A téli szünetben sokan néztünk sorozatokat, például a Feel Good című netflixes szériát, amely tizenkét epizódban meséli el a fantasztikus kanadai humorista, Mae Martin történetét. Mae saját maga játssza benne a főszerepet, de karaktere részben fikció. Filmes alteregója zűrös kapcsolatba kezd új szerelmével, George-dzsal, a legfurcsább Skype-beszélgetéseket folytatja a szüleivel (anyukáját Lisa Kudrow alakítja), miközben igyekszik fenntartani a józan életet és építgetni stand-upos karrierjét. Mae hihetetlenül vicces, szenvedélyes, játékos, spontán és örökké nyughatatlan. Az az ember, akibe régen simán beleszerettem volna (még képernyőn keresztül is). De miért nem hat ránk így most? Az egyik fő ok lehet, hogy hiába vagyunk nagyjából egyidősek, Mae igazából még mindig kamasz. De mitől alakul ki az érzelmi éretlenség? Miért imádjuk a gyermeklelkű felnőtteket, és miért sebeznek meg minket akaratukon kívül is?
Az infantilis személyiség fogalma
A pszichoanalitikusokat sok évtizede foglalkoztatja a társas beállítódás azon formája, amelyet infantilis személyiségnek neveztek el. Bár ez az állapot soha nem került be önálló diagnózisként a kézikönyvekbe, az elméletalkotók általában a hisztrionikus (többek között teátrális magatartással jellemezhető) személyiségzavar egyik altípusának tekintették. Lewis Hill 1952-es megfogalmazása szerint az ebbe a kategóriába tartozó ember „nem regressziót [visszafejlődést] mutat, hanem a progresszió hiányát… úgy működik, mint egy gyerek.”
Különösen szembeszökő a függő hozzáállás és a múlni nem akaró szükségletektől való félelem - végső soron az az igény, hogy szeressék. Nehezen tűri a frusztrációt. Egy másik szakember, Theodore Millon azt hangsúlyozta, hogy az infantilis személyiség „labilis, túlfeszített, és hajlamos az illékony érzelmek kifejezésére… Gyakran gyerekesen hisztizik, duzzog, vagy követelőző másokkal szemben.” Noha ezek a leírások mai szemmel nézve meglehetősen betegségfókuszúak, az infantilizmus sok fontos elemére rámutatnak, amelyek közül több is egy központi tényezőre vezethető vissza: az érzelemszabályozás nehézségére.
Az érzelmi éretlenség jellemzői
Az Amerikai Pszichológiai Társaság meghatározásában az érzelmi éretlenség „az a hajlam, hogy az illető az érzelmeit korlátlanul, a helyzethez képest aránytalan mértékben élje meg és fejezze ki”. Más szóval, a személy nem igazán tudja csillapítani, módosítani az érzelmeit.
Nehézségek az érzelemszabályozásban
Ennek persze van pozitív oldala is: előfordulhat, hogy részben emiatt lesz valaki túláradóan jókedvű, lelkes vagy szenvedélyes. Ugyanakkor súlyos hátránya lehet, hogy nehezen kezeli a kritikát, a visszautasítást és a magányt, hiszen kevéssé tudja megőrizni a belső egyensúlyát és megnyugtatni saját magát - ezekhez mindig egy másik ember segítségére van szüksége, ami végtelenül kiszolgáltatottá teheti.
Impulzivitás
Az érzelmileg éretlen felnőtt ösztönösen, a hirtelen támadó érzelmei hatására, alaposabb megfontolás nélkül cselekszik. Ez kívülről egyfajta fegyelmezetlenségnek tűnhet: beszélget, amikor csendben kéne lennie, hozzányúl tárgyakhoz, amelyeket tilos megérinteni. Nem mérlegeli előre a tettei következményét. Félbeszakítja a vitapartnereit, olyan dolgokat mond ki hangosan, amiket azonnal megbán. Az impulzivitás serdülőkorban teljesen természetes, elsősorban biológiai oka van: érik még a homlok mögött található, a viselkedésgátlásért felelős prefrontális kéreg. Egy felnőtt párkapcsolatban azonban a másik hirtelensége azt jelenti, hogy nem tudsz érzelmi biztonságot megélni, ugyanakkor jó eséllyel őrült kalandokba keveredhetsz. Az impulzivitás ideális jellemvonás egy filmes karakternek: garantált a „se veled, se nélküled” kapcsolat, a dráma, az izgalom.
Az impulzivitás négy típusa | Miért olyan romboló?
Figyelemfelkeltő viselkedés
A kisgyerekek hajlamosak unatkozni, ha nem velük foglalkoznak. Egy idő után mindent megtesznek, hogy visszairányítsák magukra a figyelmet, nem ritkán rosszalkodnak is, hogy elérjék a kívánt hatást. Az érzelmileg éretlen felnőttek gyakran ugyanezt teszik. Nem feltétlenül viselkednek destruktív módon, de sűrűn témát válthatnak a beszélgetésben, vagy bedobnak egy-egy olyan poént, amely teljesen kizökkent másokat.
Énközpontúság
Időbe telik, amíg gyerekeknél kialakul a nézőpontváltás képessége: az, hogy bele tudják magukat képzelni mások helyzetébe. Felnőttkorban is kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor állapotunkból adódóan nehezen ismerjük fel, hogy a körülöttünk élőknek is vannak szükségleteik, érzéseik, gondolataik, és ezek eltérhetnek a sajátunktól. Nagy nehézséget jelent empatizálni a szeretteink szomorúságával, haragjával, csalódottságával, miközben a saját problémáink elől menekülünk és igyekszünk elnyomni a felkavaró érzéseinket. Egyszerűen csak túl sok lenne az ő bajaikat is beengedni! A Feel Good című sorozatban az egyik szereplő úgy véli, minden kapcsolatban két alapvető funkció figyelhető meg: van a bonszai és van a kertész. De ha az egyik partner érzelmileg éretlen, valamilyen okból megrekedt, akkor tartósan felé billen a figyelem: csak ő lehet bonszai, a másik sosem.
A felelősség hárítása
Amikor rosszul mennek a dolgok, az illető hajlamos lehet másokat hibáztatni vagy egyszerűen elkerüléssel viszonyulni a problémához. A tagadás, amelyet előszeretettel alkalmaz, meglehetősen kezdetleges elhárító mechanizmus. Gyakran hazugságok árán valósul meg, amelyek célja nem annyira a tudatos megtévesztés, inkább a „meg nem történtté tevés vágya”. Az illető maga is érzi, hogy labilis, kevésbé tudja magát tartani a terveihez, könnyen magukkal sodorják az erős ingerek, ezért sokszor nem mer elköteleződni egy párkapcsolatban vagy egy életpálya mellett.
Függőségi hajlam
Az infantilizmusban egyszerre több olyan mechanizmus is jelen van, amely megágyazhat a szerhasználatnak. Mivel kevésbé tudja szabályozni az érzelmeit, még vonzóbb opcióvá válik, hogy mesterséges úton tompítsa el vagy pörgesse fel magát. Az impulzivitás, az élménykeresés, a késleltetés képességének csökkent mértéke, a nemet mondás nehézségei mind oda vezethetnek, hogy extra kihívás lesz számára fenntartani a józanságot. A társfüggőséggel hasonló a helyzet. Ha a partnere rajta kívül is érdeklődik valami iránt, vagy kritikát fogalmaz meg vele szemben, az rendkívül fenyegető számára.
A Feel Goodban van egy vicces jelenet: George elmegy egy esküvőre, és arra kéri Mae-t, hogy harminc órán át ne keresse. Mae pánikba esik, úrrá lesz rajta a szeparációs szorongás, de azért igyekszik bizonyítani, hogy tiszteletben tartja George határait. Fogja a mobilját, becsomagolja egy dobozba, a dobozt beteszi egy bőröndbe, a bőröndöt bezárja a lakásba. Mélyeket lélegzik, izzad.
Az infantilizmus lehetséges okai és kezelése
Ha már a cikk elején a pszichoanalitikusokat és érintőlegesen a hisztéria történetét említettük, lényeges hozzátenni: a korai elméletek kevésbé foglalkoztak a tünetek kiváltó tényezőivel, legalábbis nem vették olyan súllyal figyelembe a nők elnyomással kapcsolatos tapasztalatait, mint kellett volna. Manapság is, bár több cikket átböngésztem az infantilizmussal kapcsolatban, elvétve találtam olyan írást, amely a lehetséges okokról szólt volna. Holott a megrekedés, az érzelmi éretlenség háttérben gyakran fájdalmas, nem ritkán traumatikus élmények húzódnak. A Feel Goodban erre elég hamar fény derül (úgyhogy nem akkora spoiler): Mae tizenöt és huszonöt éves kora között szerfüggő volt, sorozatos konfliktusok után, végső kétségbeesésükben kitették otthonról a szülei. Tizenhat éves korától egy lepusztult házban lakott egy férfival, később a börtönt is megjárta. Ő maga mondja el az egyik epizódban, hogy tíz év szinte teljesen kiesett az életéből. Ha visszatekint erre az időszakra, minden olyan zavaros és nyomasztó.
Hogyan segíthetünk?
Könnyű szeretni egy gyereket, aki életkorából, biológiai adottságaiból adódóan úgy viselkedik, mint egy gyerek. Abban támogasd, hogy felnőjön. Amikor egy infantilisebb emberrel kerülünk közeli kapcsolatba, nagy a kísértés, hogy azonnal gondoskodni kezdjünk róla és átvállaljunk tőle minden felelősséget. A megmentő szerep csábítása erős, de hidd el, hosszú távon egyikőtök sem jár jól ezzel a dinamikával. Előbb-utóbb elégedetlenséget fog szülni, hogy a kapcsolat nem szimmetrikus, egyenlő, kölcsönös. Ehelyett lényeges, hogy a másik felnőtt énrészeire koncentrálj, az érett szokásait, reakcióit erősítsd benne.
Határok tartása
Bár segíthetsz a szerettednek fejlődni, fontos látnod, hogy az ő változása nem a te felelősséged. Nem fogod tudni megváltoztatni - az csak úgy sikerülhet, ha ő akarja és tesz is érte. Amire oda tudsz figyelni, az a saját lelki jólléted megteremtése. Ha meghúzod a határaidat, elérheted, hogy kevésbé legyen negatív hatással rád a partnered állapota. A másik ragaszkodása jóleshet, de teljesen természetes, ha egy idő után soknak érzed. Bármennyire szereted, lényeges, hogy továbbra is legyen tered saját magaddal, a munkáddal, a barátaiddal, a családoddal foglalkozni. Egymás függetlenségének ápolása abban segít, hogy két egészként vegyetek részt a kapcsolatban.
Szakember felkeresése
Tartós gyógyulást az fog hozni, ha az infantilis vonásokat mutató ember aktívan elkezdi feldolgozni a múltbeli fájdalmas tapasztalatait, az elakadása mögött meghúzódó tényezőket. A legtöbb traumaterápia az érzelemszabályozás fejlesztésével kezdődik, csak ezután kerítenek sort a felkavaró élményekkel való fokozatos szembenézésre. Mindenképpen érdemes pszichológus, pszichiáter segítségét igénybe venni, aki szaktudásával, az általa ismert eszközök átadásával tud végigkísérni ezen az önismereti úton. A múltat nem lehet meg nem történtté tenni ugyan, de azt elérheted, hogy az élményeid olyan emlékekké váljanak, amelyek kevésbé zavarnak a jelenben. A tanulás, az érettebbé válás egyik kulcsa, hogy képesek vagyunk mintegy kívülről megfigyelni és elemezni a saját gondolatainkat, érzéseinket, viselkedésünket. Felismerjük a szükségleteinket és a határainkat, észrevesszük a túlzásainkat vagy azt, ha védekező üzemmódba kapcsoltunk.
Bár a fentiekben a Feel Good című sorozatból hoztam példákat, azok egy fiktív karakterhez kapcsolódtak. Azt, hogy a való életben milyen Mae Martin, természetesen nem tudom. A WMN igazodási pont egy keszekusza világban, és egy lélegzetvételnyi nyugalom a feszültség társadalmában. Reagálunk a társadalomra és a világra, amelyben élünk. Figyelünk a közös ügyeinkre, a közösségi és magánéleti tereinkben zajló, mindannyiunk életét meghatározó folyamatokra és figyelünk rád.