Az anyanyelvtanulás első éveiben egy, az élővilágban egyedülálló összetett rendszer elsajátítása történik meg elemeivel (a szavakkal) és szabályaival (a nyelvtannal) együtt, hihetetlen könnyedséggel. Régóta foglalkoztatja a nyelvészeket és a fejlődéspszichológusokat a nyelvtanulás paradoxonja, miszerint a csecsemők szinte észrevétlenül, különösebb tanítás nélkül néhány év leforgása alatt tökéletesen elsajátítják anyanyelvüket, míg egy felnőtt hatalmas erőfeszítések árán, tudatos munkával, mégis sokszor kevés sikerrel tanul meg egy másik nyelvet. Ennek hátterét a nyelvhasználathoz szükséges velünk született alapok és a magzati korban szerzett nyelvi tapasztalatok adják.
Ezek a prenatális tapasztalatok kulcsfontosságú szerepet játszanak a csecsemő hallási és nyelvi fejlődésében. Hatásuk nemcsak azonnali, hanem hosszútávú is, mivel előkészítik az utat a későbbi nyelvfejlődéshez. Ezek nagyon általános, a nyelv ütemére és dallamára vonatkozó információkkal látják el a hallgatózó és a nyelvet már aktívan építő magzatot, illetve babát. Olyan fogódzókat adnak, melyek a megszületést követő időszakban a nyelvtanulás magasabb rendű területeihez (mint a szótanulás és a nyelvtan) is fontos támpontokat biztosítanak, és segítenek rendszerbe rendezni, a környezet szereplőihez, tárgyaihoz és eseményeihez kötni a nyelvi ingerek sokaságát. E magzati kutatások a nyelvfejlődés kutatásában egyre nagyobb népszerűségnek örvendő, veleszületett képességeket feltételező (innátista) tanoknak köszönhetők, melyek a nyelvi képességet az emberi biológia részeként szemlélik, és eleve adottnak tekintik, mely sok más képességhez hasonlóan (mint például a mozgásfejlődés) magától kibontakozik a fejlődés során.
A nyelvelsajátítás és nyelvtanulás
A nyelvelsajátítás az a természetes folyamat, amely során a beszélni még nem tudó újszülött fokozatosan elsajátítja az anyanyelvét. Az emberi nyelv az egyik legösszetettebb kommunikációs forma. A kutatások szerint a nyelvelsajátítás képessége genetikai tényezőkkel is összefügg. Ezt támasztja alá az SLI (Specific Language Impairment) nevű állapot, amely genetikai eredetű nyelvi fejlődési rendellenesség.
Általánosságban elmondható, hogy egy nagyóvodás vagy kisiskolás gyermek már helyesen alkalmazza a nyelvtani szabályokat, érti a nyelvi humort, célzásokat, és könnyedén fejezi ki magát. A nyelvtanulás ezzel szemben egy tudatos és szervezett folyamat, amelyhez szabályok, tananyagok és gyakorlati módszerek szükségesek. A nyelvtanulás során a kommunikáció kezdetben nehézkesebb lehet, hiszen a tanulónak tudatosan kell figyelnie a szabályokra és az új szavak használatára. A nyelvelsajátítás és a nyelvtanulás közötti különbségeket az alábbi táblázat foglalja össze:
| Jellemzők | Nyelvelsajátítás (első nyelv) | Nyelvtanulás (második nyelv) |
|---|---|---|
| A tanulás menete | Saját hibákból tanul | Hibakivédés, metakontroll |
| A tanulás motivációja | Játékos, felfedező, hasznos | Verejtékes munka |
| Hibázás | Igazítás a saját változó rendszerhez | Kerülés, interferencia |
| Nyelvi szintek | Egyszerre több szinten tanul | Egyszerre egy szinten tanul |
| Szűrők | Hatékony bemeneti szűrők: arra figyel, amire kell | Affektív szűrők mint a tanulás akadályai |
| Előtérben álló funkciók | Kommunikációs hangsúly: kapcsolat és cselekvés | Rendszerhangsúly: leírás, logika és igazság |
| Társas oldal | Könnyedség | Meg nem feleléstől való félelem |
Míg a nyelvelsajátítás egy velünk született képesség, amely ösztönösen működik, addig a nyelvtanulás egy olyan folyamat, amely kognitív és tudatos erőfeszítést igényel. A gyermek számára a nyelvelsajátítás elengedhetetlen a társadalmi beilleszkedéshez. A nyelvelsajátítási képesség azonban nem marad meg örökre.
A magzati recipiensi magatartás és a prozódia szerepe
A magzati recipiensi magatartásra vezethető vissza, hogy a beszédpercepció és a beszédprodukció aszimmetrikusan fejlődik, vagyis hogy a gyermek mindig többet ért a nyelvi üzenetből, mint amennyit produkálni tud. Ez életünk végéig megmarad bizonyos helyzetekben, például az idegen nyelv tanulásakor vagy a nyelvjárási szövegek megértésekor. Az anyanyelv-elsajátítás kezdeti szakaszaiban a gyermek a beszédészlelésében, illetve a beszédmegértésében túlnyomórészt a prozódiára támaszkodik.
A születendő gyermek az anyai beszéd szupraszegmentális elemeit (ritmusát, hanglejtését, intenzitásváltozásait, beszédtempóját) már a megszületés előtt megtapasztalja, és ez a magzati élmény közrejátszik abban, hogy kezdetben nem hangokat, hanem hanglejtéstípusokat sajátít el, illetve a jelentésváltoztatás legfontosabb eszköze az intonáció lesz számára (Hepper 1997; Albertné Herbszt 2004). A beszédfejlődés során az úgynevezett szómondatok vagy holofrázisok időszakában (körülbelül 10-18 hónapos korban) univerzális jelenség, vagyis a magyar anyanyelvű gyermekekre is jellemző, hogy az eltérő prozódiával és gesztusokkal ejtett egyazon szóval kifejezhet állítást, kérdést vagy utasítást is (Lengyel 1981).
Ez a prozódiai keret alkotja azután azt a vázat, amelyre a nyelvtanulás épít. A prozódia és általában a hangmintázatok e támogató szerepe önmagában nem új elképzelés - számos fonológiai „csizmahúzási elmélet” (bootstrapping theory) született már korábban is (Morgan-Demuth 1996; Nespor et al. 2008). Sőt, a nyelvtan elsajátításának magyarázatára nemcsak fonológiai, hanem szemantikai (Pinker 2014) és szintaktikai (pl. Lidz et al. 2004) csizmahúzási elméleteket is javasoltak.
Ezen elméletek lényege, hogy a nyelvtannak a beszédben közvetlenül nem érzékelhető, absztrakt szerkezeteit a csecsemők úgy sajátíthatják el, hogy más, közvetlenül is érzékelhető elemeket figyelnek meg, használnak „csizmahúzóként”, amelyek az absztrakt szerkezetekkel korrelálnak. Az elméletek abban különböznek, hogy milyen csizmahúzó elemeket feltételeznek. A fonológiai csizmahúzási elméletek például a nyelvtani kategóriákkal, szerkezetekkel korreláló fonológiai jelenségeket tartják csizmahúzó elemeknek.
Példák a prozódiai jelenségekre
Így például az angolban a szóhangsúly helye korrelálhat a szó szófajával (Cutler-Carter 1987): azonos fonémákból álló szavak esetén jól látható (de általánosabban is igaz), hogy ha az első szótagra esik egy kétszótagú szó hangsúlya, főnévről van szó (pl. ˈrecord ’lemez, felvétel, rekord’), míg a második szótagon lévő hangsúly igét jelez (pl. reˈcord ’felvesz, regisztrál, feljegyez”). A magyarban a szóhangsúly szintén fontos lehet.
Amit a fonológiai csizmahúzási elméletekhez a magzatok vizsgálata hozzáad, az a prozódia kiemelt szerepe, amely annak mint legelső nyelvi tapasztalatnak az időbeli, fejlődésbeli helyzetéből fakad. Az agyi kutatások ezt az elképzelést csak tovább erősítették, mivel megmutatták, hogy a magzatok agya már születés előtt ráhangolódik az anyanyelv ritmusára, így azok az agyhullámok (pl. a théta), amelyek a felnőtt agyban is kitüntetett szerepet játszanak a beszéd feldolgozásában, már a magzati korban felveszik az anyanyelv ritmusát (Ortiz-Barajas et al.).
Fontos megjegyezni, hogy ez nem mond ellent az univerzális képességek meglétének, mert az agy és az érzékszervek e korai szakaszban annyira plasztikusak, hogy a prenatális tapasztalat nem határozza meg determinisztikusan a beszédészlelés és a nyelvi fejlődés útját, csupán elindítja azt egy adott irányba. Ez azonban, ha szükséges, például ha a nyelvi környezet megváltozik (Pierce et al. 2014; Ventureyra et al.), akkor az agy képes alkalmazkodni.
tags: #nyelv #elsajatitas #magzati #korban