A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) hatálybalépése óta értékelhető bírói gyakorlat alakult ki a munkáltató kártérítési felelőssége terén.
A Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma 2017-ben és 2018-ban két joggyakorlat-elemzés keretében vizsgálta a munkáltató kártérítési felelősségének bírói gyakorlatát, különös tekintettel a munkáltató egészségkárosodásért fennálló kártérítési felelőssége jogalapi kérdéseire, valamint önállóan vizsgálta a munkáltató egészségkárosodásért fennálló kártérítési felelőssége összegszerűségével kapcsolatos bírói gyakorlatot.
Az egységes ítélkezési gyakorlat előmozdítása érdekében mindkét joggyakorlat-elemzés összegzéseként és lezárásaként a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiuma kollégiumi véleményt fogadott el.
A munkajogi kártérítés terén az Mt. számos ponton vezetett be olyan fogalmakat, amelyek a korábbi törvényben és ezáltal a bírói gyakorlatban sem voltak ismertek, ezáltal mind a perben részt vevő felek, mind pedig a bírák számára új szemlélet elsajátítását követelték.
Az Mt. több olyan fogalmat is bevezetett, amelynek definícióját nem adta meg, és így ezek megfelelő értelmezése és helyes tartalommal való kitöltése is a bírói gyakorlatra várt.
A munkáltató kártérítési felelősségének alapjai
A munkáltató kártérítési felelőssége a munkaviszonnyal összefüggésben keletkezett károkért akkor áll fenn, ha a munkavállaló bizonyította az okozati összefüggést a munkáltató károkozó magatartása és a kár között.
Ha a munkáltató nem tudta a felelőssége alóli mentesülési körülményeket bizonyítani, az Mt. 167. §-a alapján felelősségre vonható.
Az Mt. a nem vagyoni kár jogintézményét megszüntette 2014-ben.
Az elmaradt jövedelem megállapítása
A munkaviszony körében elmaradt jövedelem megállapításánál elsősorban az elmaradt munkabért kell figyelembe venni, amelynek számítására azonban az Mt. rendelkezik.
Megállapítható volt, hogy a munkaviszony körében elmaradt jövedelem számítása a vizsgált ítéletek többségében a törvénynek megfelelt.
Nem volt olyan döntés, amelyben a bíróság az Mt. 169. § (1) bekezdése alapján eljárva a távolléti díjat tekintette irányadónak, a bíróságok ehelyett az Mt. 177. §-a alapján alkalmazandó a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:528. §-a szerint jártak el, noha erről sok esetben az ítéletek jogi okfejtést nem tartalmaztak.
A Ptk. 6:528. § (3) bekezdése értelmében a károsult jövedelemkiesését a károsodást megelőző egy évben elért havi átlagjövedelem alapján kell meghatározni.
A korábbi munkajogi szabályozástól eltérően az Mt. már nem definiálja az átlagkereset fogalmát, annak számítására semmilyen rendelkezést nem tartalmaz.
A joggyakorlat-elemzés rámutatott, hogy megfelelően kell alkalmazni az elmaradt jövedelem meghatározásánál a PK 44. számú állásfoglalást, az 1/2006. (V. 22.) PK véleményt, valamint a 3/2014. (III. 31.) KMK véleményt, annak 3., 4. pontjait és a 6/2016. (XI. 28.) KMK véleményt, annak 6. pontját.
A munkáltató egészségkárosodásáért fennálló kártérítési felelőssége összegszerűségének egyes kérdéseiről szóló 3/2018. (IX. 17.) KMK vélemény (a továbbiakban: 3/2018. KMK vélemény) 1-5. pontjai rögzítik, hogy a munkavállaló elmaradt jövedelmét a havi jövedelem megállapításánál a munkáltató által ténylegesen kifizetett összegek alapján kell figyelembe venni.
Az elmaradt jövedelem számítását úgy kell elvégezni, hogy abban töredékhónap ne szerepeljen, töredékhónap figyelembevétele ugyanis szükségtelen számítási nehézséget okozna, a korábbi szabályok alapján kialakult és érvényesülő egységes ítélkezési gyakorlattól eltérés az Mt. és a Ptk. rendelkezései alapján - tiltó szabály hiányában - nem indokolt.
Amennyiben tehát a káresemény például 2018. március 14-én volt, a vizsgálandó időszak 2017. március 1-jétől 2018. március 14-ig terjed.
A jövedelemkiesés meghatározásánál figyelembe kell venni azt az összeget is, amellyel a jövőben bekövetkező változás folytán számolni lehet.
Az elmaradt jövedelembe beszámítandó az a juttatás is, amelyet a munkáltató a munkavállaló részére a káreseményt követően folyósít, amelyekhez a káresemény hiányában a károsult is hozzájutna.
Az elmaradt jövedelem számítása tehát ez esetben elválik annak vizsgálatától, hogy a károsult a munkaviszonya alapján a munkabérén felül milyen juttatást vett rendszeresen igénybe.
A rendkívüli munkateljesítmény és a jövedelem
A joggyakorlat-elemző csoport foglalkozott a rendkívüli munkateljesítménnyel elért jövedelem beszámíthatóságának, illetve mellőzésének kérdésével.
A balesetkor súlyos sérüléseket szenvedő munkavállaló munkaügyi perében az elmaradt jövedelmének számításánál a munkaügyi perben eljárt bíróság az igazságügyi orvos szakértői vélemény alapján helyesen hagyta figyelmen kívül a károsult máshonnan utóbb elért jövedelmét, mivel a szakértői vélemény igazolta, hogy azt rendkívüli munkateljesítménnyel érte el.
A rendkívüli munkateljesítmény akkor is megállapítható, ha a jövedelmet a károsult jelentős többlet-munkaidő útján (például napi 8 óra helyett napi 12 órai munkavégzés) éri el.
A joggyakorlat-elemző csoport követendőnek tartotta azt a bírói gyakorlatot, amely kimondta, hogy a rendkívüli munkateljesítménynél annak eredményeként elért jövedelem nem szolgál önálló járadék alapjául.
Az így megszerzett jövedelmet figyelmen kívül kell hagyni annak érdekében, hogy a károsult többlet erőkifejtése révén a károkozó ne kerüljön kedvezőbb helyzetbe.
A vizsgált ítéletek közül helytállónak minősült az a jogerős bírói döntés, amelynek alapján a bíróság a felperes munkavállalónak a munkáltatónál betöltött betanított munkás munkaköre, nem pedig a nőiruha-készítő szakképzettsége alapján határozta meg az elmaradt jövedelmét.
Pályakezdők és speciális helyzetek
A joggyakorlat-elemzés során különösen érdekes kérdésként merült fel, hogy miként kell alkalmazni a Ptk. 6:528. § (5) bekezdését olyan pályakezdő fiatal esetén, aki a szakképzettségének megszerzését követően rögtön nem a szakképzettségének megfelelő munkakörben helyezkedik el.
Az eljárt bíróságok úgy döntöttek, hogy erre a körülményre nem az elmaradt jövedelemnél, hanem a sérelemdíj címén előterjesztett igény esetén lehet hivatkozni.
Amennyiben a munkavállalónál rendkívüli munkateljesítménnyel elért keresetrész levonása után nem jelentkezik jövedelemveszteség, a rendkívüli munkateljesítményre hivatkozást ugyancsak a sérelemdíj összegének megállapításánál lehet értékelni.
Szintén a sérelemdíj összegszerűsége körében mérlegelhető, ha a károsultnak nem volt lehetősége a szakképzettségének megfelelő munkakör betöltésére és valamely okból ez a körülmény a jövedelemveszteségnél nem volt értékelhető.
A joggyakorlat-elemzés vizsgálta az elmaradt jövedelem megállapítása szempontjából a közfoglalkoztatottként elért jövedelmet.
Úgy ítélte meg, hogy az így szerzett jövedelmet a hatóság határozatában foglalt és a létrejött szerződésben megjelölt határozott ideig, azaz annak lejártáig kell figyelembe venni.
A gyakorlatban tanulságos lehet a joggyakorlat-elemzés során vizsgált munkaügyi per, amelyben a bíróság azért utasította el a munkaviszonyon belüli keresetveszteség iránti igényt, mert az alperes előtti munkahelyén a felperes „feketén” dolgozott, az alperesnél pedig alkalmi munkavállaló volt.
Az eljárt bíróságok azonban nem értékelték, hogy korábban a felperes rendszeresen jogszerűen szerzett jövedelemmel rendelkezett.
A joggyakorlat-elemző csoport állásfoglalása szerint - figyelembe véve a jogalapról készült korábbi összefoglaló véleményt, miszerint önmagában a munkaviszony fennállása időtartamának nincs kártérítési felelősséget kizáró vagy korlátozó szerepe - nincs jelentősége annak, hogy a káresemény előtt a károsult esetleg más munkáltatónál nem rendelkezett jogszerűen szerzett jövedelemmel.
Külföldi munkavégzés és bizonyítási teher
Egy másik elemzett ügyben a munkavállaló külföldön dolgozott és a munkabére forintból és devizaállítmányból tevődött össze.
Az utóbbi nem költségtérítés részét képezte, ezért értékelendő volt az elmaradt jövedelemnél.
Az eljárt bíróságok az MK 143. számú állásfoglalást alkalmazták, amikor a tartós kiküldetésben lévő munkavállaló euróban fizetett bérét vették alapul.
Kérdésként fogalmazódott meg, hogy ez az állásfoglalás az Mt. alapján elbírálandó ügyekre alkalmazható-e még, továbbá a külföldi munkavégzés a „nyugdíjba vonulásig” vélelmezhető-e, ha a munkavállaló erre alapozza az igényét.
A joggyakorlat-elemző csoport úgy foglalt állást, hogy az MK 143. számú állásfoglalása az Mt. alapján elbírálandó ügyekre, azonosan a korábbi jogszabályok alá eső ügyekhez továbbra is alkalmazható, a munkavállaló a perben bizonyíthatja, hogy meddig dolgozott volna külföldön.
A joggyakorlat-elemző csoport által vizsgált több ügyben felmerült a hivatalbóli bizonyítás kérdése, holott már a 6/2016. (XI. 28.) KMK vélemény 5. pontja kiemelte, hogy az elmaradt jövedelem számításánál nincs helye hivatalbóli bizonyításnak.
Dologi kár és költségek megtérítése
Dologi kárként a sérelem miatt megrongálódott vagy megsemmisült vagyontárgy ellenértékét, költségként pedig a vagyoni hátrány ellenértékét kell a károkozó munkáltatónak megfizetnie.
A ruházatban esett kár iránti igény mint dologi kár fordul elő a leggyakrabban.
Az egyik vizsgált ügyben az igényt a bíróság elutasította azzal az indokolással, mely szerint a sérülés úgy következett be, hogy a károsult levette a munkáltató által biztosított kabátot, aminek hiányában a ruházat nem sérült volna meg.
Egy másik ügyben pedig a munkavállaló arra hivatkozott, hogy a balesetben megsérült a saját bakancsa és nadrágja, és ezek helyett kellett újat vennie.
A munkaügyi perben lefolytatott bizonyítási eljárás eredménytelen volt, mert nem lehetett megállapítani, hogy a munkáltató biztosított-e munkaruhát, ezért a munkaügyi perben eljárt bíróságok a felperes munkavállaló keresetét elutasították.
A jogalkotó a költségek megtérítéséről sem az Mt.-ben, sem a Ptk.-ban nem helyezett el kifejezett szabályt.
A kártérítésért felelős munkáltató ezen a jogcímen a teljes kártérítés elve és a Ptk. 6:522. § alapján köteles a költségeket megtéríteni.
Összefoglalóan megállapítható volt, hogy a költségek megtérítése iránti igényekben több évtizedes bírói gyakorlat alakult ki, a munkaügyi perekben eljárt bíróságok ezekről az igényekről a szükséges bizonyítást, számos esetben szakértők bevonásával lefolytatták, a joggyakorlat-elemzés nem tapasztalt a hosszú bírói gyakorlatba ütköző jogalkalmazást.
A joggyakorlat-elemző csoport az összefoglaló véleményben külön kiemelte, hogy a házastárs, egyéb hozzátartozó által végzett munka, ha azt ellenérték nélkül végzik, nem szolgálhat a kártérítésért felelős munkáltató javára.
Ez a hosszú ideje egységes bírói gyakorlat a jövőre nézve is irányadó.
Hozzátartozók kárigényei
A joggyakorlat-elemző csoport foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a hozzátartozó a kárát miként érvényesítheti.
Kérdésként merült fel, hogy a hozzátartozónak perben kell-e állnia.
A joggyakorlat-elemző csoport úgy foglalt állást, hogy a károsult munkavállaló közvetlenül érvényesítheti a vele vagyonközösségben élő hozzátartozójának az ő ápolásával, gondozásával, szállításával, továbbá fogalmilag az ő személyéhez kötött tevékenységekhez közvetlenül kapcsolódó kárait, ideértve az ellenérték nélkül nyújtott ápolás, gondozás miatt felmerült kárát.
Ehhez engedményező nyilatkozat és a hozzátartozó perben állása nem szükséges.
Az ítélkezési gyakorlatban a legtöbb problémát a hozzátartozó által érvényesített tartáspótló járadék iránti követelések megítélése jelent.
A joggyakorlat-elemző csoport az összefoglaló véleményében rámutatott, hogy a tartást pótló járadékot a sérelem után meglévő jövedelmek alapulvételével, mérlegeléssel, tehát nem csupán az összegszerű számítás alapján úgy kell megállapítani, hogy a munkavállaló halála mint káresemény előttihez megközelítőleg azonos életszínvonalat biztosítsa.
Ehhez értékelni szükséges az eset összes körülményét, így például azt, hogy az elhunytnak volt-e olyan tevékenysége, amely miatt a bevételének egy részét nem a tartást pótló járadékra jogosultak és a saját megélhetése biztosítására fordította.
Az özvegyi nyugdíjra vonatkozóan továbbra is alkalmazható a korábbi bírói gyakorlat, mely szerint az elhunyt házastárs után kapott özvegyi nyugdíj igénybevétele nem jelent káron szerzést.
Fenntartható az özvegyi nyugdíjra való jogosultság feltételeiről, illetve ezeknek a kártérítés iránti követeléssel való összefüggéséről kialakított bírói gyakorlat, amely az ellátásnak a kártérítés összegéből való levonására vonatkozik.
Új Polgári Perrendtartás és a bizonyítási teher
A 2018. január 1-jén hatályba lépett új polgári perrendtartás a korábbi törvényhez képest számtalan eltérő rendelkezést tartalmaz.
Az új jogszabály új jogintézményeket vonultat fel, a régiek egy része némileg átalakult formában él tovább vagy kivezették őket.
A perbeli bizonyításra vonatkozó szabályozás ugyan nem változott meg teljes mértékben, de ebben a körben is találunk említésre méltó módosításokat, melyek a bizonyítás gyakorlatára kihatással lesznek.
Habár az új polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (új Pp.) 2018 első napján lépett hatályba, azzal párhuzamosan egy ideig az addigi, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (korábbi Pp.) is alkalmazandó majd.
Az új kódex a hatálybalépését követően indult eljárásokban alkalmazandó, míg a 2018. január 1-jét megelőzően benyújtott keresetlevéllel kezdődő perek a korábbi Pp. hatálya alá tartoznak.
Az új Pp. bizonyítással kapcsolatos egyik leglényegesebb újítása a bizonyítási indítványok megtételéhez kapcsolódik.
A jogvita elbírálásához szükséges jelentős tények felsorakoztatása és az állítások alátámasztására szolgáló bizonyítékok rendelkezésre bocsátása - ha törvény eltérően nem rendelkezik - továbbra is a peres feleket terheli [új Pp. 4. § (2) bek.].
A felek ezek alapján nem csupán jogosultak, de kötelesek is arra, hogy a per eldöntéséhez szükséges valamennyi bizonyítékot a bíróság elé terjesszék.
A korábbi Pp. szerint bizonyítási indítványt a felek - a szándékos késedelmet leszámítva - a másik fél beleegyezésével a per során bármikor jogosultak voltak előterjeszteni [korábbi Pp. 389. § (5) bekezdés].
Ezzel szemben az új törvény jóval szigorúbb rendelkezéseket tartalmaz a bizonyítási indítványok megtételére vonatkozóan.
Ha a felek perfelvételi nyilatkozata nem terjed ki bizonyos lényeges tények bizonyítására, illetve a felek közt vita támad annak kérdésében, hogy az adott tényt kinek kell bizonyítania, a bíróság közrehat abban, hogy a fél hiányos nyilatkozatát kiegészítse, ellenmondó nyilatkozatát kijavítsa, valamint tájékoztatja a feleket a nem elégséges bizonyítás perjogi jogkövetkezményeiről [új Pp 237. § (1) bek.].
Ugyanakkor kiemelten fontos, hogy a felek perfelvételi nyilatkozatukban felsorakoztassák az összes, az igazukat alátámasztó lényeges tényt és azok bizonyítékait, hiszen a per későbbi szakaszában tett újabb bizonyítási indítvány a perfelvételi nyilatkozat megváltoztatásának minősül.
Azt a felet pedig, aki perfelvételi nyilatkozatát annak ellenére változtatja meg, hogy a változtatásnak megfelelő tartalmú perfelvételi nyilatkozat előterjesztésére már a perfelvételi szakaszban vagy a tárgyalás korábbi szakaszaiban is lehetősége lett volna, a bíróság pénzbírsággal sújtja [új Pp. 183. § (5) bek.].
A felek perre való megfelelő felkészülése, a tényállás perindítás előtti kimerítő felderítése és a bizonyítás alapos előkészítése az új Pp. szabályai szerinti tehát kulcsfontosságú.
Az új szabályozás a bizonyítás körében fokozottabb megfontoltságot és magasabb felkészültséget igényel a peres felek részéről.
A bizonyítási teher fordulata és a bizonyítási érdek
Az új Pp. a bizonyítási teher fordulat helyett, a bizonyítási érdek fogalmat használja.
Erre vonatkozó rendelkezések szerint a perben jelentős tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el.
A bizonyítás sikertelenségének vagy elmaradásának következményeit is az a fél viseli, akinek oldalán a bizonyítási érdek fennáll [új Pp. 265. § (1) bek.].
Az új Pp. vezette be a bizonyítási szükséghelyzet fogalmát is.
Az erre vonatkozó szabályok szerint a fél akkor kerül bizonyítási szükséghelyzetbe, ha valószínűsíti, hogy az ő érdekében álló bizonyításhoz szükséges adatokkal kizárólag az ellenérdekű fél rendelkezik, egyben igazolja, hogy az adatok megszerzése iránt minden szükséges intézkedést megtett, vagy a tényállítás bizonyítása a fél számára lehetetlen, de az ellenérdekű féltől elvárható, hogy az állított tények fenn nem állását bizonyítsa, valamint a bizonyítás sikerességét az ellenérdekű fél neki felróhatóan hiúsította meg [új Pp. 265. § (2) bek.].
A fentiek alapján bizonyítási szükséghelyzetben van a munkavállaló például a munkáltató által birtokolt béradatokat illetően egy egyenlő bánásmód megsértésével kapcsolatos perben, illetve ha a munkáltató a szükséges iratokat valamilyen okból nem adta át a munkavállalónak.
Bizonyítási szükséghelyzet esetén a bizonyítandó tényt a bíróság bizonyítás nélkül is valósnak fogadhatja el, ha annak kapcsán kételye nem merül fel [új Pp 265. § (3) bek.].
Munkaügyi perek speciális szabályai
Munkaügyi perek esetében az új Pp. különös bizonyítási szabályokat is alkalmaz.
Az ilyen szabályok érvényesülése esetében bizonyításra az egyébként irányadó bizonyítási érdektől függetlenül a munkáltató köteles.
A fentiek szerint munkaügyi perben a munkáltatónak kell bizonyítania a kollektív szerződés, az igény elbírálásához szükséges belső szabályzatok, utasítások és a jogvita eldöntéséhez szükséges, a munkáltató működési körében keletkezett okiratok tartalmát, az igényelt juttatásokkal összefüggő számítások helyességét, amennyiben az vitatott, valamint bérvita esetén a juttatás kifizetésének megtörténtét [új Pp. 522. §].
Alakuló frakcióülés – sajtótájékoztató
tags: #munkajog #forditott #bizonyitasi #teher