Miért érezhetjük úgy, hogy az anyaság nem nekünk való?

Neked is van, hogy hiányzik a régi, anyaság előtti életed? Küzdesz az anyasággal? Nem szereted a döntéseidet? Azt akarod, a gyermeked csendben legyen? Egy kicsit nem akarsz anya lenni? A gyermeked irritál? Ne aggódj, minden rendben van veled, és teljesen jogosak az érzéseid is. Ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnéd a gyermekedet, vagy hogy rossz anya lennél.

A közbeszédben alig kapnak teret az anyasággal kapcsolatos nehéz vagy negatívnak ítélt érzések. Kicsit olyan, mintha nem érezhetnénk ezeket. Pedig olyan nagy segítség lenne, ha ezekről szabadon, az ítélkezéstől nem tartva beszélhetnénk, mert utána meg is tudnánk oldani mindazt a nehézséget, amikre az érzelmeink fel akarják hívni a figyelmünket.

Ezzel szemben az olyan félmondatok, mint például az, hogy „az anyaság a női élet beteljesedése” vagy „anyaként boldognak kell lennünk”, úton-útfélen megjelenik. Egyfajta nyomást helyeznek ránk, hogy a valós érzéseinket elnyomjuk magunkban.

Nem érezhetjük, amit érzünk

Helyette legyünk - vagy legalább tűnjünk úgy, mint akik - elégedettek és boldogok. De azzal, hogy magunkra erőltetjük az elvárt érzéseket, a nehezeket pedig elfojtjuk - vagy a szőnyeg alá söpörjük -, csak még intenzívebben lesz bennünk a stressz, a feszültség, az elégedetlenség és az önostorozás. Az elnyomott érzelmeink egyre lejjebb és lejjebb visznek minket. Végül ott tartunk, hogy azért leszünk dühösek, mert nem érezhetjük, amit érzünk. Dühünket pedig - mint minden ember - azokon vezetjük le, akiket az elménk nálunk gyengébbnek titulál: a gyermekeinken.

Ha viszont megengedjük és elfogadjuk, hogy édesanyaként érezhetjük magunkat „rosszul”, lehetnek nehéz érzéseink és gondolataink, akkor megtalálhatjuk a módot ezeknek a feloldására.

Oka van, hogy nehéznek érzed

Minden érzés - és főként a nehéz érzelmek - okkal születik meg bennünk. Valamire fel akarják hívni a figyelmünket. Legtöbb esetben valamilyen szükségletsérülésről van szó, vagyis egy olyan pszichés vagy fizikai szükségletről, ami valamilyen oknál fogva nem került kielégítésre.

Lehet szó arról, hogy nem gyakorolhatjuk a kontrollt az életünk bizonyos aspektusa fölött. Például, hogy nem tudunk kimenni a mosdóba, vagy végre leülni enni. De gondolhatunk arra is, amikor csak kritikát kapunk azért, ahogyan gyermekeink édesanyjai vagyunk. A dicséret, a jutalom, a kedves szavak vagy épp az elismerés viszont elmarad.

És ott van a gyermekünk is, akitől várhatnánk, hogy visszaigazolást adjon az értékességünkről és a szerethetőségünkről. Csakhogy ez nem az ő feladata, és egészen addig, amíg be nem nő a feje lágya, nem is várhatjuk. A lényeg, hogy nem tanultuk meg a nehéz érzéseinket értelmezni, olvasni és hatékonyan kezelni, mert senki nem tanított meg minket rá. Arra ellenben megtanítottak minket, hogy elnyomjuk magunkban őket. Sajnos ez általános tendencia a nyugati társadalmakban. De a több évtizedre kiterjedő kutatások ma már megmutatják, hogy ez mit eredményez a társadalmainkban: döntésképtelenséget, halogatást, kontrollmániát, maximalizmust, megfelelési kényszert, kiégést vagy épp depressziót. És sajnos számos fizikai, testi betegséget is.

A valóság és az elvárások ütközése

Nincs még egy olyan változás a nők életében, melyről kultúránk olyan szélsőségesen pozitív képet festene, mint az anyaság. Egy anyának nem nehéz éjszakánként akár háromszor is felkelnie síró csecsemőjéhez. Természetes, hogy gyermeke érdekeit, szükségleteit, örömeit, vágyait mindig a sajátjai elé helyezi. Készségesen zárójelbe teszi magát, ha a család érdeke így kívánja. Ha kell, akár az életét is odaadja gyermekeiért. Van-e olyan ember, aki ennek az ideálképnek meg tud felelni úgy, hogy közben soha nem érzi fáradtnak, túlterheltnek, háttérbe szorítottnak magát? Persze az ideáloknak általában sem tudunk megfelelni, csak törekedhetünk erre, de az ideáloknak éppen ez a funkciójuk.

Ez pedig jelentősen megnehezíti a szülői feladatra készülő, vagy azzal birkózó párok életét, hiszen saját maguktól és a másiktól is azt várják el - sőt környezetük is azt várja tőlük -, hogy kizárólag pozitív élményeket, érzéseket éljenek át. Ha meg akarnak felelni ennek az elvárásnak, akkor esetleges szorongásaikat, nehézségeiket, fájdalmaikat el kell rejteniük lehetőleg még saját maguk elől is. Nem oszthatják meg ezeket sem egymással, sem barátaikkal, sem rokonaikkal, tehát segítséget sem kaphatnak senkitől.

A modern anyaság kihívásai

Ma „elég jó anyának” lenni, a szerepeivel és magas elvárásaival zsonglőrködő modern nőként nehezebb feladat, mint dédanyáinknak volt. Annak idején a szülés utáni komatál mellé forgatókönyv is társult: mit, meddig és hogyan kell tennie egy kismamának. Ma viszont a szakemberek, internetes portálok és chatpartnerek, rokonok, barátnők is ontják a jó tanácsokat, gyakran tovább bizonytalanítva az újdonsült anyát.

A barátok elkopása, a kevesebb szórakozási lehetőség, a munka világából való kiszakadás, majd a visszaszokás kihívásai mind-mind az anyaság nehézségei közé tartoznak. Ezek a helyzetek annyira elkeseríthetik az érintetteket, hogy egyes nők életében a magány és az anyaság fogalmai akár szorosan össze is kapcsolódhatnak.

Az anyasággal járó egyes kihívásokat a plusz pénzbeli támogatások nem feltétlenül teszik könnyebbé. Sőt, egyes megoldatlan problémák, a negatív tapasztalatok és a lelki terhek akár olyan erős hatást is gyakorolhatnak a nőkre, hogy az első gyermek érkezése után inkább nem vállalják a korábban esetleg tervezett második-harmadik babát.

Ha a gyermekvállalás tervezett volt és a család már megteremtette a biztonságos anyagi hátteret a bővüléshez, akkor is akadnak még a szülői létnek olyan elemei, amelyekre lehetetlen előre felkészülni. Ilyenek például a hormonális változások, a kialvatlanság fizikai, lelki és mentális hatásai, a kezdeti időszak bizonytalansága, valamit első gyermekes anyáknál a tapasztalatlansággal járó stressz és az „ügyetlenség” érzése. Ezek érthető módon feszültséget és szorongást generálnak.

A szociális elszigetelődés és magány

Ha mindehhez a szociális háló beszűkülése, a szexuális élet ellaposodása és a társtól való érzelmi eltávolodás is társul, az egyértelműen megágyaz a magányosság érzésének.

Kik szülővé válnak, végrehajtanak egy nemzedéki váltást. Eddig ők voltak az ifjú nemzedék, most pedig egyszerre ők alkotják a középnemzedéket. Addigi kétszemélyes párkapcsolatukat úgy kell alakítaniuk, hogy fizikailag és érzelmileg is helyet teremtsenek benne a gyereknek. Meg kell felelniük egy sor új, szokatlan, gyakran váratlan feladatnak és felelősségnek, amit azelőtt talán soha nem gyakoroltak, és amiből pótvizsgázni sem lehet.

Általában az anyák vállalják a gyermekgondozás oroszlánrészét, az ifjú apákra pedig az addiginál nagyobb súllyal nehezedik a család anyagi szükségleteiről való gondoskodás feladata. A nők anyai szerepe és hivatásbéli szerepe konfliktusba kerül egymással. Ha mindkét területen teljesíteni akarnak, akkor mindenhol úgy érzik, hogy nem felelnek meg. A férfiak esetében a hivatásbéli és a családi célok inkább párhuzamosak, nem kerülnek ellentétbe egymással.

Kétségtelen, az anyaság valóban sok öröm forrása. De a gyermek gondozása ismétlődő rutinműveletek elvégzését kívánja. Olyan háztartási teendőkkel jár, amelyek megbecsültsége igen alacsony, az eredménye szinte a megvalósítás pillanatában megsemmisül. Elvégzésük viszont az ifjú anyuka egész napját igénybe veszi. A gyesen, gyeden lévő anyáknak gyakran egész nap nincs más felnőtt-társasága, mint a többi anyuka a játszótéren, a hentes vagy a zöldséges. Nem csoda, hogy türelmetlenül várják haza férjüket, aki abból a külső világból hoz haza üzenetet, amitől ők elzárva érzik magukat.

A két nem igényei tehát gyakran szembekerülnek egymással. Ugyanakkor, mivel a feleség sok érzelemmel és igen intenzíven fordul a magzat, majd csecsemő felé, a férj gyakran azt éli át, hogy elvesztette felesége addig kizárólag rá irányuló figyelmét, szeretetét. Féltékeny a trónörökösre, amit sokszor saját magának sem tud, mer bevallani. A kapcsolat tehát hatalmas nyomásnak van kitéve, és ezt sok házasság igen nehezen bírja ki. A felsorolt nehézségek általában rejtve maradnak, a lenyelt, ki nem mondott indulatok, érzések, csalódottságok, hiányérzetek feszítő ereje nő, míg végül a problémák kezelhetetlenné válnak.

A "csak anya" jelenség

„Apa végre hazajön a munkából, játszana a kicsivel, mire ő közli, hogy „csak anya” csinálhatja, csak ő fürdetheti meg és a többi. Mi ennek az oka? Miért taszítja el (látszólag) a kicsi az apát és ragaszkodik „csak anyához”? A „csak anya”-jelenség általában akkor jelentkezik, amikor a kisgyerek már elkezdett önállósodni és érdekelni kezdik anyán kívül mások is.

1. A 3 év alatti gyerekek még nem képesek tudatosan felidézni a szüleik emlékét, amikor elmennek és nem tudják megnyugtatni magukat azzal, hogy anyára gondolnak (ezért is van szükségük átmeneti tárgyakra, plüssállatra, rongyira, cumira, ami megnyugtatja őket). Apa emlékét sem tudják felidézni, de mi felidézhetjük nekik napközben is, beszélhetünk nekik Apáról és arról, mit fogunk közösen csinálni, ha megjön, felhívhatjuk napközben is közösen Apát.
2. Az elválás fájdalmas dolog és egy kisgyerek még nem tud ezzel az érzéssel mit kezdeni, ezért csak annyit mond „csak anya”. Azon, hogy pontosabban ki tudja fejezni, amit érez, az érzelmi intelligencia fejlesztése segíthet. Nevezzétek nevén az érzelmet, amit átél a kicsi, akkor, amikor történik („Tudom, hogy szomorú vagy, hogy apa elment, de uzsonna után megjön majd” érdemes mindig valamilyen fix napi eseményhez kötni Apa érkezését, így könnyebben megérti a kicsi, mire is számíthat).

Sok apuka sérelmezi, hogy a gyermek őt nem szereti, ezért nem akar vele lenni és azt is furcsán fogadhatják, hogy a kisgyerek hisztizik, sír, amikor foglalkozni szeretne vele. Ennek kezelésére az alábbiak javasoltak:

1. Az első dolog, hogy miután apa hazaért, nem kell erőltetni, hogy a kicsi játsszon vele. Legyen ott a közelben Apa, lássa őt a kicsi, szokja meg, így kis idő múltán már Apa is be tud vonódni a játékba.
2. A közös játék hidat ver a családtagok között. Játsszatok hármasban rendszeresen (labdagurítást, építőzést stb.), így észrevétlenül is épül a családi kötelék és a kicsi kevésbé fogja úgy érezni, hogy csak anyára számíthat.
3. Apa is foglalkozzon sokat kettesben a kisgyerekkel, legyenek közös, rendszeres, elfoglaltságaik, amiket lehet várni, amit csak ők ketten szoktak csinálni. Ez lehet közös kismotorozás, focizás, kutyasétáltatás, építőzés, játszótér vagy bármi, a lényeg, hogy rendszeresen legyenek olyan programok, amiket csak ők ketten csinálnak.

Az "ősanya" mítosz és a valóság

Tele vagyunk sztereotípiákkal, hogy milyen egy jó anya, ahogy egyesek mondják: „ősanya”, ennek ki felel meg, ki nem. Amikor egy nő unatkozik a babája mellett, amikor nem bírja a fogzó gyerek nyűglődését egész nap egyedül, amikor vágyik a kézzelfogható teljesítményekre, amikor sok neki a dacoló kétéves, sokszor felmerül a nőben, hogy akkor ő most egyáltalán való-e anyának?

Ha érteni akarjuk a babák működését, nézzük meg hogy milyen környezeti körülményekre lettek úgymond „kitalálva”, mihez fejlődött ki az idegrendszerük. Ehhez bizony vissza kell mennünk az időben pár tízezer évet, amikor kialakult a mai biológiai működésmódunk: ebben az időszakban még nomád életmódot folytató nagycsaládok éltek együtt, a gyermek közösségbe született és nevelkedett, együtt gondoskodott róla a törzs. Ebben az időszakban adott volt hogy egy gyermek minden jelzésére adekvátan és gyorsan válaszolnak, hisz több felnőtt is figyelt rájuk, együtt hordozták őket, látták el, akár közösen szoptatták a babákat azok a nők, akiknek hasonló korú gyerekük volt. Az édesanyák leginkább egyedül, munka után otthon lévő apával nevelik gyermeküket magukban, vagy vannak olyan szerencsések, hogy a nagyszülők már nem dolgoznak és kedvünk is van jelen lenni, akkor számíthatnak további segítségre, de úgy látom ez manapság egyre ritkább. Tehát igazából egy anyának kell mindazt a feladatot ellátnia a nap nagyrészében, amit korábban egy közösség tett. Mindennek pedig az az ára, hogy olyan idegrendszeri és időbeli megterhelés alatt van, ami mellé nem nagyon fér be más. A jelenlegi gyereknevelési élethelyzet, ilyen szempontból, természetellenes. Mégis a társadalom legyint ezen anyákra, hisz ők „nem dolgoznak”, nem keresnek pénzt, egész nap „csak” otthon vannak.

Mit tehetünk ebben a helyzetben?

Ha megtanuljuk értelmezni és hatékonyan kezelni a nehéz érzéseket, akkor mentálisan és érzelmileg is egészségesebbek leszünk mind anyaként, mind emberként. Feleslegesen generált frusztrációk nélkül tudunk fókuszálni a gyermekünk fejlesztésére, a családunkra és a munkánkára is. Könnyebbé válnak a mindennapok, mert képessé válunk megoldani azokat a helyzeteket, amik hatására korábban megszülettek az érzelmeink. Nem lesznek ránk olyan hatással, és nem veszik át felettünk a hatalmat.

Hogyan csökkenthetjük a ránk nehezedő nyomást?

A válasz egyszerű: alakítsuk át az érzelmeinkhez fűződő viszonyunkat. Váltsunk gondolkodásmódot az érzelmekkel kapcsolatban. Hiszen az, ahogy most gondolkodunk róluk, egy tanult minta. A neveltetésünk alakította ilyenné. És jogunk van átalakítani.

Jogunk van azt érezni, hogy az anyaság nehéz. És jogunk van arra, hogy ezt az előnyünkre fordítsuk. Nem kell hangosan és mindenkinek szétkürtölni. Mert nem az a lényeg. A lényeg, hogy elfogadjuk, amit érzünk, és megértsük, hogy a bennünk megszülető érzés mire is akarja felhívni a figyelmünket. Mert garantáltan ez a célja.

Az "elég jó anya" szemlélet

Szerintem viszont az igazság az, hogy jobb, ha elég jó vagy, mintha tökéletes. Az elég jó anya valódi. Hús-vér ember. Vannak érzései, olykor rossz érzései, vannak csalódásai, vannak gyengéi, vannak nehézségei.

A gyerek első kapcsolata az édesanyja. Ez a kapcsolat megalapoz és meghatároz minden későbbi kapcsolatot. A gyerek ebben a kapcsolatban kezdi megtanulni, hogy hogy működnek az emberek. Ha egy anya nem mutat meg semmit ezekből, akkor a gyerek torzított képet kap arról, hogy milyenek az emberek, ami később nehezítés lesz neki, hiszen irreális elvárásai lesznek mások felé. Másrészt az anyai hitelesség sérül, hiszen nem vagyunk tökéletes emberek, így a tökéletes anya kép fenntartása csak olyan módon lenne lehetséges, hogy nem mutatjuk meg a valós énünket. A hitelesség, az őszinte kapcsolat alapozza meg a gyerek bizalmát a világ felé. Ha titok van, ha valami mást mutatunk, mint amit érzünk, a disszonanciát a gyerekek biztosan megérzik, hiszen ezer apró jelét adjuk.

A hibákhoz való viszonyunk alapvetően meghatározza a sikerességet. Ha a hibát nem tudjuk elfogadni, ha rettegünk a kudarctól, akkor nem fogunk tudni komoly teljesítményt elérni, de még a hétköznapi élet megpróbáltatásaival is gondjaink lesznek. Tudjuk, hogy a gyerekek a legjobban utánzással, másolással tanulnak. De mit tanulhatnának a hibáról egy tökéletes anyától, aki nem hibázik? És mit tanulhatnak a hibáról egy hiteles anyától? Nagyon sokat.

Ha a gyerek látja, hogy a szülők (akiket ő eleinte mindenhatónak lát) is követnek el hibákat, és olyankor nincs dráma, világvége vagy összeomlás, hanem megoldáskeresés, helyrehozás, továbblépés van, akkor megtanulja, hogy ez a természetes reakció, ha hibát követünk el.

Bocsánatkérés és együttérzés tanítása

A bocsánatkérés megtanítása egy nehéz és kritikus pontja a gyereknevelésnek és sok vita van róla az anyák között, hogy hogyan kell megtanítani. Szerintem fontos, hogy ne a felszínt nézzük, hogy képes-e egy gyerek kimondani ezt a szót, ha elvárjuk tőle, mert az még nem az igazi bocsánatkérés. Ahhoz, hogy erre rávezessük a gyereket, a legjobb mód, hogy mintát adunk. Amikor mi követünk el hibát az ő sérelmére, akkor bocsánatot kérünk. Ilyenkor a gyerek már akkor megéli, hogy milyen érzés a másik oldalon lenni, amikor még nem képes az empátiára. Amikor pedig képes lesz, a saját élmények miatt könnyen el fogja tudni képzelni, mit él át a másik, amikor ő bántja meg és mit érez, amikor bocsánatot kér. Azon kívül abból is tanul, aminek nem részvevője, csak megfigyelője. Így amikor a szülei egymástól kérnek bocsánatot, akkor ugyanúgy láthatja, hogy mi történik, amikor valakit megbántunk és aztán bocsánatot kérünk.

Az együttérzés akkor keletkezik bennünk, amikor valaki negatív érzéseket él át vagy nehéz helyzetben van. Az együttérzést elsősorban az alapozza meg, hogy mi magunk együttérzést mutatunk a gyerekünkkel nehéz helyzetekben. De emellett az is fontos, hogy amikor már képes az együttérzésre, akkor legyenek olyan helyzetek, amikor ő érezhet együtt velünk. Azokban a kapcsolatokban, ahol szoros a kötődés, az együttérzés könnyebben megjelenik. Ezért a nehéz helyzeteknek, fáradságnak, szomorúságnak fontos haszna, hogy a gyerekünk megtanulhatja, ha a másik ilyen helyzetben van, hogy tudom segíteni, támogatni. Amikor valamilyen krízist élünk át, a gyerekek számára azzal is mintát adunk, hogyan kell kezelni a nehéz helyzeteket.

A tökéletlen anya szerepe a fejlődésben

A tökéletes anya nyilván tökéletes feleség is, a párkapcsolatában sincsenek viták, konfliktusok nehézségek így ezek kezelését sem tudja megtanítani. A párkapcsolatok menedzselése sokkal nehezebb feladat és több munkát kíván, mint a legtöbben gondolják. Így hatalmas előnnyel indul, aki jó mintákat hoz otthonról. Aki látja, hogy a szülei hogyan oldanak meg vitás helyzeteket, konfliktusokat. Aki látja, hogy vannak nehézségek, de ezeknek mindig a megoldására törekednek a szülők és igyekeznek nem bántani egymást.

Aki tökéletes, az már nem fejlődik, nem törekszik semmi felé. Nem tanul, nem harcol, hogy jobb legyen. Ő már kész van. Így nem is tudja megtanítani azt, milyen fontos, hogy akarjunk többet tudni, jobbá válni, fejlődni. És azt gondolom, hogy ha valamiben meg kellene határozni a „jó anyaság” kritériumát, akkor talán ez lenne az. Hogy mindig szeretnénk jobb anyák lenni. Mert tökéletlenek vagyunk, hibákkal, tévedésekkel, gyengeségekkel és csodálatosak vagyunk így, mert így vagyunk igaziak.

Az anyaseb

Az anyaseb körüli félreértések miatt sokan elkerülik ezt a fontos témát, pedig mély hatással van az életünkre. Nem az anya hibáztatásáról szól, hanem arról, hogy felismerjük és feldolgozzuk az örökölt mintákat. A múltunk tudattalanul is formálja kapcsolatainkat és önértékelésünket, amíg nem nézünk rá tudatosan. Mindenki, aki elindul az önismeret útján, nem kerülheti meg a szüleivel való szembenézést.

Az anyaseb olyan lelki lenyomat, amely az anya-gyermek kapcsolatból ered, és hatással van önértékelésünkre, kapcsolódásainkra és életvezetésünkre. Nem egyetlen konkrét eseményhez köthető, hanem egy sor olyan élményhez, amelyekben az anya tudatosan vagy tudattalanul nem tudta kielégíteni gyermekének érzelmi szükségleteit. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az anyaseb hogyan hat a mindennapjaikra. Az érzelmi elhanyagolás, a feltételes szeretet vagy az anya saját feldolgozatlan traumái olyan belső mintázatokat alakíthatnak ki, amelyek később meghatározzák a párkapcsolati dinamikát, az önmagunkhoz való viszonyt és a szülői szerepünket is.

Téveszmék az anyasebbel kapcsolatban

1. Az anyaseb nem az anya hibájáról vagy felelősségéről szól. Inkább egy összetett rendszerről, amelyben generációs traumák, társadalmi elvárások és kulturális minták is szerepet játszanak. Az anyánk is olyan neveltetést kapott, amely befolyásolta, hogyan tudott kapcsolódni hozzánk. A gyógyulás nem a hibáztatásról, hanem a megértésről, az ideális anyakép elgyászolásáról majd a megbocsátásról szól.
2. Gyakran gondoljuk, hogy ha nem emlékszünk valamilyen gyermekkori történésre, akkor az nincs hatással a jelenünkre. Az igazság azonban az, hogy a gyermekkorunkban szerzett tapasztalatok tudattalan mintákká válnak, amelyek befolyásolhatják kapcsolatainkat, önbizalmunkat és érzelmi reakcióinkat.
3. Sokan érzik azt, hogy ha felhozzák az anyaseb témáját, akkor ezzel elárulják az édesanyjukat. Azonban az anyaseb nem arról szól, hogy megítéljük vagy elutasítsuk az anyánkat.
4. Az anyaseb feldolgozása nem függ attól, hogy milyen kapcsolatban állunk jelenleg az anyánkkal. A gyógyulás belső folyamat, amelyet akkor is véghez vihetünk, ha az anyánk már nincs jelen az életünkben.
5. Sokan attól tartanak, hogy az anyaseb feldolgozása szükségszerűen eltávolítja őket az anyjuktól, pedig ez nem igaz. A gyógyulás célja nem a kapcsolatok megszakítása, hanem azok tudatosabbá tétele.

Az anyaseb hatásai a férfiakra és nőkre

Az anyaseb az anyai, feltétel nélküli szeretet hiánya okozza. Ez a legnagyobb pszichés trauma, ami egy gyermeket érzelmileg érhet, és egy életre szól. Léte egyidős az emberiséggel. Szerető személyek és avatott szakemberek gyógyíthatják.

Jó esetben mindnyájan anyaölben és anyamellről táplálkozva ismerjük fel azt, milyen világ vár ránk „odakinn”. A szimbiózisból kibontakozó kis lény édesanyja szeme tükrében látja saját magát mint szeretetre méltó embert, így képes lesz később is ennek nyomán elfogadni és szeretni önmagát. Az édesanya tükrözi vissza őt bármilyennek is, és a kötődési kölcsönösségből nő ki a biztonságos vagy éppen bizonytalan, ambivalens, szorongó kötődés kapcsolati programja, mintázata. Ez pedig velünk együtt nő bele a felnőttkorba, ahol a korai minta szerint tudunk kötődni a párunkhoz. Szerető anyával még a súlyos testi bajok is elviselhetők. De elérhetetlen vagy nem létező, kiszámíthatatlan vagy bántalmazó anya mellett semmi nem működik, legyen az testi vagy lelki. Hideg, háborús harcmező a világ.

Férfiakra gyakorolt hatás

Ha a fiúnak nincs anyamintája, önbizalomhiányos férfivá nő, nem tudja, mit vár el egy nő a férfitól és hogyan feleljen meg a nő igényeinek. Gyakorta nem mer önfeledten szeretni, mert gátlásokkal van tele. Ha macsós ál-férfiszerepet próbál, az sem hoz sikert, a szélsőségek eredménye pedig elmenekülés, félelem a női világtól.

Az anyaseb a férfit esendően kiszolgáltatottá is teheti a kiolthatatlan és kielégítetlen szeretetvágy miatt. Minden nőben az elveszettet keresheti, idealizálva, istenítve a „madonnát”, de tehetetlen férfiként vagy erőszakos leigázóként viszonyulva a hús-vér nőhöz. Az anyaseb hatására tehát a férfiaknál az égi és földi szerelem kettéválik: a szentet nem lehet profanizálni, csak detronizálva elutasítani, vagy ösztönerővel lerohanni.

Nőkre gyakorolt hatás

Míg a férfiaknál az apaseb és az anyaseb gyakran agressziót okoz, a nőknél a „nem vagyok elég jó” érzést, a másodrangúság, az áldozati szerep vállalását. Az anyaseb a nőt az „örök árva” lelki állapotba kényszerítheti, amely bármi áron szeretetet kereső nyugtalansággal járhat. Álhatatlan lehet a kapcsolataiban a keresés folytonossága, a kielégíthetetlen szeretetéhség miatt. Annak érdekében, hogy a férfi szeresse őt, kiszolgáltatottan megad mindent, amit a férfi kíván. Előfordul, hogy emiatt saját női mivoltára is csak szerepkellékként tekint.

Az anyaseb gyógyítása és megelőzése

Megelőzésre volna szükség leginkább. Tudatosításra, nevelésre és felkészítésre, hogy a jövendő anya tisztában legyen szerepének hatalmas jelentőségével és a hiányával okozott, soha be nem gyógyuló seb veszélyeivel. Minden szeretet jó. Minden szeretet gyógyít. Erőt, támaszt és biztonságot ad.

Az anyaseb léte egyidős az emberiséggel. Korábbi korokban is megesett, hogy az anyát elvesztette a családja, például belehalt a szülésbe, betegség vitte el. Az is előfordult, hogy le kellett mondjon a gyermekéről, mert házasságon kívül fogant, vagy mert nem tudta felnevelni. Ezek mind anyasebet okoznak, okoztak. Ma is létező okok, amiért anyák állami gondozásba adják újszülöttjeiket. Az anyavesztés egy életre szóló érzelmi trauma, ami spontán nem gyógyul: kezelni kell.

Az apasebet gyógyíthatja a nagyapa jelenléte. A nagyszülők jelentősége igen nagy, ők a feltétlen elfogadás és szeretet ősmintái. Egy jóságos nagymama örök érzelmi fészket és biztonságot jelent mindkét nem számára. Anyasebet a korai időszakban nagymértékben gyógyíthat egy szeretetképes pótszemély, így a nagymama is.

A helyzet Magyarországon

Ugyanazok a zavarok vannak Magyarországon, mint Európában vagy a világban, ám a kezelés nehezen érhető el a pszichológiai kultúra alacsony szintje és a hozzáférés hiánya okán. A magánterápia drága, az OEP által finanszírozott ellátás minimális. Olyan alacsonyan „pontozott” az állami finanszírozási rendszerben a pszichoterápia, hogy a rendelőknek és kórházaknak „nem éri meg” pszichológust alkalmazni. Sajnos élen járunk a depresszió, a pszichoszomatikus zavarokkal összefüggő halálos betegségek (például a szív-érrendszeri és rákos betegségek), alkoholizmus és öngyilkosság mutatóiban, és ezek mind szoros összefüggésben vannak az anya- és apasebekkel és a nemi identitás, a kapcsolati élet zavaraival is.

tags: #nem #valo #nekem #az #anyasag