélküli színkavalkád minták esetén talán érdemes szem előtt tartani, hogy kellemesebb érzést kelt, ha a meleg színeket kombináljuk egymással egy adott térkő felületen belül.
Ritkán, de előfordul, hogy egy nagyobb figurát ábrázol a színes térkő minta, pl. nemzeti zászlón szereplő ország logót, vagy összetett virágzatú növényfajtát.
Modern és Klasszikus Minták Újragondolva
A modern térkő lerakási mintázatok nem feltétlenül a mai idők találmányai - sok esetben inkább csak reneszánszukat élik.
- Egymás mellé kerülő kocka térkövek: Ezt kicsit úgy kell elképzelni, mint a régi macskaköves utakat, csak itt gyakran nem kötésbe helyezik le az elemeket.
- Váltakozó méretű térkövekkel készített minta: Kifejezetten divatosnak számítanak azok a megoldások, melyek látszólag rendszer nélkül készülnek, 3-4 térkő méretből.
- Kevert mintázat: Évszázadokkal ezelőtt is gyakran készítettek olyan felületeket, ahol egy mintát élesen felváltott egy másik.
- A „teljes káosz”: Gyakran választanak manapság olyan térköveket az emberek, amiknek elemei 3-4 különböző színből állnak. Átmenetes, foltos térkő.
Harmónia és Stílusválasztás
Sokszor nem egyszerű kitalálni, milyen az a térkövezett felület, ami majd illik az épülethez, hiszen ehhez nincs konkrét szabályzat. Általánosan elmondható, hogy egy ridegebb megjelenésű házhoz - ami a modern épületek egyik jellemzője - jól passzolhatnak a letisztult, egyszerű minták és a szürke, világosbarna színek.
A harmónia nagyon fontos a térkövezett felületek esetében, bár tény, hogy végső soron minden az ízlésen múlik. Ha nem szeretnél látványtervet készíttetni, érdemes lehet minél több minta képet megnézni, hátha találsz olyat, amin az általad is elképzelt megoldás szerepel. Nem túlzás azt mondani, hogy a térkő mintákat évezredek óta kombinálják az emberek, ilyenkor pedig legtöbbször többféle típusú, színű térkövet használnak. Általánosságban elmondhatjuk, hogy jó a sötét elemeket világos térkövekkel kiegészíteni, az egyenes vonalú lerakási mintákhoz pedig valamilyen íves, lágy megoldást párosítani.
A Leier és a Semmelrock még azzal is tovább fokozza, hogy 1-1 kövön belül is többféle szín jelenik meg, és ez a szín az adott térkövön belül is átmenetet képez az egyik színből a másikba. A térkövek nagy színválasztékban készülnek, és újabb és újabb színek jelennek meg. A leggyakrabban a Semmelrock fodorkövét és a Leier Piazza burkolatát választják vásárlóink.
Fontos Tudnivalók a Térkő Lerakásához
A térkő lerakása egy összetett folyamat, aminél több dologra is oda kell figyelni.
- Vízelvezetés: Mindig alakíts ki kb. 1-2% lejtést a vízelvezetéshez. Térkövezés szempontjából a fektetés iránya és a lejtés kritikus fontosságú a tartósság és a vízelvezetés szempontjából. Ez általában legalább 2-3% lejtést jelent, ami azt jelenti, hogy minden méteren 2-3 cm-t esik a burkolat, eltávolodva az épületektől vagy más érzékeny területektől, hogy a csapadékvíz ne álljon meg a felületen, hanem elvezetődjön.
- Fugázás: Térkövek hézagmentes lerakása: Hagyj kb. 3-5 mm hézagot. A térkő fugázásához általában homokot, fugázóhomokot használunk, amit egészen egyszerűen csak be kell seperni a fugahézagokba. Ez a fuga általában nedvesség hatására szilárdabbá, kötöttebbé válik.
Kivirágzás (mészkivirágzás) a Térköveken
Ez egy fehéres, foltos elszíneződés, ami leggyakrabban a térkő felületén jelenik meg pár héttel vagy hónappal a lerakás után. Úgy néz ki, mintha fehér por vagy foltok lennének a köveken. A beton egyik összetevője a mészkő (kalcium-karbonát). A kivirágzást az alapanyagok természetes változása (pl. cement és adalékanyagok) okozhatja.

Őszilomb Térkő a Kertben és a Teraszon
Az őszi nap sugara már korántsem annyira tüzes. Az ősz sokszínűbbé varázsolja a kertjeinket. Az „tüzes” nyári napsütés után az őszbe forduló napsugarak nemcsak a gyümölcsök érlelését fejezik be, hanem a fák leveleit is megszínesítik. Az egymással harmonizáló meleg színek nemcsak a kerti gyümölcsfák levelein, hanem kerti burkolatának színvilágában is megjelenhetnek. Ezek a kellemesen meleg, őszi színárnyalatok nemcsak őszi kertjének, hanem teraszburkolatának kedvelt színvilága is lehet. Ráadásul nemcsak ősszel, hanem egész évben. Bármikor, amikor kiül a teraszra. A térkő burkolatokon ezek az őszi színek színátmenetesen jelennek meg.
Terasz burkolására a 6 cm vastag Citytop térkövek az őszi lombok színvilágában is elérhetők. A 6 cm vastag Citytop térkövekkel szemben a Citytop Smart 5 centiméteres vastagságával vékonyabb kivitelben lehet terasza őszi lombok hangulatát tökéletesen visszaadó burkolata évtizedeken át. A 20×13,3 centiméteres Citytop Smart kockák az őszi lombok színátmenetes sárgás, barnás és vöröses megjelenésében tökéletesen visszaadják a fák lombjának őszi színvilágát. Ha a kombi burkolat vegyes méretei mellett dönt, akkor a Citytop kombi kövek lerakásakor szabadjára engedheti a fantáziáját. Változatos mintázatot alakíthat ki teraszán.
Teraszburkolatának mintáját a háromféle méretű térkövekből rakja össze, mégsem kell azonban tartania az őszi lombok eltérő színárnyalatoktól. A háromféle méretű térkövet ugyanis egyszerre gyártják. Ugyanabból az anyagból és ugyanazzal a keveréssel. A kettő az egyben méretű Nardo lapokat lerakhatja futósoros kötésben, parkettakötésben vagy akár halszálka mintában is. Halszálka mintás lerakásnál a teraszburkolat szélén a Nardo lapok közül néhányat ketté kell majd vágnia a terasz burkolásához. Ehhez szerezzen megfelelő térkő vágót. Az őszi lombok változatos színvilágában lerakott burkolatához kerti bútorokat, asztalokat és székeket is érdemes ezekben a meleg földszínekben választani.
Inspirációk Külföldi Városokból
Varsó: Járdalap és Térkő Csodák
Amikor egy utazás során az a cél, hogy megtaláljuk melyik a legjobb térkő lerakás minta, Varsó semmiképpen sem maradhat ki. Ebben a városban a régies elegancia egyedi arculattal találkozik, a helyi alapanyagok különleges színeiből és formáiból építkezve. A 20 - 40 cm-es sziklaméretű színes kavicsokból épült járdák, falak és kerítések csak itt láthatók Európában. A hatalmas tereket különleges sárga és barna színű gránit kockák mellett barnás bordó gránit járdalapok tarkítják.

Többek között a vörös klinker téglából épült vár-rendszert és a kastély udvarok elegáns helyezési mintáit is lencsevégre kaptuk. Tipikus kastélyudvar lerakási minta, amikor a nagyméretű járdalapokat apró, eltérő színű térkövekkel futtatják körbe. Egyedi megoldás Varsóban, hogy a nagyméretű gránit járdalapok közötti hézagokat az előbb említett színes kavicsokkal töltik ki, így a tér egyszerre lesz elegáns és vidám. A város tervezőinek kedvelt anyaga lehetett a vörös klinker tégla, amely sokfelé visszaköszön várfal, járdalap jellegű burkolat, és igazi tégla térkő formájában.
Monaco: Luxus Térkő Burkolatok
Monaco a Vatikán után a második legkisebb európai országocska, részben a turizmusból él, részben az adóparadicsom státuszból eredő előnyökből. Kezdjük a körutunkat a tengeri yacht-kikötő felől, ahol az ember már a partra szállás pillanatában érzékeli, hogy ez a hely nem a filléreskedés fellegvára. A kikötő térkő burkolata stílusosan a hajópadlóra emlékeztet, a 60 x 12 cm-es mérete, és a világos barna árnyálatos színvilága miatt. Minden egyes térkövön belül keveredik egy sötétebb és egy egészen világos barna árnyalat, a természetes megjelenés érdekében némelyikben még fekete csíkok is vannak, mint amilyen az erezet a természetes kövekben. A különféle mintázatú térköveket a burkolómester véletlenszerűen, de arányosan osztotta el a hatalmas járófelületen, a végeredmény gyönyörű lett.

A kikötőből a szállodasor felé sétálva az ötcsillagos Fairmont luxushotel melletti körforgalomba jutunk, ahol természetesen pálmafák szegélyezik az utat, és a körforgalom közepét is pálmafák díszítik. Ami ennél is érdekesebb, hogy az autóutat miért szegélyezik pont olyan váltakozó piros és fehér sávok, mint egy Forma-1-es pályán? Hát azért, mert a Monacói nagydíj ezen az utcán zajlik, és ez azt jelenti, hogy a szálloda lakói akár az ablakból nézhetik a versenyt. A piros-fehér sávos szegély mellé a gyalogos járdára kizárásos alapon piros térkő került, mivel a fehér térkő abszolút nem illene a környezetbe, ráadásul nem túl sokáig maradna fehér.
A Fairmont hotelt megkerülve, a túloldalon egy gyalogosok számára készült felüljárót találunk, amit bárhol máshol leaszfaltoztak volna, de itt Monaco-ban gránit utánzatú térkő lapokkal burkolták. A rendkívül elegáns megjelenésű 70 x 30 cm-es lapokat még a sokat látott térköves szemekkel nézve is alig lehet megkülönböztetni a valódi gránit burkolólapoktól.
A szintén nagyon sokcsillagos Hermitage hotelt azért érdemes szemügyre venni, mert igazi spa élményt ígér a szállóvendégeknek, és valóban az épület megjelenéséből és színvilágából is átjön, hogy ez az a hely, ahol test és lélek felfrissülhet. Ehhez a hangulathoz a világos színek, konkrétabban a fehér szín társítható legtöbb esetben. Az eleganciát itt az extra nagyméretű térkövekkel érték el, amelyeket olyan tökéletesen vágtak méretre, és igazítottak egymáshoz az ívek mentén, mintha minden egyes darabot külön egyedi méretre gyártottak volna. Tulajdonképpen itt az sincs kizárva, hogy egyedi méretre gyártották a térköveket, Monte Carlo-ban ez simán megtörténhet.
A tengerparti szállodasoron túl elegáns óvárosi hangulatú városrészben találjuk magunkat, ahol a kastélyszerű épületek egymást érik, mintha kizárólag hercegek és királyok élnének egész Monte Carlo-ban. Egészen világos homokszínű térkő borítja a tereket, egyszerű téglalap formában, de különleges, 12.5 x 25 cm-es méretben. Már megint azt a következtetést lehet levonni, hogy itt szabad kezet kaptak az építészek, és a színben, stílusban tökéletesen ideillő térkövet választották, nem azt ami olcsó, de nem illik ide.
Végül vessünk egy pillantást a legmagasabb színvonalat képviselő Metropole hotel luxus térkő burkolatára. Az épület eleganciájára tényleg nincsenek szavak, miért pont a térkövön spóroltak volna. A különleges méretű 7 x 21 cm-es térköveket a színeik alapján össze lehetne keverni a legszebb szeletelt tégla burkolatokkal, de olyan felületi impregnálással látták el, amelytől extra fényessé válik a felület. Erre mondják, hogy a napsugár hasra esik rajta. A kastély udvarok hagyományát követve a téglahatású térkő felületet 5 x 5 méteres mezőkre osztja egy 15 cm széles sávban lerakott, fehér mészkő utánzatú térburkoló kő.
Prága: Rusztikus Kövek a Patinás Belvárosban
A térkövet főleg azért vesszük meg, hogy szilárd és járható felületet biztosítson, de valahol azt is szeretnénk, ha a kinézete nem az ipari sorozatgyártás nagyszerűségét juttatná az eszünkbe, hanem valami kortalan eleganciát adna hozzá a kerthez és az épülethez. Ilyen jellegű célkitűzéshez bőven lehet ihletet meríteni Prága belvárosában.

Mitől idéz patinás belvárosi hangulatot egy térkő? A régi idők kőburkolatait természetes kövekből építették, és kézzel faragták formára őket, ezért kisebb-nagyobb mértékben rusztikusak voltak az oldalaik, viszont a felületük idővel fényesre csiszolódott a sok használattól. Ezért a régiesen elegáns térkövekkel szemben is az a követelmény, hogy a kinézetük színben és formában emlékeztessen a faragott természetes kövekre, azaz legyen a színük valahol a bazalt, a barna és a homoksárga színárnyalatai által alkotott palettán, és valamennyire legyenek megpattintva az éleik.
Prága óvárosában a járdák többsége 6 x 6 x 4 cm-es gránit burkoló kövekből készült, ezeket itt-ott törik meg a nagyobb terhelésnek kitett kocsibeállók, amelyeket fekete bazalt kockákkal burkoltak le. A tehetősebb szállodák még azt is megengedhetik maguknak, hogy a gránit kockák felületét olyan fényesre csiszoltatják, hogy még a napsugarak is hanyattesnek rajtuk. Azért Prágában sem mindenhol fért bele a költségvetésbe a természetes kő burkolat, sok helyen ipari sorozatgyártással előállított térkővel is lehet találkozni, de még így is az embernek az az érzése, hogy a kisméretű, rusztikus oldalú térkő a terméskő színárnyalataiban megmenti a stílust és a hangulatot. A régiesen elegáns utcaképhez hozzátartozik a bazalt színű, 20 cm széles, 1 méter hosszú, útszegélyek látványa, ami hatalmas kontraszt a pici, kecses térkövekből álló járda mellett, és mégis így néz ki jól.