A szüreti bálok hagyománya mélyen gyökerezik a magyar és erdélyi kultúrában, ahol a szőlő betakarítása és a bor készítése évszázadok óta kiemelkedő szerepet játszik a közösségi életben. Ezek az ünnepségek nemcsak a mezőgazdasági munka végét jelzik, hanem fontos társadalmi és kulturális események is, amelyek összekötik a helyi közösségeket.
A szreti bálok története az ókori civilizációkig nyúlik vissza, amikor a görögök és rómaiak Bacchus, a bor istenének tiszteletére tartottak fesztiválokat. E hagyományok a középkorban is tovább éltek, és a keresztény ünnepekkel összefonódva váltak a vidék életének meghatározó részévé. Magyarországon és Erdélyben a szüreti bálok különösen gazdag hagyományokkal rendelkeznek.
A 18-19. században a szüret ideje pontosan meghatározott volt, az időpont azonban országonként, régiónként változott, és valamilyen ünnepnaphoz, szent ember napjához kötötték. Míg például a magyar Alföldön Szent Mihály napján, szeptember 29-én kezdődött a szüret, addig a Dunántúlon és Erdélyben, Terézia napján, október 15-én kezdték a szüretelést. Kis méretű szőlőkben a családok bensőséges hangulatban, ismerősökkel szüretelnek, a munka a tulajdonos vendéglátásával ér véget, ahol étellel és itallal kínálja a jelenlevőket.
Eric Hobsbawm óta tudjuk, hogy létezik olyan, hogy kitalált hagyomány. Dr. Mód László néprajzkutató szerint a szüreti bál is egy kitalált hagyomány. Egy, az ELTE Néprajz Blognak adott interjújában így fogalmaz a magyar szüreti bál lehetséges eredetéről: „1815-ben Budán, pontosabban a Margit-szigeten rendeztek egy találkozót, amin Ferenc császár, I. Sándor orosz cár, valamint III. Frigyes Vilmos porosz király vettek részt.”
A szakirodalom egyértelműen arról számol be, hogy a szüreti bálhoz tartozó szokások, hagyományok nem egységesek, az idők során merőben változtak, és vidékenként, koronként eltérnek. Az archívum egészen az 1840-es évekig visszamenően tartalmaz cikkeket, tudósításokat, beszámolókat szüreti bálokról Erdély-szerte. Természetesen mindegyik a maga korának megfelelő nyelvezettel született, s az éppen regnáló hatalom elvárásának megfelelő részleteket domborította ki.
A kommunista uralom alatti idők magyar sajtója igen fennkölt nyelvezetet használt, sokszor szükségtelenül emelkedett hangvételben írt. Ez 1945 őszén sem volt másképp. A marosvásárhelyi Szabad Szó című lapban jelent meg a „Megnyílt a Népvédelmi Hónap” címen egy tudósítás a szüreti bálról. Ebben a cikk írója, aki nevével nem fémjelezte az anyagot, a szüreti bál céljával indítja beszámolóját: a befolyt összeg a „hadiözvegyek tűzifaszükségletére” szolgál. A népvédelmi szüreti bált Marosvásárhelyen szervezték meg 1945. október 1-jén a Kultúrpalota nagytermében. A szüret, a szőlő betakarítása vagy a bor szóba sem kerül.
„Így világosodott ki előttem, hogy aznap este szüreti bál lesz Szentimrén, a lányok meg a legények hagyományos szokás szerint hívogatóban vannak, mert a szüreti bál csak úgy ér valamit, ha legalább négy-öt falu fiatalsága ropja a táncot” - írta Simon Magda, az Előre című központi napilap újságírója 1955 őszén. A szerző fotóriporter társaságában a Bihar megyei Szalárdon találkozott a szüreti bálba hívogató menettel, ezt a találkozást a lap hasábjain Hívogatóban címmel írta meg. A Friedmann Miklós felvételével illusztrált kisriportban a szekérrel felvonuló fiatalok is megszólaltak. Bihar megyei szokás szerint volt, aki maszkot viselt, volt egy fiú, aki a hívogató szövegét kiabálta, ő feketére festette magát, mert „így a szokás”.
„Csak üdvözölni tudjuk ezeket a fiatalokat, akik egyik legszebb hagyományunkat ápolják: Mert az itteni szüret felér egy valódival.” Ferencz S. István a Hargita 1968. szeptember 16-i számában vélekedett így a csíksomlyói szüreti bálról. A Jegyzetek rovat egyhasábos részeként Egy szüreti bál margójára címmel a szerző örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Hargita megyében, ezen belül a Csíki-medencében szinte minden faluban szerveznek szüreti bált, annak ellenére, hogy ez a vidék nem terem szőlőt. Ferencz S. István szerint itt nem is a szüret, hanem az ősz megünneplése a lényeg: „ez már hagyománnyá vált vidékünkön, eredete elvész a távoli múltban, és ezzel a jelképessé vált mulatsággal nem az itt meg nem termő szőlőt ünnepelte emberünk, hanem az őszt.”
„Minden kapu előtt megállnak, és a csőszök - mert ők jöttek - meghívják a falu apraját-nagyját a szüreti bálba” - olvassuk a temesvári Szabad Szó hasábjain. A lap munkatársa, Bodó Barna 1972-ben a Temes megyei Újszentesen járt szüreti bálon. Rövid tudósításából kiderül, hogy a fiatalok mindent a hagyományoknak megfelelően csináltak: népviseletbe öltöztek, a közeli falvak lakóit is meghívták a bálba, szőlőt loptak, csőszlányokat kértek ki a szüleiktől.
„…néhányszor már találkoztam ünneplő seregekkel, és tisztelettel félrehúztam az úton, utat engedtem a kevély lovasoknak, akik az idén már szabadon, megkötöttségek nélkül ünnepelhettek, pompás népviseletben tündökölhettek a falvainkban, ápolván az ifjúság által oly nagyon kedvelt hagyományt” - így kezdődött Ferencz Imre cikke 1990 őszén a Hargita Népe hasábjain. A friss demokrácia első évében az újságíró visszaemlékezett 1989 őszére, amikor a különböző szerkesztőségeket körlevélben értesítették arról, hogy ne nagyon tudósítsanak, számoljanak be a szüreti bálokról. A falvak figyelmét is felhívták arra, hogy a felvonulásokat mérsékeljék, s a népviseletet, székely ruhát ne viseljék a bált szervező fiatalok.
Az erdélyi magyar sajtó napjainkban is beszámol a különböző falvakban, településeken szervezett szüreti bálokról. A RomKat.ro portál 2022-ben publikált egy hosszabb riportot a székelyföldi szüreti bálokról, ahol - mint említettem - bár a szőlő nem terem meg, a hagyományt megélik, és a bált is megszervezik, főként a fiatalok. Az anyag, amelyet P. Buzogány Árpád művelődésszervező jegyez, leírja a szüreti mulatság részleteit és hagyományait: a bálba hívogatást, a csősztáncot, a szőlőlopást. Az Erdély Tv Üzenet szeretettel című műsorában többször is készült videós riport számos falu szüreti báljáról. 2022-ben a makfalvi szüreti felvonuláson és bálon vettek részt a riporterek, ahol a reggeli díszítéstől az esti mulatságig mindent átéltek.
Hagyományőrző székely szüreti bál
A szüreti bál napján a szervező csőszök korán kelnek, hogy felvegyék a székely ruhát, amit előző este előkészítettek. A lányoknál az is a hagyomány része, hogy befonják egymás haját: „általában nem a szülőket kérjük meg, hanem a lányok közül valakit, aki tud fonni. Ők általában egy, két, három lányt bevállalnak. Van, aki már előző nap befonatja, de általában a bál reggelén korán kelünk, s mielőtt elmennénk a szekerekhez, befonjuk egymás haját”. A hajfonás és felöltözés után a csőszök elindulnak az előre megbeszélt találkozóhelyre. Itt találkoznak a csőszök, a szekerek vezetői, a zenészek, és még a szülők is odamennek, hogy megnézzék, amikor a szekeres felvonulás elindul. „Ilyenkor a szekerek már fel vannak díszítve, s ott kell legyen a szőlő s a bor is. Ilyenkor még el kell rendezni a szekereket, ki kell találni a lovasok sorrendjét, s mindenki meg kell találja a helyét, hogy hova ül a szekéren. Az, hogy ki, hova ül, spontán dől el” - mondta Bea.
A szekeres felvonulás korán indul, ilyenkor az ember a „szövetkabátkát” még magára veszi, mert „csíp a hideg reggel”. Természetesen, mint minden falusi szüreti bálba, a bodokiba is meghívják a környező falvak lakóit. A szüreti felvonulás mindenhol megáll, ahol nagyobb tömeg gyűlik össze. „A csőszkirálynak megvan a szövege, amit nagyon hangosan mond, hogy hívja az embereket bálba.”
A felvonulás a kultúrotthonnál áll meg, itt néhány szülő szendviccsel, harapnivalóval várja a fiatalokat. Evés után mindenki hazamegy, hogy ebédeljen és pihenjen az esti bálig. Érdekes volt számomra, hogy a bodoki szüreti bálon nincs lopás. Van a helyszínen egy kifüggesztett szőlőkoszorú, azt azonban nem ellopni, hanem megvásárolni lehet, ugyanis a bálon tombolára és licitre is van lehetőség. A szervezők a szüleiket kérik meg, hogy a bálon belépőt szedjenek, a belépő tavaly 20 lejbe került, 5 lej volt a tombolajegy.
„Az elején még nincs olyan nagy buli, az emberek inkább ülnek. Megbeszéltük előre, hogy fontos, hogy mi, csőszök, menjünk, s táncoljunk, mert ha mi nem táncolunk, hogy motiváljuk az embereket arra, hogy táncoljanak?” - magyarázta Bea. A következő attrakció a csősztánc, amely éjfélkor kezdődik.
A csősztánc előtti köszöntők után a csőszök eljárják a csősztáncot és egy keringőt, utána szabad a tánc mindenkinek. Az éjszaka folyamán megejtik a tombolahúzást is. „A tombolán lehetett nyerni egy szőlőkoszorút, egy tortát és egy malacot. Jaj, s volt még egy szőlőkoszorúnk, amit feltettünk licitre.”
Bea szerint a 21. században is megéri a fiataloknak ebben részt venni, szüreti bált szervezni. „Azért, mert a faluban hiába, hogy sokan vagyunk fiatalok, ennyire közel soha nem kerülünk egymáshoz, mint amikor szervezzük a szüreti bált. Hónapokkal korábban nekifogunk a szervezésnek, gyakoroljuk a táncot, eldöntjük, hogy ki milyen feladatot lát el. A szervezés során kialakul egy jó hangulatú közösség, egészen összekovácsolódunk a végére. Még akkor is, ha utána nem tudunk találkozni egészen a következő szüreti bálig, kicsit jobban érezzük magunkat, hogy közösségben voltunk, vagyunk.”
A korai szőlőfajták már a kosárba kerültek, a gyümölcsfák és bokrok lassan aranyló, piros köntöst öltenek, a mustot pedig örömmel kortyolhatjuk az egyre laposabban járó napfényben. A szeptembert Szent Mihály, őszelő vagy földanya havának is nevezik. Ez a félig még nyári, félig már őszi hónap évről-évre változatos arcait mutatja meg nekünk. A mezőgazdaságban ez a hónap szüreti munkák, a termés betakarítása, egyúttal az őszi szántás-vetés időszaka is. Ősszel a földeken, a szőlőben és pincékben végzett munka napjainkban is nemcsak társas esemény, hanem egyfajta ünnep, hisz ekkor válik láthatóvá az egész éves munka eredménye. A szüretelést kisebb gazdaságokban ma is a család vagy a falubéli szomszédok segítik, amelyért cserébe a házigazda étellel és itallal látja vendégül a szüretelő társaságot.
