Magyarországon a jogszabályoknak megfelelően a szülőknek lehetőségük van arra, hogy büntetlenül inkubátorban helyezzék el gyermeküket. Hiába az anonim elhelyezés lehetősége, az elmúlt években sajnos több olyan esetről is be kellett számolnunk, amikor az édesanya nem adta meg az élet esélyét újszülött gyermekének.

Babamentő inkubátorok szerepe
A babamentő inkubátorok célja, hogy alternatívát nyújtsanak a nehéz élethelyzetbe került szülőknek, akik nem tudják vagy nem akarják felnevelni gyermeküket. A gyermekét nem vállaló szülő a babamentő inkubátorban büntetlenül elhelyezheti újszülött gyermekét. Ez jogilag „titkos” örökbeadásnak minősül, így nem jár büntetőjogi következményekkel.
Az inkubátort éjjel-nappal igénybe lehet venni, és megfelelő környezetet biztosít az itt elhelyezett kisbabának. Annak, aki belép a babamentő inkubátor helyiségébe, két perce van cselekedni. Ennyi idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy anonim módon elhelyezhesse újszülött gyermekét, majd távozhasson anélkül, hogy felfedné kilétét.
Babamentő inkubátorok Nógrád és Békés megyében
Nógrádban két helyen, Salgótarjánban és Balassagyarmaton is működik babamentő inkubátor. Salgótarjánban 2005 óta, Balassagyarmaton pedig 2014 óta üzemel ilyen készülék. Érdeklődésünkre a két kórház szinte azonnal válaszolt, hogy "A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház és a balassagyarmati Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet anonim babamentő inkubátoraiba átadásuk óta nem helyeztek el újszülöttet."
Békéscsabán a Dr. Réthy Pál Tagkórház mellett 2006 óta működik babamentő inkubátor. Az elmúlt években több újszülöttet is megmentett már:
- 2012 áprilisában egy kislányt találtak benne szépen felöltöztetve, rugdalózóban, egy takaróba becsavarva, alig pár órásan, ő a Réthy Csilla nevet kapta.
- 2014-ben kétszer is jelzett az inkubátor riasztója: először áprilisban, szintén egy kislányt, néhány órásan, aki mellé egy plüssmackót is helyeztek. Őt Csabai Bernadettnek nevezték el a dolgozók. Majd júniusban ismét lánygyermeket helyeztek el benne, aki a Pünkösdi Helga nevet kapta, és szakszerűen ellátva, felöltöztetve érkezett.
- A következő babát egy évvel később, 2015 júniusában helyezték el a csabai inkubátorban. A kisfiú a Csabai Zoltán nevet kapta, és ő is egészségesen született.
- Szintén 2015-ben, szenteste előtt két nappal, december 22-én adott esélyt egy jobb életre valaki Karácsonyi Anikónak, akit születése utáni órákban, szépen ellátva találtak meg a dr. Réthy Pál Tagkórház inkubátorában.
- 2018 januárjában egy újszülött kislányt, Réthy Fruzsinát találtak az inkubátorban, 2900 grammal és 49 centiméterrel született.
- Legutóbb 2022 októberében egy újszülött kisfiút, Réthy Ferencet helyezték el, akit stabil állapotban találtak meg, kissé kihűlve.
Réthy Ferenc immár a hetedik újszülött, akit a csabai kórház babamentő inkubátorába helyeztek az elmúlt bő tíz évben. A kórház a vizsgálatokkal párhuzamosan elindította a gyámügyi eljárást is. Várhatóan néhány héten belül kerülhet örökbefogadó szülőkhöz a kislány.
Ingyenes inkubátorok mentették meg az indonéz babák életét
Tragikus csecsemőgyilkosságok Nógrád és Békés megyében
Sajnos, az elmúlt években több olyan eset is történt Nógrád megyében, amikor egy-egy nem kívánt terhességből született baba sorsa nem alakult ilyen szerencsésen, hanem a gyermekek élete tragikusan korán véget ért.
Jobbágyi (2009): Guberálók találták meg a csecsemőt
Jobbágyiban még 2009. június 29-én találtak egy törölközőbe csavart, zsákba bugyolált csecsemő holttestet a jobbágyi szeméttelepen. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya még ma is várja az információkat egy ismeretlen holttest beazonosításához.
Balassagyarmat (2013): Halott újszülött a Springa-dombon
2013. áprilisában Balassagyarmaton, a Springa-dombon járókelők találták meg az alig egy-kétnapos gyermek testét műanyag szatyorba, illetve egy ruhaneműbe csomagolva. A megyei rendőr-főkapitányság vezetője egymillió forintos díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek, ám a mai napig megoldásra vár a balassagyarmati csecsemőgyilkosság ügye.
Mihálygerge (2017): El akarta égetni a gyermeke holttestét
2018 decemberében a Fővárosi Ítélőtábla súlyosbította annak a nőnek a büntetését, aki 2017 elején megölte és el akarta égetni újszülött gyermekét Mihálygergén. A mihálygergei csecsemőgyilkosság elkövetője 7 és fél évet kapott. Az ítélet indoklásakor az is kiderült, hogy "a nő a várandósságával tisztában volt, a gyermek megszületése előtt a szüléssel kapcsolatosan tájékozódott az interneten".
Pásztó (2018): Kutya találta meg a baba levágott fejét
Pásztón 2018 januárjában egy patakparton szülte meg gyermekét egy fiatal nő, majd brutálisan végzett vele. A kegyetlen bűncselekményre úgy derült fény, hogy a gyilkosság helyszínétől nem messze az újszülött levágott fejét egy kutya bevitte gazdája családi házába. A nőt később elítélték, ám tavaly februárban fellebbezett az ítélet ellen, mert sokallta a 13 év börtönt, amit kiszabtak rá.
Tótkomlós (2019): Halott csecsemő lakatlan ház előtt
2019. október 26-án, Tótkomlóson, egy lakatlan ház előtt egy halott csecsemőt találtak. A gyermeket a köldökzsinórral és a méhlepénnyel együtt csavarták bele egy plédbe, illetve egy kisebb méretű női ruhába, majd betették egy nylon zacskóba. A nyomozás során bebizonyosodott: a kisfiú élve született, és ellátatlanság miatt vesztette életét. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság 2 millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel.

Az eljárás során megállapítást nyert az anya és az apa DNS profilja, továbbá az, hogy az anya valószínűleg 35 évnél idősebb, alultáplált, feltehetően előzőleg már több gyermeke is született. Szüléskor kb. 30 cm hosszúságú, szőkített, sárgás-fehér színűre festett, őszülő haja volt. Az anya feltehetően egy háztartásban élt egy oldalági férfi rokonával (testvér, féltestvér vagy unokatestvér) és a háztartáshoz tartozott egy sötétbarna alapszínű, hullámos szőrű kan kutya is.
Aki az eljárással kapcsolatos információval rendelkezik, tegyen bejelentést a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon (Békéscsaba, Bartók Béla út 1-3., telefonszám: 66/523-700) vagy a 112-es segélyhívón, illetve a „Telefontanú” 06/80/555-111-es telefonszámán!
Horrorfilmbe illő gyilkosság a távoli múltból (1948)
1948-ban brutális csecsemőgyilkosságról tudósított a Nógrádi Újság február elsejei száma. Az eset a mai Mátraterenyéhez tartozó egykori bányászkolónia területén történt. A jánosaknai lány a szülésnél egyedül kívánt maradni, még az édesanyját is elküldte otthonról. Mikor a gyermekét megszülte, maga vágta el a köldökzsinórt és a csecsemőt egy maga mellé készített papírdobozba tette, zsákot borított rá, majd rátette az imakönyvét és a dobozt, végül pedig betette az éjjeliszekrénybe. Pár órával később a leány anyja hazajött és megkérdezte, hogy elintézte-e a csecsemőt. Szinte feleletképpen a szerencsétlen csöppség az éjjeliszekrényben sírni kezdett, mire kivették a dobozból, paplanba csavarták és a bestiális leányanya a lábai alá tette, ahol a kisded megfulladt. A gyomorforgató eset azonban itt nem ért véget. A lány ugyanis az édesanyjával a piciny holttestet egy 15 literes fazékban kitette az éléskamrába. Két napig itt tartották, majd betették a fürdőkádba, később pedig azt tervelték ki, hogy a tűzhelyben elégetik.
tags: #muanyag #zsakba #hagytak #csecsemot #bekescsaban