A tenyészkocák és kocasüldők szaporodási zavarai jelentős mértékben veszélyeztethetik a nagylétszámú sertéstelepek gazdaságos üzemeltetését. A mumifikálódott magzatok megjelenése, az alacsony alomlétszám, a halva születések és az életképtelen malacok mind olyan problémák, amelyek komoly gazdasági veszteségeket okozhatnak. Számos fertőző kórokozó állhat a jelenség hátterében, melyek közül kiemelkedik a sertés parvovírusa (PPV), a Leptospira és a sertés reproduktív és légzőszervi szindróma vírus (PRRSV), valamint a sertés circovírus (PCV).
Sertés parvovírus (PPV)
A sertés parvovírusa és az általa okozott magzatkárosodás világszerte előfordul, alig található olyan, hagyományos viszonyok között tartott sertésállomány, amelyből a vírus vagy egyéves kor felett a vérsavóból az ellenanyagok ne lennének kimutathatók. Jelentős veszteségeket főleg intenzíven tartott, korán tenyésztésbe fogott, nagyüzemi sertéstenyészetekben okoz - a vetélések és szaporodásbiológiai zavarok szempontjából a legfontosabb kórokozó.
A fertőzés lefolyása és tünetei
A magzatkárosodás mértéke attól függ, hogy a koca a vemhesség mely szakaszában fertőződött. Ha a vemhesség első szakaszában, körülbelül a 30 napos kor előtt, fertőződött magzatok túlnyomó többsége elpusztul és az összes magzat elhalása miatt a koca visszaivarzik. A vemhesség 2. harmadában fertőződött magzatokban alakulnak ki atípusos elváltozások, elhalnak, mumifikálódnak. A 70 napos kortól kezdődően azonban a magzatok már immunkompetensek. Ezért, ha ezt követően fertőződnek, még megszületésük előtt aktív immunitásra tesznek szert a vírussal szemben.
A PPV-fertőzés minden sertésben láthatatlan, a fejlődő magzatok kivételével. Fogékony vemhes kocáknál, főleg kocasüldőknél, a vírus áthalad a magzatburok gáton, és szaporodási veszteségeket okoz, amelyeket halva születés, mumifikáció, embrió elhullás, meddőség (SMEDI-szindróma) és a szabálytalan visszaivarzás jelent. Jellemző, hogy kicsi az alomlétszám, az almokban sok a halva született és az életképtelen malacok száma, több a mumifikált magzat, a "lábszétcsúszás" és a "malacremegés". A kocaállományban gyakoriak a szabálytalan visszaivarzások. Ha valamennyi magzat fertőződik és elpusztul, előfordulhat, hogy ezeket a koca világra sem hozza, hanem meddő marad.
Megelőzés és védekezés
A vírus elterjedtsége és környezeti ellenállóképessége miatt a vakcinás védekezés elengedhetetlen, és gazdaságilag is kifizetődő. A vemhesség előtti fertőződéskor az anya vérében nagy mennyiségben jelennek meg ellenanyagok, amelyek hosszú időn keresztül (akár éveken át) megakadályozzák, hogy a kórokozó a méhbe jusson. A sertések többsége az első életéve végéig átesik a fertőzésen és tartós immunitást szerez, így az idősebb kocák magzatkárosodása már meglehetősen ritka. Az immunis kocák malacai a föcstej által felveszik ezeket az ellenanyagokat, amelyek aztán 5-6 hónapos korukig védik a kocasüldőt.
A természetes fertőződés jóval nagyobb, mint azt a tünetek alapján feltételeznénk. Elsősorban mégis a nagy létszámú, intenzív telepeken fordul elő legtöbbször, ahol a süldőkocákat korán tenyésztésbe veszik, így a föcstej általi védettség már nem, az aktív immunitás pedig még nem érvényesül. A vírus rendkívül nagy elterjedtsége és nagy ellenálló képessége miatt a sertésállományokat a fertőzéstől megvédeni nagyon nehéz még a leggondosabb járványvédelem mellett is, ezért inkább arra kell törekednünk, hogy tenyészsüldőink még a vemhesítésük előtt védettségre tegyenek szert. Célszerű tehát a tenyésztésbe vétellel 9 hónapos korig várni, és a vakcinázást 7-8 hónapos korban elvégeztetni.
Sertések leptospirosisa
A leptospirosis az intenzív sertéstartással rendelkező országokban, így Magyarországon is a tenyészállományokban szaporodási veszteségeket okoz. Hazai viszonyok között korábban elsősorban a nagyüzemi állományokban, termelőszövetkezeti és állami gazdasági telepeken fordult elő, a koncentráltan nagylétszámban tartott sertések telepen belüli rendszeres falkásítása, illetve a fogékony kocasüldők rendszeres beállítása következtében.
A kórokozók és terjedésük
Sertésekben magzatkárosodást a legtöbb esetben és járványszerű előfordulással a Leptospira pomona és a L. tarassovi (L. hyos) okoz. Ritkábban azonban más szerotípusok (L. icterohaemorrhagiae, L. canicola, L. grippotyphosa és a L. bratislava) is előfordulhatnak. Valamennyi szerotípusnak van egy vagy több természetes gazdája, amelyhez a kórokozó adaptálódott, és ezekben a vérfertőzés lezajlása után a leptospirák bizonyos szervekben (így főleg a vesében) hosszú időre megtelepednek, és időszakonként a vizelettel ürülnek. A természetes gazdákból (az ún. rezervoár gazdákból) más fogékony állatokban történő fertőződés klinikai megbetegedést, vemhes állatokban vetélést okozhat. Az eddig mentes állományok L. pomona fertőződését a sertésen kívül gyakorta más állatfajok (legtöbbször rágcsálók, ritkábban ló, kutya, szarvasmarha, juh) is közvetíthetik. L. tarassovi esetben a fertőződés kizárólag hordozó és ürítő sertések útján történhet.
A leptospirosis állományon belüli terjedését a tartási viszonyok jelentősen befolyásolhatják. A járványvédelmi rendszabályok be nem tartása (tenyészállatok rendszeres keverése, a kocaszállások folyamatos üzemeltetése, a különböző vemhességi korú tenyészállatok és visszabúgó kocák együtt tartása, a zsúfoltság, a termékenyítési nyilvántartások hiányosságai) valamint a kedvezőtlen higiénés állapot kedvez a leptospirák terjedésének. Bár a leptospirák ellenállóképessége csekély, a szokásos fertőtlenítőszerek percek alatt elpusztítják, azonban enyhén lúgos, nedves közegben (hígtrágyában) sokáig fertőzőképesek. Ily módon a fertőzést gyakorta az ivóvíz közvetíti, különösen, ha abba vizelet, hígtrágya, vagy szennyvíz jutott. Jelentős szerepe lehet a leptospira terjesztésében a hígtrágyának, valamint az ezzel, vagy csatornavízzel öntözött legelőknek.
Klinikai tünetek és diagnózis
A nem vemhes egyedekben a fertőzés legtöbbször tünetmentesen zajlik le. A vemhes kocákban és kocasüldőkben a transplacentárisan fertőzött magzatok fejlődésük különböző stádiumában pusztulnak el, így a vetélések legtöbbször a vemhesség végső szakaszában, sokszor a várható fialása előtti napokban következnek be. Ennek megfelelően alakul ki az ún. „magzatsor”, amikor a korábban elhalt, mumifikálódott magzatok mellett halvaszületés, kifejlett, gyenge életképességű malacok születése figyelhető meg. Ez utóbbiak jelentős része alig szopik, bágyadt, esetenként hasmenéses, és a fialás utáni napokban elhullik. L. pomona fertőzés esetében a gyors terjedés miatt viszonylag rövid időn belül a fertőzött kocák 40-60 %-a is elvetélhet. L. hyos, tarassovi fertőzés során lassúbb terjedés tapasztalható, a vetélések száma lényegesen kevesebb, azonban azok hónapokig is elhúzódhatnak. A leptospira okozta vetélésnél magzatburokgyulladás, méh elváltozás nem alakul ki, így a vetélt kocák ciklusban ivarzanak és termékenyülnek.
A kórbonctani vizsgálat során a szembetűnő „magzatsor” mellett a bőralatti kötőszövet véres-kocsonyás beszűrődése, a parenchymás szervek bővérűsége (esetenként vérfestékes beivódása, ellágyulása), emellett L. pomona fertőzésnél a szövetek sárgás elszíneződése figyelhető meg. A leptospira okozta vetélés kizárólag a leptospirák vetélt magzatokból való kimutatásával, illetve a fertőzés következtében kialakult magas titerű ellenanyagok detektálásával lehetséges. A leptospirák kimutatása a legmegbízhatóbban a vesék (esetleg a máj) ezüstimpregnációs szövettani vizsgálatával lehetséges. Az ellenanyagok szerológiai módszerekkel történő kimutatása széles körben használt módszer. A mikroagglutinációs próba során kapott 1:100 magasabb titer érték heveny fertőzésre (vagy savópár vizsgálatnál a jellegzetes emelkedő titer) a magzatkárosodás leptospira oktanára enged következtetni.
Kezelés és megelőzés
A beteg és/vagy leptospirával fertőzött sertések különféle, főleg a vesén keresztül, nagy koncentrációban kiválasztódó antibiotikumokkal (így streptomycinnel, tetracyclinekkel, ampicillinnel, lincomycinnel stb.) eredményesen gyógykezelhetők. Vemhes állatok fertőződésekor az antibiotikumos terápia alkalmazásával a vetélés már nem előzhető meg, azonban a gyógykezelés az ilyen állatok leptospira ürítését, így a kórokozó terjedését jelentősen csökkentheti. Nagyobb számú vetélés, vagy a szerológiai vizsgálatokkal igazolt nagymértékű leptospira fertőzöttség esetén a vetélések miatti gazdasági veszteségek csökkentése érdekében gyakorta vakcinázás válik szükségessé. Minthogy hazai viszonyok között elsősorban a L. pomona, ritkábban a L. tarassovi szerotípus fordul elő, így a vakcinázás ezek ellen történhet. A vakcinázást a kocák és a kocasüldők esetében búgatás, illetve tenyésztésbe vétel előtt, majd a vemhesség 4-5. hetében kétszer, célszerű végezni. Vakcinázás esetén maximum 3 hónapos védelem érhető el.
Számos hazai tapasztalat igazolja, hogy az állományok illetve a tenyészkocák havonta 7-10 napig történő takarmányba kevert antibiotikummal (ampicillinnel, tetracyclinekkel, amoxicillinnel, lincomycinnel stb.) való kezelése és ennek 3-5 hónapon át való ismétlése a leptospira fertőzöttséget jelentős mértékben csökkenti, illetve heveny, korán felismert fertőzöttség esetén mentesség kialakulásához vezet. E módszer hatékonyságát növelheti a szeropozitív egyedek eltávolítása, vagy antibiotikummal történő i.m. gyógykezelése, továbbá a születő malacok kétszeri hasonló terápiája. Az egyéb módon végzett mentesítés alapfeltétele a tenyészállomány fertőzöttségének megnyugodott állapota (egy éve az állományban leptospira okozta vetélés nem fordult elő). A korábban többször is vakcinázott kocák malacainak elkülönített felnevelésével mentes kocasüldő állomány alakítható ki.
A mentesítés előrehaladását az általános járványvédelmi intézkedések betartása (többek között az egyszerre ki- és betelepítés, kiscsoportos kocatartás, a tenyész- és hízóállomány következetes elkülönítése), a mesterséges termékenyítés alkalmazása és a szaporodási adatnyilvántartás pontos vezetése nagyban elősegítheti. Ugyanebből a szempontból nagyon lényeges a telepi higiéniás állapot javítása, a rendszeres, szigorított módon végzett fertőtlenítés, valamint a rendszeres, intenzív rágcsálóirtás és hatékonyságának folyamatos ellenőrzése.
PRRSV és PCV3
A sertés reproduktív és légzőszervi szindróma vírus (PRRSV), a sertés circovírus (PCV) és a sertés parvovírus (PPV) fertőzések mindegyike alacsonyabb fialási arányt, jelentősen megnövekedett abortuszokat, halva születéseket, mumifikálódott és gyenge életképességű malacok megjelenésében nyilvánulhat meg.
PRRSV
A PRRS az angol porcine reproductive- and respiratory syndrome rövidítése. Magzatkárosodással, koraelléssel, légzőszervi tünetekkel járó fertőző betegség, melynek kórokozója vírus. A fertőzés levegő útján, belégzéssel és termékenyítéskor méhen belül, fertőzött ondóval terjed, bár a fertőzött állat a vírust nemcsak orrváladékával, hanem vizeletével, bélsarával is üríti. A betegségen átesett vagy vakcinázott kocák a malacaikat föcstej nyújtotta immunitással látják el, az ellenanyagok 4-12 hetes életkor között ürülnek ki, fertőzött telepeken tehát a malacok ebben az életkorban fertőződnek. A sok a halva született, a kis súllyal született, életképtelen, mumifikálódott malac, illetve magzat. Gyakori a lábszétcsúszás. Az újszülött malacok szemhéja gyakran duzzadt. Az injekciók helyén előfordul a zúzódáshoz hasonló bőrelváltozás, farokvágáskor, fogelszedéskor az elvérzés. Egyes újszülötteken nehezített légzés, vérhányás, hasmenés (zöld bélsár) tapasztalható. A védekezés - tekintettel még a levegő vírusterjesztő szerepére is - nehéz. Tenyészsertést PRRS-től mentes törzstenyészettől vásároljunk!
Disease Surveillance Part 4 - Porcine Reproductive and Respiratory Syndrome (PRRS)
PCV3
A sertés circovírus (PCV), az egyik legkisebb DNS-vírus, a világ figyelmét felkeltette, mivel körülbelül 10 évvel ezelőtt a sertésipar számára komoly gazdasági veszteséggé „nőtte ki magát”. A PCV3-at 2016-ban írták le. Kevés kutatás kapcsolta össze a PCV3-fertőzést az abortusz és a gyenge életképességű malacok gyakoribb előfordulásával. A PCV3 fertőzést igazolták sertések dermatitis és nephropathiás szindrómájában, reproduktív zavarában, szív- és multiszisztémás gyulladásban szenvedő malacok és kocák esetében egyaránt. Az első magyarországi PCV3-fertőzésről szóló cikkben, amely fertőzés az abortusz, a gyengén született malacok és az üresen maradt kocák megnövekedett számával járt együtt, a PCV3 DNS-t leggyakrabban a thymusban és a nyirokcsomókban detektálták, ami előre jelezheti a PCV3 vírus potenciális szerepét az immunhiány kialakulásában. Ez megerősítette a PCV3 valószínűsített szerepét is a sertésekben megfigyelt abortuszokban, halva született és mumifikált magzatokban.
Sertésorbánc (Erysipelothrix rhusiopatiae)
Az Erysipelothrix rhusiopathiae (E. rhusiopathiae) baktérium által okozott sertésorbánc a sertések szaporodási veszteségeinek egyik fő fertőző oka. Az E. rhusiopathiae, a sertés parvovírus (PPV) vagy a Leptospira nemzetségből származó baktériumok általi fertőzés szubklinikai betegséget okozhat. Vemhesség alatti fertőződés súlyos reproduktív zavarokat válthat ki. Az E. rhusiopathiae, a PPV és a Leptospira világszerte elterjedt. Az orbánc a sertések minden korosztályában előfordul, bár a felnőtt és a 12 hetes kor feletti növendék sertések esetében gyakoribb. Becslések szerint az egészséges sertések körülbelül 30-50% -a hordozza az E. rhusiopathiae-t. Kocáknál a heveny orbánc hirtelen felléphet, ami általános ebből eredő fertőzés vagy szeptikémia következtében megnövekedett vetélésben, halva születésekben, a sántaságban, sőt akár elhullásban is megnyilvánulhat.
tags: #mumifikalodott #magzat #serteseknel