A perinatális gyász egy mélyen összetett és alulismert probléma, amely a várandósság alatti, a szülés körüli vagy közvetlenül azután bekövetkező magzat- vagy csecsemővesztésre adott gyászreakciót jelenti. Ez magába foglalja a vetélést, a halvaszületést, a koraszülött, valamint az újszülött csecsemők halálát is. A nők közel egyharmada él át perinatális gyermekelvesztést, és ennek hatásai messzire nyúlnak a gyászban érintett szülők, családok életében, hatásukat éreztetve a társadalom több szintjén is.
A perinatális gyász egyedisége és kihívásai
A perinatális gyász nem csupán egy szeretett személy elvesztéséről szól, hanem egy már formálódó jövőkép megszakadásáról is. A szülők nemcsak a gyermeküket, hanem a szülővé válás lehetőségét, az erről alkotott álmokat és elképzeléseket is elveszítik. „A perinatális gyász nem csupán a vetélés során elveszített, vagy akár később halva született babákhoz kapcsolódik” - kezdi dr. Schill Beáta neonatológus. „Ugyanez igaz azonban koraszülés esetén is. S tudnunk kell, hogy a gyász és veszteségélmény nem feltétlenül csak akkor jelentkezik, ha a szülők elveszítik koraszülött gyermeküket, vagy sérült korababával térnek haza. Maga a koraszülés nagyon komoly veszteségélmény, amit el kell gyászolniuk.”
Ez a gyász sokszor „láthatatlan”, mivel a környezet gyakran nem tudja, hogyan viszonyuljon a történtekhez, különösen, ha a veszteség a várandósság korai szakaszában történt. Emiatt sok gyászoló nem kapja meg azt az érzelmi támogatást, amit más veszteség esetén talán igen. Ráadásul a gyász sok esetben testi élményekkel, tapasztalásokkal is összefonódik. A női test változásai, a hormonális hatások vagy éppen a szoptatás megindulása egy elvesztett baba után különösen fájdalmas emlékeztetők.
A szülők kudarcként élik meg a történteket, és keresik a miértekre a választ mind fizikai, mind spirituális-lelki értelemben. Jellemző a bűntudat, szinte nincs anya, aki ne hibáztatná magát a kisbabája elvesztése miatt. A szülők terveikben már felépítették a közeli jövőt, amiben már ott a kisbaba, és vele együtt rengeteg örömteljes családi együttlét.
A fel nem dolgozott gyász következtében nő a pszichés, illetve a pszichoszomatikus megbetegedések száma. Végül az elfojtott, eltitkolt gyász generációkon át hathat, rombolhat. A perinatális gyász gyakran észrevétlenül, fojtottan van jelen a családok életében. A szülők és testvérek gyásza testi és mentális egészségkárosodáshoz vezethet, ez a terület mégis csak az utóbbi évtizedben került a kutatók látóterébe.
Az anyák és apák gyásza
Sokszor azt hisszük, hogy a perinatális gyász csak az anyák számára fájdalmas, mivel ők azok, akik a terhességet és a vetélést, szülést viselik. Azonban az apák gyásza nem feltétlenül kevésbé intenzív, csak eltérő módon nyilvánul meg. Részben mindez azért lehet, mert a társadalmi elvárások gyakran arra ösztönzik a férfiakat, hogy erősnek kell maradniuk, hiszen nekik kell támogatni a párjukat.
Aydin és Kabukcuoğlu (2021) elemzése rávilágít többek között arra, hogy bizonyos érzelmi válaszok, mint a szomorúság vagy az üresség érzése veszteséget követően ugyanúgy jellemző az apákra, mint az anyákra. Ám az apák esetében megjelent egy másik motívum is, ami pedig az „erős férfi” kép fenntartásához köthető. Számos apa számolt be arról, hogy a veszteség élményét követően nem akarta, hogy mások sírni lássák vagy úgy érezte erősnek kell maradnia a felesége támogatásáért.
Emiatt sok apa háttérbe szorítja a saját érzéseit, vagy más formában fejezi ki őket - például fokozott munkavégzéssel vagy csendes visszahúzódással. Ez nem jelenti azt, hogy a veszteség kevésbé megrázó számukra; sokkal inkább arról van szó, hogy a társadalmi normák és a szülői szerepek különbözősége miatt másféleképpen élik meg és fejezik ki a gyászukat.
A fent leírt szupportív szerepből adódóan, amit az apák betölthetnek, nehéz lehet a segítség kérés és annak megtalálása is. Sokan számoltak be arról, hogy környezetük nem érzékelte megfelelően a támogatásra való igényüket, fókuszuk inkább az anya veszteségére irányult vagy nehezen találtak olyan csoportokat, amik kifejezetten apáknak szóltak volna. Éppen ezért válik jelentőssé annak hangsúlyozása, hogy az apák támogatása is megfelelő figyelmet kapjon, ugyanis a családtól és barátoktól kapott támogatás jelentős mértékben segíthet.
A perinatális gyász hatása a párkapcsolatra és a családra
Az eltérő reakciók könnyen vezethetnek félreértésekhez, feszültségekhez és akár eltávolodáshoz is egy párkapcsolatban vagy házasságban. Gyakran akár bíráskodásban is megnyilvánulhat, ha azt érzi valamelyik fél, hogy „nem ugyanazt éljük át”, vagy hogy a másik nem gyászol eléggé. A trauma ráadásul gyakran felerősíti az addigi kapcsolatdinamikákat is - ha már korábban is voltak jelei az érzelmi eltávolodásnak vagy a kommunikációs nehézségeknek, ezek most még inkább előtérbe kerülhetnek. A perinatális gyermekelvesztést átélt párok fele nem vállalkozik újabb várandósságra. A gyermek halálát követően a párkapcsolatok egy része zátonyra fut, s a szülők elválnak.
Ha a családban már vannak gyerekek, a gyász az ő életükre is hatással van, még akkor is, ha nem tudják pontosan megfogalmazni, mit élnek át. A családterápia segíthet abban, hogy a szülők érthető módon kommunikáljanak velük a történtekről, és hogy a gyerekek is kapjanak teret a saját érzéseik feldolgozásához.
Fontos, hogy a család, a szülők, és ha vannak, akkor a testvérek egyaránt megélik a maguk veszteségét, mindezt nem választhatjuk külön, és a segítő szakembereknek nem lehet csak az anyákra koncentrálni. E nehéz helyzetekben családok élete a tét.
Segítség és támogatás a gyászfolyamatban
„A gyászfeldolgozást leginkább a hozzátartozók, barátok szeretetteljes támogatása segíti, és éppen ez az a terület, ami a pre- és perinatális veszteség esetében a legkevésbé érvényes” - mondja Singer Magdolna gyásztanácsadó. Kicsit mindenki úgy áll hozzá, hogy ez olyan jellegű veszteség, ami „könnyen pótolható”. Vigasztalásnak szánt mondataik azonban nemcsak hogy nem segítenek, de rendkívül bántók, azt sugallják, nincs is miért szomorkodni. Illegális gyásznak nevezik ezt a fajta érzelmet, aminek megvannak a maga nehézségei. Az lenne jó, ha nem a saját elképzeléseink mentén próbálnánk segíteni, hanem megértéssel, empátiával.
A szakemberek, mint a pszichológusok, szociális munkások és gyászkísérők szerepe kiemelkedő. Ők segíthetnek a szülőknek abban, hogy megértsék és elfogadják érzéseiket, és támogatják őket a gyász különböző fázisain keresztül. Az orvosi személyzet empátiája és támogatása szintén elengedhetetlen ebben az időszakban. Az, ahogyan a szülőket tájékoztatják és ahogyan az egészségügyi dolgozók kezelik a helyzetet, nagy hatással lehet a gyászfolyamatra.
„Ez a PIC-ek világában ma sokkal természetesebb, hiszen egy baba elvesztése, akihez személy szerint is kötődünk, s már egyfajta bizalmi kapcsolat kialakult a szülei és köztünk, bennünket, szakembereket is nagyon megvisel, s ezt bátran fel is vállalhatjuk. Nem szégyen átölelve őket, együtt sírni a szülőkkel” - teszi hozzá dr. Schill Beáta. Ugyanakkor fontos a szülők bűntudatának oldása, melyhez az anyák esetében sokkal konkrétabb, önmarcangolóbb kérdések ismételt átbeszélése adhat támogatást, de fontos, hogy mindezekről együtt is beszéljünk a szülőkkel. Az elveszített baba helyett nem születhet másik!
A perinatális gyász feldolgozásának támogatására helyenként eltérő módon vannak felkészülve a kórházak, intézmények. Ennek megvan a maga protokollja, kezdve azon, hogy ne tegyék az anyát olyan szobába, ahol egészséges újszülöttjüket szoptató anyák vannak, a babától való búcsúzás lehetőségének a megteremtésén keresztül egészen a pszichológiai támogatásig. Sajnos ez nem mondható el minden szülészetről. A védőnői rendszer a hazatérés után nyújthat segítséget.
A szakemberek szerepe és felkészültsége
„Sajnos ma még nagyon sok PIC-ből hiányzik az értő pszichológus adekvát segítsége, különösen e legnehezebb helyzetekben. Sokan autodidakta módon, illetve aki ehhez affinitást érez, tanfolyamokat elvégezve szerezheti meg azokat az alapokat, melyekre ilyenkor támaszkodhat. Az egyetemen ezt sajnos, egyelőre nem tanítják sem az orvosoknak, sem a nővéreknek” - mondja dr. Schill Beáta. „Magyarországnak csak egy-egy részterülete van igazán lefedve megfelelően képzett szakemberekkel. Ezért is nagyon fontos a dél-alföldi régióban immár nagyon jól működő, Monostori Dóra és Zelena András nevével fémjelzett Koramentor program, ami szintén nagyon jó, fontos segítség e családoknak. Sajnos az országnak csak egyes részterületei vannak lefedve szakszerűen segítő szakemberekkel és ehhez megfelelő tudással is rendelkező, mentorképzést végzett szülőkkel.”
A kutatások szerint a szakmaspecifikus ismeretek hiánya az orvosok körében a legszignifikánsabb. Az egészségügyi szakdolgozók megítélése szerint a perinatális palliatív ellátás minősége a megfelelő munkahelyi körülményekkel, humánerőforrás növelésével javítható leginkább.
Gyakorlati tanácsok a segítségnyújtáshoz
- Külső támogatás keresése: Fontos, hogy az érintett apák ne maradjanak egyedül a fájdalmukkal. Barátokkal, családtagokkal vagy támogató csoportokkal való kapcsolattartás enyhítheti a magány érzését.
- Szokások és emlékezés: A rituálék vagy szokások segíthetnek az apáknak abban, hogy érzelmi megnyugvást találjanak a veszteségben.
- Egészséges életmód: A testi jólét szorosan összefügg az érzelmi egészséggel.
- Kommunikáció a partnerrel: A gyász különböző módon jelenhet meg a férfiak és a nők esetében.
- Egyéni terápia és tanácsadás: Az egyéni terápia segíthet abban, hogy egy szakemberrel együtt dolgozva jobban megértsük érzelmeinket és reakcióinkat a gyászra és elfogadjuk a történteket.
- Gyászcsoportok: Különleges szerepet töltenek be a perinatális veszteséggel küzdő szülők életében. Itt találkozhatnak olyan emberekkel, akik hasonló fájdalmat éltek át, és megértik, hogy mit jelent egy ilyen veszteség. A közösség ereje, a közös tapasztalatok megosztása segíthet a szülőknek, hogy ne érezzék magukat egyedül a fájdalmukban. Szívből ajánlom a Napfogyatkozás Egyesület által indított Vendégbabák gyászfeldolgozó csoportot, amely igen hatékony segítséget jelent a szülők számára. Induló csoportok a gyászportálon találhatók.
Kommunikáció a családban és a környezetben
A legfontosabb talán az, hogy ne akarjuk „megoldani” a gyászoló szülők fájdalmát, mert azt egyszerűen nem lehet. A jelenlét, a figyelem, az együttérzés sokkal többet jelent ilyenkor, mint a jó szándékú tudálékoskodás, mivel ezek a gesztusok gyakran leegyszerűsítik a fájdalmat. Gyakran hallani álvigaszul szolgáló mondatokat, mint például „majd lesz másik gyerek”, „minden okkal történik” vagy „legalább tudod, hogy teherbe tudsz esni.” Ezek a mondatok azt üzenik, hogy a veszteség nem is olyan jelentős. Pedig egy vágyott gyermek elvesztése - bármilyen korai szakaszban történik - valódi, súlyos gyász és kapcsolatvesztés.
A tabusítás miatt persze érthető, hogy sokan zavarba jönnek egy ilyen gyászhír hallatán, ugyanakkor az empátia kifejezésével és az együttérzés tanúsításával soha nem lehet mellélőni. Az előbb említett toxikus megjegyzésekkel szemben ezekkel mondatokkal lehet valódi és őszinte érzelmi támaszt nyújtani:
- „Nagyon sajnálom, hogy ez történt.”
- „Őszintén sajnálom. Itt vagyok, ha beszélni szeretnél.”
- „Nem tudok semmit mondani, ami ezt megkönnyítené, de mélyen együttérzek veled, és meghallgatlak, ha szeretnéd.”
- „Neked mire van most szükséged? Segíthetek valamiben?”
Ezek a mondatok nem próbálnak választ adni a megválaszolhatatlanra - csak nyitott, együttérző teret kínálnak. A valódi segítség gyakran nem a szavakban, hanem a jelenlétben rejlik: hogy ott vagyunk, meghallgatjuk őket, és nem próbáljuk siettetni a gyógyulást. A gyászoló szülők gyakran kimerültek, és ilyenkor a mindennapi teendők óriási tehernek érződhetnek. Az őszinte jelenlét mellett az apró, praktikus gesztusok is óriási támogatást nyújthatnak. Egy tál meleg étel, a házimunka, a bevásárlás vagy az ügyintézések egy részének átvállalása ilyenkor felbecsülhetetlen.
A gyermekek - életkortól függetlenül - érzik, ha valami nincs rendben. Ha nem kapnak világos, koruknak megfelelő információt, akkor saját maguk próbálják kitalálni, mi történik körülöttük, és ez gyakran szorongást, bizonytalanságot, bűntudatot kelthet bennük. Ezért fontos, hogy a szülők - bármilyen nehéz is - megfelelő módon kommunikáljanak a veszteségről.
A kisebb gyerekeknek érdemes egyszerűen elmondani, hogy a kisbaba nem tudott megszületni, vagy már nem él, de egy olyan helyen van, ahol boldog, és mindig szeretni fogják. Kerüljük az olyan megfogalmazásokat, mint például „elaludt”, mivel ezek félreértésekhez vezethetnek, és félelmet kelthetnek.
A nagyobb gyerekek már jobban képesek feldolgozni a bonyolultabb érzelmeket, nekik segíthet, ha elmondjuk, hogy mi magunk is szomorúak vagyunk, amiért elveszítettük a kisbabát. A legfontosabb, hogy ne tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna. A hiteles, de biztonságot adó üzenettel azt sugalljuk, hogy a gyász nem valami, amit el kell rejteni, hanem egy természetes folyamat, amelyről lehet beszélni, és amelyben nem vagyunk egyedül.
A szivárványbabák és a gyógyulás
Szivárványbabának azokat a kisbabákat nevezzük, akik egy korábbi vetélés vagy veszteség után születnek meg. A szivárvány mint szimbólum a veszteség utáni reményt és gyógyulást jelképezi, ezért sok szülő számára egy új baba születése azt a megnyugtató érzést adhatja, hogy a fájdalmat egy új kezdet és esély követi. Ilyen szempontból abszolút találó kifejezés, azonban fontos megérteni, hogy bár egy újabb várandósság örömet hozhat, nem helyettesíti vagy pótolja a korábbi életet.
A szülők számára különösen fontos, hogy az új gyermek vállalása előtt elegendő időt szánjanak a gyász feldolgozására. Ha ez nem történik meg, a szülők könnyen túl nagy terhet róhatnak az új gyermekre, akitől azt várják, hogy „betöltse” a korábbi reményeket. Sok esetben látni például, hogy a szülők az új babának ugyanazt a nevet adják, amit a korábbi gyermeknek választottak, azonban ez az úgynevezett „mumifikáció” nem csak a gyász elfojtását eredményezheti, de a gyermek egy olyan terhet is kap, amely megnehezíti a saját identitása kialakítását. Az új élet tehát nem a korábbi veszteség elkerülésére vagy elnyomására szolgál, hanem egy újabb esély a család számára.
Fontos, hogy a szülők közösen beszéljenek az új baba érkezéséről, és hogy megengedjék maguknak a vegyes érzelmeket: örömöt, szorongást és reményt is. A veszteség feldolgozása után különösen fontos az is, hogy a család olyan rituálékat vagy szokásokat teremtsen, amelyek lehetővé teszik a megemlékezést, például évenkénti közös szertartás gyertyagyújtással. Ezek a rituálék nem csupán tiszteletet adnak a veszteségnek, hanem segítenek abban is, hogy úgy érezzék, az elvesztett baba fontos része annak, hogy ki ők mint család.
tags: #nepegeszsegugyi #jelentosege #a #perinatalis #gyasznak