A női méltóság és az anyaság a keresztény tanításban

A mai társadalmakban, ahol a nemek egyenlősége kiemelt téma, a női méltóság és az anyaság értelmezése gyakran vita tárgyát képezi. A keresztény tanítás azonban mélyebb és komplexebb megközelítést kínál, kiemelve a nő egyedi szerepét az emberiség, a család és az egyház életében.

A Mulieris Dignitatem és az anyaság

II. János Pál pápa 1988-as, "Mulieris Dignitatem" kezdetű apostoli levele a nők méltóságáról és hivatásáról szól, amely a Mária-év alkalmából született. Ebben az írásban a pápa kiemeli, hogy „a nő méltósága szorosan összefügg a szeretettel, amelyet közvetlenül nőiessége révén kapott, de ugyanúgy azzal a szeretettel is, amelyet ő a maga részéről ajándékoz. (…) A nő erkölcsi és szellemi ereje kapcsolódik össze abban a tudatban, hogy Isten különös módon rábízta az emberiséget” (30).

Ez a méltóság azonban nemcsak a hagyományos anya- vagy feleség-, leány-, nővér- vagy szerzetesnői szerephez kapcsolódik, hanem az élet minden területéhez, beleértve a dolgozó nő szerepét is. Mircea Eliade, neves vallástörténész a mitológia kozmikus dimenziójába helyezi a nőnek, mint anyának az alakját, amikor így fogalmaz: „A Föld képe tökéletesen fedi az anyáét: az emberteremtést az egyedfejlődés fogalmaival írják le. A magzat formálódása és a szülés az emberiség születésének nagyszabású aktusát ismétli, amelyet a legmélyebb khthonikus Méh-barlangból való kiemelkedésként fognak fel.”

II. János Pál pápa hangsúlyozta, hogy „az anyaság különös kapcsolatban áll az élet titkával, amely a nő méhében érlelődik: az anya csodálattal áll ez előtt a titok előtt, és egyedülálló érzékenységgel érzi meg, hogy mi fejlődik őbenne. Az anya a kezdet világosságával látja személynek a méhében hordott gyermeket és szereti őt” (Mulieris Dignitatem 1988). Fontos megjegyezni, hogy egy nő nem attól és annyiban nő, hogy anya, de az anyaságban teljesedik ki teljes személyi méltósága, miközben korunkban ez a méltóság számos új vonással bővül az élet különféle területein, a munka, a közélet, a tudomány vagy a kultúra világában.

A házassági misztérium és a Szentháromság

Szent Ágoston és Aquinói Szent Tamás elvetették azt az analógiát, amely szerint a család valamiképpen a Szentháromság képmása lenne a teremtményi rendben. Hans Urs von Balthasar azonban elég bátor volt ahhoz, hogy szakítson e hagyománnyal, amikor lehetségesnek tartotta a házassági szerelemnek a Teremtő Háromság képmásaként való értelmezését. Ez a megújított szempont lehetővé teszi a házasság misztériumának mélyebb megértését, és egy erre a misztériumra alapozott rendszeres teológiát.

A házasság olyan „nagy titok” - mint Pál apostol mondja (Ef 5,31) -, amely megközelíthető a különbözőség, a termékenység és a szeretet hármas dimenziója felől. Az emberben, a test-lélek egységében és teljességében elgondolva, felismerhető három eredendő, szorosan összefüggő ontológiai sajátosság: a nemek közötti különbség, a szerelem és az utódnemzés. Istenben felismerhető a különbség, a szeretet és a termékenység. Mert bár a Háromságban nincs időtartam, nincs meg a testi nemiség, megvan benne a szeretet egyesítő és nemző ereje. Ez adja az isteni személyek különbségét és a lényeg teljes azonosságát.

Ha a teológusok túllépnek azon a felfogáson, amely tiltja, hogy a Szentháromság képmásának tekintsük a családot, az analógia által mélyebben és szisztematikusan megközelíthetik mindkét misztériumot: a Szentháromság és a házasság misztériumát. El kell kerülni azonban két veszélyt: a házassági misztérium abszolutizálását és relativizálását. Az első egy hegeli típusú gondolati rendszerhez vezet, amelyben a házassági misztérium fogalmi rendszerét rávetítik a Szentháromságra, és szexualitást tulajdonítanak Istennek. Ezzel szemben minden teológiai nyelv analogikus, így a házasságteológia nyelve is.

Az analógia leértékelésének ellentéte az eltúlzása. E szemlélet képviselői a Biblia jegyesi nyelvezeténél többet nem engednek meg, és az egészet pusztán exegetikai kérdésnek tekintik. A két szélsőségtől megóv az, ha a házassági misztérium nyelvét tanúságtételnek tekintjük. A házassági tanúságtétel alapja az, hogy a nemek közötti különbségek az embert arra késztetik, hogy utódnemzés céljából egyesüljön. Ez a kényszer megfelel az ember szívében élő vágynak a jó után. A legalapvetőbb vágyakozásunk, az elemi vágy arra, hogy mindig szeressünk, és mindig szeretve legyünk, kultúrától független, közös törekvés.

Isten anyai arca és a női princípium

I. János Pál pápa szerint „Isten atya, de még inkább anya”. Az Ószövetségből számos igehely utalhat Isten anyai arcára, illetve a Szentlélekre mint női princípiumra. A bölcsességi könyvek közül többek között Sirák fia könyve elejéről a Bölcsesség beszédét emelte ki; a Bölcsesség, Szophia női princípium. A Szentlélek szerepe a teremtéskor párhuzamba állítható a vízkereszti jelenettel, amikor a Lélek galamb képében leszállt. A nyugati liturgia a Mária-ünnepeken a bölcsességi könyvekből veszi az olvasmányokat, Máriát mintegy Szophia ikonjának tekintve.

Deák Hedvig hangsúlyozta, rendkívül fontos, hogy megkülönböztetéseket tegyünk. Alapvető az, hogy hogyan kezeljük a Szentírást Isten anyai arcának kérdésében, valamint az, hogy a nőit és az anyait ne kezeljük felcserélhetően. Amikor Isten anyai mivoltáról, például gyengédségéről beszélünk, azt az isteni lényegről mondjuk. Amikor Atyáról és Fiúról szólunk, akkor relációkról, vonatkozásokról beszélünk; az Atya nem férfi, túl van a nemi korlátozottságon, az atyai vonatkozása áll a középpontban. Szent Tamás zseniális felfedezése, hogy az isteni személy nem más, mint vonatkozás.

A misszióban is szükség van a nővérekre, egyrészt mert nem tekintik őket annyira a gyarmati hatalmak képviselőinek, mint a férfiakat, így könnyebben elnyerik az emberek bizalmát és jobban meg tudják szólítani őket, másrészt pedig mert könnyebben eljutnak a lányokhoz, s ezáltal leendő keresztény anyákat nevelhetnek, és hozzájárulnak a keresztény családok alakulásához, melyek nélkül nem lesznek helyi papi és szerzetesi hivatások, amelyektől pedig a helyi egyház fejlődése és élete függ.

A nők szerepe az egyházban és a társadalomban

A II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes konstitúciója elmélyítette a házasság antropológiai jellegét, II. János Pál pápa tanítása pedig ráirányítja a figyelmet a házassági nyelv teológiai jelentőségére. A Mulieris Dignitatem kezdetű apostoli levél 3. fejezetében II. János Pál pápa nem elégszik meg azzal, hogy az imago Dei-t, Isten teremtett képmását (vö. Ter 1,26) az ember értelmességével és szabadságával azonosítsa, hanem bevonja ebbe az összefüggésbe a közösség, a communio fogalmát. Ez tehát nem mennyiséget, hanem minőséget jelent. Ezt a felismerést megalapozza a Gaudium et Spes 24. fejezete, amely lehetővé teszi a communio fogalmának kiszélesítését antropológiai terminussá.

A Hittani Kongregáció levele hangsúlyozza, hogy „ezen eszmeáramlatokkal szemben a Jézus Krisztusba vetett hittől megvilágosított Egyház a férfi és a nő tevékeny együttműködéséről beszél, teljesen elismerve különbségeiket”, a levél kiemeli ugyanakkor a nő egyházon belüli szerepének központi jelentőségét. XVI. Benedek pápa 2006. március 2-án a római egyházmegye papjainak hangsúlyozta, hogy a történelem során - karizmatikus jelenlétükkel - milyen sokat tettek a nők az egyház kormányzása terén is. Példaként említette a szerzetesnőket, a nagy egyházatyák nő testvéreit, a középkor nagy nőalakjait, a püspököket megrovó Szent Hildegárdot, vagy a pápákhoz intelmekkel forduló Szent Brigittát és Szienai Szent Katalint, akiknek sikerült elérni a Rómába való visszatérést.

„Az egyház a kezdetektől fogva nőnemű” - ezzel válaszolt Ferenc pápa az olasz Corriere della Sera napilap főszerkesztőjének, Ferruccio de Bortolinak adott összegező interjúban a nők egyházi szerepvállalásának előmozdításáról szóló riporteri kérdésre. Majd Hans Urs von Balthasart idézve hozzátette, hogy „a péteri elv mellett a máriás elv határozza meg az egyházat. Szűz Mária fontosabb bármely püspöknél vagy bármely apostolnál”.

A nők kimagasló szerepét XVI. Benedek pápa a 2011-ben megjelent riportkötetben is méltatja, megjegyezve, hogy az egyháztörténelem során „a nők sok szempontból jobban meghatározták az egyház arcát, mint a férfiak. Gondoljunk csak a nagy katolikus ünnepekre, például az úrnapjára vagy az isteni irgalmasság vasárnapjára - ezek mind nőkre vezethetők vissza” (XVI. Benedek - A világ világossága 14).

A nők szerepének alakulása a katolikus egyházban Magyarországon

Az alábbi táblázat bemutatja a nők vezetői szerepét a katolikus egyházi oktatási és szociális intézményekben Magyarországon:

Ez a statisztika is alátámasztja azt a tényt, hogy a nők jelentős szerepet töltenek be az egyházi élet számos területén, nemcsak a hagyományos, de a vezetői pozíciókban is. A nők betölthetnek egyházi hivatalokat is. Az egyházi bíróságokon már 1983 előtt is lehetett világi ügyvéd, jegyző, ülnök, ügyhallgató, 1983 óta azonban már világi nő és férfi egyaránt végezhet kötelékvédő feladatokat is, lehet hármas bíróságban bíró, sőt lehetővé vált, hogy a világiak által betöltött tisztségek hivatalnak minősüljenek. Ennek megfelelően Magyarországon is több női jegyző, ügyvéd, ügyhallgató, sőt kötelékvédő is működik. Ott vannak a nők az egyházi egyetemek és főiskolák rektorai, dékánjai, tanárai között - beleértve az egyházjogot vagy a teológiát is -, és hosszú évekig női vezetője volt pl. a Magyar Kurír katolikus hírügynökségnek is.

tags: #mulieris #dignitatem #es #az #anyasag